Uj Magyarság, 1941. május (8. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-28 / 120. szám

SZERDA, 1941 MÁJUS 28 (­MAGYARSÁG Nagy érdeklődés az erdélyi párt kolozsvári nagygyűlése iránt Kolozsvár, május 27. Az erdélyi párt nagygyűlésének elő­készítése teljes erővel folyik. Már hétfőn Kolozsvárra érkeztek a párt parlamenti képviselői és tagozati elnökei, akik bizal­mas értekezlet során beszélték meg a nagygyűlés elé terjesztendő programot és .'■zervezeti szabályzatot. A nagygyűlést szerdán a kolozsvári Redut nagytermében tartják meg, az 848-as unió kimondásának helyén, annak kilencvenharmadik évfordulóján. A párt ezzel is dokumentálni kívánja politikai magatartását s történelmi elhivatottságát. A nagygyűlésen mintegy ötszáz kikül­dött vesz részt. Sor kerül az elnök és a t­isztikar, valamint az intéző bizottság és a­z elnöki tanács megválasztására és a párt programjának proklamálására. Erdélyben a legnagyobb érdeklődéssel fordulnak a párt megalakulása felé. A párt vezetőinek jelölése már megtörtént, de arról e pillanatban illetékes helyen nem nyilatkoznak. Annyi bizonyos, hogy új és fiatal erők veszik át a párt vezetését, akik teljes egyetértésben működnek együtt a kormánnyal. A párthoz közelláró „Ellenzék“ keddi vezércikkében rámutat azokra a felada­tokra, amelyeket a pártnak be kell töl­tenie. Ezek között első helyen áll az, hogy a pártnak, mint az erdélyi magyarság egyik legfontosabb szervének, meg kell ta­lálnia a szintézist az erdélyi múlt, a ma­gyar jelen és európai jövendő között. A kisebbségi életben kitermelt társadalmi rendezést tovább kell fejleszteni a kollek­tív népi, nemzeti irányba. A közéletben méltó helyet kell biztosítani a szellemi élet vezetői számára, és erélyesen, de igaz­ságosan kell megteremteni nemcsak az el­múlt huszonkét esztendő pusztításainak, hanem az elmúlt évszázad mulasztásainak jóvátételét. Noiret Irén beszélt­­ a megszálló német katonákról, akik meghódították a franciák szívét Noiret Irén, a magyar származású kiváló énekművésznő az utóbbi hó­­napokban bejárta a megszállt Fran­ciaország és Belgium majd, valamennyi városát. Az ottani életről és hangu­latról szerzett benyomásairól az alábbiakban számolt be az Új Ma­­gyarságnak. Nem-német művész még nem jutott abba a szerencsés helyzetbe, hogy a nyu­gati háború területeit bejárva, saját sze­nével lássa a nagy történelmi fordulatot azon a vidéken. A német katonák mít­­észi szórakoztatására kiküldött színtár­­ulatok turnéjára is egyetlen magyar éne­­kesnő jutott el: Noirel Irén, a világszerte smert sanzonénekesnő, ő is azért, mert a temet színházak már teljesen magukénak­ekintik és­­ nem­ is nélkülözhetik. Szá­mos színházi vonatkozású élménye mellett természetesen gazdag emlékeket hozott ma­gával a magyar művésznő franciaországi 3S belgiumi útjáról egyéb — úgynevezett polgári — vonatkozásban is. Rövid buda­­pesti tartózkodása alatt erről is bőven be­délt s amit elmondott, nem megvetendő­rdekességű, hiszen élményei valóságok s ragyogóan világítanak rá a polgári sze­nek elöl még elzárt világ mai hétköz­­lapjaira. Négyhónapos vendégszereplésének kü­lönböző állomásai változatos újságokat je­­entettek. Budapest ritkán látott kedves tőke vendége most rapszodikus szavak­kal idézi fel utazásának egy-egy emlékét. — A legfontosab, amit el kell monda­nom, •— magyarázza, — hogy a francia lép csodálkozással és szeretettel nézi a németeket. Nyoma sincs annak a mán­ián gyűlöletté fajult mesterséges ellen­szenvnek, amit a háború előtt a franciák a németekkel szemben éreztek. Annak el­lenére, hogy a megszállt országrészben ma is bizonyos fokig háborús a hangulat — hiszen ellenséges bombázások elő-előfor­­dulnak — a franciák védelmezőt látnak a németekben ... Elmondja, hogy a városokban a francia polgármester mellett mindenütt német vá­rosparancsnok működik s nem egyszer előfordult, hogy — nemcsak hivatalosan, hanem — magánügyekben is német segít­séget kér a francia polgárság. Francia anyák például gyatár viszik beteg gyer­meküket német tábori orvosokhoz, egy­szerűen