Uj Szó, 1947. szeptember (3. évfolyam, 198-221. szám)
1947-09-02 / 198. szám
ÁRA 20 PILLÉR III. évfolyam 198. 1717.) az. 1947 SZEPTEMBER 2. KEDD A SZOVJET HADSEREG LAPJA MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGA SZÁMÁRA Választási creditángok Az öt békeszerződés ratifikálása A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége rendeleteivel ratifikálta az Olaszországgal, Romániával, Magyarországgal, Bulgáriával és Finnországgal kötött békeszerződéseket, amelyeket a Külügyminiszterek Tanácsa készített elő és ez év február 10-én Párizsban írtak alá. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének ez a döntése új, fontos korszak kezdetét jelenti a Szovjetunió és az említett öt európai ország közötti viszony történetében. A békeszerződések ratifikálása de jure is véget vet a Szovjetunió és az említett államok közötti hadi állapotnak, eltávolít minden akadályt a közöttük és a Szovjetunió közötti egészséges viszony további fejlődésének útjából, amelyet hat évvel ezelőtt a hitlerista Németországnak és akkori szövetségeseinek alattomos támadása által a Szovjetunióra és más békeszerető népekre rákényszerített bűnös háború megszakított. A szovjet emberek, akiknek életbevágóan fontos érdekük fűződik a béke megszilárdításához, a más országokkal való háború utáni viszony rendezéséhez és stabilizálásához, melegen üdvözölték az öt békeszerződés aláírását, amely egy fél évvel ezelőtt játszódott le. Ugyanilyen nagy megelégedéssel fogadják e békeszerződéseknek a Szovjetunió által való ratifikálásáról szóló közlést is. „ Az öt békeszerződés végleges formájában lényegében véve megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a demokratikus közvélemény támasztott. Ezek a szerződések nem hagyják büntetlenül a támadó háborúban a fasiszta tengely oldalán való részvételt; a háború sújtotta országoknak elégtételt adnak, ha nem is teljes mértékben. Ugyanakkor viszont a bosszúnak semmiféle nyomát sem találjuk ezekben a békeszerződésekben a legyőzött államokkal szemben, amelyekre ezek a szerződések nem raknak elviselhetetlen terheket, nem csorbítják politikai és gazdasági függetlenségüket, jóllehet egyes államok, elsősorban pedig az Egyesült Államok képviselői több ilyen irányú kísérletet tettek a szerződések előkészítése folyamán. . . A párizsi békekonferencia napjaiban — amikor megvitatták az öt békeszerződés tervezetét — nem volt hiány olyan manőverekben, melyek arra irányultak, hogy a legyőzött országok gazdasági és politikai leigázásának eszközévé változtassák ezeket a szerződéseket. A Szovjetunió, amely következetesen védelmezi a nagy és kis államok függetlenségének elvét, leleplezte és semlegesítette ezeket a manővereket. A demokratikus világ ellenfelei kénytelenek voltak korlátok közé szorítani mohóságukat. Az Olaszországgal, Romániával, Magyarországgal, Bulgáriával és Finnországgal megkötött békeszerződések igen komoly, pozitív szerepet játszhatnak ezeknek az államoknak életében. Most megnyílt előttük a demokratikus fejlődés és az alkotó munka széles útja. Lehetővé vált számukra az Egyesült Nemzetek Szervezetébe való belépés. Módot kapnak arra, hogy komoly tevékenységet fejtsenek ki a nemzetközi béke és a többi országgal való gyümölcsöző együttműködés érdekében. A többi már maguktól az említett államoktól függ, amelyekkel ezeket a békeszerződéseket kötötték, vagyis attól függ, hogy mennyire készek szakítani a múlttal. Ezek az államok a maguk kezében tartják sorsukat. Ismeretes, hogy Románia, Bulgária és Magyarország bátran és határozottan elindultak az új úton és merészen haladnak előre. Erős kézzel tépik ki országuk talajából a fasiszta dudvát, hatásos intézkedéseket tesznek a fasiszta gócok felszámolása és a fasiszta maradványok kiirtása céljából. Következetes és állhatatos harcot vívnak a demokratikus rendszernek országukban való megszilárdítása érdekében, ami egyben záloga a népek közötti békés együttműködésnek és a tartós békének is. Nem kétséges, hogy ezen az úton eljutnak országuk felvirágzásáig, biztosítani fogják népeik számára a jólétet és a boldogságot. Erre biztosítékul szolgál a népi erőknek népi demokrácia országaiban tapasztalható alkotó lelkesedése, teremtő lendülete is. Sajnos, a mai Olaszország kormányköreinek képességei kétségessé teszik azt, hogy vájjon fel tudják-e számolni a fasizmus maradványait, amelyek még erősen éreztetik hatásukat Olaszország belső életében. Megengedhetetlen az a hangnem, amelyet az olasz fasizálódó elemek az Olaszországgal kötött békeszerződés és az azzal összefüggésben álló problémák kapcsán megütnek. Sőt, az olasz kormánykörök is megengedik maguknak azt, hogy a békeszerződés aláírásakor és ratifikálásakor demagóg módra e szerződés semmibevevésére szólítják fel a népet. Felesleges