Új Magyarország, 1997. július (7. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-25 / 172. szám
1997. JÚLIUS 25., FENTEK Konferencia a felsőoktatásról A tanulás egy életen át tartó folyamat Tanuló felnőttek: kulcs a XX. századhoz - így hangzik a Hamburgban nemrégiben véget ért V. UNESCO Felnőttoktatási Világkonferencia jelmondata, s ez volt a lényege annak a sajtótájékoztatónak is, melyet a Közművelődés Nemzetközi Tanácsának (International Council of Adult Education, röviden: ICAE) a konferenciát követő budapesti elnökségi ülése után hívott össze a Magyar Népfőiskolai Társaság. A konferencián - amelyen több kontinensről mintegy 2 ezer, oktatással foglalkozó szakembere vett részt - ismét számos jelentős társadalmi és kulturális probléma került napirendre - tudtuk meg Sz. Tóth Jánostól, az MNT ügyvezető elnökétől. Az egybegyűltek értékelték a a megelőző, 1985-ös párizsi konferencia után történteket, valamint számos igen fontos határozatot hoztak. A konferencia végén kiadott Hamburgi Nyilatkozat - többek között - a mindenkinek kijáró napi egy óra művelődés, valamint a felnőttek részére az évente egy hét tanulás lehetőségének alapvető emberi jogként való elfogadását is előterjeszti. Az ICAE indiai elnök asszonya, Lalita Ramdas az eszmecsere témái közül a nemek közötti egyenlőséget, iletve a tanulás feltételeinek bővítését emelte ki; beszélt egy, a felnőttoktatás helyi, megvalósult körülményeit ellenőrző Tanulás Felügyeleti Intézet felúlításának tervéről, s említést tett a média felnőttoktatásba való bevonásának lehetőségeiről is. Az ausztrál Alastair Crombie és az Egyesült Államokból érkezett Michael James pedig egy másik fontos problémának, az emberek demokráciára tanításának lehetőségeit ecsetelte. Zahár László, a Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője a hazai helyzetet elemezve elmondta, hogy hazánk az utóbbi két évtizedben számos eredményt mutathat fel a felnőttoktatás terén. Bár a rendszerváltozással és a piacgazdasággal járó munkanélküliség, illetve az állástalanok átképzése nagy feladat elé állította a minisztériumot, azóta már ezen a problémán is sikerült úrrá lenni. Zahár László hangsúlyozta, hogy a központi erőfeszítések önmagukban nem elégségesek, a civil szervezeteknek is be kell kapcsolódniuk a munkába, s rá kell ébreszteni az embereket, ho ma már nem elegendő egyszer képesítést szerezni, a tanulást egy egész életen át tartó folyamatnak kell tekinteni. Cs. O. • A míves bibliofil kiadványok nemzetközi hírű alkotójának, a magyar könrvművészet doyenjének, valamint a szakma egyik huszonéves képviselőjének munkáit vonultatja fel az Iparművészeti Múzeum péntektől látható legújabb bemutatója. Szántó Tibor és Asszonyi Zsófia közös kiállítását Dávid Katalin művészettörténész nyuitja meg. A nyolcvanöt éves mester ezen az életmű-kiállításon a fiatal kolléga tervezte kiadványok társaságában vallja meg ismételten hitvallását a könyvről mint önálló műalkotásról. A kiállítás áttekintést ad a sajátos tervezőmunka hazai előzményeiről, valamint ízelítőt nyújt a korábbi könyvművészeti törekvésekről. Szántó Tibor és Asszonyi Zsófia kiállítása szeptember végéig tekinthető meg az Üllői úti gyűjteményben. Emlékképek a Balatonról Vasárnap délután 17 órakor ismét jelentkezik a Duna Televízió régi híradókból összeállított Emlékképek cínű műsora. A Bokor Péter szerkesztette válogatás két fő témája az aratás és a Balaton. Ez utóbbiról egy - még a némafilmek idején forgatott - filmcsemegét is láthatnak a tévénézők. Mozgásműhely a Szkénében Tizenkettedik alkalommal rendez Nemzetközi Tánc- és Mozgásworkshopot augusztus 1-jétől 14-ig