azért, mert bíznak bennük. Sőt: sokan kérték, hogy a németek tartsanak orvosi kurzusokat a francia orvosok ré­szére ... Ennek a bizalomnak persze meg­van az oka. — Csodálkozva láttam az utcákon, hogy francia rendőrök és katonák tisztelegnek a németeknek. Beszélgetések során fran­ciáktól tudtam meg, hogy a francia katona még a nyugati összecsapás előtt egyáltalán nem volt kapható arra, hogy angol fegy­vertársait üdvözölje. A közös tisztelgésre nem is adtak parancsot, mert a francia közvélemény azt tartotta, hogy — tizte­­legjenek az angolok. Most — ugyancsak parancs nélkül — önként barátságosan kö­szöntik a franciák a németeket mindenütt, mert rájöttek, hogy a megszálló hatalom katonái egészen mások, mint azt ők elkép­zelték ... ■— Szavakkal nem lehet eléggé lefesteni azt a hihetetlen udvariasságot, készséget, korrektséget és szívélyességet, ahogy a németek a francia földön­­ viselkednek. Francia szájból hallottam azt is, hogy „ha van gentleman like, úgy a németek leg­tökéletesebben töltik be ezt a fogalmat“. Malmazott francia generálissal beszélget­tem egyik kávéház terr­aszán. Feltűnt, hogy a tábornok német újságokat lapozgat. ■— Nem szokott angol híreket hallgatni? — kérdem kíváncsian. — Madame, — felelte — mi már nem háborúzunk. Megértettük az idők szavát: „Hand in Hand“ akarunk a németekkel dolgozni. Ha tehát nem német, hanem an­gol hírekre lennék kíváncsi, elárulnám a hazámat... Ugyanő számolt be róla, hogy tíz fiatal német tisztet szállásoltak be a kastélyába, beszélgetett velük és megismerte őket. Nemrég aztán hazahozatta a családi bir­tokra a háború alatt Afrikába menekült feleségét és három lányát. „Nincs mitől tartaniok, — mondta — a németek nem eszik meg az embert. Sokkal kulturáltab­bak és intelligensebbek, mint valaha is gondoltam.“ Ami a francia munkásság új szociális helyzetét illeti, ebben is nagy fordulat ál­lott be. A tapasztalataiból mondja el Noiret Irén, hogy míg régen egy párisi napszá­mos napi tíz óra munkáért körülbelül hat frankot kapott, amiből épp hogy egyszeri étkezésre futotta, ma a német munka­­közvetítés révén ugyanazért a munkáért az eredeti bér hét-tízszeresét fizetik. Erre ugyan azt mondhatná valaki, hogy e­köz­ben leszállt a frank értéke. Ez igaz, az élet megdrágult Párisban, de a francia munkás napi negyven-hatvan frankjából tíz-tizenötfrankos ebédjén kívül nyugodtan gondolhat reggelire, vacsorára és hálásra is... Tudják ezt a franciák és — nagyon értékelik ezt a változást. — A francia nép rokonszenvének meg­nyerésében igen fontos szerep jutott Abetz német követ francia feleségének. Ez a ked­ves, közvetlen hölgy az, aki finom társa­dalmi összejöveteleken meghódítja a fran­cia művész, intellektuel és lateiner-típust. Nagy szó ez, mert valamikor éppen ezek­ben az emberekben lobogott legjobban az esztelen német gyűlölet. Ma már ez a lég­kör, mondhatni semmivé foszlott. F­rancia szinielőadások német katonáknak A német szervezés persze már érezteti eredményeit. Mindenütt rend, fegyelem, isztaság ... Hiányok, pusztulás és romok szüntek már és az ellátás, bár szigorú, de fontos és megbízható. A megszállás első hónapjaiban seregestől érkeztek a francia helységekbe a német birodalmi női szerve­zetek tagjai: valósággal megrohanták a lázakat, élelmiszert osztottak ki és gondo­­zás alá vették­ a gyermekeket... Sok he­­ven háború okozta felfordulások, rendez­­enségek voltak: a német katonák és a nős­­zervezet végezte el mindenütt a takarítást, ,megszervezték“ a rendet és a tisztaságot ”. Nem egy helyre — ahol bizony ismeret­en volt a fürdőszoba — magukkal hozott jumikádakat vittek be a házakba, hogy megvessék a tisztálkodás, a higiénia és az egészség addig ismeretlen alapjait... — Színésznő vagyok, tehát érdekelt a francia színművészet és a francia színé­szek is. Nos, a francia színészek egy­értelműen el vannak ragadtatva az új kö­zönségtől, a német katonáktól. Soha ilyen hálás publikumuk nem volt! Érdekes az is, hogy milyen egy ilyen németek előtt folyó francia nyelvű előadás... A németek alig értenek