Uj Nemzedék, 1927. december (9. évfolyam, 273-297. szám)
1927-12-30 / 296. szám
Péntek, 1937 december 30. Uj Nemzedék A RÉMÜLETES ARC EDGAR WALLACE REGÉNYE — Dora Elton a nénje önnek, vagy sem? Audrey egy pillanatig hallgatott — Pontosan véve nem néném, de az volt a benyomásom, hogy az — mondta aztán. Dick elgondolkozva cirógatta az állát. — Akárhogyan van, mindenesetre becsületére válik, hogy most érdeklődik ön után. A lány csöndes nevetéssel felelt. — Azt akarja mondani, hogy néml Dick megállt és lenézett a lányra. — Dora és én nem vagyunk többé beszédes viszonyban — mondta Audrey — és ez igazán természetes is. Nem válnék javára Dórának, beszédes viszonyban lenni egy nővel, akinek olyan szomorúak az előzményei. Komolyan mondom. Shannon kapitány, nem kívánok beszélni Dóráról. — Mi dolga van? — kérdezte Dick nyersen. — Daffrige üzlete felé voltam után, de föltartóztattak és------— — Mondja meg egészen komolyan, milyen munkaval van elfoglalva! A lány tétovázott. — Nem tudom, kivéve azt, hogy leveleket kell másolnom egy igazán kellemetlen areti öreg dzsentlemennek, és hogy szolgálataimért igazán hihetetlen bért kapok. A lány hangjának könnyedsége ellenére is észrevette Dick, hogy derűs viselkedése mögött zavar és gond van. — A Hanover-tér igazán nem a világ legnyugodtabb helye — mondta. — Elvinnéma magammal a Parkba, ott szívünk szerint kibeszélgethetnők magunkat. Körülnézett bérautó után. Egy ott gördült mögötte, és a vezető arca meglepően ismerős volt neki. — Ó, Teremtőm! Elfeledtem — hebegte Dick. — Én nem feledtem el önt! — mondta a vezető mérgesen. — Hova óhajt menni! A Hyde Park pusztaságában két száraz székre és kívánatos magányra találtak. — Először arról a kellemetlen arcú öreg dzsentlemenről szeretnék hallani — mondta Dick és Audrey röviden, elevenen elbeszélte neki Mr. Malpas-szal való történetét. — Ön bizonyára elítéli azt, hogy én igénybe vettem a pénzt, — de amikor egy lány kegyetlenül éhes és kegyetlenül fázik, akkor sem ideje, sem kedve ahhoz, hogy leüljön és elvont erkölcsi tételeket oldjon meg. Nekem igazán nem volt semmi szándékom, hogy bárkinek is összetörjem a szívét, de mindaddig nem vizsgáltam meg szigorúbban kötelességemet, amíg kényelmesen el nem helyezkedtem aPalace Hotelben, két nappali ruhával, három pár cipővel és egy csomó ,más holmival, ami mind teljes rejtelem volna önnek, ha megnevezném! Csak másnap reggel kezdett az én lelkiismeretem félelmetesen szorgalmas lenni. Előző este irtam Mr. Malpásnak, mégitam neki új címemet, reggel pedig már túl voltam a felén egy második levélnek, amelyben megmagyaráztam, hogy szíves készséggel vállalkozók minden szolgálatra, ha még olyan cselédi munka is, de fölfedeztem, hogy szivek összehúzására nincs tehetségem, amikor üzenet jött tőle. Hatalmas levélboríték volt, benne vagy tíz ceruzával iri levél, amelyeket — arra kért — másoljak le és küldjem vissza hozzá. — Miféle levelek? — kérdezte Dick kiváncsiam — Többnyire kártyák voltak, amelyek ebédre vagy egyéb társadalmi szerepre való meghívásokat utasítottak vissza. Nyilván bizalmas barátainak szólhattak, mert csak a neve kezdőbetűit írta alá. Azt üzente, hogy a szálló levélpapírjára is másolhatom és nem kell géppel írnom őket Dick Shannon gondolataiba mélyedt — Nem szeretem azt az embert — mondta végül. — Ismeri? — Hallottam róla. A napokban hosszasan beszélgettem róla néhány barátommal. Mi a fizetéses Audrey a fejét rázta. — Arról nem is tárgyaltunk. Odaadta azt a jókora summa pénzt, azt mondta: jövő héten újra jelentkeztem, és azóta nem tettem egyebet, csak másoltam az írásait, amelyek minden reggel az első postával érkeznek hozzám. A mai levelei hosszabbak voltak. Le kellett másolnom a bermudai kormányzó egyik levelezését az angol gyarmatügyi hivatallal. Az írások ezúttal nyomtatottak voltak, — nyilván valamelyik