Új Magyarország, 1992. július (2. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-13 / 164. szám
II. évfolyam, 164. szám 33_________ 1992. július 13., hétfő Pokoljárások az ötvenes évekből (III.) A bitófa árnyékában Komjáti János 64 éves. 1990 elején költözött el Miskolcról. Azóta egy pesti lakótelep panelházának kilencedik emeletén lakik, szerény körülmények között. A vérnyomása nagyon magas, nem tudja meddig él, úgy érzi beszélnie kell. Az előző részben a Fő utcai Államvédelmi Központban történtekre emlékezett vissza. - Kikre emlékszik még ebből az időből? - Emlékszem Tollas Tiborra, aki csendőrtiszt volt és a kézfejét szétroncsolta egy gránát, azután a nagy irodalmi tudású és felkészültségű Vajda Péterre, aki szívesen töltötte fekve az idejét. Nekem igen szép hangom volt és gyakran énekeltem, ezért Vajda elnevezett stiglicnek. Itt mindenkinek volt valami gúnyneve, vagy beceneve, általában senkit sem szólítottunk a valódi nevén. Sajnos nem tudom elfelejteni azt az alacsony termetű, primitív, szadista ávós őrmestert, akiről csak annyit tudtunk, hogy Csongrád megyei. Tatusnak hívtuk, mert mindenkit Tatusnak szólított. Nagyon féltünk tőle. Kedvenc szórakozása volt, hogy a halálra ítélttel közölte: visszük akasztani. A szerencsétlen embert többedmagával lekísérte a földszintre, ahol közölte vele, hogy aznap mégsem lesz akasztás, arra csak másnap kerül sor. - Gyakoriak voltak a kivégzések? - Igen, a halálra ítéltek gyakran cserélődtek. Amikor éjszaka az udvaron erősen túráztatták a teherautókat, tudtuk, hogy kivégzés van. - Erre miért volt szükség? - Azért, hogy elnyomják a hangokat, hogy ne halljuk a kivégzésre vitt emberek kiáltásait. Halálos ítéletek - Mikor tartották a tárgyalást? - Valamikor október elején volt az elsőfokú. Átvittek a katonai bíróságra. Hetedrendű vádlott voltam. A tárgyalás előtt figyelmeztettek, ha visszavonom a korábban aláírt vallomásomat, akkor visszavisznek az ávóra. Zárt tárgyalás volt, kirendelt ügyvédekkel. Mindenki ordított velünk, még az ügyvédek is, úgyhogy az egész inkább egy cirkuszhoz hasonlított. - Mi volt a vád? - A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel, legalábbis az én esetemben. - Milyen ítélet született? - Andó Ferenc hadbíró tanácsa ítélt el bennünket. A Hadtörténelmi Levéltárból megszereztem a Budapesti Katonai Törvényszéknek ügyünkben, 1951. november 14-én hozott ítéletének titkos másolatát. Ebben szerepel, hogy Venkovits Károlyt, Venkovits Lászlót és Gergely Botondot, mint a szervezkedés vezetőit kötél általi halálra, Gergely Gyulát, Székelyföldi Jánost, György Jánost, Négyesi Ferencet, Kovács Bertalant, Farkas Dánielt, Pálinkás Józsefet, Rozgonyi Györgyöt, Kovács Józsefet, Némedi Józsefet, Bíró Bélát és engem négytől tizennégy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtanak. Négyest és én tíz-tíz évet kaptunk. Ehhez jött mellékbüntetésként a közügyektől való eltiltás és a teljes vagyonelkobzás. Gergely Botond büntetését később tizenöt évi börtönre változtatták. Az utolsó szó jogán A másodrendű vádlott, Venkovits Lászlóval kapcsolatban az indoklás többek között úgy szól, hogy tőkés családból származik, az apja nyomdatulajdonos volt, ő pedig SS-katonaként részt vett a háborúban. Igaz ez? - Erről nem tudok. Iparművész volt, és úgy tudom, hogy Svájcban folytatott tanulmányokat. A papának valóban volt egy kis nyomdája Nyíregyházán. Amikor 1956-ban kiszabadultam, kerestem őt, hogy elmondjam a történteket, de nem akart