Új Magyarország, 1992. október (2. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-20 / 248. szám
( 2a.'i~L*~, írt II. évfolyam, 248. szám Jil 1992. október 20., kedd Spor és dózs Zajlik a színházmenedzselési szimpózium Budapesten. Van miről beszélni. Hovatovább fontosabb lesz a színházak menedzselése, mint az, hogy mit játszanak a színpadon. Előbb azt kell tisztázni, van-e menedzser, aki rá tudja beszélni a szponzorokat, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak a színház támogatása céljából. Az előadás terve csak ezután kezdhet komolyabb formát ölteni. A színházi nagyhatalom, Anglia számos színházmenedzselési szakembere is jelen van a szimpóziumon. Egyikük azt nyilatkozta, tegnap a rádió reggeli műsorában, keményen megfoghatók a kiadások a színházaknál, ha nem pazarolnak a díszletekkel. Ő, mint mondta, élete legjobb Hamlet előadását egy díszlet nélküli színpadon látta. Biztosan így van. A spórolás ott és annál az előadásnál nyilván tökéletes volt. De van egy bökkenő. Shakespeare valóban eljátszható díszletek nélkül is. Az angol reneszánsz színház konstrukciója nem is igényelte a dekorációt. Eljátszható díszletek nélkül a teljes klaszszikus görög drámairodalom. De nem játszható el G. B. Shaw, Ibsen, Csehov, Molnár Ferenc és Vörösmarty Mihály. Más műfajt említve: a Lohengrin, a Nürnbergi mesterdalnokok, az Aida, a Turandot vagy, megint más műfajra gondolva, a Bál a Savoyban, a Marica grófnő vagy a Csárdáskirálynő díszletek és jelmezek nélkül alig képzelhető el. És ezeknél a daraboknál díszlet, kiállítás, jelmez nem pazarlás, nem dőzsölés. Az olyan műveket, mint a Macskák vagy a József és a színes, szélesvásznú álomkabát, már nem említem. Szóval: műfaja válogatja, mit lehet a spor jegyében színre vinni, s minél nem dőzs a nagy kiadás. Ezt a színházak táján mindenki tudja - bizonyára az illető angol úr is. Az igazi bökkenő azonban az, hogy az ő véleményét megtalálják hallani az állami vagy az önkormányzati pénzeket elosztó urak, és úgy vélhetik: nekik van igazuk, mert a színház mégiscsak pazarló, pénzt herdáló intézmény. Ergo: nyugodtan beljebb csatolhatják néhány lyukkal a nadrágszíjat. (takács) A rádió mellett Társalgó Emlékszem, kezdetben kétórás volt a rádió irodalomkedvelőknek címzett műsora. Jutott is idő mindenre: nemcsak információt nyújtani a világ- és magyar irodalomból, hanem igen gyakran esztétikai élményt is. Aztán lerövidült a Társalgó. Egyik oka az lehetett ennek, hogy bevallottan rétegműsor volt, de talán az is, hogy csökkent a felfedezésre váró művek száma, talán valami más tény, hogy mostanában szűk egy órában jelentkezik a műsor. Jellege is változott: már kevésbé van idő irodalmi élményre (talán igény sincs rá?). A műsorok mindenesetre rövidebbek és tényszerűbbek lettek. Érvényes ez a Társalgó legutóbbi adására, az Ingres hegedűjére is. Korányi Tamás összeállításában neves alkotók olyan művészi tevékenységéről hallhattunk, amelyről a nagyközönség nemigen tud. Nem tudtuk például, hogy Arany János szerezte (Amadé László versére) A szép fényes katonának a zenéjét. Azt tudtuk, hogy Nietzsche költő is volt - sőt a filozófiában is költő, a költészetben is filozófus - de azt nem, hogy magyar témájú zongoraműveket is szerzett. Nem ismertük Debussy költészetét - bár a műsorban elhangzott naiv gyermekversikét nem emelik különösebben szemünkben. Nem ismertük Bartók töredékes költeményét, a Világok vetélkedését, de felvillanni éreztük benne Bartók eredeti világlátását. Szóval