Új Magyarország, 1992. május (2. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-19 / 117. szám
kb, II. évfolyam, 117. szám 1992. május 19., kedd / 11 Filantrópia és kultúra A televízióban időnként felbukkan egy hír, egy név és egy csekkszámlaszám - alapítvány keresi támogatóit. Az USA-ban 130 (nem tévedés), 130 milliárd dollár adomány gyűlik össze évente az alapítványok számláján nemesebbnél nemesebb célokra. S ennek az összegnek jelentékeny része nem a mamutcégek (vagy éppen az állam) támogatásából, hanem a kisemberek millióinak 5-10-20 dolláros csekkjeiből adódik össze. Az alapítványok létüket tekintve kettős pillérre támaszkodnak. Egyrészt megjelennek minden olyan meglévő és frissen támadt társadalmi szükség tájékán, ahová az állam még nem ért el (vagy ahová egyenesen el sem akar érni, vagy éppen kivonult), és hiányt - néha égetően fájó hiányokat - töltenek be. Másrészről, működésükkel az állampolgárok civil szerepkörét erősítik, önbizalmát növelik. A filantrópia - minden meglévő vélekedés ellenére - nem halt ki az elmúlt 40 év során a magyar társadalomból. Másképpen szólva, minden jóérzésű emberben spontán bármikor feltámad a „segítségnyújtás ösztöne", ha olyasmivel találkozik szembe, amihez a kezét kell nyújtania. Az alapítványok körüli jelenlegi hazai vívódás nem emberi, hanem intézményi (ha úgy tetszik, bürokratikus) nehézkességekből fakad. Ha látványos példával akarnánk megvilágítani a helyzetet, azt mondhatnánk: e kis ország honpolgárai már az új Nemzeti Színház kapcsán megindított és elvetélt gyűjtési akció idején megmutatták, hogy hajlandók közcélokért adakozni. A magyar alapítványok, a non-profit szektor más ágaival (pl. az egyesületekkel) összefogva a múlt év végén többször is tanácskoztak, hallatták hangjukat. Az új, kedvezőtlen rendelkezések azonban kedvüket szegték. Érthetően. Az ütések igazában nem egyszerűen csak gazdasági-pénzügyi jellegűek. A minősítés - lényegében egy kalapba kerültek a gazdálkodó szervezetekkel - az igazi gond. Aligha lehet érv az, hogy a túl liberális szabályozással sokan viszszaéltek. Ilyenre bőven van eset a „jólszabályozott" országokban is. Nem említve, hogy vajon mi történik ma hazánkban a gazdasági zónában érvényes rendelkezések áthágása esetén. A magyar alapítványok talán legnagyobb szakmai területét megtestesítő oktatási, tudományos és kulturális filantróp szervezetek legutóbb felocsúdtak. És úgy döntöttek, az eddigieknél életképesebb szövetkezést teremtenek meg. Egyesületet (OTKAE) hoznak létre - mindenek előtt az érdekvédelem kiépítése, a szent ügyekért való lobbyzás jegyében. Véleményezni kívánják az alapítványok működését, gazdálkodását, létezését érintő jogszabályokat, még azok elfogadása előtt, a törvényelőkészítés időszakában. Fellépnek a non-profit tevékenység hazai elismertetéséért és e szektor átfogó törvényi szabályozásáért. Fellépnek mindazon törekvések ellen, amelyek arra irányulnak, hogy az alapítványokat más non-profit ágazatokkal egyetemben, csak és kizárólag megadóztatható egységeknek, adóalanyoknak tekintsék, nem ismerve vagy egyszerűen semmibe véve közhasznú tevékenységüket. Ugyanakkor fel kívánnak lépni azok ellen, akik az adókedvezmény lehetőségét egyéni haszonszerzésre kívánják felhasználni, és ezzel lejáratják mások nemes szándékát, szorgalmazzák, hogy az alapítványok nyílt tevékenységet folytassanak, gazdálkodásukat évente tegyék publikussá. Kezdeményezni szeretnék az alapítványoknak a nemzetközi gyakorlatból ismert és tevékenységük tükrében készített minősítést, annak érvényesítését az állami megítélésben. S mindezeket a nagy horderejű feladatokat jól szervezett, sokrétű, színes szervezeti élet kereteiben próbálják majd megvalósítani. A kulturális, oktatási és tudományos terület megmozdulása új vonásokat takar. Mindenekelőtt az együttműködési készség tekintetében tűnik ez elő. Mindazok, akik a formálódóban lévő egyesület előkészítésében részt vesznek, egyetértenek abban, hogy a MASZ-nak (Magyar Alapítványok Szövetsége) a belső vezetési ellentétek szülte bénultságból