Új Magyarország, 1992. november (2. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

II. évfolyam 260. szám­­, 1992. november 4., szerda Hajóavató Vízre bocsátották a 4530 köbméter gabona szállítására alkalmas Marie Chris folyami és tengeri hajót tegnap a Ganz Danubius Ha­jó- és Gépgyár Részvénytársaság budapesti üzemében. Sáfár Tibor felvétele A postabank hálózatfejlesztése A vártnál jóval eredményeseb­ben sikerült a Postabank alaptő­keemelése, amelynek részleteit a jövő hét közepén hozza nyilvá­nosságra a bank - mondta Prinz Gábor elnök-vezérigazgató teg­nap, a harmincadik Postabank­fiók megnyitása alkalmával. A fi­ókhálózat bővítése azért fontos a pénzintézet számára - utalt rá Prinz Gábor -, mert a 3200 posta­­hivatali kirendeltségük legin­kább a betétek gyűjtésére alkal­mas, teljes körű bankszolgáltatá­sokat pedig csak a fiókok nyújta­nak. A Postabank ebben az évben összesen 532 millió forintot köl­tött hálózatfejlesztésre és a bank­vezetés a jövőben is folytatni kí­vánja a bővítések jelenlegi üte­mét. A legújabb, Andrássy úti fió­kot is bekapcsolták a Postabank országos számítógépes hálóza­tába, ami lehetővé teszi, hogy az ügyfelek vidéken a folyószámlá­jukra, Budapesten pedig a folyó- és devizaszámlájukra egyaránt bármelyik fiókban befizethetnek - attól függetlenül, hogy hol nyi­tották meg azt. A tegnap meg­nyitott bankfiókban kezdi meg működését az 51 százalékos Pos­tabank- tulajdoni többséggel ala­pított Par Avion utazási iroda is, amelyet később szintén hálózat­tá kívánnak bővíteni. A Par Avi­on iroda a teljes körű egyéni, vállalati és csoportos utazási szolgáltatások mellett az üzleti utakhoz kapcsolódó szolgáltatá­sok erősítését tervezi. D. L. Miért halnak a kis filippinók? Az egyik manilai napilap nagy szalagcímben közli: Minden órá­ban meghal egy Fülöp-szigeteki gyerek a külföldi adósság fizeté­se miatt. Aki mindezt meséli, dr. Pleskott Katalin gyermekorvos, három hónapot töltött el a Fülöp-szigeteken, két éven belül im­már másodszor. - Hogyan került el ebbe a távoli or­szágba? - Frankfurtban működik egy karitatív szervezet, a jezsuita Bernárd páter vezetésével. Az el­nevezése: Német orvosok a har­madik világért. Ez a szervezet küld orvosokat Columbiába, Bangladesbe, az indiai Calcuttá­ba és két helyre a Fülöp-szige­­tekre, a fővárosba, Manilába és de Oroba. Én az utóbbi helyen szolgáltam, a fővárostól 650 kilo­méterre, egy 200 ezer lakosú ki­kötővárosban, Gagayan de Oro­­ban, az aranybarátság városá­ban. Frankfurtig a saját költsége­men utaztam, onnan már a szer­vezet utaztatott. De a három hó­napi munkáért semmi fizetést nem kaptunk, csak szállást és el­látást. S ha megkívántunk egy pohár kólát, vagy haza akartunk írni, az is a mi költségünk volt. - Milyen munkát végzett oda­kint? - A guruló klinikán dolgoz­tam, jártuk a környező települé­seket, és hatéves korig beoltot­tuk a gyerekeket. Az Egészség­­ügyi Világszervezet előirányoz­ta, hogy 2000-ig a világon min­den gyerek be legyen oltva, megkapja a nálunk is kötelező oltásokat. - Nem idegenkednek ettől az ott lakók? - Ez mindig a falu vezetőjétől függ. Még olyan haiv vélekedé­sek is vannak az emberek kö­zött, hogy a beoltott gyerekből kommunista lesz. De látva a na­gyobbak között a sok gyermek­­bénulásost, hogy az egyszerű kanyaró miatt is a leromlott ki­csik meghalnak tüdőgyulladás­ban, vagy megvakulnak, azért a települések gyermekeinek több­ségét elhozzák a szülők az oltás­ra, mikor jelezzük érkezésünket a hangszóróval. - Milyen az élet ezen a szigeten? - Nagy a szegénység! Tenyér­nyi földeken termelik a rizst, há­romszor aratnak egy évben. Ma­réknyi rizs némi zöldséggel, leg­feljebb egy kis banán jut egy napra. A piac csodálatos gyü­mölcskínálata a többség számára megfizethetetlen. Az átlagjöve­delem mintegy 4800 forint, az árak pedig az itthonihoz hason­lóak. Lakbér nincs a lábakon álló faházakban, fűteni se kell, hűtő­­szekrényre pedig nem telik. Az egész ország vietnami papucs­ban