Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-08 / 56. szám

Pinfesc, 1929 march 1­8. Uj Nemzedék Egy úrileány pályája a hollywoodi álmoktól — a Veronáiig Egy „filmzseni“ felléptette, titokban feleségül vette, Berlinben kifosztotta, aztán Amerikába szökött előle . Az Új Nemzedék tudósítójától-A színházi kommünikélapocskáknak, amelyek állandóan na­gy hollywoodi karrierekről írnak, sikerült ismét egy előkelő családból való leányt tönkreten­­niök. Ez a megszédített, tizenhétéves leány is filmezni akart, filmezni minden­áron, szülei akarata ellenére, sőt a­ saját pusztulása árán is. Állandóan könyör­­gött szüleinek, hogy engedjék valame­lyik színiiskolába beiratkozni. A konzer­vatív gondolkodású apa mereven elutasí­totta leánya kérését, mert érezte, hogy gyermekének nem lehetnek sikerei ezen a pályán. A leány szerencsétlenségére megismerkedett egy L. Vilmos nevű fiatalemberrel, aki filmrendezőnek adta ki magát s azt ígérgette a lánynak, hogy nagy primadonnát nevel belőle. A könnyen hivő leány áldozata lett L. Vilmosnak. Különböző ürügyek alatt minden délután elment hazulról és talál­kozott L. Vilmossal, aki hévvel magya­rázta neki a filmművészet rejtelmeit. El­mesélte, hogy bejárta egész Európát és Amerikát, mindenhol a filmszakmában működött Természetesen elhallgatta, hogy Amerikából visszatoloncolták, mert egy artistatrappal Cuba-szigetéről be akarta magát csempészni az Egyesült Államok területére. Bár L. Vilmosnak elég jómódú szülei voltak, itthon mégsem számíthatott se­gítségre, mert a szülők megharagudtak rá, hogy félbeszakította tanulmányait. A fiatal leány és a rendező között hónapo­kig tartott a jóbarátság. Ez alatt L. Vilmos elhitette szüleivel, hogy a legki­tűnőbb üzlet a film s rábírta őket, hogy budai házukra tizenötezer pengő köl­csönt vegyenek fel és fektessék bele abba a filmbe, amelyet ő fog ren­dezni. Tárgyalt a Filmipari Alappal, amely szintén hajlandó volt az egyik filmkölc­csönző garanciájára tizenötezer pengő kölcsönt adni. Ezután a fiatalember ko­molyabban kezdett foglalkozni a leány­nyal, kijelentette, hogy el­játszat­ja vele a film főszerepét, ha feleségül jön hozzá. Noha a lány még nem is gondolt házas­ságra, addig kapacitálta, míg végre si­került bemutatkoznia a szülőknek, azon a címén, hogy a leánnyal az angol nyelv­kurzuson ismerkedtek meg. A fiú ettől kezdve feljárt a családhoz és egy napon megkérte a leány kezét. A szülők nemet mondtak. Sőt kijelentették, hogy szívesebben látnák, ha L. Vilmos elkerülné házukat. A lány és a fiú újra titokban találkoz­tak. Közben megkezdődtek a felvételek, amelyeken a leány valóban főszerepet játszott és amelyekre titokban járt el. Megbeszélte egyik barátnőjével, hogy mindennap valamilyen kifogással menje­nek érte és vigyék el hazulról, hogy ki­mehessen a filmgyárba. Körülbelül két hónapig tartottak a felvételek. Két hó­nap elteltével egy napon újra együtt állí­tottak be a szülői házhoz. Kijelentették, hogy az anyakönyv­vezető előtt megesküdtek. Természetesen óriási megrökönyödés támadt. Az előkelő tisztviselő ki akarta tiltani újdonsült vejét a házból, sőt a leányát is. Végül is nagynehezen bele­nyugodtak a megváltoztathatatlanba és hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalok a film bemutatása, után Berlinbe utazzanak. A filmet bemutatták Budapesten, de meg­bukott. Berlinben is próbálták értékesí­teni a darabot, de senkinek sem kellett. A fiatalok nyom­ozba