Új Magyar Szó, 2006. március (2. évfolyam, 41-63. szám)
2006-03-24 / 58. szám
Új Magyar Szó I 1Q 2000. MÁRCIUS 25-26., SZOMBAT-VASÁRNAP I I.I Német és zsidó színi víziók A nagyszebeni produkció műsorfüzetének borítója: az általa megelőlegezett eredeti élmény az előadás során is megvalósul. BARTHA RÉKA em annyira a rendezvény összképén, mint inkább az egyes előadásokon volt kimutatható az etnikumköziség. Azon a produkción például, amelyet magyar tásulat adott elő román rendező vezetésével - mondta a marosvásárhelyi III. Interetnikai Színházi Fesztivál zárónapján megtartott szakmai beszélgetésen Ion Caraban román színikritikus, aki bizonyára a fesztiválon a legteljesebb képi élményt nyújtó Cseresznyéskertre utalt (a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának Andreea Vulpe rendezte 4 előadása). A kritikusi megállapítás azonban érvénye a német, román és magyar alkotók közreműködésével létrehozott, német nyelvű, románul feliratozott nagyszebeni előadásra is. A Radu Nica rendezte Arab éjszaka a fesztivál legtömörebb, egyben legkönnyedebb előadása volt - pedig Roland Schimmelpfennig műve (amelynek parodisztikus rendezői olvasatát láthattuk a szebeniektől) a kommunikációhiány drámája. A szereplők többnyire „helyzetjelentenek”, tőmondatokban fogalmazzák meg szigorúan csak azt, amit ők maguk látnák vagy éreznek. „A másiktól” független módon adják elő mondandóikat, mintha egyszemélyes lidércálmokban. Nica előadásában mindez ironikus felhanggal kerül színre. A mindössze 55 perces történetben a tér átjárható, a színészek mozdulatai íveltek, elnagyoltak, olykor jelzésszerűek (koreográfus: András Lóránt). A színpadi törvényszerűséggel való rendezői játszadozás eredményeként egy gördülő irodaszék könnyűszerrel robogóvá változik, amely a rászerelt „kipufogócső” és egy cigaretta révén - a hitelesség kedvéért - még füstölög is. És a nagyszebeni produkcióban nem ez az egyetlen frappáns képi megoldás. A fesztivál nyolcadik estéjén vegyes érzések uralták a nézőket a Nemzeti Színház előtti téren: ott zárult ugyanis a bukaresti Zsidó Színház Anne Frank naplója alapján színrevitt előadása (Élőben Amszterdamból: Anneee Frank!). Alexander Hausvater rendezői koncepciója szerint - amelynek az épp esős időjárás is kedvezett - látnunk kellett, ahogy Anne-t, családját, ismerőseit kocsiba tuszkolják, és elhurcolják a vesztőhelyre. Itt kell véget érnie a történetnek, amelyet ily módon képtelenség (de, mint bebizonyosodott, nem lehetetlen) megtapsolni. Ha átadjuk magunkat a látványnak, helytálló a rendező elképzelése, elmarad(hat) a taps. A zenekari árokban berendezett irodahelyiség, a színpadon látható rejtekhely és a háttérben „megépített” szellemvilág hitelesen leképezi ugyan a vészkorszakbeli lét három „dimenzióját”, ám ugyanez a következetesség nem érvényes az előadás gyakran elnyújtott hangulatképeire. A négy éve elkészített, korábban ragyogó produkció mára megfáradt, ritmuszavarokkal küszködik. Ahol a humor nem „zsákbamacska” Georges Feydeau: Zsákbamacska - komédia, rendező: Kövesdy István, Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós, éves szerző hangzatos című darabja, csalogató műfaj: mindez sokrétű közönséget vonz színházba. A nevettetésre mindig van igény, ám igényes komédiaelőadást ritkán láthatunk. Olyant, amelyik nem azzal derít fel, hogy megpróbál minél több meztelen női testrészt kivillantani vagy mindenáron becsempész az előadásba aktuálpolitikai ékeket, illetve amelyikben a színész a ripacskodás felszínes megoldásaival él. Az erdélyi színházak az utóbbi időben elfelejtették, hogy lehet az előbbi tényezők nélkül - sőt, ellenükben is - jó(!) komédiát játszani. A Figurának a marosvásárhelyi III. Interetnikai Színházi Fesztivál keretében is játszott produkciója nem adja olcsón a humort, színészei fegyelmezettek, a háromórás (!) játékidő alatt végig képesek fenntartani a derűt és a néző figyelmét. A szöveg léptennyomon adja a félreértések szülte komikus helyzeteket, s ezeket a színészek nagyszerű burleszk-elemekkel gazdagítják. Jól megcsinált darab a Feydeau-mű, egyetlen replika sem fölösleges, a humort a cselekmény kibontásával arányosan adagolja. Időszerű, mertaz Férfiak, ha bizonyítani akarnak - jelenet a jó iramú előadásból. / Fotó: www.hamlet.ro (Balázs Áron) TATÁR ÁGOTA emberi gyengeség és a sznobizmus minden korban testet ölt. Alaphelyzete: a gazdag párizsi cukorgyáros, Pacarel (Szabó Tibor) szerződtetni akar egy híres bordeaux-i tenoristát, hogy elénekeltesse vele lánya, Julie (Bálint Éva) átírt operáit. Vendégeikkel, az orvossal (Tóth Árpád e. h.) és annak feleségével (Tamás Boglár) várják a hőstenor érkezését. Be is fut egy fiatalember, Dufausset (Barabás Árpád), a családfő barátjának fia, akit rögtön éneklésre buzdítanak, holott jogot tanulni