Új Magyarország, 1997. április (7. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-02 / 76. szám
1997. ÁPRILIS 2., SZERDA TÉRIDŐ nCz ff Nemcsak az angol, francia, orosz, román vagy távol-keleti nevekkel van gond, mert másképpen írják, mint ahogy kiejtik, akad erre példa a magyarban is elég. A Kovách az Kovács, a Széchenyi az Szécsényi, a Czabarka az Cabarka, hogy csak néhányat említsek. Akkoriban, ötvenhat végén, ötvenhét elején szinte hetenként kaptam behívót, tanúkihallgatás céljából a nagy Fő utcai épület oldalsó kapujához. Kis, vacak, szürke, előrenyomott papírok voltak, a nevet, az időpontot tintával kaparták rájuk, de kiolvashattuk belőlük a fenyegetést, a lehetséges börtönt, letartóztatást, akár a halálos ítéletet is. Félelemtől, rettegéstől sűrűsödött a levegő, régi barátok elkerülték egymást, ismerősök nem köszöntek, a telefonok hallgattak, a sorban állók magukba fojtották véleményeiket, családokban kimondhatatlan tabuvá váltak bizonyos témák. „Felhőkbe hanyatlott a drége- rom..." - mondtuk, és könnyeztünk. Érzéseket nehéz felidézni. Agyunk, idegeink nem őrzik, vagy nagyon mély pincékben rejtegetik a boldogság, a szerelem, a félelem mindent betöltő teljességét, csak annyit tudunk, hogy szerettünk, féltünk, még a kísérő jelenségekre, viselkedésünk, személyiségünk átmeneti, esetleg tartós változásaira sem emlékszünk. Nehéz volt ott álldogálni annál az oldalsó kapunál. Mert sorban, név szerint szólítva engedtek be, így hát várakozni kellett. Egyszer, többek között Illyés Gyulával találkoztam, a helyzetről váltottunk pár szót, a megélhetés nehézségeiről. Akkor mondta, hogy asszonyaink pénzéből, keresetéből élünk, strictvé aláztak bennünket. A behívás, amelyről beszélnék, ötvenhét elején történt. Pontos dátumát is megállapíthatnám, mert azon a napon nagy beszédet mondott Marosán a Sportcsarnokban, kihallgatásomat ezért szakították félbe. Másképpen ment, mint a korábbiak. Nem kettesben, egy szűk odú íróasztalánál, a kívülről átlátható tükör mellett. Felkísértek az emeletre. Nagy szoba, széles ablakokkal. Majdnem középen kis asztal, rajta írógép, mellette szék. Két megtermett alak nyorítózott egy kanapén, később jöttek-mentek, az íróasztalánál ülő kihallgatóval beszélgettek, néha engem kérdeztek. Ijesztő együttes volt. Papírt kellett tennem az írógépbe, lekopogni az életrajzomat. Közben pattogtak a kérdések. Hol voltam? Miben vettem részt? Kivel találkoztam? Mit írtam alá? Hova vittem? Mit mondott ez és ez? Miért, mikor, hogyan? - Kiverjük belőle? - súgta egyik járkáló a főnöke fülébe, aki éppen arra várt választ, hogy szoktam-e hazudni. A kanapé felől jött az a kérdés, hogy miért nem disszidáltam. Válaszom valahogy úgy hangzott, hogy én ebben az országban házigazda vagyok, nem akarok innen elmenni. Ettől kissé megerősödtem, és talán elszemtelenedtem, mert amolyan marxista-leninista elemzését adtam az előzményeknek, a Rákosirendszer hibáinak, bűneinek. - Maga nem bízik bennünk? - kérdezte a kihallgató. - Olvastam Sayers és Kahn Nagy összeesküvés című könyvét, amelyből kiderül, hogy Dzerncinszkij kivételével a szovjet államvédem vezetői árulók voltak. És nálunk Péter Gábor, Pajkos Mihály... Hátam mögött kinyílt az ajtó, bejött valaki, megállt