Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)
1926-08-01 / 172. szám
Vasárnap, 1920 augusztus 1. él Nemzedék Életmentő állomásokat szervez a belügyminisztérium a Balatonon, viharálló motorcsónakokkal Májustól októberig révkapitányság felügyel a Balaton vízrendjére . Feltűnő gyorsasággal országosan szervezik a vízből való mentést A jövő héten ünnepélyesen vízrebocsátják a belügyminisztérium két új mentőcsónakját — Az Új Nemzedék tudósítóját«! — Az öngyikossági járvány elfajulásával kapcsolatosan szóvátették, hogy a Duna öngyilkosainak mentésem úgyszólván semmiféle intézkedés nem történik. Töb oldalról sürgették a kérdés rendezését. Rakovszky Iván belügyminiszter erre olyan értelmű nyilatkozatot tet, hogy foglalkozni fog a problémával, amelynek intézményes rendelkezésére már évtizedek óta törjedett a közigazgatás. A miniszteri nyilatkozat nem maradt ezúttal írott ma részt: a belügyminiszter utasítást adott a közbiztonsági rendészeti osztály vezetőjének, beszélje meg az illetékes szakemberekkel tartandó értekezleten a mentés kérdését, azután pedig dolgozzon ki megfelelő rendeletet. A miniszteriális ügykezelésben egészen szokatlan, mondhatnók feltűnő gyorsasággal tettek eleget a miniszter utasításának. Az értekezlet után alig néhány nappal már meg is született a vízbőlmentés szervezéséről szóló rendelet. Újra összehívták a szakembereket, az érdekelt minisztériumok képviselőit és — amire talán még példa sem volt hasonló természetű ügyekben — egyórás tanácskozáson végeztek a rendelettel, amelyet valamennyin, egyhangúan elfogadtak. Akár másnap meg is jelenhetett volna a hivatalos lapban, csupán a mentőjel — pirosfehér-zöld mezőben, kettős kereszt a koronán — kicsirozása okozott néhány napos késedelmet. A rendelet, amelyet az ÚJj Nemzedék részletesen ismertetett, helyes érzékkel oldotta meg az évtizedek óta húzódó problémát. A mentőszerek beszerzését és az állomások létesítését a városok, a nagyobb községek és a vízi vállalkozók kötelességévé tettk, természetesen a rendőrhatóságok irányítása mellett, míg a mentőszolgálatot a belügyminiszter főfelügyelete alá tartozó közbiztonsági szervek hatáskörébe utalták. A munkába bekapcsolták a hazafias társadalmi szervezeteket, elsősorban a mentőegyesületeket, a levente- és cserkészcsapatokat, a helyi tűzoltóságokat, ezek a társadalmi egyesületek működnek közre a mentőszolgálat lebonyolításában. Uj módon tehát elejét vették annak, hogy részben az öngyilkosságok, részben szerencsétlenség és gondatlanság következtében a magyar nép minden esztendőbe valóságos véradót fizessen vizeinek. Az elméleti, rendeleti megoldást szintén elismerésre méltó gyorsasággal követte a legelső gyakorlati intézkedés. Két motorcsónak a mentésre A belügyminisztérium egyelőre két nagy motorcsónakot szerzett a dunai életmentés céljaira. Az egyik csónakot a tárca terhére készítették, míg a másikat az Adrema-vállalat ajánlotta föl. A jövő hét elején bocsátják vízre a két csónakot ünnepélyesen. A hatóságok kiküldötteinek és az érdekelt társadalmi szervezetek képviselőinek jelenlétében adja át azokat a belügyminisztérium a budapesti rendőrkapitányságnak. A két motorhajót rövidesen követi a harmadik motorcsónak is. Beavatott helyről úgy értesülünk, hogy a vízből mentés gyakorlati megszervezése az egész ország területén gyors tempóban halad előre. A rendelet alapján egymás után állítják fel a vízmenti városok, községek a mentőállomásokat. A belügyminisztérium az országos szervezés során információnk szerint különösen a Balatonon kíván az életmentés intézményes megszervezésére különleges intézkedést tenni. A Balaton tudvalevően speciális természeti és jogi helyzete következtében más elbírálás alá esik, mint többi vizeink. Révkapitányság a Balatonon Itt ugyanis a partmenti mentőszolgálaton kívül, amely a rendelet alapján az egyesülői vállalkozók, esetleg fürdőegyesületek, községek révén nagyobb nehézség nélkül megoldható — a vihar esetére való és komoly veszedelemmel járó mentőszolgálatot is be kellett állítani a