hivatalos Kék Könyvből valók. Mit tegyek, Mr. Shannon? — Kössenek föl, ha tudom — mondta Dick zavarodottan. — Egy dolgot azonban nem kell megtennie Ne menjen egyedül abba a furcsa házba a jövő szombaton, vagy melyik napra is szól a megállapodásuk. Tudnom kell a pontos időt, és én várni fogom a Portman-téren. Mikor az ajtó kinyílik önnek, én majd könnyen besurranhatok. Dick észrevette Audrey megrökönyödését és elmosolyodott. — A kapualjban akarok maradni lőtávolon belül így hát nem kell attól tartania, hogy én önt gonosz rendőri szándékaimra használom ki. Nekünk semmi kifogásunk Mr. Malpas ellen, csak az, hogy rendkívül , titokzatos ember. És dacára annak,amit ellenkező értelemben összeirkáltak, a rendőrség gyűlöli a rejtelmeket Mellesleg kérdem: nem volt azok között a levelek között amelyeket ön írt, egy sem Mr. Lacy Marshallnak címezve! Audrey a fejét rázta. — Az az afrikai milliomos, nem? Malpas szomszédja. A gépvezető mondta. Audrey elbeszélte a furcsa kis komédiát, amelynek szemtanúja volt Mr. Marshall házának kapujánál. — Hm! — mondta Dick. — Ez egészen úgy hangzik, mint az öregni szokott unaloműzői. Azt hiszem, a legjobb dolog, amit tehetek, megnézni Marshall barátunkat és megkérdezni, mi hála vele Malpasnak. Az, hogy kettőjük között ellenségeskedés van, világos. Hideg szél fújt és Dick észrevette, hogy Audrey — bár melegen volt öltözve — dergett. Fölugrott. — Önző kutya vagyok! — mondta bűnbánóan. — Jöjjön, igyák rom egy jó meleg kávét, s én majd folytatom ’• "-os eb"--! ’tomat, amelynek az lehetne a rime. ..?' ' ’gaitás Londonban magánosan élő lányoknak“. — Talán inkább csak megkezdené — mondta Audrey hamiskásan. — Mert eddig inkább csak azt a szintén híres előadását tartotta meg, amelynek az lehetne a címe: „Hogyan lehet adatokat szerezni megjavult bűnözőktől?” XV. FEJEZET. A férfiú, akit Lacy nem ismert Tonger ajtót nyitott Dick Shannonnak. Tongernek kedvenc dolga volt játszani a lakájt és fogadni az olyan vendégeket, akik a legcsekélyebb mértékben is megkívánták a fontoskodást. Dick ráismert a lány elbeszéléséből. Audrey azt mondta róla, hogy madárformájú, és csakugyan: félrebillent fejével, villogó szemével, hirtelen és szaggatott mozdulataival erősen hasonlított ez a kis öregemberke egy fürkésző verébhez. Átható szeme éppen hogy keresztül nem fúródott a detektíven. — Mr. Lacy itthon van. — Igen, — mondta, elébe állva a kapualjában. — De nem beszélhet vele, ha nincs megállapodásuk. Senki sem beszélhet Mr. Lacy Marshalllal megállapodás nélkül, amíg én itt vagyok körülötte. Dick Shannont mulattatta a tiszteletnek ez a teljes hiánya. Ez az ember nyilván több egyszerű cselédnél. — Talán fölvinné hozzá a névjegyemet? — Talán fölvinném — mondta a másik hidegen. De ez éppen annyit jelentene, mintha nem vinném! Mindenféle fura népség keresi Mr. Lacy Marshallot, mert udvarias, bőkezű és gazdag. Ilyen ez a mi délafrikai fajtánk: nyiltszivü, nyilt kezü — — Elhallgatott, átvette Dick névjegyét és elolvasta. — Ó! — mondta kissé zavarodottan. — Ön tehát detektív, ugye bár? Rendben van, tessék besétálni, kapitány. Talán azért jött, hogy elcsípjen valakit! — Lehetséges volna, hogy valakit el kellene csípni egy ilyen pompásan rendezett házban, ahol még a lakájok is olyan udvariasak és alázatosak, hogy szinte kínos zavarni őket? Tonger vihogott. — Nem vagyok lakáj — mondta. — Ön egy kissé tévedett — Talán a ház gyermeke? — találgatta Dick jókedvűen. — Vagy talán ön Mr. Lacy Marshall? — Isten ments! — vigyorgott az öregemberke. — Nem szeretném sem a pénzét, sem a gondját. Erre tessék, kapitány. Betuszkolta a látogatót a társalgóba, aztán Dick meglepetésére utána ment és behúzta az ajtót. — Nincs semmi baj, ugye? — kérdezte, és a hangjában nézfi aggoda loih féölt ? — Azért tudtommal nincs — mondta Dick. — Tisztán barátságos látogatásról van szó, és önnek nem kell kinyitnia az ebédlőszekrényt és megolvasnia a kanalakat.