Új Misszió, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2014-01-01 / 1. szám
Ismeretlen szentjeink Chiara Badano, az ifjúság védőszentje „Mama ne sírj! Én boldog vagyok, Csaó!” — szavakkal indult égi lakodalmára a 19 éves gyönyörű lány, Chiara Badano 1990. október 7-én, Rózsafűszér királynője ünnepén. Chiara Lubichtól kapott nevén ő Luce: A Fény. 2013. december 7-én volt a hetven éves évfordulója annak, hogy a háború rettenetes napjaiban egy akkor 23 éves másik fiatal lány, Chiara Lubich rátalált az Életre. ’’Isten Fia szeretett engem és feláldozta magát értem. ” Ebben a felmérhetetlenül hatalmas szeretetben, abban a biztos tudatban, hogy a keresztény életet csak teljes odaadással lehet élni, örökre Istennek szentelte magát a cölibátusban. Te értem, és segíts Uram, hogy én Érted. A keresztény élet a Megfeszítettre nézve ebben a szeretetkapcsolatban válik állandó örömmé. Kicsit ahhoz hasonlóan, ahogyan Húsvét vasárnapján Mária Magdolna futott az apostolokhoz - „Láttam az Urat!” -, és ahogyan „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az Evangéliumot!” - terjedt a földkerekségen az Anyaszentegyház, úgy alakult a Fokoláre Mozgalom is. Az Evangélium újrafelfedezése. Az egység keresése. Legyen úgy, amint Jézus az utolsó vacsorán kérte: „Atyám, add, hogy egyek legyenek, ahogyan mi is egyek vagyunk”... A feladat ma is ugyanaz, mint az Ősegyházé: a szeretet egységében kell építeni Titokzatos Testét a közöttünk Élőnek. A földön a Szentháromság szeretetében az Égbe gyökeret verni. Ezt a feladatot teljesítette hősi fokban gyakorlott szeretettel Ence, a Fény. A Mozgalom első boldoggá avatottja (2010. szeptember 25.) a „Fokoláre” harmadik generációjának tagja. Amilyen hamar ellobbant élete lángja, fénye olyan hamar eljutott világegyház szerte. Semmi olyan nem történt vele, ami nem osztályrésze az emberi életnek: szenvedett. Mindössze 17 éves, mikor az orvosok tudtára adják, hogy betegsége áttételes csontrák. Kis időt kér, míg senki ne szóljon hozzá. És ez mindössze huszonöt percnyi volt. Ekkor már mosolygott, és vigasztalni kezdte szüleit, akiknek tizenegy év adatott arra, hogy végre gyermekük szülessen, és íme, ennek csak töredéke lesz hátra, hogy e földön végső búcsút vegyenek tőle. „Jézus, ha akarod, én is!” Szenvedett, és eközben teljesítette a keresztényi hivatást: „Kiválasztott minket, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk a szeretetben!” Ezáltal a szeretet által áradt belőle életében, és árad halála után is a Fény, az Élet, amely feltámasztva a szeretetlenségük miatt „élő halottakat” újraevangelizál. Tudta, hogy hamarosan a Végtelenbe tér, Jézushoz, ahol az örök életben minden földi fájdalom az ellenkezőjére változik. Addig pedig boldogan ölelte, mint égi jegyesétől kapott ajándékot a keresztet, amit a környezete iránti szeretettel igyekezett neki meghálálni. Valamennyi kontinensről érkeztek boldoggá avatására a fiatalok. Énekelve, táncolva, keresztény örömben. Mintegy példája által erősödve abban, hogy: „Ne féljetek befogadni Krisztus szeretetét!” Ami nem zárja ki az életből a szenvedést, de átalakítja a szeretetben, hiszen „az Én igám könnyű, az én igám édes”. Ezért hát „Ne féljetek szenvedni!”, ahogy XVI. Benedek mondta, amikor Chiarát boldoggá, és az ifjúság védőszentjévé is avatta. Dobos Marianne