programba. Rakovszky Iván belügyminiszter a közelmúltban beható tanácskozást folytatott erre vonatkozóan és az illetékes szakemberek meghallgatása után úgy intézkedett, hogy a jövő évben a Balaton partjának valamelyik erre alkalmas gócpontján révkapitányságot állítsanak fel. A révkapitányság a mentésen kívül a folyamrendészet betartására is ügyelni fog, lajstromozza a balatoni járműveket szóvá megteremti az ott már nagyon szükséges vízi rendet. A révkapitányság legalább két külön mentő- és figyelőállomást létesít, amelyeket egyelőre két viharálló motorcsónakkal szerelnek fel. A motorcsónakokat nemrégiben próbálta ki a belügyminisztérium: a közbiztonsági osztály vezetője, Tomcsányi miniszteri, tanácsos dühöngő zivatarban bement az egyik motorcsónakkal a Balaton közepére. A hullámok irtózatosan dobálták a járművet, de sem felfordítani, sem összezúzni nem tudták. Az állomások között állandó telefon- és rádióösszeköttetés lesz, úgy hogy azonnal értesítést adhatnak, ha egy vitorlás, vagy egy csónak viharba került és így néhány percen belül a veszedelem színhelyén terem a segítség. Rakovszky Iván belügyminiszter még szabadságra utazása előtt megtette ebben a tárgyban minden szükséges előkészítő intézkedést. Az egyik balatoni motorcsónakot a minisztérium tárcájának a terhére szerzik be. Az új rendet nemcsak a vizisport hívei körében fogadják örömmel, hanem mindenütt, hiszen alapos a remény, hogy a szerencsétlenségek, öngyilkosságok száma a minimumra csökken majd. * T. 3 ahonnan a vizsgálat és a boncolás megejtésére azonnal kiszállt a helyszínre Barna Ferenc főügyész, Ifjú Lajos vizsgálóbíró, Entz Béla egyetemi tanár, a pécsi egyetem törvényszéki és kórbonctani intézetének professzora, Görög Dénes dr. tanársegéd és Demse Ferenc törvényszéki jegyző. Seibertnét és leányát szuronyos csendőrök vezették a vizsgálóbíró és a főügyész előtt. A kiskorú leány teljesen megtört a bizottság előtt és mindent bevallott. Elmondotta, hogy a gyilkosságot szégyenében követte el, arra azonban minden vallomást megtagadott, hogy milyen módon végzett a gyermekkel. A leány terhelő vallomása ellenére is az anya konokul tagadta, mintha neki is része lett volna a szörnyű gyilkosságban. Entz Béla professzor felboncolta a hullát a temető halottasházában. A holtest azonban már annyira oszlásnak indult a föld alatt, hogy lehetetlen volt megállapítani a boncolásnál, hogy mi okozta a párhetes fiúcsecsemő borzalmas halálát. A pécsi és baranya megyei területen egyre szaporodó gyermekgyilkossági ügyek miatt a hatóságok erélyes megtorlásra készülnek, hogy megakadályozzák a további bűntények sorozatát. Egyéges toisdeszabénákat is vámrendszert javasol a belga prozslgominiszter a írónk és a líra végelmére .■■IM IM I wn»—wrii Ar3ngdlszkQnM»anb.a3 Mesíi »eincíl meg a belga toraiig — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Paris, julius 31. Vandervelde belga külügyminiszter és Franquist pénzügyminiszter tegnap egész este Poincaré miniszterelnök vendégei voltak, akivel folytatták a délután megkezdett tárgyalást. Az Echo de Paris értesülése szerint Franquist már kész tervezettel jött Parisba, amelyben Franciaország, Belgium és Olaszország közös akcióját javasolja a három frankvaluta védelmének érdekében. Ez a közös valutavédelem Franquist tervei szerint nemcsak egyöntetű tőzsdetechnikai rendszabályokban nyilvánulna meg, hanem abban is, hogy a három állam egységes pénzügyi rendszabályokkal teremtse meg a belföldön is a valuta stabilizálásának előfeltételeit. Franquist többek között egységes francia-belga-olasz vámrendszert javasolt. Páris, július 31. Az Echo de Paris a francia-belga valutatárgyalással kapcsolatban arról értesül, hogy a megegyezés legfőbb mozgatója Francquist belga pénzügyminiszter, aki abból a meggyőződésből indul ki, hogy a francia és belga frankinak, valamint az olasz Urának közös sorsa várna. Brüsszel, július 31. Mint jó forrásból értesülünk, a belga kormány már a legközelebbi napokban aranydiszkont-bankot létesít, amely a Belga Nemzeti Bank fiókjaként fog