Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-07 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
Az olasz dél nyomora Olaszországban ma a legtöbbet a déli tartományokról beszélnek. Dél — Olaszország területének 41 százaléka. Lakóinak száma 18,8 millió fő, az ország lakosságának közel egyharmada. Észak és dél között szinte elképzelhetetlen a különbség. Míg észak jelentős iparvidékké fejlődött, dél nemcsak nem fejlődött, hanem egyre nagyobb gazdasági nyomorba süllyed. A területen a munkaképes foglalkoztatottak száma egyre csökken és Írország mellett az olasz dél az, amely jelentős mennyiségű munkaerőt exportál a Közös Piac országaiba, de a munkanélküliség ennek ellenére egyre nagyobb. A különbség okait a történelmi múltban kell keresni. Olaszország egyesítése után az északi tőkések „csendes egyezményt" kötöttek a déli nagybirtokosokkal. Az egyezmény értelmében a déli hűbérurak nem akadályozták az északi iparbárókat abban, hogy meghódítsák a déli piacokat, az északi tőkések viszont beleegyeztek, hogy a déli harácsosok annyi földet raboljanak el a közösségtől, amennyit akarnak, elűzzék a kisparasztokat, akikből kialakult a munkaerőtartalék. Ennek következtében 1860 után a nagybirtokok mértéktelenül felduzzadtak, a nagyon szerény helyi ipar pedig teljesen elsorvadt. Konkrét példa: ma Calabria ipara az ország iparának csupán 1 százaléka. A HULLÁMHOSSZOK Veronica, KALÓZAI Carolina, Nordsee — három kalózrádió ontja a beat-zenét és — természetesem a hirdetések szövegeit, hét mérföldre a holland partoktól. Tevékenységük veszélyezteti nemzetközi rádióforgalmat, mivel jogtalanul foglalnak el hullámhosszokat és adásaik súlyos zavarokat okozhatnak a hajózásban, valamint a légiforgalomban is. Jogtalanság ide, jogtalanság oda — a Veronica már 1960 óta sugároz műsort. Tíz évvel később Erwin Meister rádiószerelő és Edwin Bollier 1 millió guldenért vásárolta meg a Veronicától a jogot és üzembe helyezték a Nordsee leadót. Utolsóként az ír O’Rahilly csatlakozott a Carolina leadóval a „szaktársakhoz“. A trió a nemzetközi előírások, törvények ellenére is zavartalanul tevékenykedik. Csak zenét és hirdetést sugároznak és a nemzetközi konszernek minden másodpercért (!) 18 guldent fizetnek. Különösen a hanglemezgyártó ipar tekinti a kalózrádiókat a legjobb szövetségeseknek. Azonban a nyáron a parlament 95 szavazattal 37 ellenében elhatározta, hogy a három kalózrádiót felszámolja. Viszont a trió főnökei nem ijedősek. Az a meggyőződésük, hogy a parlament nem a nemzetközi rádióforgalom zavarása miatt aggódik, hanem a hirdetési díjakat szeretné megszerezni az állampénztár számára. A Veronica már tanácskozni kezdett Hilversummal és valószínű, hogy legálisan megvásárol egy közép- és egy ultrarövid hullámhosszt. (VOCHENPOST) A kifosztott parasztok — akik délen nem jutottak munkához — kénytelenek voltak emigrálni. Az utolsó évszázadban 27 millió olasz emigrált Olaszországból, jelentős többségük a déli tartományokból. Írországból azért űzték el a parasztokat, mert a brit uraknak legelőre volt szükségük, hiszen kellett a gyapjú textilgyáraik és a hús az iparközpontokban senyvedő munkások számára. Ugyanezzel érvelt a húszas években Francesco Saverio Nitti, akkori olasz miniszterelnök is, aki „a juhokat védte a parasztokkal szemben". Csakhogy ma már ezzel sem mentegethető az emigráció, ugyanis délen az állatállomány is egyre csökken, így például Calabriában 1908-ban 1,2 millió darabból állt a juhállomány, ma pedig csak 439 000. 