immár ki kell lábalnia és végre ütőképes országos szintű és kamarai jogokkal rendelkező szervezetet kell formálni belőle. Fontosnak tűnik, hogy a rokon területeken is (egészségügy, ifjúsági és szociális terület, vallások és egyházak, határokon kívüli magyarok stb.) egyesületekbe tömörüljenek az alapítványok, s így saját konkrét feladataik ellátása mellett az országos mozgalmat is serkentsék. Az OTKAE szervezőinek egyik legfőbb törekvése, hogy lehetőleg érdemben, jelentékeny célokat kitűzve és elérve - a napjainkban oly divatos, látványos közéleti csatározások nélkül- működjék együtt az állammal. Mégpedig az igaz törvények, a helyes mérték, és a tisztes gyakorlat megteremtése érdekében. A nyugati polgári demokráciákban oly világosan kirajzolódó rend, az egymástól elváló és a munkálkodások mindennapjaiban ugyanakkor minduntalan egybekapcsolódó három társadalomtest, az állam, a gazdaság és a civil közösség életterének, tevékenységi formáinak korszerűbb megfogalmazása céljából. Biernaczky Szilárd PÁLYÁZAT A Budakalászi Általános Iskola pályázatot hirdet a következő állásokra: iskolapszichológus - pedagógia-pszichológia szakos végzettséggel, iskolai ifjúságvédelmi tapasztalattal, néhány éves szakmai gyakorlattal. Munkakörébe tartozna családterápia, deviáns gyerekek szabadidős foglalkoztató terápiája, önismereti klubfoglalkozások szervezése többek között. logopédus - oligofrénpedagógia-gyógypedagógia szakos nagy szakmai gyakorlattal, óvodáskorúak és iskolások foglalkoztatására. fejlesztőpedagógus - alsó tagozat 2-4. osztályosokhoz, (esetleg összevont kislétszámú osztályhoz), tanítói vagy gyógypedagógusi végzettséggel, szakmai koncepcióval, legalább 10 éves szakmai gyakorlattal, angol-német szakos tanár, egyetemi végzettséggel, lehet pályakezdő is. Bér megegyezés szerint, állás elfoglalható 1992. aug. 16-ától. Cím: 2011 Budakalász, Kossuth u. 29. Telefon: 06-26-10 307 dr. Milosevits Péterné igazgató Bázakerettye és József Attila Ötvenedszer is: Légy ostoba! A véletlen - vagy talán a sors? - hozta úgy, hogy Hobó és Márta István Légy ostoba! című József Attila estjének ötvenedik, jubileumi előadását a „magyar olaj bölcsőjében", Bázakerettyén mutatták be. Az ezerkétszáz fős zalai település szabaddemokrata csoportja a polgármesteri hivatallal karöltve hagyományteremtő céllal a hét végén két napos rendezvénysorozatot szervezett, s erre hívták meg Hobóékat is. A programokat megpróbálták úgy összeválogatni, hogy lehetőleg minden korosztály és minden réteg megtalálja a neki megfelelő szórakozást: volt néptánc, bábszínház, modern zenei és irodalmi est, kézműves kirakodóvásár, utcabál, még sárkányrepülő bemutató is. Annak ellenére, hogy a helyi szervezők - elmondásuk szerint - nem akartak politikai színezetet adni a dolognak, azért minden szentnek maga felé hajlik a keze, s neves ellenzéki személyiségek - Demszky Gábor, Fodor Gábor és Pető Iván - részvételével - mérsékelt érdeklődés mellett - mégiscsak rendeztek politikai vitafórumokat. Már maga a helyszín sem mindennapi háttérnek bizonyult a József Attila előadás számára. Bázakerettye igazi bányásztelepülés. Még a Magyar-amerikai Olajipari Részvénytársaság végzett itt próbafúrásokat 1937-ben, s egy ilyen fúrás nyomán tört először Magyarországon felszínre a fekete arany. A tengeren túliak annak idején igazi amerikai jellegű települést hoztak itt létre. Ahol a domboldal engedte, épültek házak. Nincsenek utcák, kerítések, csak fasorok és sövények. S hogy a kapitalisták észjárása mennyire kiszámíthatatlan, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a háború kitörése ellenére tovább építkeztek. A Dérynéről elnevezetett kultúrházat például 1941-ben adták át. Nos, ebben az épületben tartották a jubileumi előadást. Kicsit kockázatos vállalkozásnak tűnt ide elhozni a Katona József Színházban, illetve több vidéki színházban telt házzal, játszott és oly nagy sikerrel játszott négy ostobát. S nem elsősorban csak a rosszabb technikai feltételek miatt. Hobóval együtt nézzük az előadásra gyülekezőket. Fiatal lány és