mellettem, és egy papírt tett elém az írógépre. - Olvassa el! - szólt a kihallgató. Röplap volt, felhívás forradalmi követelésekkel, pontokkal, alatta a nevem. - Mit szól hozzá? Mikor csinálta? Miért csinálta? Hallgattam, néztem, olvastam a papírt. Sohasem láttam, nem volt a kezemben. És egyszer csak elöntött valami nagy nyugalom. - A dédapámat - mondtam - 1849-ben kivégezték az osztrákok, a fehérvári emlékművön ott van a neve. Az apám katonakorában fellázadt az osztrákok ellen a boszniai Bilecában. Évekig sáncfogságban ült Újvidék mellett, a Pétervárad nevű erődben. Én elég régóta írok, könyveim is megjelentek. Családunk mindig cz-vel írta a nevét. Ezen a röplapon a nevemet c-vel írták, ugyanúgy, mint a maguk behívóin. Csend lett. A kihallgató intett, a mellettem álló ember fogta, és elvitte a röpcédulát. Erről többé nem kérdeztek. Vannak nevek a magyarban is, amelyeket nem úgy mondunk ki, ahogyan írjuk őket. A cz-t c-nek szokás mondani. Kuczka Péter Európa tavasza 1848-1998 Azok a 13-18 éves magyar, határon túl élő magyar és külföldi fiatalok, akik szívesen foglalkoznak az 1848-as forradalmakat előkészítő időszak történetével, a forradalmi eseményekkel, a nemzeti függetlenségért, polgárosodásért küzdő népek összefogásával, a kor kiemelkedő európai személyiségeinek megismerésével, három-négy fős csapatban versenyre jelentkezhetnek a következő korcsoportokban: 13-14 évesek, 15-16 évesek, 17-18 évesek. Jelentkezési határidő: 1997. április 10. A verseny négy forduló után 1998. március 15-én, a budapesti döntővel zárul. A negyedik forduló valamennyi versenyzője háromnapos fesztiválra és tudományos tanácskozásra hivatalos 1998. március 14-15-16-án. A verseny fődíja: Ingyenes részvétel a Casa Giocosa Európai Fiatalok Nyári Akadémiáján. Díjak: emlékplakettek, könyvek, műsoros videokazetták. Jelentkezés: Matthias Rex Társaság, 5009 Szolnok, Pf. 168. Tel.: (06-56)- 422-332,06-30-529-412. KULTÚRA Somogy visszafoglalja a vármegyeházát Visszaköltözni szándékozik a somogyi önkormányzat a megye legértékesebb műemlékébe, a klasszicista stílusú vármegyeházára - jelentette be Kolber István, a közgyűlés elnöke a somogyi múzeumban, amelynek otthona jelesül éppen a megyeháza. Ám szó sincs arról, hogy a hivatal ki akarná ebrudalni a múlt derék búvárát a különösen szép, ám eléggé leromlott épületből. A történet eredete az elvtársi időkben található meg: a túlburjánzott mezei tanácsi apparátus szűknek találta a házat, a kedves vezetők pedig nem érezték igazán jól magukat a nemesi és polgári szellemmel átitatott falak között. Kerül, amibe kerül, építettek egy irdatlanul nagy, új tanácsházat, amely eléggé ronda lett, viszont még egy dísztribünként is használható erkéllyel is fölszerelték, azt tervezvén, hogy majd onnan, a mellvéd mögül integetnek az elvtársak május elsején az alant fölvonuló lelkes munkástömegeknek. Csakhogy kissé elkéstek a párt- és állami szervek a dologgal, megyei tanácsként rövid néhány évig szolgált csupán a történelmi belvárosban éktelenkedő monstrum. Az önkormányzat pedig éppen jól elférne a régi megyeháza egy részében, csakhogy abból időközben múzeum lett... Ám nem csupán az irodák és a kiállítótermek kaptak helyet a patinás házban, hanem - egyéb építmény