a Budapesti Műszaki Egyetem a Szkéné Színházban. A modern táncművészet népszerűsítésére összehívott műhelyben neves tanárok - Szegő Andrea, Horváth György, Philip B. Zardit (USA), Hernán Toledo (Peru), Gilbert Passe Coutrin (USA), Chandiru Maya-Straub (Uganda), Gerda Weiss (Ausztria) - vezetésével euritmiát, mozgásszínészetet, argentin tangót, dzsessz-, afro- és hip-hop táncot tanulhatnak a résztvevők. Jelentkezés és beiratkozás július 30-án és 31-én a Szkéné Színházban (XI. ker., Műegyetem rakpart 3. II. em. 80. Tel: 463-2451.) Müller Péter különdíja A Nemzetközi Drámaíró Pályázat zsűrije különdíjjal s 25 ezer dollárral jutalmazta Müller Péter A vámpír árnyéka drm darabját A 76 országból érkezett 1460 pályamű szerzői közül Manjula Padmanabhan indiai írónő nyerte el az első díjat (250 ezer dollár), Anton Juan Fülöp-szigeteki író a másodikat (200 ezer dollár) és Nagle Jackson amerikai drámaíró a harmadikat (150 ezer dollár). A négy különdíj egyike Müller Péteré. KULTÚRA 11 A holt tengeri tekercsek 50 éve ötven évvel ezelőtt a hittudósokat s a régészeket egyaránt felvillanyozta a hír: a keresztény kor első éveiből származó kéziratokat talált egy elbitangolt kecskéjét kereső pásztorfiú a Holt-tenger kopár partjain, egy barlangban. Az esemény ötvenedik évfordulóján Jerzsálemben a vág minden tájáról érkezett 300 szakértő vitatta meg a páratlan lelet feldolgozásának mai állását egy szerdán véget ért háromnapos konferencia keretében. A Kumrán körüli 11 barlangból s a júdeai sivatag más részeiből összesen több tízezer töredék került elő, amelyekből 800 - héber, arámi és ógörög nyelven írt - kéziratot rekonstráltak a régészek a mai napig: ótestamentumi szövegeket és ezek kommentárjait, zsoltárokat és profán műveket. Egyes kutatók szerint a rómaiak, mások szerint a többi júdeai csoport elől rejtették el írásaikat a zsidóság többi részétől elkülönülve élő, sőt vele szemben álló esszénus szekta tagjai. A legtöbb tudós egyetért abban, hogy a kumrániak szigorú vallási előírásokat követő, mintegy százfős csoportja időszámításunk előtt 152-től . sz. 68-ig élt a júdeai sivatagban, „hogy megtapasztalja, hogyan élt Isten választott népe a Sínai-hegyen, amikor Mózes a törvény kőtábláit kapta". Norman Golb, a chicagói egyetem történészprofesszora szerint azonban egy Idi esszénus szekta birtokában nem lehetett igen tekintélyes könyvtár. Golb azt állítja, hogy a holt-tengeri lelet az i. sz. 70-ben lerombolt jeruzsálemi Nagytemplomból a római ostrom idején - vagy előtt - kimenekített szellemi kincseket tartalmazza. Véleményét osztja Jizhar Hirschfeld is, a jeruzsálemi Héber Egyetem történésze, aki az építészeti maradványokból arra a következtetésre jutott, hogy Kumrán egy korabeli előkelő család birtoka volt. A vallási szakértők vitáihoz politikai felhangok is járultak. A tekercsek tulajdonjoga körül éles ellentétek feszülnek. Az izraeli műemlékfelügyelet vezetője szerint a tekercsek jogilag örökös nélkülinek tekinthetők, viszont tartalmilag a zsidó kultúrához kapcsolódnak, ezért Izrael jogosan őrizte meg őket, s nem is hajlandó lemondani róluk. A palesztinok szerint azonban az 1948-tól 9 éven át folyt ásatások eredményének eltulajdonítása az 1967-es háború idején egyszerűen rablás volt. A kéziratok többségét a kelet-jeruzsálemi palesztin történeti múzeumból vitték el 1967-ben - emlékeztetett Hamdan Taha pelesztin régész. A kéziratok felfedezője, az egykori pásztorfiú, Mohammed Adib Issza 1993-ban halt meg egy palesztin menekülttáborban, s nem volt pénze, hogy kórházban kezeltesse rákbetegségét. „Felfedezése sok millió dollárt ért, de beduin büszkesége - így