még franciául (bár szorgalmasan tanulják a nyelvet), mégis­­ élvezik az előadást. Ennek az a titka, hogy minden francia darab lényege, tartalma külön német nyelvű ismertetésben előre a kato­nák kezébe kerül s a német néző így előre informálódik arról,a­mit fog látni s úgy figyeli a darabot. Azonkívül egy német katona mellényzsebéből sem hiányzik a­­ szótár. Ezt igen gyakran forgatják a szín­házakban is. És itt felkacag a művésznő, mert eszébe jut, hogy Paris nevezetességeiről kiadott német prospektusok alapján ma már a né­met fiúk mutogatják a francia főváros szépségeit a francia lányoknak ... •— Egy alkalommal Rouenban egy nyu­ 5 A német katonák tüntetése a magyarok mellett Kérem, beszéljen valamit „háborús" él­ményeiről. De keveset tud. Ennek is a né­met gondoskodás az oka. A művészkörúton lévő társulatot különös gonddal óvták a német katonák minden izgalomtól. — Egyszer éreztem csak, hogy háború van mégis a közelünkben, — mondja kicsit cinikusan. — Le Havreben egyszer arra ébredtem, hogy kipottyantam a szállodai ágyból. Kiderült, hogy az angolok bombáz­ták a város lakónegyedét és a hotel felét romba döntötte egy robbanás ... Különös volt, mert előtte való nap még nyugodtan fürödtünk mindannyian a tengerben s iga­zán alig gondoltunk légitámadásra. A francia partokon különben ma már nem is­merik a szirénázó légiriadót az emberek. Ha bombázó gépek közelednek, „hétköz­napi nyugalommal“ működésbe lép a né­met elhárító tüzérség és a francia polgá­roknak legtöbbször csak furcsán cikázó „légi­ látványosságban“ van részük: a há­zak ablakaiból kényelmesen figyelhetik a repülőgépek harcát és a tüzérség égbe szántó világító lövedékeinek tűzcsóváit. — Volt egy kedves élményem is. Az egyik alkalommal hosszú tengeri útjáról megtért német hajó fedélzetén játszot­tunk a legénységnek. Mindennél felejthe­tetlenebb volt számomra az a látvány, amikor a tengerészek kezükhöz kapták postájukat és — áprilisban — kibonto­gatták családjuk karácsonyi ajándékait... Különös tapintatnak érzik a franciák, hogy bár a világháború utáni rajna­­melléki francia megszállás alatt igen sok kegyetlenkedés történt az ottani német lakossággal, a Führer egyetlen — esetleg bosszúvágytól fűtött — rajnai német ka­tonát sem engedett francia földre lépni. A birodalom más részéről származó néme­tek vannak a francia városokban: rajnai német egy sincs. Mikor arra kerül a sor, hogy megkér­dezzük, hogyan fogadták a német kato­nák a művésznőt, — a magyar vendéget — túláradó örömmel mondja el Noiret Irén, hogy találkozott a balkáni hadjárat­ban résztvett német katonákkal is, akik ke­resztülutaztak Magyarországon. Akik jár­tak nálunk, úgy beszélnek az országról, mint „tündérországról“. „Budapest a legszebb város Európában!“ Akik csak hallottak Magyarországról, azok izgatottan tana­kodnak és kérdezősködnek arról, hogyan lehetne valami társasutazás során elláto­gatni ide, „mert azt semmiesetre sem le­het elmulasztani“. Szeretnék, ha a leg­közelebbi olimpiászt Budapesten tartanák, hogy így módjuk legyen minél olcsóbban megtekinteni a magyar fővárost.­­• Belgiumban ért a hír, hogy a magyar légvédelem egy napon tíz szerb gépet le­lőtt ... Színházi előadás után a katonákkal közösen rendezett vacsorán hallottuk rádión a hírt. A németek felugráltak az asztaltól, odarohantak hozzám és kitörő örömmel, ujjongva kiabáltak — magyarul: „Éljen, éljen ... szeretlek, szeretlek ... éljen! Levegőbe hajigálták örömükben a sapkájukat és megöleltek. Megígértették Noiret művésznővel, hogy megtanítja őket magyarul... * De Noiret művésznőnek már nem volt ideje beváltani ígéretét. Most nagyszabású magyar revüt készít a német katonáknak, legalább ilyen módon is megszeretteti ve­lük még jobban a magyarokat... Orsy Gábor FONTOS Mindenkit érdekel, akinek pénzre van szüksége, hogy június 5-é­r­e esik a magyar királyi jótékonycélú állami sorsjáték húzása, amikor ki­húzásra kerül a­z 10.000 P.-OS főnyeremény és több szép nyereményösszeg is. A sorsjegy kapható az összes sorsjegyfőárusítóknál és dohánytőzsdékben.

Next