híján - a raktárak is, amelyek nem igazán valók oda. „A közjónak" - e feliratot viseli homlokzatán, a repedezett vakolat társaságában az impozáns műemlék, amelynek felújítása halaszthatatlan. Jövőre megkezdődik és 2000-ig tart a rekonstrukció. Addig mind a tisztviselők, mind a múzeumi szakemberek barátkozhatnak a közös fedél alatti élet gondolatával. Ugyanis az irodák és a kiállítások a megyeházán maradnak, a raktáraknak új épületeket vásárol az önkormányzat, és a felszabaduló helyiségeket foglalja vissza a közigazgatási apparátus. Kolber István e tervet érzelmi okokkal indokolta: a megye hivatalának ott kell lennie, ahová a történelem köti, a somogyi emberek mindig ezt az építményt nevezik megyeházának. Ugyanakkor a felek bíznak benne, hogy a közös használattal kölcsönös lesz a gazdagodás. A hivatal a történelmi ereklyék közelében büszkén mutathatja múltját, a múzeum pedig bekerül a mindennapi élet sűrűjébe. Király István Szabolcs múzeumigazgató elmondta: először megrettentek a tervtől, de már oszlanak a félelmek, okos szervezéssel elkerülhetők a súrlódások, ugyanakkor az új helyzet előnyeit ki lehet használni. Gyanítható, hogy a tudósok és segítőik azért nem tiltakoznak máris kézzel-lábbal az erőszakos hivatali területfoglalás ellen, mert a megye - a pénzügyi nehézségek ellenére - igyekszik jó gazdája lennni a múzeumnak, amelynek 13 kiállítóhelye van Somogy-szerte. Amíg az országban általában alig fejlődik a múzeumi hálózat, addig Somogyban az utóbbi hat évben öt új állandó kiállítást hoztak létre, és az idén, heteken belül, újra megnyitnak két nagy hírű tárlatot: Rippl-Rónai József kaposvári, Róma-hegyi villáját, amelyet csodásan fölújítottak másfél év alatt, valamint József Attila balatonszárszói emlékmúzeumát, amely néhány hónapig volt zárva, s egészen más elvek szerint rendezték most be, mint annak idején, amikor főképpen munkásmozgalmi hősként igyekeztek bemutatni a költőt. Egyelőre a közönség számára nem látványos, de igen fontos munka a Zamárdi határában lévő avar kori temető feltárása valamint a Kis-Balaton területén zajló több ásatás, és hamarosan meg kell kezdeni az M7-es út tervezett nyomvonalán a feltárást és a leletmentést, a megyei önkormányzat ezek tekintetében sem szűkmarkú (a lehetőségek határai között). Ilyenformán békesség honol a bürokrácia és a muzeológia között Somogyban, s ha vannak viták, azok sem harsányak. A jelenlegi állapotok között (fájdalom) különös ez a csöndes, a kiegyezéseken alapuló viszony. Különös és örömteli, tudván azt is, hogy épp a rendszerváltás kezdetekor, 1989-ben és 1990-ben válságban volt a somogyi múzeum; falain belül erősen markolászták egymás torkát a különféle érdekcsoportok, s persze mindegyik élvezett valamilyen külső támogatást. Azóta viszont a helyi pártharcok nem tolakodtak be a történelmi épületbe, sőt a megyegyűlés rendre egyhangúlag támogatja Somogyország régi és közelebbi múltjának kutatóit. Luthár Péter Picasso Múzeum A vesztfáliai Münsterben új Picasso Múzeum nyílik 1999-ben. A múzeum gyűjteményének alapját az a több mint 760 litográfiából álló magánkollekció alkotja, amelynek költségeit a vesztfáliai takarékpénztárak egyesülete által napokon belül létrehozandó alapítvány állja majd. A