Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)
1919-10-09 / 9. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 220 X — f. Negyedévre . . Sfi K — f. Félévre .... 110 ,, — f. Egy hóra . . 20 ‰ —f. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 80 f-Censurat: Spida. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV. kerület, Gergőczy utca 11. szám. Felelős szerkesztő : Milotay István: Szocializmus és bolsevizmus. Garami Ernő a Népszava egyik legutóbbi számában a Szocializmus és bolsevizmus című közleményben tisztára akarja mosni a szociáldemokratákat a kommunizmusban való részességtől és a vele járó irtózatos felelősségtől. Mi sem volna könynyebb, mint ezt bizonyítani, ha volnának igazi bizonyítékok. A német, az osztrák szociáldemokraták a maguk szélsőséges spartalkusz-irányzatukkal vitatkoztak, tusakodtak, mikor az sem használt, fegyvert ragadva zabolázták meg a féktelenkedőket. Hol látszott ily komoly ellenszegülés a magyarországi szociáldemokrata táborban? Ellenállás helyett nem ment-e át az egész tábor Kunfi, Weltner s a többiek vezetése alatt lobogó zászlókkal Kun Bélához? Ki volt a kommunista uralom elite hadserege, ha nem a félrevezetett szervezett munkások! Hogy a kalandban a párt veszített, az nem szolgál mentségül, az csak újabb bizonyíték politikájuk együgyűsége mellett. Egyébként is nagyon mellékes kérdés, mit nyert vagy veszített a szociáldemokrata párt; a fődolog az, hogy az amúgy is földhöz sújtott országot az idétlen szociáldemokrata kísérlet végkép kivetkőztette, nyomorulttá tette. Garami úr a háborúról ezt írja: „Nincs ebben az országban senki, aki nálunk, szociáldemokratáknál elszántabban és bátrabban küzdött volna az első gaz őrület, a háború ellen.“ Azután pedig így folytatja: „De nincs és nem lehet senki az országban, akinek nálunknál több oka lehetne arra, hogy gyűlölje azokat, akik reánk szabadították a második szörnyű őrületet, a bolsevizmust.“ Mind a két beállítás hamis. A háború kitörésekor azt tapasztaltuk, hogy a szociáldemokraták világszerte behódoltak a háborúnak és pedig annál erősebben, minél inkább kellett a parlamentekben a felelősséget is viselniük. Csekély töredékektől eltekintve, a szociáldemokraták sorra megszavazták a hadi hiteleket, vállaltak önkéntes katonai szolgálatot, egyik-másik muníciós államtitkárságig vitte. Kezdetben nem tettek kivételt a magyarországi szociáldemokraták sem, frontváltoztatásuk akkor kezdődött, amikor a háború által keltett kedvetlenség, a jelentkező fáradtság hálás taktikának mutatta a defallista irányt. A szociáldemokraták nem apostolkodtak a háború alatt, hanem lavíroztak a pártérdek szerint. A kommunizmussal a szociáldemokrata párt kísérletezett, miként a hazard játékos, aki mindent egy lapra tesz fel. Most, amikor a játszmát elvesztették, újra oda akarnak ülni a játékasztalhoz és mintha mi sem történt volna, újra játszani akarnak, a múltra pedig egyszerűen azt adják mentségül: nekünk van legtöbb okunk a bolsevizmust gyűlölni. A párt kissé későn fog hozzá a gyűlöléshez: ha ugyanoly mértékben gyűlölte volna márciusban Kun Béláékat, ahogyan állítja, hogy most gyűlöli, okvetlenül meg tudta volna akadályozni az irtózatos vagyon-, erkölcs-, életpusztítást. Ezt nemcsak nem akadályozta a párt, ellenkezőleg: minden erejével támogatta a kommunizmust. Úgy látszik, Garami úr maga is érzi, hogy ténybeli adatokkal nem tudja a szociáldemokraták ártatlanságát bizonyítani, azért hát a szocialista elmélet tág köpönyegébe burkolózik. Egy unalmas, színtelen, professzoros okoskodással azt akarja igazolni, hogy valódi szociáldemokrata nem is várhatja a szocializmus győzelmét „hatalmi terror“ eszközeitől. Akik a kommunizmus idejében Marxot állították fel apostoluknak, mesterüknek, visszaéltek tanításával, a szociáldemokráciát lerángatták „a becsületes, komoly tudományosság magaslatáról és a nemes, demokratikus értelemben vett forradalmiság csúcsairól az álforradalmi romantika és a tudománytalan puccsizmus pocsolyájába. A szociáldemokráciát éppen az választotta el a handabandázó forradalmároktól, hogy nem hitt olyan politikai és jogi lehetőségekben, amelyek nem gazdasági lehetőségeken alapszanak.