Uj Nemzedék, 1930. március (12. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

Szombat, 1938 március 1 Uj Nemzedék Szociális és művészi botrány a Városi Színház közpénzzel táplált rendszere Eleddig tűrik még a Sebestyén-dinasztia uralkodását ?­­ ~ Am Új Nemzedék tudósítójától — Budapestnek két nap óta egyetlen szen­zációja van, Amelita Galli-Curci bukása, amely valósággal felkorbácsolta a közvé­leményt. Már a Traviata előadásáról fel­háborodottan mentek el az emberek, de különösen tegnap dél óta, ahogy köztu­domású lett a lapokból a nagy bukás hi­teles története s kiderült az is, hogy az egész magyar sajtó egyetemesen megál­­lapította a bukást, egyre nő a becsapott emberek elke­seredése. Már tegnap délelőtt folytonosan csilin­gelt a telefon szerkesztőségünkben s fér­fiak és nők érdeklődtek, hogy a Traviata csúfos bukása után a meghirdetett má­sik két előadást megtartja-e a Városi Színház s hogy a jegyet vissza lehet-e cserélni. Tegnap déltájban a becsapott emberek, akik hatalmas összegeket fizet­tek a Galli-Curci jegyekért, megrohamozták a Városi Színház pénztárát, hogy az a jegyeket vissza­váltsa. Botrányos és tumultuózus jelenetek játszódtak le a pénztár előtt, mert a szín­ház a jég hideg paragrafusai mögé me­nekülve, a jegyeket nem váltotta vissza s arra, hivatkozott, hogy Galli-Curci má­sik két fellépését meg óhajtja tartani s így nincs módjában a jegyek árát visz­­sza­téríteni. Erre valóságos jegydevalváció indult meg a Városi Színház környékén. Az embereik fél- és negyedáron igyekez­tek túladni a Rigolettora és A sevillai borbélyra megváltott jegyeken, mert már senki sem hisz abban, hogy Amelita Galli-Curci a szerdai fiaskót kiköszö­rülhess­e. A szörnyű bukás után Amelita Galli- Curci egyes lapokban igyekszik mente­getőzni és magyarázza a szerdai balsi­kert. Azzal védekezik, hogy ő inkább koncert­művésznő, mint operaénekesnő és Budapestet okolja azért, hogy operában akarta őt hallani. Meglepetéseket ígér a Rigoletto mai és A sevillai borbély hétfői előadására. Minket mindez már nem érdekel. Galli- Curci első föllépésével bebizonyosodott az, hogy a külföldi művészek, főleg pe­dig az impresszáriók Balkánnak nézik Budapestet, ahol akárkivel és akármilyen hanggal föl lehet lépni. A Városi Szín­háznak, amely megrendezte a Galli-Curei előadásokat és elővételben elfogadta a jegyek árát, tudnia kellett, hogy Galli-Curci Prágában is megbukott, s hogy Bukarestben fel sem lépett indiszponáltsága miatt. A Városi Színháznak és a művésznő impresszáriójának tudnia kellett arról is, amit a prágai lapok írnak, hogy Buda­pesten legalább egy tucat olyan hangú művésznő él, aki többet ér, mint a jelen­legi Galli-Curci s éppen ezért meg kel­lett volna kímélni a kínos botránytól elsősorban a budapesti közönséget, má­sodsorban a művésznőt. Budapest művészvilágában, sőt a poli­tikai életben is egyre jobban ki­érlelődik a gondolat, hogy ezért a csúfos művészi és kulturbot­­rányért valakinek vállalnia és visel­nie kell a felelősséget Évek óta hangoztatjuk, hogy a Városi Színház környékén nincs rendben minden Több cikket írtunk a Sebestyén-rezsim gazdálkodásáról, megírtuk, hogy művész­­küldöttségek keresik fel szerkesztőségün­ket a Városi Színházból és Sebestyén Géza fölöttes