sok információt szerezhettünk, de élményt csak a drámaíró Picasso szerzett. A farkon csípett vágy (más fordításban: A telibe viszonzott vágyakozás) című darabjának keletkezése is érdekes: még a német megszállás alatt írta, betiltása ellenére szűk baráti körben elő is adták. Neves művészek, írók játszották el (így egyik szerepét Camus, a későbbi Nobel-díjas). A rádió műsorában nagyobb részletet elevenítettek meg Picasso darabjából - ebből a bűbájosan abszurd, cinikusan szentimentális, de kellően érzéki antidrámából. (Pornó - kifinomult szürrealista modorban.) Kár, hogy most nem az egykori hírességek, Camus és társai játszották, bár akkor meg nem értettük volna. Nem mintha a magyar előadás kifogásolható lett volna - a részlet nagyon hangulatos Picasso-atmoszférát teremtett. Talán azért is, mert nem sajnálta rá az időt. Nemcsak a művészet időigényes. A műélvezet is. Fazekas László Ariadné önfenntartó Strauss-bemutató a Városházán Éppen 80 esztendeje szólalt meg először az Ariadné, ez az ékkő módjára csillogó, sziporkázóan szellemes zenemű, a Richard Strauss-Hugo von Hofmannsthal szerzőpáros utolsó remeke. A stuttgarti ősbemutatót a komponista vezényelte és Reinhardt rendezte, a címszerepekben Jeritza Mária lenyűgözte a közönséget. A Budapesti Kamaraopera Ariadné-produkciója, merem remélni, sem zenei színvonal, sem rendezői lelemény, sem előadói ambíció dolgában nem méltatlan a nagy elődökéhez, ám egyben biztos, hogy eltér az 1912. október 2-i premiertől. Azon ugyanis aligha kellett a nézőtér minden székére könyörgő levelet tenni, hogy a tisztelt operalátogató, amennyiben jól szórakozott, küldje már el barátait is a következő estre (mert a színház önfenntartó, azaz minden további előadást a megelőző bevétele finanszíroz)... Torokszorító, nem? Főként, hogy kivételes művészi minőségről van szó, ami igen tehetséges zenés-színházi gárda igen nagy (olykor emberfeletti) erőfeszítéseiből született. Hallottam egyet-mást a díszletek elkészítésének, a kellékek beszerzésének, a világítás megszervezésének elképesztő epizódjairól (hja, ez is infarktustermelő szakma!), s ezek tudatában még inkább örülök, hogy a darab átütő siker! Az előjáték ötletkavalkádja és Kerényi Miklós Gáborra jellemző eredeti stílusa (a rendezésről nem árulhatok el többet poéngyilkosság kockázata nélkül), a felkészült zenekart bravúrosan vezénylő vendég, Harry Spence Lyth, és az énekesek osztályon felüli teljesítménye eseménnyé avatja az Ariadnét. Kivált a hölgyeket illeti elismerés: hatalmas szakmai fejlődést mutat Pánti Anna (Zerbinetta), megvesztegető alakítás Bokor Juttáé (Komponista), a címszerepben pedig Misura Zsuzsa, nem mondhatok egyebet - briliáns! (Kerényi) KULTÚRA Hétvégi pécsi „kesergő” Megalakult a Magyar Bluestársaság Pécs város bluesos érzelmű polgárai igazán nem panaszkodhattak az elmúlt hét végén. Már péntek reggel borongós, a szűkre méretezett, kaparó dohányfüsttel telített, párolgó testnedvektől terhes szórakozóhelyekre jellemző kesergő időjárás fogadta őket, majd délután - kisebb részben talán e „kedvező" légköri viszonyoknak is köszönhetően - az Apáczai Nevelési Központban végre valahára megalakult a Magyar Bluestársaság. Tizennyolc lelkes, a műfajért élő hajó, annak - elsősorban hazai - népszerűsítése érdekében mindenre elszánt fiatalember hosszas vita után a Magyar Rádióban hosszú évek óta többé-kevésbé rendszeresen jelentkező bluessorozatáról, illetve egyes sajtóorgánumokban elhintett írásairól jól ismert Nemes Nagy