gyűjteményt néhány éve már láthatta a közönség a stuttgarti Állami Képtárban, s ma is ott őrzik. Most az egész gyűjteményt átveszik, és a 20 milió márkával ellátandó takarékpénztári alapítványnak adják át. A múzeum céljaira átalakítanak egy klasszicista épületet Münster belvárosában. Pannon peremvidéki kultúrák kézfogása Van egy városka, a muravidéki magyarság szellemi központja, Lendva. Afféle „csodaízrel" telített, különleges miliőt varázsló erővel rendelkezik, amely az irodalom és a művészetek kibontakozásának roppantul kedvez. E Szlovéniához tartozó vidék szülötte a „lendvai géniusz", Zala György, a budapesti Hősök tere millenniumi emlékművének megálmodója és a szobrok alkotója. A helyiek büszkék a december 6-án rendezendő Zala György-emléknapra. A kisváros kitüntetetten ápolja a képzőművészetet. A környék legszebb várában a Bánffyak jóvoltából pezsgő művelődési és politikai élet bontakozott ki. A lendvai művésztelepen évtizedek óta hazai és külföldi meghívottak alkotnak. A köztereket szobraik díszítik. A lendvai galéria igényes kiállításoknak nyújt otthont. Talán a hagyományápolás, a sajátos mikroklíma és egyéb szubjektív tényezők okán a távolabb élők is lendvainak vallják magukat. Identitászavar nélkül, két nyelven ünnepük március tizenötödikét, s ezt a hónapot a magyar kultúrának szentelik. Honi, anyaországbeli és nemzetközileg elismert külföldi művészek bemutatói teszik nevezetessé ezt az ünnepet. Jelenleg három ilyen eseményről számolhatunk be: Lajcatos József, Gabriella von Habsburg és Claus Hipp tárlatairól. A két utóbbi az absztrakt festészeti stílust képviseli. 1994-ben - az Ernst Múzeumban - alkotásaikkal segítették a nádasdladányi Nádasdy Akadémia létrehozását. Lakatos József azokat az kapukat nyitogatja, amelyek mögött régi titkok rejteznek. Ezek itt élnek nyelvünkben, népdalainkban, díszítőművészetünkben, tárgyainkban. A sárvári szobrász fába írja át az ősi üzeneteket. A napszítta deszkadarabok az idő múlását érzékeltetik. A tökgyalu szárnyakat kap, és pogány oltár lesz belőle. A csekei fejfa az ég felé tör, ívei megsokszorozódnak, a gótikára emlékeztető rendet teremtve. Lendva méltó akar lenni történelméhez. Nehéz feladatot vállal, de tudja, hogy igyekezniük kell, hogy a tradíció fonala ne szakadjon meg. Lendva igyekszik. Benedek Katalin mmmm n Mint kézfogás melegsége Sükösd Ferenc festőművész már negyedszázada nincs közöttünk: 1972-ben tragikusan fiatalon meghalt. Hargita megyében, Alsósófalván született. Kolozsváron folytatja tanulmányait. Kádár Tibor és Miklósy Gábor tanítványa. Muzeológus, tárlatvezető, katalógusok szövegírója, grafikai szerkesztő, és fest és kísérletezik fáradhatatlanul. Emlékkiállítása a budapesti Vármegye Galériában, első magyarországi bemutatkozása. 