hatóságának figyelmét több­ször felhívtuk — személyesen is — arra, hogy milyen keresztényellenes, antiszociá­lis, de mindenek előtt művészietlen irány érvényesül a város színházá­ban. Tiltakoztunk az ellen is, hogy a folyto­nosan deficittel működő színház, miután felélte a hatalmas városi szubvenciót, mindig külföldi művésznagyságok ven­dégszerepeltetésével segítsen magán, úgy azonban, hogy ezt a szanálási akciót öt­szörösen, sőt többszörösen fölemelt hely­árak révén Budapest közönségével fizet­tesse meg. Egyetlen egy figyelmeztetésünk sem használt. A városházán az illetékesek ólommal dugták be fülüket és Sebestyén Géza ügyesen értett ahhoz, hogy részint az illetékes ügyosztályt maga mellé állítsa, részint pedig befo­lyásos bizottsági tagok révén a pártok rokonszenvét vagy legalább is néma szemhunyását biztosítsa. Alább nyilatkozatokat közlünk, ame­lyekből kiderül, hogy Budapesten ilyen szomorú művész és kulturbotrány még nem volt. Wolff Károly a Keresztény Községi Párt vezére már múltkoriban ki­jelen­­tette Inpar­k hasábjain, hogy nincs megelégedve a Városi Színház gazdálko­dásával, hogy a Sebestyén-rezsimnek a további Szubvenciót nem fogja, megsza­vazni. Mi egyenesen a székesfővárost tesszük felelőssé, ha ez után a szégyen­letes, sőt világraszóló botrány után a Sebestyén-féle színházi gazdálkodást to­vábbra is eltűri. Elvégre közpénzekről van szó, tisz­telt ügyosztály, illetve tisztelt taná­csos, vagy ahogy önök mondják: ta­nácsnok úr! Még le sem üllepedett a­­ Folkusházy­­ügy, ez a példátlan pénzherdálás, máris újból felszakad a Sebestyén-skandalum kelevénye. Ezt a kelevényt végre ki kell égetni! Budapest vergődő, gyötrődő népe személyében fogja felelőssé tenni a szo­ciálpolitikai ügyosztály tanácsát, ha még továbbra is dédelgeti, támogatja, fedezi a Városi Színház direktorát. Az nem lihet érv a főváros illetékes ügyosztályában, hogy a bohém termé­szetű igazgató kitűnő vicceket tud mon­dani s pestisen szólva, mindenkit meg­főz, az sem lehet érv, hogy folytonos szegénységére és adósságaira hivatkozik, tessék egyszer már és véglegesen rendet teremteni a Városi Színháznál. Szomorú lenne, ha Sebestyén Gézán kí­vül nem volna más művészember, aki a Városi Színházat vezetni tudná és még szomorúbb volna, ha a város engedné azt, hogy egyetlen színházának minden erkölcsi hitele elvesszen. Sürgős és radi­kális rendcsinálást kérünk a Városi Szín­házban. És ezt kérik az alábbi nyilatko­zatok is, amelyek mind a Sebestyén re­zsim művészi csődjét látják a Galli-Curci botrányban, és csak véletlen volt, hogy azon az estén indiszponáltan énekelt. A Galli-Curci valóban nagy művésznő, de túl van már azon, hogy maradéktalan élvezetet szerezhessen hallgatóinak. Neki éppen nagy művészi múltjánál fogva nem lett volna szabad olyan produkcióra vállalkoznia, ami művészi erejét felül­múlja. Az a védekezése tehát, hogy ő elsősorban, mint hangversenyénekesnő szerepel Amerikában, nem állhat üreg. Legkevésbbé pedig akkor, amikor négy­ezer dolláros felléptidíjat köt ki magá­nak.