jutottak. Az asszony eladta ékszereit, bundáját, ezekből éltek hónapokig a német fővárosban. L. Vilmos egyáltalán nem keresett munkát. Addig élt a felesége pénzéből, ameddig lehetett. Amikor elfogyott a pénz, egy reggel eltűnt. Az asszony min­denfelé szaladgált a rendőrségre, isme­rősökhöz és érdeklődött az ura után. Ez így ment hetekig. Hetek múlva levél ér­kezett Newyorkból, amelyben L. Vilmos bejelenti, hogy sikerült neki Hamburgban hajóra szállni és jelen­leg egy newyorki ismerősénél van. Kérte a feleségét, bocsásson meg neki és feledje el. A fiatalasszony, amikor megkapta a levelet, sirógörcsöket kapott. Majd egy óvatlan pillanatban az álmat­lansága ellen szedett veronállal megmér­gezte magát. Hetekig élet és halál között lebegett. Csak nagy nehezen sikerült megmenteni az életnek. A szülők a fel­­gyógyulás után hazahozatták leányu­kat és hűtlen elhagyás miatt megindították a válópert L. Vilmos ellen, aki, mint később kiderült, sikkasztás miatt körözés alatt állott. Ez lett a vége a „világot jelentő“ film­vászon utáni vágyakozásnak, amely saj­nos még mindig tönkreteszi száz és száz meggondolatlan fiatal lelki nyugalmát és életét — a színházi lapocskák hasábos tudósításai nyomán. Elzárták a forgalmat a Karpfenstein­­utcában,mert az egyik bérház tetejéről az utcára zuhant egy többmázsás kőszobor — Az Új Nemzedék tudósítójától.­­ Tegnap este hat óra előtt a Kálvá­ria-tér és Karpfenstein­ utca sarkán lakók nagy robajra lettek figyelmesek. A Kálvária-tér tizennyolc számú négyemeletes bérház tetőzetéről nagy recsegéssel-ropogással az út­testre zuhant a homlokzaton elhe­lyezett többmázsa súlyú kőszobor. A műkőből készült nagysúlyú díszítmény darabokra tört szét a Karpfenstein­ utca köve­zetén. A kőszobor lezuhanása a környéken nagy riadalmat keltett, annál is inkább, mert a négyemeletes bérház tetőhomlokzatán elhelye­zett másik, több mázsa súlyú diszítmény szin­tén inogni kezdett és attól lehetett tartani, hogy az is hamarosan lezuhan. Éppen ezért a házfelügyelő értesítette a rendőrséget a szo­bor lezuhanásáról. A rendőrség intézkedésére azután biztonsági rendszabályokat léptettek életbe. A rendőrség kordonnal zárta el a Karpfenstein­­utca forgalmát és sem kocsikat, sem pedig villamosokat nem engedett a Kálvária­ tér irányában közle­kedni. A kocsik és az autók a Magdolna-utcán át kénytelenek kikerülni a veszélyeztetett pontot, míg a Karpfenstein-utcán át közlekedő 20-as jelzésű villamosok a Népszínház-utcából nem fordulnak a Karpfenstein-utca felé, ha­nem­ a Teleki-téren és a Fiumei-utón át foly­tatják útjukat a ferencvárosi pályaudvar felé. A négyemeletes bérház környékét még ma délelőtt is rendőrség őrzi. A házban levő kávéházba az egyik mellék­ajtón át lehet csak bemenni. Éppen a bérház sarkán van a bejárata a Magyar-Olasz Bank Kálvária­ téri fiókjának. Ide sem lehet az utca felől bemenni, mert éppen fölötte van a tető­zeten a lezuhanással fenyegető másik szobor. A Kálvária-téri tizennyolc számú bérház Holfner Oszkár főorvos tulajdona. Körülbelül húsz évvel ezelőtt építették. A bérház az egész környékből kiemelkedik magasságával és a Kálvária-tér felé szögellő hatalmas tető­homlokzatával. Itt voltak elhelyezve azok a többmázsa súlyú szobrok, amelyek most a kalamitást okozták. Valószínűnek tartják, hogy a nagy fagy idején a szobrok meg­repedeztek, mikor pedig a napokban megkezdődött az ol­vadás, az olvadó hólé még inkább meglazí­totta talapzatukat. Emiatt következett be az­után az egyik szobor lezuhanása. Ma délelőtt munkásokkal leszedetik a bér­ház tetőhomlokzatáról a még ott levő, de szemmel láthatóan ingadozó másik szobordí­­szítményt, vagy ha máskép nem lehet eltávo­lítani, kellő elővigyázat mellett ledöntik az utcára. Ma délre előreláthatóan eltávolítják a másik szobrot is és így a Karpfenstein-utca normális forgalma is helyreállhat. 