Pétert választotta a társaság elnökének. Az öt tagú vezetőségben - alelnöki funkcióban - helyet kapott még Kovács Tamás, a szervezet életrehívásának első számú kezdeményezője és Regős László, a tatabányai fesztiválok főszervezője. A fennmaradó gazdasági és zenei igazgatói posztot - igazán rátermedt jelölt hiányában - egyelőre betöltetlenül hagyták. Mint azt Nemes Nagy Péter két sör között elmondta: legfőbb céljuk a hazai blueszenekarok tevékenységének koordinálása, illetve támogatása. Számos olyan együttes létezik ugyanis nálunk - eklatáns példaként a békéscsabai Dobókockát, az esztergomi Tűzkerék Revival Bandet és a szombathelyi Natur Blues Bandet említette amely bár rendkívül tehetséges, s - kis menedzseléssel - a nemzetközi porondon is megállnák a helyüket, áttörést biztosító fórum hiányában sok esetben csak vegetál. Szeretnének ugyanakkor - terveik szerint évi három-négy alkalommal - újságot megjelentetni, valamint egy, a hazánkban működő ilyen jellegű zenekarok keresztmetszetét bemutató kazettát kiadni. A szervezet mindenki számára nyitott, aki szívügyének érzi a műfaj népszerűsítését, illetve a hazai bluesolóknak a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolni. Tagokat évente egyszer, a közgyűlésen vesznek fel, s a kérelem elfogadásához legalább kétharmados többségre van szükség. Churchillhez hasonlóan azonban a vezetőség sem ígérhet mást jövendőbeli tagjainak, mint „vért, verítéket és könnyeket". (Aki esetleg mégis fel kívánja venni a kapcsolatot a szövetséggel, azoknak itt a címe: Magyar Bluestársaság, 1680 Budapest, Pf. 110.) Az új városrész bluesosan sivár paneldzsungelének szívében épült nevelési központban aztán, rögtön a társaság megalakulása után kezdetét vette a két napig - pontosabban a végkimerülésig - tartó VI. Pécsi Folknapok rendezvény. Az először 1986- ban az egyetemi klubban megtartott és elsősorban az autentikus magyar népzenére koncentráló eseménysorozat mára nyitottabbá vált, s valódi nemzetközi találkozóvá nőtte ki magát. Nemcsak a hazai népzenei mezőny színe-java - Szélkiáltó, Ökrös, Muzsikás, Méz, Sebestyén Márta - vett részt rajta, hanem a „kelet-európai rockzenét" játszó Barbaro éppúgy, mint az equadori pánsíposok, vagy a szintén „Andok-zenét" játszó Los Andinos. A legtombolóbb sikert azonban Koncz Csaba, a huszonöt évvel ezelőtt Németországba szakadt és a folknapokra váratlanul betoppant hazánkfia furulya, és egyéb, általában saját maga faragta hangszer-duói, triói aratták. Aki pedig ennél lényegesen bluesosabb szórakozás után vágyott, az a legjobban tette, ha szombat este (éjjel) átruccant az alig húsz kilométerre fekvő Bolyba. Ott igazán nagyot és mélyet szippanthatott a baranyai fanyar, kékes színű levegőből. Már az is kisebbfajta meglepetésnek számított, hogy Laci, a kocsmáros nemcsak azt tudta, ki fia borja Chris Farlowe, de még fel is sorolta, hogy mikor, kivel és mit játszott. Majd, amikor a szomszédos művelődési házban a PMD (Pécsi Magasfiúk Dalárdája) belecsapott a hurokba, bezárta a boltot, átvette a mikrofonnal együtt a kezdeményezést, s rázendített a Hey Joe örök érvényű melódiájára. Miközben a háttérben talán az egész Dél-Dunántúl legtehetségesebb gitárosa Katona „Clapton" Tamás - érdemes a nevet megjegyezni, biztos, hogy fogunk még vele találkozni - rendezgette a blueshoz leginkább illő sorrendbe ujjait a húrokon. Ha nem lettem volna ott, bizonyára el sem hinném, hogy a háromezerhatszáz lelkes baranyai faluban telt házas hamisítatlan bluesbuli