találkozni velem. Később hallottam, hogy valahányszor meg akart tudni valamit a fiairól, mindig összeverték, és a végén már mindenkitől félt. Egyikünk családját sem tájékoztatták a sorsunkról, éveken át azt se tudták élünk-e vagy sem. Mindenesetre a tárgyaláson, az ítélethirdetés után a másik Venkovits testvér, a Károly, nagyon bátran viselkedett. Az utolsó szó jogán minden felelősséget magára vállalt, és azt kérte, hogy egyedül őt végezzék ki. Az okiraton az áll, hogy a testvéreken a kötél általi halálbüntetést 1952. március 6-án este a katonai börtön udvarán végrehajtották. Mi történt a többiekkel? - Ha jól emlékszem, február 27-én helyeztek el minket egy rabszállító autóban. Pestiek is voltak közöttünk. Menet közben mondták, hogy a Margit hídon vagyunk, onnan sejtettük, hogy vagy Vácra, vagy Márianosztrára visznek. Vácon kötöttünk ki. Teljesen kiéhezve, nagyon rossz állapotban érkeztünk oda. A nagy hidegben levetkőztettek minket, és betereltek egy fürdőbe. Ahogy onnan kijöttünk, dobálták ránk a darócruhát, és visszagondolva a jelenetre, olyanok lehettünk, mint a megfélemlített, űzött vadak. Lehotának hívták a parancsnokot, aki máskülönben rendkívül aljas ember volt, mégis ott találkoztam az első emberi megnyilvánulással, éppen az ő részéről. Géppisztolyos, marcona ávósok álltak körülöttünk és név szerint szólítottak minket, de látni lehetett, hogy csillogott a szemükben némi részvét. És akkor a Lehota megszólalt és olyasfélét mondott, hogy emberek, nyugodjanak meg, itt már nem lesz bántódásuk. Olyan zárkába kerültem, amelynek az ablakai az udvarra néztek. Óriási élmény volt, amikor fejenként egy egész cipót kaptunk, hozzá fél liter levest, fél liter főzeléket és egy csajka savanyú káposztát. Végre jóllakhattunk. Mindenki teleette magát, és akadt olyan társunk, aki több kenyeret félrerakott, mert nem hitte el, hogy később is kapunk eleget. Én lettem a szobaparancsnok, és fel voltam hatalmazva arra, hogyha akarunk valamit, akkor kopogjak az ajtón. Az első kopogás után azt kérdeztem az őrtől, hogy tényleg megehetjük-e az összes kenyeret. A megnyugtató választól, az emberséges bánásmódtól szinte megrészegültünk. Szadista ávósok - Meddig tartott ez a bánásmód? - Máris kitérek rá. Azt mondtam a fiúknak, hogy másnapra tegyünk rendbe mindent, ragyogjon a zárka, mert biztosan sok múlik majd azon, ha jó benyomást keltünk az őrökben. Tökéletes rendet raktunk. Reggel megjelent két új ávós, az egyiket Csinosnak, a másikat egyszerűen csak Malacképűnek nevezték a rabok Felsorakoztunk, és szabályszerűen jelentettem nekik, ahogy az elő volt írva. A Csinos nagy hangon megjegyzést tett a zárka rendjére, és azt egy kuplerájéhoz hasonlította. Azt hittem tréfál, és elmosolyodtam. Ettől dühbe gurult és a kulcscsomójával gyomorszájon vágott. Amikor felegyenesedtem, újra ütött, addig, amíg egészen összeestem. Ez a két ember később is nap mint nap ütlegelte a rabokat, minden indok nélkül. Hozzájuk hasonló szadista volt egy Vaszilkó nevű őrmester is. - Említette, hogy semmilyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal. Ez nyilván megkönnyítette azok dolgát, akik gátlástalanul, durván bántak a rabokkal. - Sajnos igen. Egy másik szadistát a fegyelmi osztályról Ku- Klux-Klannak hívtunk. Ő olyan pofonokat tudott adni, amelyekkel beszakította a dobhártyát. Nekem is volt szerencsém hozzá, és ma csak azért hallok, mert hevesen begyógyult a sérülésem mindkét oldalon. Vaszilkónak és Ku-Klux-Klannak köszönhetem, hogy