Új Magyarország, 1993. március (3. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
III. évfolyam 61. szám, 1993. március 13., szombat Volt egyszer egy Március -Petőfi napja, így nevezte a költőtárs márciusi ifjú, Vajda János, 1848. március 15-ét. De nem véletlenül lett azzá. „...vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kínszenvedések helyét... vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam", így vall erről ő maga naplójában, az 1848. március 17-i bejegyzésben. S valóban: az 1848-at címükben is viselő versek közül az első februárról, a második március 16-ról, a harmadik október végéről - november elejéről keltezett. Három fázis, három értékelés, nézőpont. Mint ahogyan szinte három különböző Petőfi jelenik meg egyugyanazon festő ábrázolásain. Ahogy a költő hírneve nő, egyre idealizáltabb a portré. A harmadik már-már a későbbi legendát előlegezi meg. Orlay Petrich arcképét pedig talán a közeli rokonság teszi elfogultan eszményítővé. Petőfi 1845-ben. Barabás Miklós kőrajza Petőfi 1848 tavaszán. Barabás Miklós kőrajza Petőfi arcképe. Összes költeményei 1847. március 15-én megjelent kiadásából. Barabás Miklós rajza 1848 Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen Egy új csillag, vérpiros sugara Életszínt vet a betegségében Meghalványult szabadság arcára. Szent szabadság, újabb megváltója A másodszor sülyedt embereknek, Drága élted miljom s miljom ója, Ne félj, téged nem feszítenek meg. Elbűvék a békesség galambja, Fészke mélyén turbékolni sem mer. Háborúnak ölyve csattogtatja Szárnyait a légben vad örömmel. Hah, ti gyávák, ti máris remegtek? Ez csak kezdet, ez csak gyermekjáték... Hátha mindazok beteljesednek, Amiket én álmaimban látok! Eljön, eljön az Ítélet napja, A nagy isten véritéletet tart, S míg jutalmát jó, rossz meg nem kapja, Már nyugodni sem fog addig a kard! Pest, 1848. február 15-DIK MÁRCIUS, 1848 Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt. Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatunk szárnyai, Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani. Szálljatok szét a hazában, melyet eddig láncotok Égető karikájában Kínosan sirattatok. Szabad sajtó!... már ezentúl Nem féltelek, nemzetem, Szívedben a vér megindul, S éled a félholt terem. Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjúság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát. Míg az országgyűlés ott fenn, Mint szokása régóta, Csak beszélt nagy sikeretlen: Itt megkondult az óra! Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Mit sajtónkra, e szentségre, Istentelen kéz rakott. És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen, Inkább szurong a szivekben, Mint bilincs a kezeken! Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai!... S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani. És ki állott volna ellen? Ezren és ezren valánk, S minden arcon, minden szemben Rettenetes volt a láng. Egy kiáltás, egy mennydörgés Volt az ezerek hangja Odatört a sajtóhoz és Zárját lepattantotta. Nem elég... most föl Budára, Ott egy író fogva van, Mert nemzetének javára Célozott munkáiban. S fölmenénk az ős Budába, Fölrepültünk, mint sasok, Terhünktől a vén hegy lába Majdnem összeroskadott. A rab írót oly örömmel S diadallal hoztuk el, Aminőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt! Magyar történet múzsája, Vésd ezeket kövedre, Az utóvilág tudtára Ottan álljon örökre. S te, szivem, ha hozzád férne, Hogy kevély légy, lehetnél! E hős ifjúság vezére Voltam e nagy tetteknél. Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet... Napokon dicsősége, Te veled sem cserélek! Pest, 1848. március 16. 1848 Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te a népek hajnalcsillaga!... Megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccalJött e hajnal, Piros arca vad sugara Komor fényt vet a világra. E pirulás: vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Szégyeneljük szolgaságunk élét, Zsarnokok, rátok száll haragunk, S a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk. Álmainkban Alattomban Megcsapolták szíveinket, Hogy kioltsák életünket, De maradt még a népeknek vére Annyi, ami fölkiált az égre. Áll a tenger nagy elbámultában, Áll a tenger és a föld mozog, Emelkednek a száraz hullámok, Emelkednek rémes torlaszok. Reng a gálya... Vitorlája Iszaposan össztépve A kormányos szíve képe, Aki eszét vesztve áll magában Beburkolva rongyos bíborában. Csatatér a nagyvilág. Ahány kéz, Annyi fegyver, annyi katona. Mik ezek itt lábam alatt? ... hah, Eltépett lánc s eltört korona Tűzbe véle!... No de mégse, Régiségek közé zárjuk, De neveket írjuk rájuk Különben majd a későn születtek Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek. Nagy idők. Beteljesült az írás Jóslatja: egy nyáj, egy akol. Egy vallás van a földön: szabadság! Aki mást vall, rettentőn lakói. Régi szentek Mind elestek, Földúlt szobraik kövébül Uj dicső szentegyház épül, A kék eget vesszük boltozatnak, S oltárlámpa lészen benne a nap! Debrecen, 1848. október vége, november 16. 13 Petőfi 1848 nyara után. Orlay Petrich Soma olajfestménye