fiú lép hozzánk, s rúzzsal autógrammot kérnek farmerdzsekijük hátára. „Tudjátok, hogy nem Hobo Blues Band lesz" - kérdi Hobó. „Igen, úgy hallottunk, verseket fogsz mondani" válaszolja a lány, majd elmosolyodik, s továbbmegy. - A Hobo Blues Band tizennégy éves pályafutása alatt számos nehéz helyzetben játszottam már - meséli a sztár. - Úgy gondolom azonban, az „igénytelenség tomboló korszakában" éppen itt, Bázakerettyén, egy ilyen szituációban kell kiderülnie, hogy a dolog mennyit ér. Biztos, hogy nem lesz telt ház, de ha csak egyetlen ember nézi nyitott szívvel az előadást, már létrejöhet a kapcsolat. Az estet nyolc órára hirdették meg. A művelődési ház mellett Márta Pistával - mi másról, mint Kapolcsról beszélgetünk, amikor háromnegyed nyolckor arra leszünk figyelmesek, hogy elkezdődött. Káromkodás, futás, loholás. A megfelelő résznél Pista, ahogy van, farmerben felmászik a színpadra és elkezdi verni az olajoshordókat. A nézőtéren döbbent csend. Az összegyűltek nagy része nem tudja mire vélni a dolgot. Ezért inkább hallgat. Mások mocorognak, ki-be járnak, két gyerek pedig mellettem hangosan majszolja a vajas kenyeret. Miközben Hobó a színpadon a lelkét is kiteszi. Ordít, suttog, veri a mellét, fintorog, gúnyolódik, majd töri az üveget. És közben virágot ültet a hideg vasúti sínpár közé. Mire vége az előadásnak, szakad róla a víz. S bár a közönség lelkesen tapsol, azért többségük - főleg, akik csak a „nevek" miatt jöttek el - láthatóan nem tud mit kezdeni az egésszel. Nem igazán erre számítottak. - Talán ez az előadás volt eddig a legnehezebb - magyarázza az est főhőse néhány órával később, a nagy zalai éjszakában. - Bizonyos körülmények miatt egy idő után kénytelen voltam „befelé" lépni. Ez engem nagyon megviselt, de végül is a közönség azon részével, amely azért jött el, amiért mi is, sikerült találkoznom. Ez az előadás bizonyos szempontból észre is térített. Nevezetesen, hogy nem csak a budapesti és vidéki színházlátogató közönség létezik, hanem vannak más emberek és más körülmények is, amelyeket meg kell próbálni legyőzni. S hogy itt sem felesleges József Attilát előadni. Ami az ötvenedik előadást illeti, számomra még mindig hihetetlen, hogy eddig húszezren voltak kíváncsiak ránk. Életem talán legnagyobb ajándékát kaptam ezzel a sorstól. Örülni és becsülni kell, hogy a József Attila verseiből kisugárzó fényeket az ember fel tudja fogni és tovább tudja tükrözni. És igenis van mit tükrözni, hiszen az előadás a Katona József Színházban minden látogatási rekordot megdöntött. Miután nem vagyok színész, az egészet sokkal inkább megélem, mint előadom. S a versek így kihatnak a személyes életemre is. Megtisztítanak, fegyelemre, belső alázatra és tiszteletre kényszerítenek nemcsak a költő, de a közönség és a többi ember irányába is. És ez már rég túl van azon, amit színpadi előadásnak lehet nevezni. Jávorszky Béla Szilárd Ismertető a Feszty-körképről A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és a Nemzeti Galéria támogatásával a restaurálás alatt álló Fesztykörkép egy szeletét kiállítják a sevillai Expón. Az 1996-os magyarországi világkiállítás egyik, várhatóan legnagyobb vidéki látványosságának számító 120 méter hosszú és 15 méter magas Feszty-körkép részlete a magyar kormánybiztosi hivatalt díszíti. Hamarosan elkészül az a 4 nyelvű, képes tájékoztató füzet is, amely történelmi és kultúrhistóriai magyarázatot tartalmaz az érdeklődők és a szponzorok szá Országos Berzsenyi-szavalóverseny Az ész és erkölcs nevében A feltételek és a szándék, példa nélküli! A harmadik országos Berzsenyi Dániel versmondóversenyre öt lírai vagy prózai alkotásból kellett készülni. Két verset kért a tizennégy év feletti jelentkezőktől - csak alsó korhatár volt! - a rendező Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. Ám a további követelmény az igazán figyelemre méltó! Ugyanis a május 23-án, 24-én a Marcaliban megrendezendő országos döntőbe jutók - és minden jelentkező - kötelezően a szomszédos népek - cseh, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, ausztriai