Uj Magyarság, 1939. november (6. évfolyam, 249-272. szám)
1939-11-03 / 249. szám
4 MINDENKI ISMERI — MINDENKI AJANIJA! ZEPHIR folyton égő kályha fatüzelésre Ara: 60 p-to Eladási mintaraktár: Vilmos császár-út 39 Ara: 1 aknás, 2 aknás szénre, kokszra 45-65 p-to. Címre figyelni! Arlap Ingyen! kályha- és tűzhely-gyár Hajós utca sarkán Tel.: 124-610 és 124-740 Háztulajdonosok szállítója! dési célokra használta fel, Németország ezért szükségesnek látta, hogy a hírforgalom terén az utóbbi napokban korlátozó intézkedéseket hajtson végre. Ezek az intézkedések egyenlő mértékben érintik valamennyi semleges államot. Teljesen alaptalanok azok a külföldön elterjedt híresztelések, hogy a külföldre irányuló német vasúti forgalomban a háború kezdete óta elrendelt korlátozásokon túlmenő újabb megszorításokat hajtanak végre. wmacuurs Ag A reformáció vigadói emlékünnepével befejeződtek a protestáns napok Az országos protestáns napok nagyszabású ünnepségei kedden, a reformáció 422-ik évfordulóján fejeződtek be. A nagy nap ifjúsági istentiszteletekkel kezdődött, s gyülekezeti istentiszteleteket is tartottak valamennyi fővárosi református, evangélikus és unitárius templomban. Délelőtt féltizenkét órakor aztán a Vigadóban impozáns ifjúsági nagygyűlést rendeztek, amelyen többezer főnyi közönség vett részt, s Farkas István tiszáninneni püspök mondott megnyitót. A továbbiakban Szőnyi Sándor, Palyp Béla, Dezséry László, Pethő István és Soós Géza beszélt, s az ünnepség Farkas István püspök záróbeszédével fejeződött be. A kora délutáni órákban a különböző szakértekezletek vezetői tartottak együttes gyűlést, este háromnegyed hat órakor pedig sor került a protestáns napok legkiemelkedőbb demonstrációjára, a reformáció emlékünnepére. A pesti Vigadó egymásba nyitott termei zsúfolásig megteltek az előkelőségek, valamint a fővárosból és a vidékről egybesereglettek tömegével. A lépcsőházban kétoldalt egyenruhás diákok és díszsisakos rendőrök állottak sorfalat és fogadták az érkezőket, akiknek soraiban ott volt a kormány részéről Reményi-Schneier Lajos pénzügyminiszter, továbbá Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter, Jaross Andor miniszter, Fáy István, Zsindely Ferenc, Pataky Tibor, vitéz Bonczos Miklós, vitéz Lukács Béla, Törley Bálint, Tomcsányi Kálmán államtitkár, a felsőház részéről Juhász Andor, a képviselőház megbízásából Csilléry András, a honvédség képviseletében vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, hadtestparancsnok, a fővárostól Szendy Károly polgármester. Egymásután érkeztek meg a protestáns felekezetek püspökei, majd Albrecht főherceg felesége, a tábornoki kar protestáns tagjai, a különböző minisztériumok, magas bíróságok és hivatalok vezetői, az esperesek, a protestáns napok rendezőbizottsága, Oktemüller Gerhard, a protestáns világszövetség főtitkára, Onni Talas finn követ, igen sok országgyűlési képviselő, s több vidéki város polgármestere. A ragyogó fényben úszó díszteremben felcsendült a lutheri himnusz. Erős várunk nekünk az Isten, azután Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter, a Bethlen Gábor-szövetség országos elnöke állott szólásra. Köszöntötte a megjelenteket, majd utalt a reformáció világtörténelmi jelentőségére, s összehasonlította ezt az ünnepséget a régebbiekkel, többek között ezeket mondva: — Máskor Budapest protestáns közönsége gyülekezett össze, most azonban az egész ország protestánsai adtak egymásnak találkozót. Sőt Isten kegyelméből s új életre kelt dicsőséges honvédségünk nagyszerű fellépésének eredményeként a történelmi határokig megnagyobbodott ország fővárosában ünnepelhetünk. A visszacsatolt részekről jött protestáns testvéreinket szivünkhöz szorítjuk s ha szivünk vérét kell is ontanunk, akkor se bocsátjuk el többé őket testvéri közösségünkből. A miniszter bejelentette ezután, hogy küldöttség hódolt vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó előtt és tolmácsolta neki a protestáns napokra egybegyűltek hódolatát, azután így folytatta: — A kormányzó úr tiszteletünket kegyesen fogadta és megbízott, hogy köszönetét a mai nagy protestáns gyűlésen tolmácsoljam. Hosszú percekig tartó taps és éljenzés rúgott fel, a nagygyűlés közönsége lelkesen éltette a kormányzót, majd az ünneplés csillapultával a miniszter felolvasta Uray István kabinetirodai főnük sürgönyét is, amelyet a kormányzó nevében a protestáns diákifjak táviratára küldött, végül üdvözölte a protestáns világszövetség főtitkárát, a finn követet és a fővárospolgármesterét. A budapesti református gimnázium énekkarának száma után Makkai Sándor egyetemi tanár, volt erdélyi református püspök tartott ünnepi beszédet. Bevezetőül megállapította, hogy a legutóbbi évtized alatt több, mint négymillióval növekedett az új keresztyének száma, majd arról beszélt, hogy ha számba akarnák venni a reformáció jótéteményeit az egyéni lélek, a családi közösség, a keresztyén művelődés, a társadalmi rend, a nemzeti öntudat és az embertestvériség világában, csak töredékeket tudnánk kiemelni, annyi ajándékot hozott a reformáció. Foglalkozott az ünnepi szónok az újabb világ felfogásával is, amely szerint a keresztyén eszmeiség nem alkalmas új, erős nemzedékek nevelésére. Rámutatott arra, hogy ez igen súlyos tévedés, mert a krisztusi ideál nem a tehetetlenség és a gyávaság jelképe, hanem annak az isteni szelídségnek a szimbóluma, amely a gonoszt jóval győzi le. Az oroszlán nem a vérengző fenevadat jelenti, hanem a szeretet hősét, s aki a maga életében a gonoszt jóval győzi le, testvéreiért pedig félelem nélkül kész a halálig menő harcra, az nemcsak Isten gondolata szerint való ember, hanem jó magyar ember is. Hosszú percekig ünnepelte a nagygyűlés közönsége a szónokot, aki után újabb karének csendült fel, majd Reményik Sándor olvasta mikrofonba két új versét. Az ifjúság üzenetének Soós Géza, a protestáns diákszövetség elnöke adott hangot, azután Tors Tibor országgyűlési képviselő, a Bethlen Gábor-szövetség ügyvezető társelnöke szólott az egybegyűltekhez. — Mindaz, ami ezekben a napokban lezajlott, — mondotta többek között, — a protestantizmus jegyében történt, de az egyetemes magyarság, az örök ■ nemzet szolgálatában. Éppen most, fegyverek és ideológiák összecsapása idején volt szükség arra, hogy erőt, egységet és megbízhatóságot mutassunk, s beigazoljuk: nem megbontani, de egyesíteni bíarunk. Hittel és bizalommal tekintünk a jövőbe, mert a magyarság útja Krisztus útja, szenvedésen, megcsúfoltatáson és megfeszíttetésen túl világít felénk a beteljesülés, minden magyarok örökre való egyesülése. A közönség Tars Tibor beszéde után áhítattal énekelte el a Himnuszt, s ezzel a vigadói nagygyűlés véget ért. Ugyanebben az időben több református, evangélikus és unitárius templomban tartottak reformációs emlékünnepet, este pedig a Gellértszállóban a Bethlen Gábor-szövetség vacsorájára került sor. Itt Kovács Sándor evangélikus püspök mondott beszédet, rámutatva arra, hogy a reformáció a magyar nemzet történelmében szinte az idők teljességében jelent meg. Ojelyi híves emlék ésetű; Oiarahthendre ...Az emlékek akkor születnek, amikor az élmények múlttá lesznek, s a növekvő idő sodrában szétfolynak egyre inkább, vagy mind tömörebben, kézzel foghatóbban tényekké sűrűsödnek össze. Egyetlen esztendő eseményeinek viharai széttéphetik az emlékezés képeit, de a viharok választóvizei változatlannak, maradandónak is megtarthatnak élményeket. Amikor egy esztendő fordulóján, most mindazokat az eredményeket, amelyeket egy év előtt Godesberg és München jelentett, az európai háború ágyúdörgésének, vérzivatarának emelkedő hullámai viszik a fellebbezés, az újabb döntés felé: a belvederes eredmények, a bécsi döntés tényei változatlanul és maradandóan állnak itt előttünk. Élményeik nem haltak meg emlékekké