jár és vászoningben,­­nad­rágban. Egy családban 6-8 gye­rek van, mindig tiszták. Állandó­an mosnak az asszonyok, és a házak között lóg a nagy tömeg fehérnemű. - Milyen az egészségügyi hely­zet? - Bélférgesség, maláriásláz pusztít. A lakosságnak csak tíz százaléka ötven éven felüli. Az ötven százaléka pedig 15 éven aluli. Nagyon kevés öregembert látni. - Hogyan vélekednek ott a csoda­doktorokról? - Kóklereknek tartják őket! Nem is mennek hozzájuk. Ha valaki megbetegszik, az európai orvost vagy a helyi kórházat ke­resi fel. Persze, erre meg nincsen pénzük. Átányi László ok pápai prelátus végleg hazatér . Dr. Közi Horváth József újratemetése Agyagosszergényben Már a nyáron jelezte Agyago­­szergény plébánosa, hogy szülő­falujában, a Fertő menti Agya­gosszergényben helyezik örök nyugalomra az akarata ellenére kalandos sorsú dr.Közi Horváth József pápai prelátust, volt or­szággyűlési képviselőt, aki hazá­jától távol, a németországi Ober­­hachingben halt meg 1988. má­jus 26-án. A napokban a német hatóságok a München melletti Oberhaching temetőjében elvé­gezték az exhumálást. Szőke Já­nos, a külföldi magyarok püspöki helynöke mondott misét az el­hunytért, majd a dr. Közi Hor­váth József hamvait tartalmazó koporsóval az autó elindult Ma­gyarországra, ahova még az ex­humálás napján meg is érkezett. Az újratemetésre november 4- én, délután 3 órakor az agya­­gosszergényi temetőben kerül sor az engesztelő szentmise után, amelyet dr. Pápai Lajos, győri megyés püspök mond. A község neves szülöttétől Surján László, a Keresztény Demokrata Néppárt elnöke, népjóléti mi­niszter vesz búcsút. A közelgő ünnepi gyászszertartás megtisz­telő alkalom, hogy megidézzük dr. Közi Horváth József alakját, életének fontos állomásait. A pá­pai prelátus 1903. szeptember 25-én született Agyagosszer­gényben. Teológiai tanulmánya­it a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Mosonmagyaróváron volt se­gédlelkész, majd a soproni Szent Imre Kollégium, rövid idő után a győri kisszeminárium prefek­tusa lett. 1935-ben ő az Actio Catholica első országos titkára. Nagy szerepe volt az 1938-as Szent István év és az Eucharisz­tikus Világkongresszus meg­szervezésében. Közben a Budai Szent Imre Kollégium igazgatója lett. 1938-ban Győrött országgyű­lési képviselővé választották. Sokoldalúságára jellemző, hogy tagja volt az ETO sportkör el­nökségének. 1944. november 2- án a magyar parlamentben el­ítélte a deportálásokat, amiért Beregffy, a nyilas belügyminisz­ter behívatta frontszolgálatra. Dr. Közi Horváth József a front­szolgálatból kalandos módon megszökött, és visszatért Buda­pestre. 1947-ben távozott kül­földre. 1949-ben a magyar ke­resztény népmozgalom elnöke Párizsban. Élt New Yorkban és Münchenben. 1965-től haláláig az oberhachingi Szent Rita Bete­gek Otthonának lelkésze. Né­metországban bontakozott ki írói, újságírói munkássága. Könyvet írt Apor Vilmos mártír püspök életéről. Öt nyelven ad­ták ki Mindszenty Józsefről írott könyvét. Kötetet szentelt Serédi Jusztinián bíborosprímásnak. Számos előadás-sorozata hang­zott el a Szabad Európa rádió­ban. Hamvainak hazahozatalát az elmúlt rendszerben a kommu­nista hatóságok nem engedé­lyezték. Most, a rendszerváltást követő demokráciában végren­delete szerint térhet meg végle­ges nyugvóhelyére, szülőfalujá­ba, Agyagosszergénybe. Pákovics Miklós Sérülten is ellenállt A bajai kórházban kedden hajnalban meghalt az a 18 esztendős fiatalember, akit hétfőn egy rendőr törzsőr­mester a szolgálati fegyve­réből leadott lövéssel élet­­veszélyesen megsebesített. A fegyverhasználatot a ba­jai rendőrkapitány és a Bács-Kiskun Megyei Főka­pitányság jogszerűnek mi­nősítette. Az erőszakos bűncselekményekért orszá­gosan körözött Toldi József ugyanis 30 centis tőrkéssel támadt a rendőrre, aki le akarta tartóztatni. Kilétének felderítését segí­tette, hogy a veszprémi tele­vízió még a nyáron riportot készített vele mint kiváló ka­­ratéssel, így fényképük is volt a rendőröknek, Toldi azonban bujkált. Hétfőn tűnt fel Baján. A bejelentésre a rendőrök nagy erőkkel indultak az el­fogására. Öt rendőr vette kö­rül a házat, négy pedig a la­kásba nyomult, veszélyes bűnözőről lévén szó, kibizto­sított fegyverrel. Elsőként Szabó Zoltán rendőr törzsőr­mester vette észre Toldit, aki egy tőrkést markolva gug­golt, és rögtön támadott. A lövés a fején érte a bűnözőt. BELFÖLD Marxnak nem volt igaza Francois Borella tagja a Francia Politikatudományi Társaságnak, vá­lasztott képviselő Nancy tanácsában és Lotharingia tartományi taná­csában is. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartott előadását munkatársunk kérésére foglalta össze. A XIX. században az emberi társa­dalomra vonatkozó általános tu­dás megismerésére törekedtek a kutatók. Marx azt írta 1845-ben, a dialektikus materializmus megad­ja a történelem kulcsát és az emberi társadalom rejtélyeinek megoldá­sát. A tények nem igazolták a felté­telezéseket. Marx pedig a létező szocializmus államaiban alkalma­zott elméletével egyedül maradt, az elmélet birtokában tudniillik nem akadályozhatták meg a helyi marxista vezetők a történelem tra­gikus és előre láthatatlan fordula­tait. A társadalmi jelenségek ugyanis nem dolgok. Ezért nem a magyarázatukra, hanem a megér­tésükre kell törekedni. Napjainkra egyes kutatók a közvetlen megfigyelési módszere­ket (a közvélemény-kutatás példá­ul) támogatják, mert ez a történel­mi múltba csúszást megakadá­lyozza és a szubjektivizmust kiik­tatja. Milyen úton közelítheti meg tárgyát a politológus? Nincs egyetlen út! Rejtély a politika. Kér­dés, amelyre sokszor nincs vála­szunk. Miért vezetett például az 1789-es francia forradalom az em­beri jogok követelésétől a terrorig? Miért került sok német és francia egymással szembe az első és má­sodik világégés során? Sem gazda­sági, sem társadalmi oka nem volt ennek! A nemzeti sajátosságok ki­alakulását rendkívül alázatosan és nagy tapintattal kell megközelíte­ni. A politika szereplői egyének, népek­, államok. Ki ember politi­kai lény, amely csak politikai tár­sadalomban képes élni. A genezis szerint a politikai társadalom meg­alapítója maga Káin volt, akit Isten megbélyegzett a testvérgyilkosság okán, ám ő alapítja meg a családon túli társadalmat a Biblia szerint, amely nem más ebben a vonatko­zásban, mint egy gyilkosság kö­vetkezménye. Ebből fakad az a meghatározás, hogy a politikai társadalmat az ember hozta létre az ember számára, az ember ellen. Az ember az egyetlen politikai ál­lat. Úgy építi-rombolja társadal­mait, ahogy neki tetszik. Ugyan­akkor a politika is láthatatlan, egy­szersmind mindenható, akár a pi­ac. A politika azonban nagyon lé­nyeges ponton különbözik a köz­gazdaságtól, nincs ugyanis mérő­eszköze. A politikának nincs pén­ze, mint a piacnak. Számos országban a hazugságot az alkotmány rejti. A deklarált, ér­vényben lévő jogok ugyanis a va­lóságban nem gyakorolhatók. Jo­gok csak az alkotmányban vannak. A hatalom működésére vonatkozó hazugságok ellen a társadalmi erő felléphetett a szocialista országok­ban és a Szovjetunióban is. A más­képp gondolkodók (vagy a re­formkommunisták) a szovjet al­kotmány megtartását követelhet­ték. Az a meglepő, hogy egyetlen kommunista rezsim sem vált az amerikai imperializmus áldozatá­vá, belső ellentmondásaik és belső ellenzékük, reformereik buktatták meg. Nem szabad elfelejtenie sen­kinek, hogy a kelet-európai rend­szerek alkotmányainak komo­­lyanvétele alapján indult meg a szocialista rendszerek belső forrá­sa. Mert vagy értelmetlen az alkot­mány, és a valós, erős párt és a rendőrség - munkásőrség - a lé­nyeg, és ilyen esetben csak polgár­háborúban lehet megbuktatni a rendszert, vagy a hazug alkot­mányt komolyan vesszük, és el­méleti intézmények alakulnak - átalakulnak valós működő intéz­ményekké. Ez történt Kelet-Euró­­pában. A fejlődő országokban és a fej­lett gazdaságú nagyvárosok köze­lében kis egységekből álló feudá­­lis(!) gazdaság működhet