egy ízben hatórás kurtavasat kaptam. -Mi volt a kurtavas ? - Régi kínzási módszer. A jobb kezet a bal lábhoz, a bal kezet a jobb lábhoz bilincselték. Engem vertek is közben, és az orvos javaslatára szüneteket kellett beiktatni. - Dolgoztatták önöket? - A börtönnek a Dunára néző felén volt a gombüzem. Oda jártunk. Az ablakok fehér olajfestékkel voltak bemázolva, így semmit nem láthattunk a világból. Csak 1954-ben lehetett kinyitni az ablakokat, amikor enyhítettek a szigorúságon. (Folytatjuk) Bánó Attila Fotó: Szántó Tamás Az önkormányzatok figyelmébe! Megalakult a Szolnok Térségi Szövetség Átalakuló társadalmi és gazdasági viszonyaink között mind sürgetőbb követelmény, hogy az egy térséghez tartozó, egymáshoz különböző tényezők révén hagyományosan kapcsolódó települések közösen gondoskodjanak közérdekű önkormányzati feladataik ellátásáról - jelentették ki a Szolnok környéki helységek polgármestereinek összejövetelén, ahol ennek szellemében megalakult a Szolnok Térségi Szövetség. A mintegy húsz település elhatározásával létrejött társuláshoz az érintett települések a képviselőtestületük döntése alapján csatlakoztak, illetőleg csatlakozhatnak a jövőben. Az új helyi településszövetség „felállásánál" figyelemre méltó jelenség: valóban térségi, nem csupán megyén belüli szerveződésről van szó, mert a napokban a szomszédos Pest megyei Abony képviselő-testülete is megszavazta a belépést, s más Pest megyei települések is - például Törtei és Újszilvás - jelezték csatlakozási szándékukat. A szövetség - amelynek elnöke Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere lett - kiemelt feladatának tartja az információszerzést, az önkormányzati döntések előkészítését és meghozatalát, a közös tevékenység szükségességének a felismerését, illetőleg az együttműködés kereteinek és formáinak kialakítását. Ennek érdekében folyamatos kapcsolatot akarnak kiépíteni a különböző szintű és típusú állami, társadalmi és érdekképviseleti szervekkel. Össze kívánják hangolni az infrastruktúra-kiépítés, az energiaellátó, szennyvízelvezető, távbeszélő-, út- és tömegközlekedési hálózat-fejlesztés, a szemétszállítás és -kezelés feladatait, s a térség jövője szempontjából fontos, a szövetség területének egészét vagy egyes részeit érintő fejlesztéseket. Közösen kívánnak gondoskodni ezentúl a munkanélküliség csökkentésére irányuló, a munkahelyteremtést elősegítő intézkedésekről, s együttműködtetik majd az átképző központokat is. Az együttműködés kiterjed a közművelődési és az oktatási rendszer átalakítására is, különös tekintettel a szakoktatásra és a középfokú oktatási intézményekbe fel nem vett fiatalok sorsának kézben tartására. Szerepel továbbá a terveikben környezetvédelmi, ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, katasztrófa-elhárítási és közbiztonság-megerősítési kooperáció, valamint a tömegkommunikáció terén, a moratórium feloldása után, egy sugárzó adó telepítése a térségbe, hírlap- és könyvkiadó létesítése, illetőleg szövetségi újság kiadása is. Püspökladány önkormányzata létrehozta az Alföld Fásításáért Alapítványt, amelyhez várják az érintett önkormányzatok, az Alföldi Megyék Szövetsége, a különböző érdekelt vállalatok, vállalkozások, szervezetek és magánemberek csatlakozását. Speciális alapítványról van szó, mert nem elsősorban az erdőtelepítést és annak finanszírozását tűzték ki célul, hanem e feladat széles körű megismertetését, a szükségességének tudatosítását, valamint az ösztönzést arra, hogy