hangsúlyozni, hogy mindez a legélesebb ellentétben áll elsősorban Olaszország érdekeivel. Természetesen nem tökéletesek a ratifikált békeszerződések és sok minden van bennük, ami nem elégíti ki az érdekelt feleket. E szerződéseknek valóban vannak fogyatékosságai, amelyeket feltétlenül kívánatos, sőt szükséges lett volna eltávolítani. A Szovjetunió igen nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy kiküszöböljék ezeket a fogyatékosságokat és nem kis eredményeket ért el ezen a téren. De nem sikerült minden fogyatékosságot kiküszöbölni. Az 1947 február 10 én Párizsban aláírt békeszerződések mai formájukban mégis jelentékeny hozzájárulást jelentenek Európa háború utáni elrendezéséhez, valamint a népek békéje és biztonsága megteremtése ügyéhez. Molotov, szovjet külügyminiszter teljes joggal mutatot rá a párizsi békekonferencián arra, hogy az ezeket a békeszerződéseket előkészítő demokratikus országok olyan munkát végeztek Párizsban, amely lényegében megfelel a népek biztonságának és a világbéke megszilárdítására törekvő nagy és kis országok érdekeinek, noha — amint Molotov már akkor jelentette — ezek a békeszerződések nem tükrözik vissza teljes mértékben a szövetséges népek igazságos kívánságait. A jelenlegi körülmények között ezek a békeszerződések a legjobbak, amilyeneket ki lehetett dolgozni a sok fél részvételével lefolytatott tárgyalások során. A Németország volt szövetségeseivel való békeszerződések kidolgozása pozitív példa arra, hogyan kell megoldani a háború utáni nagy és bonyolult, politikai feladatokat. Ezeket a feladatokat csak a nemzetközi együttműködés módszerével lehetett megoldani. Nem titok, hogy a párizsi konferencia során bizonyos erők azzal kísérleteztek, hogy a békeszerződések előkészítését más mederbe vezessék, az egyeztetett határozatok elutasítására és durva diktátumra törekedtek. Ezek a kísérletek kudarcot vallottak. A párizsi értekezlet néhány egyoldalú határozata, amelyek nem feleltek meg a demokratikus béke feladatainak, életképtelennek bizonyultak. Elhervadtak mielőtt még kinyíltak volna ... A nemzetközi együttműködés elvei, a krimi és potsdami elvek, most is felülkerekedtek. Ezt különösen hangsúlyozni kell ma, amikor az Egyesült Államok Anglia segítségével a Németországgal, Japánnal és, Ausztriával való békeszerződések kidolgozása során azzal próbálkoznak, hogy az eset által már elítélt diktatúrára irányuló vétkes kísérleteket felélesszék. A közelmúlt tapasztalatai a legmeggyőzőbben mutatnak rá arra, hogy ezek a kísérletek kikerülhetetlenül teljes bukásra vannak ítélve. A szovjet nép következetesen és hajthatatlanul harcol a szilárd demokratikus békéért és a népek biztonságáért. »Biztosak vagyunk abban, hogy az a harc, amelyet a demokratikus békéért folytatunk, megfelel a nagy és kis országok népei legfontosabb érdekeinek, megfelel minden szabadságszerető nép létérdekeinek. Mi ezt a harcot — bár ez egyes esetekben nem tetszik másoknak — a demokratikus béke érdekében, a népek biztonságának nem szavakkal, hanem eztekkel való biztosítása érdekében folytatjuk. Mi, szovjet emberek, odaadóan szolgáljuk ezt a nagy ügyet és a népünk előtti felelősségérzetétől vezetve a legnagyobb következtességgel és eréllyel folytatni is fogjuk ezt a harcot.« (V. M. Molotov) Molotov e szavaiban kifejezésre jut a szovjet államnak az öt volt ellenséges állammal kötött és most ratifikált békeszerződések kidolgozásában betöltött fontos szerepe. A Szovjetunió példát mutat a demokratikus békéért folytatott céltudatos és odaadó harcra. A szovjet nép — a mérhetetlen» hatalmas Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének minden munkása, parasztja és értelmiségi dolgozója, egy emberként — védelmezi a szovjet külpolitikát, teljesen és fenntartás nélkül támogatja a J. V. Sztálin vezetése alatt álló szovjet kormányt. A szovjet nép nagyrabecsüli a békét, amely az ország jólétéért és felvirágzásáért való alkotó és építő erőfeszítésének alapját jelenti.Ezért fogadják a szovjet emberek megelégedéssel a szovjet kormánynak és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének az öt békeszerződés ratifikálásáról szóló rendeletét. Ez hozzájárul a nemzetközi együttműködés megszilárdításának ügyéhez, a népek békéje és biztonsága megerősítésének ügyéhez, annak a nemzetközi reakciónak minden cselszövése és intrikája ellenére is, amely minden áron meg akarta hiúsítani ezt az együttműködést.’ A szovjet nép a szovjet kormánynak, nagy vezérének és tanítójának, Sztálin generalisszimusznak vezetése alatt továbbra is következetesen és kérlelhetetlenül harcolni fog a demokratikus békéért, a népek biztonságáért, hazája jólétéért, boldogságáért és dicsőségéért, valamennyi demokratikus, kis- és nagy ország békés szilárd , együltműködéséért. A Pravda vezércikke