Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-20 / 249. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD BRATISLAVA L XXIII. ÉVFOLYAM 249. számára 50 fillér 1970. október 20. A határidő kötelez A pártellenőrzési nap az atomerőmű építkezésén ČSTK Bizottságának A CSKP központi kezdeményezésére tegnap Jaslovské Bohunicén, az első csehszlovák atomerőmű építésében érdekelt vezető párt-és gazdasági dolgozók részvételével pártellenőrzési napot tartottak Az összejövetelen részt vettek: František Pene, a CSKP KB titkára, Václav Vačok, az SZLKP KB titkára, Jmnich Zahradník miniszter, a Szövetségi Iparügyi B Zottsig elnöke, /ose/ Šimon cseh és Ján Gregor szlovák iparügyi miniszter ,a CSKP és az SZLKP kerületi bizottságainak, valammint az SZLKP jároisi bizottságának titkárai, a legfelsőbb pártszervek vezető dolgozói, az építésben részt vevő vállalatok vezérigazgatói és összüzemi pártbizottságainak elnökei. A tanácskozást František Pene elvtárs vezette. Bevezetőjében hangsúlyozta, a pártellenőrzési nap abból indul ki, hogy a CSKP KB elnökségének 1970. augusztus 28-i döntése alapján a reaktorpróbát a kormány által elfogadott időpontban, 1971 június 1 én meg kell kezdeni A pártellenőrzési napon elfogadott döntések célja, hogy biztosítsák a CSKP KB elnöksége és a szövetségi kormány által kitűzött feladat teljesítését. Szakszervezeti napok a jubileumi ünnepségek keretében (ČSTK) • A CSKP megalakulása 50. évfordulója alkalmából tegnap Bratislavában ünnepi gyűlésen találkoztak a régi érdemes szakszervezeti dolgozók, a szlovákiai szakszervezeti szövetségek és a Szlovák Nemzeti Front szervezetei városi szerveinek képviselői. Az ülésen megnyitották a szakszervezeti napokat, július Kunas, a Fővárosi Szakszervezeti Tanács elnöke vázolta a szakszervezetek fejlődését Csehországban és Szlovákiában, valamint a munkásosztály szociális és politikai jogaiért vívott küzdelmét és azt az igyekezetét, hogy a dolgozókat a kapitalizmus elleni harcra, a szocializmus győzelméért egyesítse. J. Kanas ezután rámutatott a szakszervezetek fontos küldetésére a CSKP megalakulása 50. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott munkakezdeményezés és szocialista verseny fejlesztésében. A Fővárosi Szakszervezeti Tanács elnökének beszéde után 50 érdemes szakszervezeti dolgozónak emlékérmet nyújtottak át. MAI SZÁMUNKBAN: A munkásosztály történelmi szerepe és mai küldetése Az 1970-71. évi pártoktatás (3-10. old.) Hazánkba érkezett a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttsége (ČSTA) . A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttsége Keldis akadémikus vezetésével néhány napos látogatásra tegnap Prágába érkezett. A szovjet vendégeket a ruzynéi repülőtéren Kožešník akadémikus, a CSTA elnöke fogadta. ,,A szovjet tudomány és technika sikereinek alapja szoros kapcsolata a Szovjetunió népgazdaságával". — mondotta Keldis akadémikus megérkezésekor az újságíróknak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kommunista párt a győzelmes Októberi Szocialista Forradalom után azonnal nagy figyelmet szentelt a művelődés kérdéseinek, az iskolaügy megszervezésének. Elmondotta, hogy a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttsége a tudományos dolgozók együttműködése kérdéseinek megvitatása, továbbá annak céljából érkezett Csehszlovákiába, hogy még jobban elmélyítse az eddigi kapcsolatokat, amelyek nemcsak a jövőbeni kutatást, hanem mindkét ország népgazdaságát szolgálják majd. Hangsúlyozta, hogy a két akadémia szoros kapcsolata hozzájárul nemcsak a szovjet és csehszlovák tudomány, hanem a baráti kapcsolatok fejlesztéséhez is. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttsége és a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöksége tegnap a délutáni órákban megkezdte a tárgyalásait. Programjára tűzte két tudományos intézmény legfontosabb együttműködési kérdéseit az elkövetkező ötéves terv időszakában. MEGBESZÉLTÉK még pénteken, hogy másnap kukoricatűrés. Kint a Szigeten. Ha legalább olyan öt Az a parcelre van a lakóhelyüktől, kilométer korán kell indulni, ne maradjanak szombat délután sokáig a határban, hiszen az udvarban, a lakásban is ezernyi a lennivalÓ Hogy hánykor keltenek ki az ágyból? Hát ki mikor. Volt, aki fel sem kelt, mert az éjjeli őrnek reggel hétig tart a szolgálata, de a többiek is, valamennyien megelőzték a napot. A nap pedig, hogy neki se kelljen szégyenkeznie az októberi későnkelésért, meg hogy valakit ő is megelőzzön, hát gondolt egyet és a didergető hideg fölé jól kinyújtotta első sugarait. És felébresztette a ködöt. Az fel is ébredt, ásított egy nagyot s olyannyira elterpeszkedett a mátyusföldi síkságon, hogy húsz lépésnyinél tovább nem , láthatott az ember. A kukoricatöréshez készülődőket ez ugyan még nem bosszantotta volna, mert amíg 5—6 libát, 3—4 kacsát megtömnek, „megreggeliztetek" a hízókat, malacokat, az udvarnyi baromfit, meg elkészítik az enni és innivalót az egésznapos munkához, addigra csak felszáll az az átláthatatlan fehérség. Hiszen a nap máskor is sikeresen megbirkózott a köddel. köd Igen ám, de ezen a napon a annyira megmakacsolta magát, hogy szinte odatapadt a földhöz. Vártak, vártak egy ideig, de kilenc órakor már — tesz ami lesz — biciklire ültek. Tizenegyen gyűltek össze a parcella végén. Aztán neki a kukoricának. Olyan „gőzzel", hogy behozzák a késést. El is siették a tízórait, az ebédre is csupán akkor került sor, amikor már lerakhatták a „szüretelő" kosarakat újra ott, ahol reggel a kerékpárokról leoldozták őket. Jólesett is toldották a „száraz" ebéd, meg egy kis folyadékkal, ki ilyennel, ki olyannal. És aztán .. . Ennyi volt ugyan erre a szombatra tervezve, de még csak fél kettő, a baromfi, a hízó, a malac még várhat kéthárom órát. Belekezdtek tehát egy másik háztáji parcellába, amelyiket vasárnapra szántak. — Jobb, ha kevesebb marad vasárnapra — mondogatták és indultak tovább a munkába. Haladtak is szépen, csakhát alig egyharmadánál tartottak, amikor a férfinépséget más helyre szólította a kötelesség. — No, mi még maradunk — mondták, az asszonyok —, legalább egy órával meghosszabbítjuk a vasárnapot. Addig az állatok Ezután várhatnak, még az eddiginél is szaporábban mozogtak a kezek. De az otthon etetésre tök is egyre gyakrabban váró állatok szóba. Főleg a tömés kerül-Mert bizony az jó ideig eltart. Akármennyire sűrűn emlegették, azért csak mentek előre. Persze, a nap is, mintha sította volna a járását, meg gyor sietősen közeledett a láthatár pereméhez. — Eh,ez már igazán maradhat holnapra — mondta valaki a hét nőszemély közül. — Ennyit már csak nem hagyunk itt — szólt a másik. Meg is okolta: — Holnap ide meg bissza több időbe kerülne az út, mint most itt ezt még rendbe tenni. — Dehát a ludak, a tömés, eltart éjfélig — érvelt valaki. tok — Mit, a tömés, meg az álla— magyarázta egy középkorú, pirospozsgás arcú asszonyi — Mi gyerekkorunkban hányszor lerekedtünk vacsora nélkül. Mégis itt vagyunk. Amikor az utolsó kukoricaszárról is lekerült a cső, a nap már felvette sárga hálóköntö s Folytatás a 2 oldalao Látástól vakulásig | KÖZEL-KELET | Egyiptom nem sértette meg a tűzszünetet New York — Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter New Yorkban elhangzott tv-interjújában kijelentette: az amerikai hírszerzés által készített fényképek koránt sem bizonyítják, hogy az Egyesült Arab Köztársaság megsértette volna a 90 napos tűzszüneti megállapodást. A külügyminiszter szerint a Szuezi-csatorna mentén telepített rakétaállomásokat naponta áthelyezik, így a „tegnap készített fényképek ma már semmit sem mondanak". Riad rámuatott, hogy az amerikai hírszerzés megfigyelései kizárólag csatorna egyiptomi partjára szorítkoztak, s így nem vettek tudomást a tűzszünet Izrael részéről történt sorozatos megsértéséről. Interjújában a külügyminiszter ismételten kijelentette, hogy az Egyesült Arab Köztársaság hozzájárul a tűzszünet érvényességének amennyiben meghosszabbításához, Izrael hajlandó folytatni a Jarring ENSZ-megbízott védnöksége alatt megkezdett közvetett béketárgyalásokat. Golda Meir izraeli miniszterelnök, aki vasárnap este New Yorkba érkezett, a Kennedy-repülőtéren megtartott sajtóértekezletén hangoztatta, hogy Tel Aviv csak abban az esetben hajlandó folytatni a Jarring vezette tárgyalásokat, ha a közel-keleti térségben helyreállítják