­­ A közönség mindenesetre megérdemli, hogy így járt, mert sokaknál az játszik szerepet, hogy milyen sikerű a fellépést megelőző reklámhadjárat és mekkora, a vendégszereplő művész vagy művésznő gázsija. Különös, hogy azok a művészek, akik magas fellépti díjakat kapnak, job­ban vonzzák a közönséget, annak ellenére, hogy a gázsijuk sokszor nincs arányban a művészetükkel. A szerdai városi szín­házi este talán arra lesz jó, hogy a közön­ség kissé kijózanodik és a jövőben elő­vigyázatosabb lesz. Remélhetően ez a ki­józanodás egyes színházak vezetőire is fog vonatkozni. — Ismételten kijelentem, hogy aki any­­nyi pénzt visz el tőlünk, mint Galli-Curei, annak nem lett volna szabad olyant vál­lalni, ami erejét túlhaladja. Annyit kel­lett vona kikötnie fellépti díjul, amennyit valóban produkálni tud. Szende Ferenc így szólt hozzá az ügyhöz: — Én csak annyit tudok, hogy hasonló körülmények között nem lépnék fel má­sodszor Budapesten, sőt először sem! Csak azt nem tudom, hogy egy ilyen dúsgazdag nő miért ragaszkodik a föllé­péséhez ilyen kudarc után! Végtelenül szomorú, hogy amikor magyar művészek kénytelenek sok esetben külföldre menni, ugyanakkor a magyar közönség zsebéből telik az ilyen fiaskók finanszírozása. Petrovácz Gyula a következőket mondta: — A Galli-Curei esettel kapcsolatosan az a véleményem, amit első pillanattól kezdve vallottam. Hazafiatlanságnak tartom egy ilyen nemzetellenes vállalko­zásba bocsátkozni, amely a megnyomo­rított közönség keserves filléreit ekkora nagy tömegben szállítja a külföldre. Ép­pen azért mindenkit lebeszéltem arról, hogy ezekhez az előadásokhoz jegyet váltson. Azokat a plutokratákat pedig, akiknek mindenütt ott kell lenni és aki­ket hazafias szempontok nem feszélyez­nek, nincs okom sajnálni. — Egy elintézendő ügyünk azonban még van nekünk, városházi politikusok­nak a Városi Színház igazgatójával szem­ben. Mert neki az előzetes külföldi buká­sokról információjának kellett volna lenni és az előadást a botrány előtt köte­lessége lett volna lemondani, ha nem akart részese lenni a budapesti közönség rut félrevezetésének. De ez a közgyűlés elé tartozik, ahol módunkban lesz a fele­­lősségrevonás és megtorlás tekintetében intézkedni. Vovszky János, a főváros színügyi bizottságának tagja: — Soha pénzt, amit az országból kivit­tek, nem sajnáltam úgy, mint azt, ame­lyet Galli-Curei visz el tőlünk. Soha még érdemtelenebből impresszárió közvetítési jutalékhoz nem jutott, mint az, aki a Vá­rosi Színházat ebbe az előadásba bele­vitte.­­ Ezzel az üggyel kapcsolatosan a legközelebbi színügyi bizottság ülésén javaslatot teszek, amelynek elfogadása lehetetlenné fogja tenni a jövőben azt, hogy hasonló eset akár csak egyszer is, bármelyik fővárosi színházban előfor­dulhasson. A magyar kulturközönséget meg kell védeni az ilyen esetek megismét­lődésétől. Lesújtó vélemények a Galli-Curci-botrányról Munkatársunk megkérdezett több mű­vészt és politikust, a Galli-Curci botrány­ról és a Városi Színház művészi csődjé­ről. A nyilatkozatokat itt adjuk. Szemere Árpád így nyilatkozott: — Arról, ami itt történni fog, előbb ér­tesültem, mint a közönség, amely csak a megtörtént események után háborodha­tott fel. Olvastam a prágai kudarcról írott cikkeket és ezekből tisztán láttam a bekövetkezend­ők­et. Éppen ezért haragom nem a fellépő, hanem a felléptetők ellen irányul, akik mindezekről többet tudtak, mint bárki. Ezek után felvetődik a kér­dés: miért erőszakolták mégis a