azok számára, akik megszületésüknél jelen voltak. Emlékeiknek nem kellett további megpróbáltatások élményeivé újjászületniök mindazok számára, és mindazok vérén keresztül, akik a döntés óráját egy egész nép elszoruló szívével, aggodalmaival, reménykedéseivel várták egy év előtt. Tényeik: egymillió magyar visszatértével a testünkké, vérünkké váltak s annyi balsors tépése után meghozták nekünk az első évig esztendőt. Tanulságaik: talán utolsó példázatául maradtak meg az igazság és a béke fegyverek nélkül is kivívható gyözedelmének. A magyar ősz soha nem volt talán olyan sugaras, a levegő napfényben aranyló, de fűtöttséggel, várakozásokkal és aggodalmakkal is teli, mint egy év előtt. A gyorsvonat, amely Bécs felé vitt bennünket, úgy dohogott, lüktetett, mint az egész nemzet meggyorsult szívverése. A várakozás, a reménység bizonyos fokig kézenfekvő volt, hiszen hatalmas barátaink kezébe tettük le a döntést. A szorongás, az aggodalom mégis szivet elszorító volt s úgy fonta át az embereket, mint kegyetlen kérdőjelek: Kassa? Húgvár? Munkács? Köröskörül lassan terjeszkedni kezdett a magyar tájak fölött az alkonyat. A kis utas csoport tagjai, amint szótlanul, elmerengve ültek, a naplemente szürkületében már, riadtan, vágyva, reménykedve, az igazság felkelő napjának derengését keresték. S akkor, valahol a határnál, a kis csoportból e sorok íróját kiszólította egyik német kolléga, aki a német uraktól jött és a legjobban tájékozott szokott lenni. Megállt a folyosón, szeméből a szeretet sugárzott s a szája szélen lassan reszketni kezdett, amint a kezét nyújtotta .J Holnap gratulálni fogunk önöknek” S az elfátyolosodó számok néma, ócsiVonó kérdésére hozzátette, hibás kiejtéssel, de jó hangsúllyal, magyarul: .J mindent vissza!" * A kérdőjelek és felkiáltójelek egy hosszú éjszakán át vad kavargásban kergetődztek a szemünk előtt. Aggodalmak és reménységek két partja közt, a bizonytalanság szürke folyója ömlött, elárasztva és elfullasztva, calahorvét az éjszaka mélyéről, a lelkekre. Mint az álomjárók, mentünk végig azután reggel, a Belvedere bejáratában, a mellettünk tüntető bécsi magyarok és osztrákok tömegén keresztül. A díszszakasz dobpergése ítélethirdetésre hangzott. A fehérharisnyás lakájok sorfala egyformán hajbókolt mind a két delegációnak. A lépcsőfeljárat magasában a két döntőbíró, Ribbentrop és Ciano, komoly, férfias, kifürkészhetetlen arca fogadott. S amint a véget érni nem akaró tanácskozásra visszavonultak, a széles ívboltok alatt a levegő úgy elszorult fölöttünk, hogy szinte fulladoztunk. Vártunk. Aggódtunk. Reméltünk. Már alkonyodott azután, amikor egyik német úr egynéhányunknak utat nyitott a tanácskozóterem előtti helyiségbe. Hatalmas üveglapokra Nagymagyarország térképe volt kifeszítve ott. S az alulról átvilágított térképen, a tárgyalások részleges eredményei alapján, két német geográfus fekete festékkel, vékony ecsettel, — ebben a pillanatban elkezdte rajzolni a trianoni vonal fölé az új határt. A Dunától indultak el fölfelé. Új jelentés jött, elkanyarodtak jobbra. S ott álltunk, ott néztük, hogy negyedórák új és új eredményeivel — mint foglaljuk vissza a térképen a régi területeket: Léva! Losonc! Rimaszombat! Rozsnyó! Fölfelé egy reszketve kisért kanyarodás: Kassa! Újabb kerekítés: Ungvári 8 egy végső kitéréssel: Munkács! Ott álltunk, összenésve, tdgyúlt arccal és sugárzó szemekkel, a legboldogabb percben, amit férfiélet valakinek adhat.. Könnyek gyűltek a szemekbe. A vállak reszkettek. Hangosan vertek a szívek. De nem szólt senki. Nem lehetett volna elmondani azt, amit abban a pillanatban éreztünk. A kortársnak, a szemtanúnak, — aki annakelőtte ,a komáromi megyeház folyosóján, amikor a tárgyalások megszakításával a tüntető tömegen át távozott a magyar delegáció, utolsónak váltott szót a még mindig megértésről beszélő Tiso miniszterelnökkel, — s aki annakutána, egy lépésre állt