Új Symposion, 1983 (19. évfolyam, 213-216. szám)
1983-01-01 / 213. szám
......... ------------------------------------------- alapszik, hogy minden gyerek egy leendő énekművész, és mint ilyent meg lehet és meg is kell tanítani, hogy az emberi énekhangon muzsikáljon, és ezen keresztül magáévá tegye a zene egész birodalmát. Kodály ezért is fektetett oly nagy hangsúlyt a zenei iskolák, sőt a zenei óvodák megszervezésére és jó vezetésére, mert minden nép zenekultúrája épp a gyermekkorban kapott nevelésen alapszik. Aki ebből a boldogító és csodálatos iskolából kimaradt, az egész életében sínyli ennek a legnemesebb lelki tápláléknak a hiányát vagy megkésett és elégtelen voltát. Kodály szilárdan hitt a zene emberi hatalmában. A zene megszépítő, értelmét és emberségét emelte ki. Jól tudta azt, amit már a régi görögök is megsejtettek, hogy a világ harmóniája csak a zenében, a zene által jöhet létre. A természet tiszta és eszményi világa mindenütt jelen van végső ménékként és a dolgokat felmérő távoli harmonikus világképként. Ezen is oly magányos dolog Kodály művészetében. A Hegyi éjszakák ritka szépsége azért is oly c csodálatos, mert egyedülálló. És épp e szépség érzékem értelme, hogy ritka jelenség és táncKodály egész kórus művészetét devalválná, ha mindemgykórusműve a Hegyi éjszakák mása tenne, a fájdalom, a félelem, az iszonyat és a jogtalanság tönénelmi világ Igában. Kodály üzenete ezen a mi számunkra a szépség ténelmét jelenti. Ami szép, az mindig ritka, de épp m a ritkaság sarkalljon bennünket, hogy több és egyre több legyen, men ez teszi emberien széppé az életünket A bel odály írttá* WizCuzCidu az írás felelősségéről, csak úgy, félhangosan Kodály Zoltán alkotói nagysága vitán felüli. Éppen ezért bántó, idegborzoló és nem utolsósorban Kodály szellemét sértő, ha frázisokat, közhelyeket, okoskodó, dadogó nagyotmondásokat olvasunk róla. Dési Ábel Kodály Zoltán évszázada című írása - mely a 7 Nap 1982. december 17-i számában jelent meg - hemzseg a látványosan felröppentett közhelyektől. Csak néhányat idézzünk: „Kodály nagy zeneszerző volt, nagy pedagógus, nagy zenetudós..." „A magyar kultúra kevés olyan egyéniséget ismert eddig, aki ilyen feltétlen tekintéllyel és értékítélettel szólhatott korának dolgaiban és megoldandó kérdéseiben. " „Kodály Zoltán zeneszerzői nagysága ma már történelmi tény, nemcsak hazájában, hanem mindenütt, ahol a nagy zeneművészeket értékelik." (Ez ugye világos: nagy, mert nagynak értékelik!) írásának két utolsó bekezdése már egyenesen a dilettantizmus iskolapéldája. Dési Ábel bebizonyítja, hogy Kodály egy-egy kórusműve nem a Hegyi éjszakák „mása”, mert ha az lenne, „devalválná egész kórusművészetét". Nem tudom, minek e körmondatos csindalatja, amikor tudtommal senki sem állította, hogy a kórusművek egytől-egyig azonosak a Hegyi éjszakákkal. Erről Arany János egy levele jut az eszembe, melyben Ferenczi István Petőfi Sándorról készült akadémiai székfoglaló beszéde kapcsán a maga visszafojtott bölcs indulatával így méltatlankodik: „Senki széles e világon nem állította, hogy Petőfi a mai értelemben szocialista volt, ahogy mondani szokták: ortodox marxista, de Ferenczi fogadkozik, vitatkozik, idéz, bizonyít s bebizonyítja, hogy Petőfi nem volt szocialista." Az utolsó bekezdés szócsokrához azután az olvasó már képtelen bármilyen megjegyzést hozzáfűzni. Ebből - ha jól értettem - az derül ki, hogy a szép az valami ritkaság, éppen azért a ritkaság szépség (mely „széppé teszi az életünket”). Nem áll szándékomban Kodály Zoltánt védelmezni, meggyőződésem: Kodálynak semmiféle védelemre nincs szüksége. Szellemét sértheti egy-egy hozzá méltatlan, alacsony röptű, frázisokban tobzódó írás, érdemeit azonban nem csökkentheti, életművét nem csorbíthatja. (És ez nagy szerencse!) Csupán az ellen van kifogásom, hogy Dési Ábel nem vesz tudomást az írástudók felelősségéről. Figyelmen kívül hagyja az írás ethoszát. Egy irodalmi rovat állandó munkatársának talán jobban kellene ügyelnie, mit ad ki a kezéből, mivel lép az olvasók elé. Arról nem is szólva, hogy az embernek önmagával szemben is vannak elvárásai. Legalább is kellene, hogy legyen. Pák ferenc 48