zajlott. De láttam és éreztem, ahogy a fiatalok és a kevésbé fiatalok „megvesznek" a zenéért. S ilyenkor - kissé paradox módon - a műfaj iránt érzett bluesos hangulatom tovaszáll. (Jávorszky) Pécs kevésbé bluesos oldala: a Pécsi Galériában november 8-ig tekinthető meg a Plakátok '92 című kiállítás. (Pinczehelyi Sándor alkotása) e Eötvös Károly emlékezete A Pápai Művelődéstörténeti Társaság az elmúlt hét végén kétnapos tudományos ülésen emlékezett a százötven éve született Eötvös Károly jogász, író-politikusra, aki a múlt század második felének és a századforduló utáni első évtizednek ismert és becsült közéleti alakja volt. A társaság programjában előkelő helyen szerepel a Dunántúl Athénjának is nevezett város szellemi-művelődési hagyományainak fölélesztése és kiteljesítése, az országos és az európai kitekintés igényével, valamint a tudományos tisztelgés azok előtt a pápai kiválóságok előtt, akik az elmúlt évszázadokban sokat tettek a város és a nemzet fölemelkedéséért. Eötvös Károly az ősi pápai református kollégiumnak tizenegy éven át a tanulója, illetőleg a jogakadémiai hallgatója, majd az intézet főiskolájának a tanára volt. Szíj Rezső művészeti író, Czine Mihály egyetemi tanár, Hudi József veszprémi levéltáros és Sebő József esztergomi tudományos kutató emlékezett meg a rendezvényen helyéről és szerepéről a nemzet közemlékezetében, irodalmi és politikai életében. A kitűnő jogászra, újságíróra és polihisztorra 1865-ben Deák Ferenc figyelt föl, felvitte Pestre, ahol a Pesti Hírlap főmunkatársa lett, s előbb a Deák-, majd a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselője. Később pártonkívüli, független jelöltként indult a választásokon, a liberális és a függetlenségi eszme harcosaként. Volt bátorsága 1883-ban az ártatlanul gyilkossággal gyanúsított tiszaeszlári zsidók védelmére kelni. A nagy pert megnyervén, a kitűnő ügyvéd nemzetközileg is ismert személyiség lett, s ettől kezdve mintegy harminc éven át a magyar politikai közéletben meghatározó szerepe volt. Budapesti asztaltársaságában - az Abbázia kávéházban - gyakran megjelentek ismert politikusok, írók, közéleti emberek. A kedvesen „vajdának" nevezett Eötvös Károly az irodalmi közvéleményben már életében klasszikusnak számított. Regényei, elbeszélései, útirajzai, anekdotái közül kiemelkedik a Nagy per, a tiszaeszlári vérvád hiteles története, a Magyar alakok, amelyben kora jeles politikusairól ad plasztikus képet, s az Utazás a Balaton körül, amely lenyűgöző, élvezetes olvasmány, fontos helytörténeti alapmunka. Felhívták a figyelmet a tanácskozáson arra: az évforduló jó alkalmat kínál a méltatlanul elfelejtett író újrafölfedezésére, újraolvasására, munkásságának új szemléletű, sokoldalú értékelésére. je- 11 Vígszínház műsorváltoztatása miatt 1992. október 22-én a Néma levente előadása elmarad. A megváltott jegyek november 14- ére érvényesek, vagy kívánságra november 1-jéig a váltás helyén visszaválthatók, illetve más Néma levente-előadásra becserélhetők. •Alföldi Jenő Koppintások (paródiák és utánzatok) című könyvét ma délután öt órakor mutatják be az írószövetség klubjában. (Budapest, Bajza u. 18.) •Ma délután négy órakor Budapesten, az írók Könyvesboltjában mutatkozik be az Ökotáj című környezeti és kulturális folyóirat. •König Róbert grafikusművésznek nyílik kiállítása ma délután öt órakor a Csók István Galéria Grafikai Kabinetjében (Bp., Váci u. 25.). Elhunyt Tamás Aladár Tamás Aladár József Attila-díjas költő, író, műfordító