1959-es finom ceruzarajza állt meg legelőbb. Alatta egy későbbi önarckép: fájó, búcsúzó arc néz vissza ránk. Aztán az (élet)küzdés, a viadal fekete-vörös sorozatai. Jó kicsit megpihenni a szülőföld képei előtt, szétnézni a távoli kék hegyek, hallgatag erdők vízesésként lecsorgó színvilágában. Sükösd Ferenc gyerekkora élményeinek kedves vidékét soha nem hagyta el, „nem kalandozott ismeretlen vizekre - írta Simon Endre -, csak arról mondott nyíltan és őszintén véleményt, amit nagyon jól ismert". Féltette székelységét, viseletét, hagyományait. Óvta képeit és rajzait, mintha tudta volna, nagyon kevés, harminckilenc esztendőt kap a teremtésre. Végigjárva a termeket, jóleső melegséget érez az ember, mint egy baráti kézfogás után. Megfigyelés, emberismeret, méltóság és küzdelem, mind festői magatartásának eszközei. Székelyföld, a Sóvidék, a család hármas vallomása Sükösd Ferenc festészete, lelket melengető humanitás a szépség és a tragikum szorításában. (A kiállítás május 30-ig tekinthető meg.) Fenyvesi Félix Lajos • • Ingmar Bergman: Öt vallomás Az, hogy a 79 éves Ingmar Bergman a filmművészet egyik legnagyobb alakja, élő klasszikus, nehezen vitatható. Amióta néhány éve felhagyott a filmezéssel, több könyvet is írt: Laterna magica. Legjobb szándékok. Vasárnapi szülők. Öt vallomás című regénye, legtöbb művéhez hasonlóan, önéletrajzi ihletésű: szülei házasságának egy válságos korszakát meséli el, amikor Anna, az édesanyja beleszeretett egy nálánál tizenegy évvel fiatalabb teológushallgatóba. A cselekmény 1925 és 1934 között játszódik, szerkezetileg Anna öt vallomása, cselekedetének mélyreható elemzése foglalja egységes keretbe. Anna mások által tökéletesnek tartott házasságban él: legfőbb támasza lelkész férjének, Henriknek, három gyermekük gondos édesanyyja. Ám az idill csak látszólagos: Anna mélységesen őszinte vallomásaiból kiderül, hogy a kezdeti kamaszos fellángolás csillapultával soha nem szerette igazán a férjét, csupán elviselte mellette a hétköznapokat, fizikailag pedig mármár undorodott tőle. A regény legmegrázóbb jelenete, amikor az igazságot mindenáron megtudni akaró férjével mindezt közti, s közben felmagasztalja szeretőjét, akivel csodálatos perceket él át. Vajon el lehet-e viselni ezt a fajta, kíméletlen őszinteséget, aminek következtében egy pillanat alatt összeomllt életünk szilárdnak hitt építménye, mint orkánszerű viharban a homokra épült ház? Bergman válasza kettős, hiszen Henrik súlyos lelki válságba kerül, a hitét is elveszti, és ezért feleségét hibáztatja. Felhasználja az érzelmi zsarolás minden eszközét, idegszanatóriumba vonul, beadja felmondását. Végül aztán meggyógyul, a püspöki kinevezését várja. Anna szeretője pedig megnősül, elköltözik. Látszólag minden rendeződött tehát, bár inkább csak az adott helyzet bölcs elfogadásáról van szó. A regényben a férfiak a határozott Jacob bácsi kivételével mind gyengék, anyáskodásra várnak. Bergman a rá oly jellemző kíméletlen őszinteséggel tárja fel az igazságot, elősegítve ezzel a lelki megtisztulást. A szilárd értékrendű Jacob bácsi mondja ki a regény alapgondolatát, ami segíthet elviselni a hétköznapok keserveit: minden gond ellenére hinni kell az ember szentségében és a szeretet erejében. Bergman íróként is filmes eszközökkel él, minden személyt és tárgyat részletesen bemutat, a jelenetek kidolgozottak, nála rituális jelentősége van egy vacsorának vagy egy szerelmi együttlétet bevezető vetkőzésnek is. Ezzel a regényével is bizonyítja, hogy nem csupán a filmművészet, de a XX. század egyik legjelentősebb írója is, méltó utódja a lélek legmélyebb rétegeit feltáró skandináv alkotóknak, Strindbergnek, Ibsennek, és másoknak. Bodnár Dániel BARCSAI TIBOR GRAFIKÁJA