— Nem vagyok szakács sem — igazította ki Tonger. — Majd beszélek a házigazdával. Kisurrant a szobából és néhány perc múlva visszatért: Mr. Lacy Marshall mögötte. Tonger maradt volna, de Marshall hangsúlyozottan ajtót nyitott neki — Remélem, az öreg nem volt udvariatlan, Shannon kapitány? — kérdezte Marshalt, mikor egyedül maradtak. — Tonger velem nőtt föl, következőleg soha nem civilizálódott ki egészen. — Inkább igen mulattatott —— felelte Dick. Mr. Lacy Marshall összeráncolta a homlokát— Engem néha egyáltalán nem mulattat — mondta hasznján. — Az ember gyakran nagy árat fizet a hűségért, — vannak esetek, amikor Tonger ugyancsak kemény próbára teszi türelmemet. Marshallnak a kezében volt a detektív névjegye Most újra elolvasta. — Ön Scotland Yardból jött, úgy látom. Mivel lehetek szolgálatára? — Mindenekelőtt azt szeretném tudni, ismeri-e ön Mr. Malpast, a szomszédját? Marshall a fejét, rázta. — Nem — mondta. — Az ön látogatása talán összefüggésben van azzal a panasszal, amelyet néhány hónappal ezelőtt tettem-----— Nem. Úgy tudom, azt elintézte a kerületi rendőrség. Azért kerestem föl önt, mert bizonyos információm szerint ez a Malpas nevű ember valamiféle összeesküvést e sző ön ellen. Ön azt állítja, hogy nem ismeri őt? — Soha életemben nem láttam, így hát azt sem tudom megmondani önnek, hogy ismerem-e vagy nem? Annyi bizonyos, hogy senkit sem ismerek, akinek Malons a neve. Parancsol helyet foglalni és egy pohárkát — — — Drick visszautasította az italt, de leült egy székbe és a másik követte példáját. — Miből, gondolja ön, hogy Malpas boszút tervez ellenem? — kérdezte Lacy. — Nagyon is meglehet, mert panaszt tettem ellene, mint ahogy ön is jól tudja. Olyan lármás egy szomszéd volt, hogy nem tudtam tőle aludni. — Miféle zajt csinált! — Legtöbbször kalapált. Úgy hangzott, mintha a falon kopogatna, de lehet, hogy ebben tévedtem, és talán inkább az történt, hogy podgyászládákat szögell. — Nem látta őt soha? — Nem. — Léírást sem kapott róla, — kérdezte Dick — amelyből ha még olyan halványan is, de azonosíthatná valakivel, akit ön ismert Délafrikában? — Nem, én nem ismerek senkit — mondta Lucy Marshall, fejét rázva. — Az embernek meg vannak az ellenségei, kétségtelenül: senki nem viheti valamire anélkül, hogy életéhez ilyen kényelmetlen nyúlványok ne ragadnának. Dick egy pillanatra elgondolkozott. Nem látta egészen tanácsosnak, hogy a millomossal teljesen bizalmasan beszéljen, — de elhatározta, hogy ha később talán saját magának is zavarai lennének miatta, mégis elmond Marshallnak mindent, amit tud. — Malpas alkalmaz vagy alkalmazni szándékozik valakit, hogy önt bosszantsa, hogy gonosz kellemetlenségeket okozzon önnek. Például: nekem az a benyomásom, hogy azt a részeg nőt, aki néhány napja itt volt, ő küldte — Nő? — Marshall lehúzta szemöldökét. — Nem hallottam semmiféle részeg nőről, aki itt járt volna. Hirtelen fölugrott, csöngetett, és Tonger nyomban besietett. _ * — Shannon kapitány azt mondja, hogy néhány nappal ezelőtt egy részeg nő zavargott itt a házban. Erről nem szóltál nekem. — Szólok én mindenről? — kérdezte Tonger unott hangon. — Egy nő csakugyan járt itt, és csakugyan meg volt olajozva. — Olajozva? — Úgy értem, be volt sózva, — durván szólva: részeg volt. De micsoda egy hölgy! Beesett a hallba, aztán nyomban ki is esett. Azt mondta, hogy ő Mrs. Lidderley Fourteen Streamsből — — — Amíg Tonger beszélt. Shannon a gazdáját nézte és egyszerre csak azt látta, hogy Lucy Marshall arca elszürkül. XVI. FEJEZET. Shannon sikertelen látogatása. — Mrs. Lidderley — mondta Marshall csöndesen. — Miféle egy nő volt? — Afféle alacsony termet. — Tenger szeme a detektívre szegeződött. — Ha nem, szavamra, izmos egy dáma volt! Marshall megkönnyebbülten sóhajtott. — Alacsony nő volt? Csaló volt. Valószínűen ismerte a Lidderleyeket. Mikor legutóbb hallottam hírt Délafrikából, Mrs. Lidderley nagyon beteg volt. — Marshall erősen ránézett Tangerre. — Ismerted a Lidderleyeket, Tanger? — Nem ismertem Mrs. Lidderleyt Az öreg cimbora azután nősült meg, hogy mi eljöttünk Cape Townból — mondta Tonger. — Ha Julius Lidderley az, akire ön gondol. Én mindenesetre kituczkoltam őnagyságát.