hosszú betegség után, 93 éves korában, október 17-én elhunyt. A húszas-harmincas években az Új Föld és a 100 Százalék cimű lapok szerkesztője, 1940-ben Mexikóba ment, majd 1946-ban hazatért, 1955-től 1956-ig az írószövetség főtitkára. Később Magyarország UNESCO-képviselőjeként tevékenykedett. Illyésre emlékeztek Hűen őrzik Illyés Gyula emlékét a beregszásziak. A város központjában áll mellszobra, most pedig születésének 90. évfordulója alkalmából a Kossuth tér melletti sétányt nevezték el róla. A szobor talapzatára bronztábla került, melybe Illyés Gyula szállóigévé vált szavait vésték: „A legnagyobb bátorság a remény." Az ünnepségen jelen volt Kopolányi Gyula címzetes államtitkár, Entz Géza államtitkár, aki az ünnepi beszédet tartotta, Illyés Mária, az író lánya, és Németh Ágnes, Németh László lánya. A járási kultúrházban tartott ünnepi esten Oszter Sándor és Hegedűs D. Géza színművész is részt vett. SaRock Alvin ismét Budapesten Ha hihetünk a híreknek,október 27-én este Budapesten, a Globe Arénában ismét meghallgathatjuk a világ egyik leggyorsabb kezű gitárosának, Alvin Lee-nek újabb és kevésbé újabb szerzeményeit. Kismértékű kétkedésem remélhetőleg ezúttal csak kétkedés marad, bár még élénken él bennem legutóbbi - 1990-es magyarországi - látogatásának emléke, amikor is csak többszöri időpont-változtatás után érkezett meg. (Igazából akkor hittem el, hogy tényleg eljött, amikor Ferihegyen beszállt az autóbuszba és válaszolt kérdéseimre.) A néhai Ten Years After meghatározó egyénisége két évvel ezelőtt (is) tipikus antisztár benyomását keltette. Ott állt zenésztársaival és csomagjaival a hóna alatt az egyes számú magyar légikikötőben, s a kissé zord idő ellenire illedelmesen megvárta, amíg érte jönnek. S miközben a Hilton felé tartó úton terveikről faggattam, örömmel konstatáltam: Alvin nem vette fel a nagymenők komolykodó ábrázatát, nem vetette be azok vég nélküli és magabiztos dumagépét, hanem tömören, velősen, amúgy magától értetődően válaszolgatott. Mintha nem is interjú készülne. Persze már ő sem az az ünnepelt sztár, akinek neve hallatán - különösen a woodstocki fesztivál utáni években, a Ten Years After zenitjén - többen transzba estek. S bár még mindig boszorkányos gyorsasággal tekeri a húrokat, készít színvonalas lemezeket - jó példa erre legutóbbi, Zoom című korongja, amely saját bevallása szerint eddigi legjobb alkotása, a mai zenei és közhangulat nem kedvező számára. Ez azonban nem is olyan nagy baj, hiszen az általa képviselt zenei stílus elsősorban a Hunokban és a kisebb koncerttermekben érvényesül igazán. Vélhetően ezért is „szól" nagyobbat a Globe szőkébbre méretezett falai között, mint szólna a BS esetleg félig telt csarnokában. Alvin Lee immáron negyedszer látogat el hozzánk, s eddigi koncertjeivel elévülhetetlen érdemeket szerzett a műfaj hazai népszerűsítésében. (Első kézből származó információim szerint a frissen alakult Magyar Bluestársaság ez alkalomból a helyszínen készül is valamilyen akcióra.) Akik viszont még nem hallották Alvint élőben játszani, azok - ha bejutnak - előreláthatóan másfél órában ízlelgethetik az „igazi brit szellem"-et. Akik viszont inkább a dzsesszesebb irányvonal mellett kötelezték el magukat, azoknak ajánlom figyelmébe a néhány száz méterrel odébb lévő Petőfi Csarnokot, ahol a vétlen, bár rendkívül szerencsétlen szervezés következtében Alvinnel egy időben Jan Garbarek éteri szaxofonjátéka borzolja vagy nyugtatja - vérmérséklet szerint - a kedélyeket. (tébé)