német irodalmából választott. Ma, amikor a gyűlölködés sokfelé, sajnos határaink közelében is, gyilkos vérontássá torzult, ez a tény többszörösen példaértékű! Arra figyelünk, ami a szomszédainknál értéket, a szépséget, a szellemi nagyságot jelenti. S nem véletlen, hogy éppen Berzsenyi kérdezte egyik versében: „Mi a magyar most?". Válaszolhatunk ezzel a szavalóversennyel is. Annál is inkább, mert minden korábbinál többen, mintegy négyszázötvenen jelentkeztek a társaság felhívására. Szükség volt elődöntőkre is, amelyek - időrendi sorrendben - Békéscsabán, Budapesten, Szegeden, Székesfehérváron, Salgótarjánban, Gödöllőn, Kaposváron, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen és éppen rendkívüli volta miatt említjük külön, április elején az ottani Népköz Művelődési Egyesület és a Liszt Ferenc zeneiskola támogatásával, Szabadkán zajlottak. A magyarországi városokban is általában a művelődési házak és a középiskolák támogatták a rendezvényt. Az 1986 óta háromévenként megrendezett szavalóverseny egyre népszerűbb. Marcali városának önkormányzata és a városi művelődési központ együtt kérte, hogy az idén helyet adhasson a rendezvénynek! Anyagiakkal is támogatja a társaság szavalóversenyét a marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Budapest Bank marcali fiókja, a Maryita Bőrdíszműgyár, a Musztáng Marcali Konfekcióipari Rt. - fődíjjal -, az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank marcali fiókja, Nikla Község Önkormányzata, valamint a díjakra adott százezer forinttal a Lakitelek Alapítvány. Berzsenyi jelentősége az időben egyre nyilvánvalóbb. A legnagyobbak már életében nagyra tartották. Széchenyi például az 1830-ban megjelent Hitel című, egyáltalán nem irodalmi jellegű művében, többször is idéz Berzsenyi verseiből. Aligha véletlen, hogy az egyik idézet a Magyarokhoz (II. III.) című verséből való s így hangzik: a máig s a beláthatatlan jövőig érvényesen: minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbéd." E látomásos gondolat örökérvényű igazát korunkban ismerjük föl, sorsunk változásaival együtt igazán. Kiss Dénes Olasz barokk rajzok címmel nyílt kiállítás tegnap a Budapesti Szépművészeti Múzeumban. A tárlat annak a rendezvénysorozatnak a része, amely a barokk művészet és a közép-európai országok kapcsolatát mutatja be. Képünkön A. Masucci: Salamon ítélete című rajza LaRock A vonat kigördült A hét végén, négynapi koncertezés után a Nyugati pályaudvarról utoljára gördült ki a Lokomotív GT szerelvénye, hogy több mint húsz évi vonatozás után végérvényesen pihenőre vonuljon. Még egyszer jól befűtöttek a kazánba, egy nagy durranás, gőzfelhő, és vége. A kászolgált lokomotív mostantól kezdve már csak egy darab történelem, s ma már kissé ódon hangulatú, múzeumnak berendezett falai között őrzi tovább a magyar rockzene egyik igen értékes drágakövét. Tulajdonképpen egészen a csütörtöki főpróbáig jónak és megvalósítható ötletnek tűnt ezt az óriási igény miatt négynaposra sikeredett búcsúkoncertet a Nyugati pályaudvaron megtartani. Vaslemezeivel, ütközőivel, várótermeivel a csarnok igen jó tematikai háttérnek ígérkezett. A zenekar és a közönség is kellőképpen ráhangolódott a nem mindennapi eseményre. Minden készen állt tehát arra, hogy Presserék egy fergeteges, mindent elsöprő, az embert alapjaiban megrázó bulival zárhassák le a magyar rock egyik leggazdagabb fejezetét. De amikor felhangzott az első dal, kiderült, mit sem érnek a pozitív előjelek, ha - mint mindig - a leggyengébb láncszem elszakad. Jelen esetben az akusztikai tényező. A pályaudvar vas- és acélszerkezete ugyanis olyan kiszámíthatatlan módon rázta, keverte újra a hangszórókból áradó dallamokat, hogy mire azok elérték a közönség hallószerveit, különös, torz, csak foltokban hallható masszává változtak. S bár a közönség jelentős része - elsősorban azok, akik kívülről fújták a dalokat, s így tudták, hogy mikor, mit kellene hallani - még így is élvezte a koncertet, voltak, akik bizony csalódottak voltak. Lehet, hogy nem is kevesen. (Jávorszky)