Új Magyar Szemle, 1920/3

1920 / 2-3. szám - Horváth János: Petőfi népdalairól

PETŐFI NÉPDALAIRÓL. (TANULMÁNYRÉSZLET.) * Miben áll e népdalok népiessége ? Talán nyelvükben ? 1841 végéig irt vagy ötven népdalt, de alig szedhetni ki belőlük valami speciális nyelvbeli népiességet. Angyalom, violám, édesem, galambom, eszemadta — s más efféle sablonos meg­szólítások igazán nem nagy számmal vannak, s inkább csak egy-két dalában kerülnek elő csoportosan (Hortobágyi korcsmárosné; A virág­nak megtiltani). Az az egy-két durvább, vagy a műköltői nyelvben még nem igen szerepelt kifejezés (lelkem-testem majd megveszi a hideg , savanyú, mint az éretlen vadalma ; nem kenyerem ; terem­tette­­ az irgalmát; táncolok mint veszett fene ; elnyúltam ; keztyűbe dudálni), melyek szintén csak egy-egy dalra szorítkoznak s korántsem általánosak, néhol pedig egyenest jellemzően odaillők, mint a Hejh Bü­ngörsch Bandi átkozódásai; — az a népdalokban szokásos néhány konvencionális szókapcsolat és metafora (vadgalamb búgása ; zöld erdő ; szép páros voltokat; kökényszem ; tündérorcád tejben úszó rózsája ; hogy az Isten áldja meg a lelkedet; hamis madár ; orcáid rózsája ; eszem a szépséged) , az az egy-két hejh, hajh , az a valóban népies egy-két körülírás (elejétől utójáig: »mindvégig« értelmében , jó időbe rossz időbe : »mindig« jelentéssel) , igazán nem sok vizet zavar, s tüzetesebb keresgélés is aligha szaporíthatná szá­mukat. ötven népdalban összesen ennyi nyelvi népiesség : igazán kevés ahhoz, hogy e népdalok nyelvét népiesnek mondhassuk. Termé­szetes, ép, igénytelen magyar nyelvnek igen ; nem irodalmi, élő nyelv­nek igen. De népiesség csak finom leheletnyi van rajta. Alig több, mint Petőfinek ugyane korbeli bármely más magyar versformájú költeményén. S a felsorolt nyelvi népiességeknek egy jó része nem is a nyelvé tulajdonkép, hanem a modoré; ennek a természetes, olykor faragatlan, nyers modornak a népiessége az. Amit tehát Petőfi né­­ v Egy Petőfi Sándor c. terjedelmesebb munkának az 1845 előtti népdalokat tárgyaló fejezetéből.

Next