a családja - nem engedte, hogy valaha is pénzt követeljen a betlehemi árustól, akinek átadta az első tekercseket" Élete alkonyán betegségét annak a rossz szellemnek tulajdonította, amelyet kiszabadított a kéziratokat tartalmazó cserépedény széttörésekor. A töredékek összerakásának és megfejtésének tudományos munkája közel negyven évet vett igénybe, s ez idő alatt legendák és rágalmak vették körül a kéziratokat - mondta Émile Puech abbé, a kéziratok egyik kiadója. Az egyik közkeletű pletyka szerint a tekercsek a kumráni szektát olyan kereszténység előtti csoportnak festik le, amely egy Jézusnál sokkal erőteljesebb személyiségű, karizmatikus vezetőt követett - s a Vatikán ezért halogatja a kéziratok kiadását. - mondta Puech atya. Emmanuel Tov, a Héber Egyetem professzora, a kéziratok összeállításán dolgozó 60 tagú munkacsoport vezetője elmondta, hogy többévi egy helyben topogás után újra megindul a szövegek kiadása, s 2001-re vagy 2002-re teljes lesz a 38 kötetes kritikai kiadás. • Hann Ferenc művészettörténész, a Művészeti Académia tagja nyitja meg ma este 19 órakor a 1. Nemzetközi Post-Mail-Art Biennálét Hajdúszoboszlón, a Szoboszló Galériában. Az alföldi fürdővárosban a hazai művészek alkotásai mellett portugál, argentin, olasz, spanyol, kanadai, angol, német, holland, orosz, francia, belga, svájci, mexikói, valamint egyesült államokbeli alkotók munkáit is megtekinthetik az érdeklődők. „Bebádogoztak minden ablakot" BÚCSÚ Tollas Tibortól Eltemették szülőföldjén, szűk családi körben a július 19-én, Münchenben elhunyt Kecskész Tollas Tibort. A költő szép halálért imádkozott, és az Úr meghallgatta kérését. A búcsú óráiban feloldódott benne minden félelem, arcát nem szántotta kín, és a szemében felvillanó reménysugár azt jelezte, hogy végső palantásával nem egy ismeretlen éjbe, hanem biztató fényekbe nézett. A búcsúja szótlanul is biztató volt. Fejét az ágya mellett álló felesége felé fordította, elmosolyodott, majd lassan, békésen elaludt, úgy, ahogy a Könyörgés szép halálért című versében kérte: „Uram, ki annyi kínt megélt, / Könyörgök, nem az életért, / a szép halált add meg nekem, / váratlan jöjjön, hirtelen." A vers második részében megfogalmazott kérése sajnos nem teljesült. Nem adatott meg neki, hogy élete utolsó éve ugyanolyan szép legyen, mint ifjúsága és a börtön korszak utáni négy évtizede volt. A költő megérezve a vég árnyait, így könyörgött: „...ne legyek senkinek teher, / minden szánalom földre ver... A sors másképp akarta. A szellem gyengülésével egyidejűleg beomlott az a lelki gát, amely hosszú időre a tudatalattiba zárta az ÁVH-pincék kínzó emlékét, a halállal fenyegető népügyész vádbeszédét, a börtönben eltöltött gyötrő éveket, és felszínre törtek a múlt rémei. Velük küzdött az elmúlt hónapokban. Utolsó mosolya arról árulkodott, hol ezt a csatát ő nyerte meg. Tollas Tibor lelke mélyéig költő volt, nem katona. A mundért a sors kényszerítette rá. Anyai őse, Geleji Katum István református prédikátor, bibliával a kezében harcolt hite igazáért, míg katona családból származó édesapja azt a Kohlmann József ezredest tarthatta számon ősei között, aki 1849-ben Kossuth menekülését biztosította ezredével az Al-Dunánál. Kecskési Tibor azért került hadapródiskolába, mert édesapja katonatiszti nyugdíjából élő családja csak a katonaiskola kedvezményes oktatási költségeit tudta a számára biztosítani. 1944-ben hadnaggyá avatták, 1945 tavaszán, Veszprém mellett mindkét keze súlyosan megsebesült. Csak az országhatárig harcolt századával, onnan visszafordult alakulatával, és hazavezette katonáit. A háború után még két évig szolgált a honvédségben. 