Uj-Somogy, 1936. november (18. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-08 / 256. szám

1038. november 8. ÚJ-SOMOGY Dr. Máté Imre könyve: a földmivelés igazgatásáról. A mezőgazdasági igazgatás terén nagyjelentőségű esemény dr Máté Imrének most kiadásra kerülő leg­újabb könyve. A földmivelés igaz­gatása ma sokkal nehezebb felad­at, mint volt a háború előtti időkben. A nemzetközi közgazdasági viszo­nyok átalakulása, a termelés terén elért haladás és szaporodó új kö­vetelmények, az értékesítés tekin­tetében előálló különféle zavarok, eddig ismeretlen problémákat hoz­tak felszínre. A közgazdasági élet újszerű megnyilvánulásai tehát sok­irányú olyan feladatot ruháztak a mezőgazdálkodással kapcsolatos kérdések elintézésére hivatott té­nyezőkre, amelyekre a múltban fel­készülve nem lehettek. Állandóan nevelni és képezni kell tehát ön­magukat, hogy a modern élet sok­féle feladatait célszerűen meg tud­ják oldani. Ennek a szükségletnek a kielégítése azonban mind­ezideig majdnem lehetetlen volt, mert nem volt a föktanvelésügyi igazgatás te­rületét felölelő olyan könyv, amely a jogszabályok feldolgozásán kívül, a sok fontos feladatkört szakszerű­en ismertette volna. Ezt a nagy hi­ányt pótolja most dr Máté Imré­nek a földmivelésügyi igazgatás minden részletét magában foglaló legújabb munkája. Máté Imre ezen igazgatási ág jog­­ felépítettségének alapos ismerője, a mezőgazdasági irodalom elismert munkása, a mezőgazdasági terme­lés és értékesítés gyakorlati szak­embere, aki ezúttal is példát mutat arra nézve, hogy lehet az elméleti szaktudást a gyakorlati ismeretek­kel harmonikusan összhangba hoz­ni, úgy, hogy a mezőgazdasági élet minden apró megnyilvánulása a nagy nemzetgazdasági elgondolá­sokba beilleszkedjék. A hatalmas mű 31 fejezetben tár­gyalja a mezőgazdasági termelés, értékesítés és az egész igazgatás feladatait. A könyv megjelenésének nem­csak a közgazdasági irodalom te­rén van igen nagy jelentősége, de a mezőgazdasági igazgatás fejlesz­­tése szempontjából is nagy a fon­tossága, mert minden szaktisztvi­­selő, a helyi közigazgatási közegek, d­e maga a gazdaközönség is teljes mértékben megismerheti belőle a mezőgazdasági igazgatásnak összes részleteit. Tankönyvül van szánva a gya­korlati közigazgatási vizsga letéte­lére kötelezett tisztviselők és a jegy­ző tanfolyamok részére is. ___________ A jövő héten újból megpecsételik, a magyar—olasz barátságot Kapos­váron. November 11-én lesz ugyan­is Viktor Emanuel olasz király és császár születésének 67-ik évfordu­lója, amelyet háziezredje, a 6-ik honvédgyalogezred megünnepel a budapesti olasz követség képviselő­jének jelenlétében.• Egy ismert somogymegyei mág­náscsaládban rövid pár hónap alatt a második házasság lesz. Ugyanis palin­i Inkey Zsigmond tardi föld­­birtokos és neje zsadányi és puszta­­szttamási Almássy Marietta grófnő leányát palini Inkey Gabriellát ha­marosan oltárhoz vezeti vitéz dr Ricsey-Uhlyarik Béla, Békés várme­gye főispánja.* Somogyország fiatal mágnás-hon­atyáját, levélben üldözi egy isme­retlen kaposvári nőrajongója, aki már többször randevút kért a hon­­atyátó,­ aki azonban udvariasság ide, udvariasság oda, nem ment el a »fehér krizantémmal a Szent Im­­re-kápolna előtt várom« megírt randevúra azon egyszerű okból, hogy nem szokott utcai ismeretsé­get kötni, no meg nem utolsó sor­ban azért sem, mert még nem lát­ta a randevút kérő születési bizo­nyítványát, de még azt sem tudja, hogy ismeretlen rajongój­a szőke-e, vagy barna? • A kaposvári Imrék népszerű do­yenje, Lajpczig Imre nyug. honvéd­ezredes, a frontharcos főcsoport el­nöke, csütörtökön tartottja névnap­ját. Ebből az alkalomból baráti kö­re jelent meg Lajpczig Imre Ko­rona­ utcai lakásán s ott dr Le­­hoczky Brúnó városi főjegyző, az ünnepelt legmeghittebb barátja, tol­mácsolta a széles baráti kör jókí­vánságait. • Somogy vármegye úri társadalma nagy részvéttel értesül bizonyára e sorokból özv. Pogány Józsefné súlyos betegségéről. Özv. Pogány Józsefnét, a Mária Valéria Árvaház melegszívű igazgatónőjét heves ve­sefájdalmak kínozzák már hetek óta és ezért a múlt héten beszállí­tották a kórházba, ahol dr Csurgó Jenő osztályos főorvos felügyelete alatt a jobb, kényelmesebb elhelye­zést nyújtó tüdőbeteg-pavillon egyik külön szobájában vívja küzdelmes, de türelmes harcát a kínzó vese­bajjal. • A keddi megyegyűlésen játszó­­dott le az alábbi kedves eset: A me­gyegyűlés egyik szünetében, amint gróf Bethlen István mosolyogva