mindenki a maga területén igyekezzék hozzájárulni valamivel e fontos területfejlesztési és környezetvédelmi akció sikeréhez. Az alapítvány erkölcsi elismeréssel, emlékplakettel kívánja méltányolni az e téren kiemelkedő munkát végzők tevékenységét; propagandamunkákat, kiadványokat, ismertetőket jelentet meg, továbbá tudományos konferenciákat, fórumokat, tanácskozásokat szervez. A hozzájárulásokat a püspökladányi OTP-nél vezetett 956-349-es csekkszámlán várják, az Alföld fásításáért célmeghatározással. J. EJ Bős-ügyben a Hágai Bírósághoz fordulunk A Tisza áldozataira emlékeztek (Folytatás az 1. oldalról) - Azóta megszelídült a folyó - folytatta - rakoncátlan vizét gátak tartják kordában, eltűntek az óriási mocsarak. A Tisza, amely évszázadokon, évezredeken át békében és háborúban, ellenségei és barátai közül egyaránt, maga is áldozattá vált az ember és a természet küzdelmében. Ebben a harcban értelmetlenül is elpusztultak, de meghaltak munka közben is, mint Vásárhelyi Pál, akinek nevéhez fűződik a folyószabályozás - emlékeztetett, majd Széchenyit idézte: „Én a Tisza szabályozását nem csak kiszámíthatatlan eredményeiért indítom meg, de ezt egy józanabb magyar politika tengelyének tekintem. Ki akartam emelni az ellenzéket olcsó dicsőségű, meddő állásából. Legyen valahára alkotó és szervező ebben az országban. Ennyi szervező erő ne vesszen a rideg tagadásban." Ma is érvényes megfontolás ez - tette hozzá a miniszter - legfeljebb a Tisza- szabályozást kell más szóval helyettesíteni. A hazaszeretetről, a táj szeretetéről, a lokálpatriotizmus fontosságáról szólva kifejtette: ezen érzelmek mármár kiveszni látszottak, pedig nélkülük nincs jövője sem az egyes településeknek, sem a hazának. * Az emlékezést követően Keresztes K. Sándor miniszter válaszolt az Új Magyarország munkatársának kérdéseire. - Többen szóvá tették a folyó őshonos ártéri erdeinek kivágását. Ön hogyan vélekedik erről? - Ez bizony régi gondja a környezetvédelemnek. Vannak olyan szervezetek és nem is mindig az erdőgazdaságok, hanem a vízügy és különböző termelőszövetkezetek, akik rövid távú érdekeikre tekintettel vágatnak ki erdőket. Sajnos, meg kell mondanom, nagyon nehéz ez ellen védekezni. Csak védett területeken áll jogunkban intézkedni. Ezért is törekszünk hatáskörünk kiszélesítésére, hogy a felügyeleti jogkört, amely jelenleg végső soron a Földművelésügyi Minisztériumnál van, valamilyen módon a természetvédelmi hatósághoz telepítsük át. Javaslatunk komoly szakmai vitát váltott ki, de úgy tűnik, hogy az erdészek nagy többsége minket támogat. Célszerű lenne ezt a döntést a készülőben lévő természetvédelmi és erdőtörvénynyel együtt meghozni. Másik nagy folyónk, a Duna fölött sem csökkennek a viharfelhők. Éppen a napokban jelentették be szlovák illetékesek, hogy az ősszel a bősi erőmű négy turbináját beindítják. Hogyan fogadta miniszter úr ezt a hírt? • , - Túlságosan nem lepett meg, a szlovákoknak minden kimondott és kimondatlan törekvése arra irányult, hogy az idei üzemebe helyezést - akár gazdasági, akár presztízsokokból - elér-jék. Abban bízom, hogy addig is sikerül a magyar kormánynak egy olyan jogi eljárást elindítania, amely az üzembe helyezés felfüggesztésére indokul szolgál. A Hágai Nemzetközi Bírósághoz kívánunk fordulni, de ezt a szlovákoknak is kérniük kell. Remélem mivel szomszédunk úgy gondolja, hogy komoly anyagi követeléseik vannak velünk szemben, amit bírósági úton lehet rendezni, hozzájárul a per közös indításához.M