— Megkaptad a címét, — hol lakott? — Ki vagyok én, hogy címet kérjek egy besózott hölgytől? — kérdezte Tonger, fölhúzva szemöldökét. — Nem, Lacy---------— Mr. Marshall, az ördögbe is! — dühöngött a másik. — Mióta mondom már ezt, Tonger? — Kicsúszott a számon — mondta a másik meg sem rendülve. — Csússz ki te is — mormogta Lucy Marshalt, és becsapta az ajtót tiszteletlen szolgája mögött — Ez az ember mérhetetlenül bosszant — mondta. — Annyi esztergleje pálom van már, és tagadhatatlan, hogy „Lacy“ ék „Jifii""voltunk egymásnak a#régTTack- ben, és ez persze megnehezíti a dolgot Rettenetesen filiszterdolognak érzem, mikor ennyire ragaszkodom ahhoz, hogy mutasson irántam egy kis udvariasságot, de ön maga is láthatta, milyen mértéktelenül tud idegesíteni ez az elevenkéneső Mr. Tonger! Dick nevetett Mulattatta az egész jelenet Tonger az a típus volt amelyet gyakran látott más házakban is, — a kedvenc kutya, amelyet senkinek sincs szíve elpusztítani, dacára rettenetes tulajdonságainak. — Ami Malpast illeti, — folytatta Marshall — nem tudok felőle semmit Lehet, és valószínűen úgy is van, hogy olyasvalaki, akinek életem valamelyik korszakában a búzájába gázoltam, de ha az ilyeneket mind eszembe idézném, vagy száz emberre gyanakodhatnék! Nincs önnek sem leírása róla? — Semmi olyan, amelyről ön ráismerhetne — mondta Dick. — Az egyetlen dolog, amit tudok, az, hogy éhtesebb ember, nagyon csúnya, és hogy megbízott egy kabaréénekesnőt, hogy kellemetlenkedjék önnek, — az egész cselekedet szerintem nem érte volna meg a fáradságot, ha csak önnek nincs különösebb kifogása kabaréénekesnők ellen. Lucy Marshall föl-alá járt a tágas társalgóban, kezét hátrafonva, álla a mellén. — Az egész dolog érthetetlen előttem — mondta, nagyobb nyugalommal fogadva a hallottakat, mintsem Dick várta volna — és nem tudok elképzelni egyebet, mint, azt, hogy valamikor régen olyasmit követtem el Malpas ellen, amit nem tud megbocsátani. Miért nem megy el hozzá, miért nem nézi meg, Shannon kapitány? — kérdezte, majd hirtelen hozzátette: — Ugyancsak merészség tőlem, hogy én adjak tanácsokat önnek! De kiváncsi volnék ami, hogy ki is hát ez a dzsentimen? Dick Shannon már úgyis eszébe vette, hogy meg fogja látogatni a titokzatos Mr. Malpast, — a tanács tehát fölösleges volt. Tonger a kapu aljában várta, amikor lement,és kinyitotta előtte a főajtót. — Van valaki, akit el kell csípni? — kérdezte tréfásan. — Kaptunk egy szakácsot, akit igazán nem nélkülöznénk. Jöjjön el egyik nap és kóstolja meg a pástétomat! Dick vihogva lépett ki a Portman-térre. Átballagott a szomszéd ház kapujához és föltekintett az üres ablakokra. Nem ez volt az első látogatása, amely a különc Mr. Malpas rezidenciájának szólt, — de azelőtt soha nem kereste az alkalmat, hogy az öreggel beszéljen Csengő után kutatott, de nem találván, kopogni kezdett az ajtón. Semmi felelet. Hangosabban kopogott, és megrökönyödött, mikor egy hang valósággal a fülénél szólalt meg: — Ki az? Dick elképedve nézett körül. Húsz yardnyi körzetben senki sem volt körülötte, és a hang mégis . . . Ekkor megpillantotta a keskeny rácsot a kapualj kőoszlopában, és rájött a rejtelem nyitjára. A rács mögött erőshangú távbeszélőnek kell lennie. — Richard Shannon kapitány vagyok Scotland Yardból és Mr. Malpas-szal szeretnék beszélni — mondta a rejtelmes műszer felé fordulva. —■ Nem lehet! — morogta a hang, és halk csattanás hallatszott (Folytatjuk.) 9