9 Háromezerötszáz budapesti cipőiparos közül havonta harminc-harmincöt meg­­szűnteti a műhelyét Évente hat és félmillió pengő vándorol ki az országból külföldi cipőért . Az Új Nemzedék tudósítójától.­­Nemrégiben még javában állt a harc a bőrkartell és a cipészek, csizmadiák, cipőfelsőrészkészítők között. Akkor a sú­lyos gazdasági helyzet okát abban keres­ték a lábbeli készítő iparosok országos szövetségébe tömörült mesterek, hogy a bőrgyárak nem jelölik meg pontosan és megbízhatóan a bőr minéműségét. A sok medve-, kenguru-, víziló-, oroszlán­márka ötletszerűen és rövid időszakok­ban egymást váltogatja a bőrökön. A ci­pész sohasem tudja, amikor a vevőtől el­vállalja a munkát, hogy milyen mi­nőségű áruval szolgálja ki rendelőjét. Ez az oka annak, — mondták — hogy megcsappant a lábbelikészítő mesterek vevőköre, a közönség mindjobban a kész gyári cipő vásárlására fanyalodik. Ez a harc most már megszűnt. A szem­benálló felek a súlyos gazdasági helyzet nyomása alatt rájöttek arra, hogy köl­csönösen egymásra vannak utalva és a gazdasági küzdelem mindkettőjüknek árt. Ha a gazdasági viszonyok nem szo­rították volna a bőrgyárakat és a bőr­­feldolgozó mestereket a megegyezésre, megtette volna a külső ellenség, amely ellen most azután egységesen szállnak sorompóba a bőr- és a cipőszakma kép­viselői. A cseh Bata-cipő inváziója ellen kezdtek harcot. Memorandumban fordultak a kereske­delmi miniszterhez. Ebben az alapos me­morandumban kifejtik, hogy a cipőipar boldogulásától mintegy kétszázezer ma­gyar ember sorsa függ. A cipőimport értéke külkereskedelmi mérlegünket évi hat és fél millió passzívummal terheli. Ilyen körülmények között a cseh Bata­­cég arra készül, hogy öt-hatszázezer pár cipőt helyez el évente Magyarországon, képviselet szervezett itt és a közel­jövő­ben számítani lehet arra, hogy nemcsak öt-hatszázezer pár cipőt hoz be Magyar­­országra, hanem ezt a számot messze túlszárnyalják. Attól kell tartani, hogy ennek az esztendőnek a kereskedelmi mérlegét másfél millió pár cipő im­portja terheli majd, tizenkét millió pengő értékben. A Bata cipőinvázióval szemben nem elégséges a vámvédelem mai formája. Ha összehasonlítjuk azokat a terheket, amelyek a külföldről behozott cipőt és a Magyarországon készült cipőt sújtják, azt látjuk, hogy mindössze egy pengő, egy pengő s húsz filléres vámvédelemben részesül egy pár cipő után a sokkal sú­lyosabb gazdasági viszonyok között ter­melő magyar cipőipar, amely azonban sokkal szigorúbb feltételű kölcsönök­kel tudja egyik napról a másikra tengetni életét. Ha a Bata-invázió megindul, akkor szomorú sors vár a magyar cipőiparra. Pedig a helyzetük amúgy sem rózsás, akár csak a többi iparágaké. A budapesti három és félezer lábbeli készítő iparos­ról állnak rendelkezésünkre adatok. Azt látjuk, hogy havonta harminc-harmincöt mester adja vissza iparigazolványát s ezzel szemben mindössze huszonöt-huszon­hat vált ki újat. A cipőiparosok helyzetére mi sem jel­lemzőbb, mint hogy a Budapest Székesfő­városi Cipész Ipartestülethez egy hónap