Európá­ban, így nálunk sem valószínű a feudalizmus visszatérése, ám ez nem zárja ki egyes helyeken a mikro­­feudalizmusok újraalakulását... A szegényszektor a nyomorszinthez közeledik, nem a feudális struktú­rák felé. Nádor István Áfa-kompenzáció A költségvetési tervezet legvitatottabb pontja a kétkulcsos áfa. Majdnem minden politikai erő állást foglalt e kérdésben, többen úgy nyilatkoztak, hogy a jelenlegi elképzelés nem fogadható el. Az MDF hattagú csoportot állított fel a probléma megoldási ja­vaslatának kidolgozására. Az eddigi eredményről Zsebők Lajos­sal, a csoport egyik tagjával beszélgettünk. - Mióta foglalkoznak a kétkulcsos áfa tervének megváltoztatási javaslatá­val? Van összefüggés az éhségsztrájk és az önök munkája között? - Nincs összefüggés. Már a ba­latonkenesei MDF-frakcióülésen felmerült, hogy a kétkulcsos áfa bevezetése bizonyos társadalmi osztályoknak komoly nehézsé­geket fog okozni. Ekkor bíztak meg bennünket azzal, hogy dol­gozzunk ki javaslatot a kompen­zációra. Az éhségsztrájkot egyébként szélsőséges eszköz­nek tartom. Az éhségsztrájko­­lóknak az a céljuk, hogy a való­ban rossz szociális helyzetből po­litikai tőkét kovácsoljanak.­­ Mi az alapelve az önök javasla­tának? - Segíteni kétféleképpen le­het. Az egyik módszer az, hogy mindenki számára kedvezmé­nyeket adunk, a másik az, hogy csak azok számára, akik valóban rászorulnak. A fogyasztásba be­épített adót, azaz az általános forgalmi adót éppen az teszi igazságosabbá, hogy nem lehet fizetése alól kibújni, így tehát nem kell az adócsalók által a költségvetéstől ellopott pénzt a becsületeseknek megfizetniük. Az igazságosság elvéhez viszont az is hozzátartozik, hogy akinek nem okoz különösebb nehézsé­get a nagyobb áfa megfizetése, az ne kapjon kedvezményt. Ha a termékek árát csökkentenénk azzal, hogy az alapvető élelmi­szerek, a gyógyszerek és a ház­tartási energia nulla kulcsosak maradnának, akkor mindenki egyforma kedvezményben ré­szesülne. Nem erre van azonban szükség, hanem arra, hogy a nyugdíjasok, a sokgyerekesek és a más okból rászorulók helyze­tén könnyítsünk. Ezt azzal érjük el, ha a rendelkezésünkre álló ösz­szes anyagi eszközt az ő kisegíté­sükre fordítjuk. A nyugdíjakat és a családi pótlék gyerek utáni kedvezményeit többel kell emel­ni a tervezettnél, a maradékot pedig az önkormányzatnak kell elosztania a többi rászoruló kö­zött. - Honnan lehet erre anyagi esz­közöket szerezni? - Álláspontunk szerint termé­szetesen felül kell vizsgálni a költ­ségvetés kiadás oldalát. A megtaka­rított összeget pedig csak erre a célra szabad felhasználni! - Mi lesz a sorsa az önök tervé­nek? - A jövő héten ismertetjük el­képzelésünket a frakcióban. Nem tudom, mikor tűzik napi­rendre. Ha elfogadják - amire lá­tok esélyt -, módosító javaslat­ként terjesztjük be a parlament­ben. Demeter Adrienn ENY • „Munkanélküliség, foglalkoz­tatás" címmel kézikönyv jelent meg a a Struktúra DC Kiadó gon­dozásában. Juttatásokról, támo­gatásokról, átképzésről és ezek jogi hátteréről ad információt a kiadvány, melyhez a megyei munkaügyi központokban lehet rövidesen hozzájutni. •Az Öregcserkészek Világszö­vetségének közép-európai régió­ja Magyarországot kérte fel első találkozójának megrendezésére. A Magyar Öregcserkész Klub november 6-án 17 órakor a refor­mátus egyház gyülekezeti ter­mében (Budapest, Szabadság tér 2.) tartja összejövetelét. A Blaha-tombola tegnapi nyerőszáma: 121 • Kacziba Antal vezérőrnagy­nak, az Országos Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi főigazgatójá­nak vezetésével kedden rendőri delegáció utazott Szenegálba, az Interpol kongresszusára. A Vöröskereszt új főtitkára Hétfőn reggel lépett hivatalába a Magyar Vöröskereszt új főtitkára, dr. Szilárd István orvos. Az új fő­titkár hitvallásaként megfogal­mazta: a Vöröskereszt klasszikus feladatai mellett szeretné meg­erősíteni az életmódváltást segí­tő egészségnevelést, különös te­kintettel az ifjúságra. Sáfár Tibor felvétele

Next