ki­lépett a főispáni dolgozó szobából, szembe találkozott dr Kaposváry György polgármesterrel, akitől mo­solyogva kérdezte meg: Mit szólsz polgármester úr a beszédemhez, nem téged, akartalak bántani a Csík­­szobor miatt. T. J. Bethlen a nagy­atádi Szabó Istvánról tartott emlék­­beszéde során szóvá tette, hogy már sportteljesítményért is szob­­­­rot állítanak élőknek. A volt mi-­ niszterelnök beszédében kétségtele­nül Csik Ferenc kaposvári szobrára célzott. A polgármester ugyancsak mosolyogva válaszolt: Kegyelmes uram, ússzál te is 100 métert 57.6 mp. alatt, neked is szobrot állítunk. • Csergő Gábor pénzügyi tanácsos Múzsája a Kapos partján sem pi­hen, hanem vissza-vissza röpül az édes Erdélyország rajongva szere­tett földjére, amint az alábbi vers is igazolja: NOVEMBERI ÁLOM. Hulljátok lépteim erdélyi hegyek? A Kapos-partról hozzátok megyek- Kemény az út, fagyos, feltört lábam De megyek, megyek az éjszakában- A hold se kisér, csillag se világít, Sorvasztó vágyam vezet, irányít. Társatam­ csöndben, mint visszatért lélek, Éjfélre a Hargitához érek És megpihenek a zuzmarás párnán, Szememre simul álom-szivárvány­ És álmodom s az álmoknak során Virágok nyílnak szívem bársonyán­­• Pénteken tartották meg a piaris­ták mernyei birtokán az őszi nagy vadászatot, amelyen a vármegye legjobb vadászai s egyben társadal­mi előkelőségei vettek részt. * Nagy a riadalom a tapsifülesek birodalmában. A somogyi lankákon durrog a puska, bukfencei a nyúl, szaladnak a hajtok, loholnak a vizs­lák s viszik izzadva a diadalmas va­dász-zsákmányt a füstölgő puskájú nimród f­elé. A legszebb magyar passziók egyike a vadászat, érthe­tő, hogy a városi és falusi férfimnép egyformán szívesen járja ily idők­ben a határt.­ A Leányklub főzőtanfolyamának növendékei széleskörű propagandát kezdtek november 15-iki amerikai vásárjuk érdekében. Reklám nélkül is minden bizonnyal jól sikerül a tánccal egybekötött vásár, mert mindkettő egyformán igen népsze­rű a város mindkét nembeli fiatal­sága előtt.* A Kaposvári Hivatalnokok Tár­sasköre november 14-én este 9 órai kezdettel a Társaskörben, Német István­ utca 14. sz. alatt, tánccal egybekötött zártkörű krizantém-es­télyt rendez.* Wohl Emma, a Hirschfeld­-féle szeszgyár gépírónője, akinek több írása megjelent az Új-Somogyban, 350 oldalas regényt fejezett be a múlt héten.­ Czanyó László közüzemi igazgó­­tók szívügye a mozi. Éppen ezért lenne hozzá az alábbi kérésünk: A mozi előtt csináltasson kis hidat az autón, vagy kocsin érkező mozi­lá­toga­tók részére a piac aszfaltos része és a járda közé. Másodszor intézkedjék, hogy az árusító­aszta­lok ne zárják el az utat az autós közönség elől, hanem hagyjanak utat a piacon át a moziig. * Egy ismeretlen imádó már több­ször virággal rótta le néma hódola­tát a Turul temperamentumos diző­­zének, Vermes Icának. A Vitéz Bámky Róbert Kamaratár­sulata tavaly komoly művészi si­kereket aratott Kaposváron. Ért­hető tehát, hogy a színház- és iro­dalombarát közönség megkülönböz­tetett várakozással tekint a társulat jövetele elé és szépen jegyez bérle­tet Révész titkárnál. Mindennemű bérlet-, jegyigénylés kérdésében Révész titkár a Bíró sorsjegyirodá­ban áll készséggel a közönség ren­delkezésére.­ Az őszi, illetve téli szezonra ala­posan felkészült Grabner Gyula fényképész, aki Fő­ utca 17. szám alatti műtermét a fototechnika leg­újabb vívmányaival szerelte fel s régi műtermében a szokott előzé­kenységgel várja üzletfeleit. • A gyönyörű őszi időnek egyfor­mán örvendeznek a társadalom minden rétegéhez tartozók. A kö­zéposztály karácsonyi meglepeté­sekre gyűjt a megtakarított tüzelő­ből, a módosabbak úgy gondolják, hogy a korzón szép, verőfényes idő­ben is jól fest egy gyönyörű télikai­­kát. A Fürst Divatház főutcai üzle­tében nagy a kereslet és a hölgyek kedvükre válogatnak a szép női télikabátokban és még szebb es­télyi ruhákban. Dr A Kertész és Molnár csemegeke­reskedést méltán hívják dzsentry­boltnak. íme az újabb bizonyíték: Dr József Ferenc kir. főherceg tit­kári hivatalától ma levelet kapott a cég, amelytől a titkári hivatal a kir. herceg parancsára hivatkoz­va, megrendelt 10 üveg barackpá­linkát. A főhercegi titkári hivatal­nak már­ ez a második rendelé­se a cégnél. A főherceg a somo­gyi kastélyokban ismerte meg a megrendelt barackpálinkát, ame­lyet kaposvári »udvari szállítója« már el is küldött. TUNGSRAM raWTTOKI Tungsram égő kapható: Hermann Sándor mérnöknél, Erzsébet-út 12. Telefon: 424.

Next