alatt a háromezerötszáz tag mindössze huszonöt pengőt fizetett be tagdíj címén, noha a díjbeszedő szorgalmasan járja a várost. E mellett mindennaposak az adóvégre­hajtások. A cipőiparosok nem tudják fizetni a súlyos közterheket. A fizetési zavarok okát abban jelölik meg, hogy a segéd nélkül dolgozó mestert háromféle adóalap szerint osztályozzák. Vagy a nyolcszáz pengős, vagy a hatszáz pen­gős, vagy pedig a négyszáz pengős adó­alap szerint vetik ki az adóhivatalok az ötszázalékos adót. A kivetés mértéke az a „szubjektív megállapítás“, hogy mennyire tartják forgalmasnak a se­géd nélkül dolgozó mester műhelyét, így azután a magasabb alapon adózta­tott cipésziparos nem tudja fizetni a ter­heket, három-négy évi hátralékban mara­rad és amikor öt-hatszáz pengő már az adótartozása, egymást érik az adóvégre­hajtások és egymás után szűnnek meg az iparosok műhelyei A cipésziparosság két megoldást lát gazdasági bajainak enyhítésére. Elsősor-­­ban határozott kormányintézkedést és vámvédelmet kérnek a külföldi cipő be­­özönlése ellen, a másik pedig a keleti piac felé való orientálódás. A Balkánon szívesen veszik a jó minő­ségűnek ismert magyar cipőt. Tehát a Balkán felé irányuló kereskedelem meg­szervezése és ezzel a magyar cipészipar termelőképességének a kihasználása enyhíthetne a cipész-, csizmadia- és felsőrészkészítő iparos helyzeten. Lezuhant a repülőgép, két halott — Az Új Nemzedék tudósítójától — Stettin, március 7. A Mecklenburg—schwerini határvidéken tegnap délben súlyos repül­őezéren esetlenség történt. Háromszáz méter magasságból Lezu­hant egy repülőgép, amely éppen esső próba­­repülését végezte. A repülőgép pilótája és me­­chanikusa szörnyethalt, a gép darabokra tö­rött. A szerencsétlenség okát még nem tudták megállapítani. 514-re csökkent a kórház­­ban ápolt influenzás bete­gek száma Újabb három halott. — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Az influenzás megbetegedések száma Budapesten tegnap ismét csökkent. A tiszti főorvos jelentése szerint tizenhat fővárosi és négy vidéki beteget szállítot­tak a Szent László-kórházba és ezek kö­zül tüdőgyulladása volt négy betegnek. A kórházban ápolt betegek száma 514-re csökkent. A kórházban influenza követ­keztében egy, az otthon ápolt influenzá­sok közül két beteg halt meg. Tegnap tehát Budapesten már csak három ha­lottja volt az influenzának. A vidéki városokból is a járvány eny­hülését jelentik. Debrecenben egy hónap alatt 1305 influenzás megbetegedés tör­tént, ebből azonban 1217 könnyű lefolyású volt Négy hét alatt influenzában meg­halt hét beteg. Nyíregyházán ugyancsak csökkent a betegek száma. Politikamentes intézmény lesz a „kompenzációs világpénztér“ — Az Új Nemzedék tudósítójától. • Páris, március 7. A reggeli lapok nagy lelkesedéssel írnak a jóvátétel­ szakértői bizottság tegnapi ülésén beterjesztett tervezetről, amelynek értelmében a jóvátétellel kapcsolatos pénzügyi műveletek lebonyolítására új központi szervezetet állíta­nak fel, amely a politikától tejesen mentes ma­gángazdasági intézmény lesz. A lapok a legkü­lönbözőbb neveket adják ennek az új központi intézménynek, mint például: kompenzációs vi­lágpénztár, nemzetközi clearinghouse, szuper­­bank, nemzetközi jegybank-konzorcium, pénz­ügy internacionálé s így tovább. Fékbértől és egyéb bosszúságtól kí­méli meg magát, ha postacsomagjára és szállítólevelére előre felírja, mi tör­ténjék vele a kézbesítés akadályának esetében.

Next