1947-ben hamis vádakkal letartóztatták, és tízévi börtönre ítélték. Tollas Tibor a rabságban érett költővé, a magyar irodalom legszebb börtönverseit írta a Gyűjtőfogházban és a váci börtönben (A törpe hegedűs, Pók a cellában, Egy csajka bab, Hársfa a börtönudvaron, Húsz szem cseresznye, Bebádogoztak minden ablakot"). A váci börtönbe zárt írótársaival közösen szerkesztette a Füveskert című versantológiát, amelynek első kiadása Bécsben jelent meg, 1957-ben. A forradalom bukása után Ausztriába menekült, ahol kiadta a szabadságharcos írók lapját, a Nemzetőrt, amelynek főszerkesztője volt. Élete legfontosabb feladatának tartotta, hogy a leigázott magyar nép érdekeiért harcolva, a nemzetközi sajtóban és politikai fórumokon képviselje a szabadság ügyét. Ő szervezte a forradalom eltiprásának ötödik évfordulóján a tízmillió aláírásgyűjtő akciót a magyar ügy napirendben tartásáért az ENSZ-ben és a fiatalkorú szabadságharcosok kivégzése elleni nemzetközi tiltakozást. Verseivel, írásaival, irodalmi estjeivel évtizedeken át lelkesítette a csüggedőket, tartotta a hitet az emigrációban és a rádió hullámain hazaküldött üzeneteivel az otthoni milliókban. Szerkesztésében jelent meg a két magyar szabadságharc költői visszhangját feldolgozó antológia, a Gloria Victis 1956 és a Gloria Victis 1848. Az emigrációban hét verseskötete látott napvilágot. Az elvesztett szabadság miatti bánat, a honvágy és a leldismeretfurdalás szelleme árad a Csak ennyi fény maradt és a Járdaszigeten című kötet verseiből. A család, a gyermekáldás örömét fejezi ki az Eszterlánc számos költeménye. Több verset írt gyermekeiről: Tamásról, Csilláról és Krisztináról. Az Irgalmas fák és az Évgyűrűk kötetben visszahívja a hűség, a helytállás szimbólumait, a civilizáció által elűzött fákat, míg a Forgószélben és a Varázskör verseiből kozmikus életérzés, a transzcendens világgal való találkozás öröme árad. 1990-ben idehaza, az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg a Hazafelé cimű kötet, negyven év válogatott verseinek gyűjteménye. Tollas Tibor a száműzetés éveiben is szoros kapcsolatban állt az otthonnal. Baráti szálak fűzték a hetvenes évek„búvópatak-nemzedéké"-hez, a forradalom után felnőtt fiatal írókhoz, elsősorban Lezsák Sándorhoz, akihez atyai barátként, sőt testvéri ragaszkodással kötődött (Ember a kerékpárral, Tavaszi üzenet). A Lakitelek Alapítványnak megalakulása óta kurátora volt. A rendszerváltás után rehabilitálták, és a Magyar Köztársaság érdemrendjével tüntették ki. Tollas Tibor akkor írta a Testamentum cimű versét, amikor még nem bízhatott abban, hogy édesanyja mellett alussza majd örök álmát, a nagybarcai temetőben. Tekintsük ezt a verset a költő beteljesülő végakaratának: „Kérlek Uram, mert van hozzá hatalmad, / ne adj lelkemnek örök nyugodalmat. / Halálon túl is égjen nyughatatlan / lobogjon tovább új és új tavaszban." Juhász László Tollas Tibor Lezsák Sándor és e cikk szerzője között Cserkó . Apart (= paradicsom), a mrr (= narancs), a grepi (= grapefruit) (ismertebb nevén: citrancs), az ubi (= uborka) meg a sáli (=fejes saláta) után megjelent a piacon a cserkó is, ami eddig inkább cseri névre hallgatott, mígnem jött egy víg kedvű vállalkozó, s a hajnali szállítmánnyal érkezett „vörös áru" fölé fehér krétával oda nem véste: cserkó. A pari-t, az ubi-t, a mri-t már többen szóvá tették, de akadtak védőügyvédjeik is: kicsi a tábla, takarékoskodni kell a krétával, meg aztán beileszkedik nyelvünk kicsinyítő, becéző rendszerébe, ahogy a csoki, a cuki, a husi (ámbár ez meg is toldja egy betűvel az alapszót, kinthogy az árát is megtoldották, nem is egy, de