a katonai status quot. Kairó — Az Al Ahram hétfői számának értesülései szerint Anvar Szadat, az EAK új elnöke egy „prominens személyiséget" választott ki a miniszterelnöki szék betöltésére. A lap nem nevezi meg az illető személyt, csak annyit közöl, olyan emberről van szó, aki „országos és nemzetközi szinten egyaránt nagy tekintélynek örvend". Mint az AFP a MENE hírügynökségre vonatkozva jelentette, Heikal, társaság az Egyesült Arab Köz tájékoztatásügyi minisztere, aki egyébként az „Al Ahram" című lap főszerkesztője is, lemondott miniszteri tárcájáról. Anvar Szadat köztársasági elnök a lemondását elfogadta Az első jelentésből még nem világos, hogy Heikal megtartja-e a befolyásos lap főszerkesztői beosztását. A MENA szerint Fajek veszi át a tájékoztatásügyi tárcát Heikaltól. Amman — Az újabb jordániai harcok kirobbanásáról beszámoló múlt hét végi híreket követően a Ladgham tunéziai miniszterelnök vezette arabközi békéltető felügyeleti bizottság rendkívüli ülést tartott, majd úgy döntött, hogy megfigyelőket küld az ország északi körzetébe — az állítólagos harcok színhelyére. Még a későbbi jelentések is arról számoltak be, hogy változatlanul folynak a harcok a kormánycsapatok páncélos egységei és a gerillák között az északi országrészekben, a szíriai határ közelében. A bagdadi rádió úgy tudja, hogy a harcok átterjedtek a fővárosra is. A Reuter iroda értesülései szerint a hadsereg 66 harckocsira növelte az Irbid és Ramtha között fekvő gerillaközpontok ellen bevetett páncélos erőit. Az arabközi békéltető és felügyeleti bizottság egyik legutóbbi közleménye szerint azonban a harci cselekmények „korlátozott" jellegűek és nem befolyásolják a helyzet normalizálódását. Washington ma washingtoni — A „Star" címp jelentése szerint az eltelt három hét alatt vadonatúj, F—4 Phantom sugárhajtású, amerikai repülőgépeket | Folytatás a 2 oldalon| 1 EGYESÜLT ÁLLAMOK • GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI KÉRDÉSEK AZ ENSZ KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN GROMIKO-ROGERS TALÁLKOZÓ New York — Az ENSZ-közgyűlés vasárnapi plenáris ülésén a résztvevők a gazdasági és pénzügyi bizottság anyagait vitatták meg: az ENSZ második fejlesztési évtizedére vonatkozó határozati javaslatot és az első fejlesztési évtizedről szóló jelentést. A jelentés megállapítja, hogy az 1961-ben kezdődött első fejlesztési évtizedet a nemzetközi méretekben kifejtett jelentős erőfeszítések jellemezték. Az intézkedések, amelyek arra irányultak, hogy az kötelezettségvállalások ünnepélyes tartalommal telítődjenek konkrét meg, idéztek elő ugyan bizonyos gazdasági fejlődést, de a nagy tömegek élete — különösen a világ ún. fejlődő körzeteiben — továbbra is igen alacsony színvonalú. Milliók hiányosan táplálkoznak, írástudatlanok, nem jutnak munkához és meg vannak fosztva a legelemibb javaktól is. A nemzetközi fejlesztés programjának sikere jó meg a jelentés.— — állapotjelentős mértékben függ az általános nemzetközi helyzet javulásától, különösen a hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósuló általános és teljes leszerelés ügyének konkrét előrehaladásától, a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés felszántolásától. A bizottság határozati javaslata indítványozza, hogy az ENSZ-közgyűlés 1971. január 1-i kezdettel hirdesse meg a második nemzetközi fejlesztési évtizedet és hagyja jóvá a nemzetközi fejlesztés stratégiáját. A bizottság egyúttal javasolta, hogy az ünnepi közgyűlés október 24 i ülésén — az ENSZ megalapításának 25. évfordulóján — hirdessék ki ünnepélyesen a második fejlesztési évtizedet. A bizottság jelentéséről és határozati javaslatáról tartott vitában 30 ország képviselői szólaltak fel. Több javaslatot és módosító indítványt terjesztettek elő, s ezeket mellékletként csatolják a bizottság jelentéséhez. Az ENSZ hétfői programján szerepelt Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter második eszmecseréje is, amire közép-európai idő szerint már csak kedden, hajnali egy óra tájban kerül sor. A hírügynökségi tudósítók úgy tudják, hogy a két külügyminiszter ez alkalommal szinte kizárólag a közel keleti helyzetről tanácskozik