működni. A bank aranydevizák alapján, amelyek belga kereskedőik és ipaiosaik külföldi követelésein alapulnak, vásárlásokat aranyalapon fog finanszírozni. A valutareform végrehajtása után ezt a bankot ismét megszüntetik. Úgy értesülünk, hogy a bank alapításához szükséges devizák jelentős részét a kormánynak már rendelkezésre bocsátották.. a főhapitánységon átszervezik a gyermekekbesekkonyosnozását — Az Új Nemzedék tudósítójától. —. Az utóbbi időben rendkívül elszaporodott eltűnési eseteik jelentékeny részét a fiatalkorúak eltűnése teszi. Szinte naponként előfordul, hogy négy—tizenöt éves fiatal gyermekek elcsavarognak hazulról, és napokba, sőt gyakran hetekbe kerül, míg végre a rendőrség megállapítja, hogy hová lett az eltűnt gyermek. A szülők természetesen legtöbb esetben attól tartanak, hogy gyermekük öngyilkosságot követett el, vagy pedig valaki elrabolta. Hosszú ideig tartó izgalomba kerül, míg végre a rendőrség meg tudja állapítani, hogy a gyemléknek semmi baja sem történt, csak kalandozásból csavargott el hazulról, vagy véletlenül veszett el szülei mellől és nem talált haza. A gyermekek eltűnésének 95 százaléka ezzel a megoldással végződik. A nyomozás eddigi technikája azonban az eltűnt hollétének kiderítésére tarthatatlannak bizonyult. A rendőrségen ugyanis az idáig érvényben lévő rendszer szerint a legegyszerűbb eltűnési eset kinyomozása is négy napot vett igénybe, mialatt a gyermekek szülei a legnagyobb bizonytalanságban és kétségbeesésben voltak. Ezen a rendszeren akar változtatni Marinovich Jenő dr. főkapitány, aki mai napiparancsában külön rendszert léptet életbe a rendőrségen az eltűnt gyermekek kézrekerítésére. A nagyjelentőségi napiparancs úgy intézkedik, hogy ezentúl nappal a főkapitányság osztályparancsnoksága, illetőleg az őrség, éjszaka pedig a központi ügyelet külön névsort köteles vezetni a bejelentett gyermekeltűnéséről és külön névsort a főváros bármely pontján megtalált és a rendőrségre előállított gyermekekről. A főkapitányságnak az az osztálya, ahol az eltűnéseket bejelentik, az összes kerületi kapitányságokról és őrszobákról minden ott történt gyermekelőállítás alkalmával azonnal telefonértesítést kap, így ha Budapest bármely pontján egy gyermeket előállítanak akár valamelyik kapitányságra, akár pedig bármelyik rendőrszobára, azt a következő percben már telefonon jelentik a főkapitányság most felállított gyermekeltűnési osztályának. Ha már most a szülők az eltűnést a főkapitányságon bejelentik, ott rögtön meg tudják mondani, hogy a gyermek előkerült-e vagy sem és ha előkerült, a szülők hol találhatják meg. Az új rendszer mellett az eltűnt gyermek szülei szinte órák alatt tudomást szerezhetnek gyermekük hollétéről. Egy kiskorú leány anyja, felbujtására meggyilkolta újszülött gyermekét — Az Új Nemzedék tudósítójától — A baranyamegyei csendőrséget és a pécsi államrendőrséget újabb borzalmas gyermekgyilkossági ügy foglalkoztatja. A bűntény tettese egy fiatalkorú ófalusi leány, aki megölte párhetes fiúgyermekét, Seiberték fiatal 16 éves leányának pár héttel ezelőtt fiúgyermeke született. A gyermek születése után hamarosan arról kezdtek beszélni a faluban, hogy Seibertéknél eltűnt a gyermek. A mendemondának csakhamar hire futott más faluban is s egy napon szuronyos csendőrök jelentek meg Seiberték portáján. Először a leányt, azután az anyát hallgatták ki. Mindkettő állhatatosan tagadta azt, mintha gyermeke született volna a leánynak. A csendőrök látszólag belenyugodtak a vallomásba és elmentek. Pár nappal később azonban újból megjelentek és minden előzetes bejelentés nélkül felásták a házzal szemben elterülő földhányást. Hamarosan borzalmas leletre bukkantak Alig ötven centiméter mélységben egy oszlásnak indult, alig hatvan centiméter hosszú csecsemő holttestébe ütközött az ásó feje. Most már hiába volt minden további tagadása Seibertnének és 16 esztedős leányának. A bűntény felfedezése után a csendőrök nyomban távirati jelentést küldtek a pécsi királyi ügyészségnek. Embervédelmi Kiállítás misuHrisMntuIls ngifua!