több számjeggyel), az isi (iskola), az aksi (akkumulátor) és társaik S valóban lehet valami logika és valóságérzék ebben a kicsinyítésben: az árak egyre nőnek, hát legalább valami csökkenjen, járjunk valamivel kedvébe annak a szegény vevőnek, ne kelljen neki végigmondania azt, hogy „negyed kiló paradicsomot kérek szépen", hanem mondhassa egyszerűbben: „need part. Meg ne kelljen végigtalódnia azt a tengeri kígyó hosszúságú tölteni való paprikát (mert amíg kimondja vaaki, három vevő odébbáll), hanem csak mondjon ennyit „Öt tv-paprika" (esetleg: papíi). Azt úgyis minden iríandó tudja, hogy nem a tv-nézés közben rágcsálandó csemegepaprikáról van szó - mint például a tv-keksz esetében -, s még finom helyesírási jelzés is utal erre a krétával írt táblácskán: pont van a T és a V után: T.V,papi. S ahogy nőnek az árak, úgy lehet kicsinyíteni az áruk nevét: a karalábé úri, a karfiol karfi, a barack bari, a petrezselyem petri (vagy péti), a retek réti, a pöszméte pöszi, a köszméte koszi lesz. S megjelent egyik étterem űrlapján igaz, nem nyomtatott, csak krétával kiírt becsalogatóján a Gundel-pali (mint a piacon a pari - s ez nem a jeles cukrász téves helyesírású keresztneve, aki tudvalevőleg Károly volt, tehát Gundel Kari volna a helyesírás - de hát a kari le van már foglalva a karalábé rövidítéseére, nem más ez, mint a híres Gundel-palacsinta új divatú becéző neve. Ennyit a piaci kicsinytésről. S most itt van a cseri helyett a tréfás cserkó. Persze ez sem hibáztatható egészen, hiszen van számos hasonló példa a nyelvben: a Ferencből így lett a Ferkó, a Janiból a Jankó, a Macából a mackó stb. No, ki is próbáltam, mert már megfizethető ár volt a táblára krétázva: kértem egy fél cserkót. - Minit? - mordult rám mérgesen az eladó. - Hát, mondom, cserkót, vagyis cseresznyét. - Hát úgy mondja akkor, magyarul i s gyorsan a mérlegre dobta a fél ropogóst. Fizettem, aztán kezdtem elgondolkozni a dolgon, mivel a szomszéd árusnál is ugyanolyan betűkkel cserkó meg pari díszelgett a kis táblákon. És hát a lélektani hatás sem közömbös: a jókedvű vevő szívesebben költi a pénzét. - Nézd már, ubi, cserkó - nevetett föl az öreg nyugdíjas papa (mert itt őt is becézik: - Mit akar, papa? Örüljön, hogy él!), s mindjárt kért is egy fél cserkót. Előkotorta a ropogós cseresznyéért a ropogós százasát, s közben hazafelé vígan ropogtatta (mert különben magyar-orosz szakos tanár volt) az új szót, elelmosolyodva: cserkó, cserkó... Legközelebb a ribiszke ribi lesz, a málna meg mali. Malinki robi. Az oroszok kecsinyítenek mindent. Hogy gazdagodik a nyelv! Legalább az hadd gazdagodjék! - s kivett a zacskóból egy szem fekete cserkót, de mindjárt vissza is tette, mert egy szép kövér, jól táplált fehér kukac bújt ki belőle, így aztán a cserkónak se tudott igazán örülni. Majd holnap veszek három szép epit, abban nincs féreg, csak menne le már 485-ről az ára! Aztán vett még egy negyed kiló egrest s leszurkolta az érte járó pénzt. Az eladó csak rábökött a kis táblára, amin ott díszelgett a köszméte új divatú neve: köszi! Szilágyi Ferenc * A cikk kitűnő szerzője nemcsak nyelvészeti ismereteiről és politikai hovatartozásáról állít ki bizonyítványt, hanem szolid életviteléről is tanúságot tesz. Ha kocsmajáró ember volt, tudná: eme helyeken időtlen idők óta a cserkó névre hallgat a cseresznyepálinka. Fél cserkó tehát nem föltétlenül fél kvó „ropogós", hanem a jóféle krumpliszeszből gyártott, aromával megbolondított italnemű azon mennyiségét is jelenti (mint a „vágy" nem „titokzatos tárgyát"), amelyet a cikk orosz szálának tovább gombolyításával fél szto grammovnak" nevezhetnénk. (A szerk.)