érkezett Párizsba. A hatalmas honorárium hallatán viszont eszében sincs távozni, és hajlandó a családot bömbölő énekével riogatni. S miközben megkérdőjelezik férfi mivoltát, szerelmes lesz a családfő feleségébe, Suzanne-ba (Blénessy Enikő), heves vallomáslevelei azonban elsőre az orvos impozáns méretekkel rendelkező feleségéhez jutnak el... A többi szereplő kultúrsznobizmusával szemben Julie és udvarlója (Bodea Tibor), a mondvacsinált festő bizonyul valóban őszintének, ők képesek bevallani egymásnak, hogy csupán az atyai kényszer hatására áldoznák fel magukat a művészet oltárán, és nem hajlandók összeházasodni érdekből. Az inas (Téglás István) és a szobalány (Boros Mária) szédületes burleszk-jelenetei lendületessé teszik az előadást, főként az asztalterítés-szertartás és a porszívóval elkövetett, látványos játék. Tornászmutatvány és pantomim keveredik Barabás Árpád és Szabó Tibor játékában, amely ugyanakkor rendkívül fegyelmezett és mértéktartó. Valódi mókamesterek, nem adják el magukat egy olcsó poénért. Tisztességes és hatásos megoldás a már klasszikusnak számító Louis de Funes gesztusrendszerét így feleleveníteni. A kiteljesedő munka öröme STANIK BENCE Folytatás az 17. oldalról ■ Tulzás az, hogy a magyar népi kultúra - felgyűjtöttsége, szépsége és kiforrottsága szempontjából - egyedülálló a világon? - Fantasztikus anyagunk két szempontból is egyedülálló: valószínűleg egyetlen nép sem gyűjtötte fel ennyire alaposan néphagyományait, a gyűjtésekre alapozott mai néptáncélet - a táncház-mozgalom - pedig átlépte Európa határait is. Összefogja a magyar ifjúságot - és nem csak a magyart. A válaszúti táborba a világ minden részéről járnak. A zene, a tánc nyelvén lehet a legjobban értekezni. Mindenkinek van anyanyelve, de kell legyen egy zenei és tánc anyanyelve is. ■ Különösnek tűnik, hogy a tánc anyanyelv lehet... - Martin György és Tímár Sándor kidolgozott egy olyan metódust, amely szerint anyanyelvi szinten meg lehet tanulni táncolni. Aki csak koreográfiákat tanult tánccsoportban, nem tud felállni táncolni, mert a magyar tánc improvizatív. ■ Mindenki kedvére, személyisége szerint fogalmazza meg magát benne? - A STÍLUSON BELÜL RENGETEG motívumot, tánclépést variálhat a táncos, érzése szerint. A zene is csak stílusban különbözik, régi magyar népzenét találunk a Kárpát-medencében, az egész magyar nyelvterületen. Egységes ázsiai örökséget hoztunk magunkkal, s ez csak később árnyalódott. Ami megvan a Dunántúlon, megvan Moldvában is, és fordítva. ■ Dallam is, szöveg is? - IGEN. A csujogatások is. De ott lesz a leggazdagabb a kultúra, ahol nagy az idegen hatás. Ezért is Erdélyben alakult ki a legszebb tánc, viselet, a magyaroknál, a románoknál, a szászoknál is. Az egymásra hatásból keletkezett. Ami a románoknak a legszebb volt a miénkből, azt átvették, magukévá tették, mi is tőlük ugyanígy. Megmentett dallamezrek ■ Generációk nőnek fel az ön által felgyújtott, hatalmas zenei anyagon. Lényegében megalapozta a népi kultúra gyakorlati átmetésének is felfogható táncház-mozgalmat. Gondolt arra, hogy ennyire elterjednek majd a fellelt kincsek? - A gyűjtés nem lehet öncélú. Mit értem volna el, ha „ráülök” az anyagra? Inkább átadtam, és ha jöttek gyűjtők, irányítottam őket. Fogalmuk sem volt, hogy mi van, főleg a Mezőségen. Úgy gondolták, hogy ott nem maradtak meg a hagyományok, Bartókék is Kalotaszegen és a Székelyföldön gyűjtöttek. Szerintem a mezőségi népzene felszivárgott a fejedelmi udvarokba is. Bethlen Gáborról van egy feljegyzés, hogy olyan lassú táncot járt, alig mozgatta a lábát. Valószínűleg ez volt a mezőségi akasztás. ■ Ezt ma ismét rengetegen táncolják, a mezőségi rend részeként, a táncházakban. Erről megállapította Martin György, hogy a legrégebbi magyar páros tánc. Ősi szokás egyes falvakban - Válaszúton is -, hogy nemzetségek szerint temetkeznek, a templomban is úgy ülnek. Az akasztói tánctípuson belül ezeknek a nemzetségeknek saját táncuk, dallamuk volt. Mindig régi stílusú dallamhoz kapcsolódik, ez is bizonyítja régiségét. ■ Körülbelül 16 000 dallamot gyűjtött fel, szinte mindegyiket tudja kívülről. Hihetetlen számnak tűnik. Pontosan nem is lehet felmérni, mekkora ez a szám. A gyűjtőnek nagy dallamismeretre van szüksége, hogy ki tudja szűrni a romlott változatokat, mert ilyen is akad. ■ Lehet azt mondani, hogy ön gyűjtött a legtöbbet a Kárpát-medencében ? Nem akarok KÉRKEDNI, de például balladát előttem összesen nem gyűjtöttek annyit, amennyit én magam. ■ Mire gondol, amikor megtelik a válaszúti csűr tánccal, énekkel? - Nagy öröm számomra, hogy hallom az általam gyűjtött népdalokat egy-egy tánccsoporttól vagy fiataloktól, akik szeretik a magyar zenét. Az együtténeklésnek varázsa, közösségformáló ereje van. Tulajdonképpen most látom kiteljesedni munkám eredményét.