biztos fiaskót és miután az bekövetkezett, miért erőszakolják a folytatását! Nem lehet emögött mást látni, mint csúnya üzletet! Amit még erről az ügyről becsületes mű­­vészletem­re gondolok és a magyar művészek jogos felháborodásáról, — jobb lesz nem beszélni. — Még csak egyet szeretnék mondani: sokan vagyunk, akik régen nem tudjuk megérteni, hogy a főváros mélyen tisztelt vezetősége miért nem csinál rendet egyet­len színházának tájékán? Gombaszögi Frida így vélekedik az esetről: — Nem hallottam Galli-Cumt, csak ma este fogom meghallgatni Bennem min­dig él egy bizonyos részvét az ilyen fiaskók hősével szemben, hátha csak múló indiszpozícióról van szó? — Sajnos, információm szerint a hely­zet más... Akkor pedig nem volna sza­bad így kiállni a közönség elé, még kényszerítő anyagi szükségből sem. Már­pedig úgy tudom, hogy Galli-Curci ese­tében ilyen kényszerítő szükség nincsen. Ő gazdag. — Úgy tudom, hogy Nyugateurópa nagy városaiban, Londonban, Parisban, Rómában, Bécsben nem léptették fel az énekesnőt. Ez nem lehet véletlen! Nem, nem, ezt nem szabad a magyar közön­séggel megtenni! A magyar közönséggel szemben, amely utolsó garasát rakos­gatja össze, hogy a művészetre áldozza, általában nem tartom megengedhetőnek az ilyen horribilis fellépési díjakat. Olyan szegény országban, mint a miénk, ahonnan nagy tehetségek kénytelenek kivándorolni, mert nem tudjuk őket el­tartani! De ilyen körülmények között még kevésbbé szabad türelemmel napi­rendre térni az ilyen jelenségek fölött. A menedzsereknek tudniok kell, ki az, akit rászabadítanak a közönségre... Le­hetetlen elfogadni a védekezést, hog­y nem tudtak arról, milyen változáson ment keresztül az énekesnő az elmúlt esztendőkben. — Egyébként majd meglátom ma este. Medek Anna ezt mondta: — Galli-Curci gramofonlemezei után ítélve utolérhetetlen énekesnőnek bizo­nyult. Ez a megítélés azonban nem lehe­tett elegendő akkor, amikor Budapestre szerződtették. Az impresszáriónak és a színház igazgatójának tudnia kellett volna, hogy fénykora már végetért. A Caruso-esettel semmiképpen sem lehet összehasonlítást tenni, mert Caruso buda­pesti vendégszereplésekor virágkorát élte lessel doktor feltámadása és Harry Liedtke, Szálló özvegye együtt szimfonikus zenével Budapest egyetlen premier színházában. 3 A liberális párt balszárnya mentette meg a MiacDonard- kormányt a bukástól — Az Új­ Nemzedék tudósítójától — London, február 28. A munkáskormán­yt a tegnap esti szavazás­nál kizáróan a liberális párt balszárnyának magatartása mentette meg a biztos bukástól. Bár Lloyd George a szavazást megelőző vitá­ban ismételten felszólította a liberális párt tagjait, hogy a liberális módosító indítvány nélkül ne szavazzák meg a kormány bányaja­vaslatát, a liberális képviselőknek mintegy harmadrésze a döntő szavazásnál a­ kormány mellett szavazott. Nyolc liberális képviselő tartózkodott a szavazástól. A konzervatív kép­viselők, akik majdnem teljes számban eljöttek az ülésre, természetesen kivétel nélkül a kor­mány ellen szavaztak. A kormány ellen leadott 271 szavazat közül 230 esik a konzervatív és 41 a liberális pártra. Ha attól tart, hogy távirata címzett­­ elutazása miatt esetleg nem kézbesít­hető, feladásánál kösse ki a távirata utánküldését.

Next