“ Más szóval ez annyit akarna mondani, hogy a szociáldemokrácia a gazdasági viszonyok fejlődésétől várja uralmának elérkezését. Ha a viszonyok még nem értek meg, a forradalom is hiábavaló, ha pedig odáig értek, akkor nincs szükség forradalomra. Mi keresni valója lett volna hát a szociáldemokrata pártnak Kun Béláék vakmerő vállalkozásánál? ... Ha Garami urat hallja az ember ilyképp elmélkedni, azt kell gondolnia, hogy a szociáldemokraták egy apácanövendék szendeségével várják idejük eljövetelét. A valóság azonban mást mutat és más a szocialista elmélet is, amennyiben Marx tényleg kétfélét tanít, munkáiban két, egymást teljesen kizáró lelkihet jelentkezik, anélkül, hogy az ellentét magyarázva, áthidalva, kiegyenlítve volna. Egyfelől rendszere azt iparkodik bizonyítani, hogy a gazdasági élet fejlődése szükségkép meghozza a szocialista, kollektivista uralmat. Másfelől pedig kitör belőle az izzó forradalmi lelkűlét, s akkor hiadunk csörgő láncokról, melyeket szét kell törni, forradalmakról, melyek felé haladunk, gyilkosságokról, a proletár diktatúráról, amely hivatva van a hatalmat átvenni. Lombart, egyébként a szocializmusnak barátja, szelemesen igazolta Marxnak, valamint, a szocializmusnak kettős lelkületét.Ez a kettős lelkület tűzött össze a Németországban és Ausztriában lefolyt harcokban. Fájdalom, Magyarországban nem került a sor összetűzésre, mert a szociáldemokrata párt odaadta magát eszközül Kun Béláéknak. A szociáldemokrata párt mostani helyzete olyan, mint a kundát mondott boltosé a csőd után. Mikor már a baj megtörtént, a vagyonbukást nem lehet azzal meg nem történtté tenni, hogy az üzlet újból megnyílik, mintha semmi sem történt volna, egy más családtag neve alatt. Garami ugyanazon boltból való, ahol Kunfi és Weltnerék árultak. Ezek az emberek elvesztették a jogosultságot ahhoz, hogy mint pártvezetők szerepelhessenek. A megtévesztett munkásokon a sor, hogy a hamis kártyásoknak bizonyult vezetőknek egyszer s mindenkorra hátat fordítson. Telefonszámok:............ 75—09, 75—88 és 75—31. Budapest, 1919. I. évfolyam 9. szám. Csütörtök, október 9. Lapunk mai száma 8 oldal, A fővezérnél. Valahol Lepsény után benézett a rohanó vonatba a Balaton. Világos szeme volt, mint a szőke asszonyoknak, akik belebámulnak a múltba. Köröskörül a vízparton végigsimult az ősz és minden teli lett a magyar október hangtalan fájdalmával. A zalai partra odarajzolódtak a hegyek, késpengeéles vonalak hasogatták az ég alját. A nagy víz gyűrűs játékkal vonaglott, mintha félt volna az ősztől, amely kifosztja a téli partokat és körös-körül a kúpokon, az élesvágású hegyeken ősrégi legendák, magyar álmok és mesék sóhajtottak felénk halkan, bizonytalanul. Olyanok voltak, mint a félig elfelejtett dalok, melyeknek elveszett a versük, de a melódiájuk szerenádos éjszakák emlékén keresztül odaringatódzik az ember szívéhez. Csokonai Vitéz Mihály és Kisfaludy Sándor jutottak az eszembe, és kérdezgetni kezdtem a messziséget, valjon akkor, amikor a vándordiák gyalogosan baktatott lehorgasztott fejjel a tapolcai után, amikor a nemzetes úr szijjakon ringatódzó hintaja elgördült az öreg fák alatt, akkor is olyan szomorú volt a Balaton? Bánatos verseket muzsikált-e mindig és csak arról tudott akkor is szólni, ami fáj, ami szomorú? Lenn a vizen szelíd kékségek úsztak, egy-egy barna színfolt vonaglott Tihany felé. A színek, árnyékok, a foltok szentimentális didergéssel cserélgették egymást, az elkésett madarak, a fák, a kibukkanó háztetők, az utak fehér szalagjai valami, érthetetlen melankóliáról beszéltek. A nagy lágyságokon keresztül észrevétlenül odaférkőzött a szívekbe a bánat, a páros beszédek lecsuklottak, mint a szárnyaiért madár, a magyar föld fájdalma, a névtelen érzések szomorú reszketése ráborult mindenre, ami körös-körül volt, élt és hallgatott. A titokzatos nagy víz uralkodott a hegyeken és meszszinyuló karjával megfogta az eget. Lágyan, szelíden ölelt magához mindent, mint a titokban szerető asszonyok, érintése simogató volt. Szerettem volna magam kiragadni a hangulatból, mely megfogott, lenyűgözött és szerettem volna valamit látni, amelynek más a hangja, más a léleksése, más a beszédje. Messzi hegyek, haragosan vágtató vizek, nagykupola és alföldi látóhatárok emléke birkózott a szelíd Balatonnal és valami bátor-