ott, Kassa főterén, ahol Magyarország kormányzója lováról szállt, a be PÉNTEK, 1939 NOVEMBER 3 vonulás ujjongó mámorában, örökre fénylő és káprázatos marad a belvederes emlék. Míg idehaza az egész ország hangos örömünneplése, tömegek boldog tüntetése zajlott, ott a távozók tiszteletére kivilágítást rendeztek a parki tó fölött. A kemény, barokk palota vonalait a rokokóra emlékeztető színek oldották fel. S a boldog mámorba olvadó várakozás és szorongás után, a sugárzó fényekkel szembenézve, a leszálló estében, valóban azt kellett érozni, hogy egy pillanatra az idő megáll, s az ismeretlen, boldog béke és a diadalmas igazság fénye süt reánk. Hogy félév múlva fénykévei azután a Kárpátok bércéig érjenek. A fénycsóvák mögött, a sugárzás határán túl, felhők szálltak. Komor, sötét vonulásukat a birodalom térségei fölött pillanatra szakította csak meg itt, a magyarok ünnepének gyújtott fény. S lehet-e csodálkozni azon, hogy annak a népnek a fiai, — amelynek az álmait, a szépségeit a délibáb jelenti, — a vonuló felhők komor jóslatában jövendő sorsuk útját, terhét, elkövetkeztét most nem kutatták? Csak álltak, álltak, néztek, néztek, sírtak, sírtak, — évszázadok mostoha sorsának mélyéről feltörő, boldog zokogással. A hősi halottak emlékezete Mindenszentek napján kegyeletes ünnepséggel áldozott az egész ország a világháborús halottak emlékének. Mindenütt, ahol katonatemetők vagy katonasírok vannak, virággal bontották a hantokat és gyertyákat gyújtottak, megemlékezvén azokról is, akik idegen földek messziségében jeltelen sírban alttsszák örök álmukat. Nem maradt virág nélkül egyetlen sírdomb se, akár magyar, akár idegen katonáé volt. A főváros a rákoskeresztúri hősi temetőben hagyományos szokásához híven rendezett emlékünnepet. A hősi emlékmű és környéke zászlódíszbe öltözködött, s köröskörül a baráti nemzetek lobogói lengtek. Az emlékmű előtt két sorban egyenruhás tűzoltótisztek álltak égő fáklyával, s az alkonyodó temetőben magasra lobogtak a kandeláberek fényei is. A kormányzó képviseletében vitéz Lónyi Hugó gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka vett részt a kegyeletes megemlékezésen, a felsőház részéről Agarasztó Tivadar, a képviselőház részéről Szeder János, a kormány megbízásából Rákóczy Imre miniszteri osztályfőnök, a honvédség képviseletében Lindler Szilárd altábornagy és vitéz Jány Gusztáv altábornagy, az I. hadtest parancsnoka, a főváros részéről Karafiáth Jenő főpolgármester és Salamon Géza tanácsnok, a vitézi rend megbízásából Holényi János tábornok és vitéz Szabó Andor alezredes jelent meg. A Szózat hangjai után Hász István tábori püspök fényes segédlettel az emlékmű elé vonult és gyászbeszédben méltatta a hősök nagy áldozatát, majd gyászzsolozsmát mondott, amely alatt a honvédzenekar régi egyházi énekeket intonált. Halottak napján délelőtt 9 órakor a budavári Kapisztrán-templomban rekviemet mondott Hász István tábori püspök a tábornoki kar, valamint a honvédség tiszti és legénységi küldöttsége, meg a hívek jelenlétében. Evangélium után a püspök szentbeszédet mondott, amelyben a hadak útján hősi halált halt magyar katona örök dicsőségét hirdette. A szalonna és a vaj adagolása Anglában London, november 2. Morrison, a Lancaster hercegség kancellárja az alsóházban nyilatkozott arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak majd Angliában az élelmicikkek adagolásával kapcsolatban. A kormány két élelmicikknél tartja szükségesnek az adagolást: ez a szalonna és a vaj. A kormánynak nincs szándékában a jövő hónap közepe előtt megkezdeni az adagolást. Indokolt a feltevés, hogy az adagolás mind a szalonnánál, mind a vajnál hetenként és személyenként négy uncia (113,40 gram.) lesz. Morrison kiemelte, hogy cukor, hús és zsír elegendő mennyiségben van és nem lesz szükséges e cikkek adagolásának bevezetése. WftMCKUtIAC TELEFONSZÁMAI: 1-464-20, 1-464-28 1-464-29, 1-444-00