1949 október 30-án Melissá— ban a mezőgazdasági munkások fegyvertelenül (!) visszafoglaltak egy darab földet a hírhedt Berlingieri báró jogtalanul összerabolt birtokából. A rendőrség kézigránáttal és gépfegyverrel támadt a földfoglalókra, két férfit és egy asszonyt megöltek, 13 nincstelen súlyosan megsebesült. Kevés ország dicsekedhet azzal, hogy kivándorlásra biztatja állampolgárait — Olaszország e kevesek közé tartozik. De Gasperi, egykori kereszténydemokrata miniszterelnök beutazta a déli tartományokat és minden gyűlésen kijelentette: „Tanuljatok meg egy idegen nyelvet és menjetek külföldre!" Az eredmény: 1951 és 1961 között délről 1,5 millió, 1961 és 1971 között 2,5 millió ember vándorolt ki és az emigráció üteme ma sem csökken. De az ország szerencsétlen gazdaságpolitikája még azokat is meglopja, akik külföldön keresik a kenyerüket. Olaszország évente 2000 milliárd(!) líráért importál élelmiszert, az elmúlt évben csak húsért 1013 milliárd lírát fizetett a külföldi cégeknek. Ez a 2000 milliárd jóval több, mint amennyi valutát a külföldön dolgozó olaszok hazaküldenek, tehát amit vendégmunkásként tengődő emaber a szájától von el, az alig fedezi családja létfenntartási költségeit. (VOLKSSTIMME) CSEMD LESZ? Állítólag igen. De csak egy hétig. Az Egészségügyi Világszervezet elhatározta, hogy 1973. november 5—11-én megrendezi „a csendes hetet". Ebben az időpontban állítja össze Genfben a szakemberek konferenciája a „csendvédelem ötéves tervét“ is. A svájci rendőrség már megtette az előkészületeket és szigorúbban ellenőrzi a csendrendelet betartását. Elsősorban a motorkerékpárok és a személyautók vezetőit kell „kioktatni", mert ezek szinte elviselhetetlenné teszik az életet. A hírek szerint a svájci rendőrök utasítást kaptak, hogy ne legyenek elnézőek és a legmagasabb büntetést róják ki a szabálysértőkre. A szigorítás máris jelentős zajcsökkenést eredményezett. (ND) „Zsugorodó“ pályatestek Az angol kormány rendelete értelmében Nagy-Britannia vasúthálózatát az elkövetkező évtizedben 40 százalékkal csökkenti. A rendelethez fűzött magyarázat megállapítja: „A hálózat annyira összezsugorodik, hogy a vasút csupán a legfontosabb csomópontokat és iparközpontokat fogja összekapcsolni." Azt viszont elhallgatja a magyarázat, hogy a rendelet következtében 34 ezer angol vasúti dolgozó elveszti a munkahelyét. Mivel a likvidálást éppen a gazdaságilag elmaradott területeken hajtják végre, alig valószínű, hogy amikor az országban már ma is kb. 1 millió munkanélküli van, a kenyér nélkül maradt vasúti dolgozók egyhamar álláshoz juthatnak. Annak ellenére, hogy az ország közúti forgalmának már ma is évente mintegy 250 000 sebesültje és halálos áldozata van, még több gépkocsi száguld majd a már amúgy is túlzsúfolt útvonalakon. A rendeletet hivatalosan azzal indokolják, hogy a Brit Államvasutak vesztesége meghaladja az évi 40 millió fontot. Az indoklás látszólag elfogadható. De csak látszólag! Tudni kell ugyanis, hogy a közúti szállítást — amiben igen sok magáncég vesz részt — az utolsó 10 év alatt 4000 millió fonttal szubvencionálták, míg a vasúttól megkövetelték, hogy saját erejéből ne csak önellátó legyen, hanem nyereséggel zárja a gazdasági évet. De azt is tudni kell, hogy Anglia 1973-ban 3300 millió fontot fordít fegyverkezésre, 440 millió fonttal többet, mint az előző esztendőben. Azonban a fegyverek fontosabbak a vasútnál! A kommunista párt követelte a közlekedési rendszer jelentős bővítését és a díjtételek drasztikus csökkentését. Mindenekelőtt államosítani kell az egész teherszállítást, lényegesen javítani kell ennek kapacitását és a közlekedési rendszerben nem a nyereségre, hanem a sokoldalú és minden igényt kielégítő szolgáltatásokra kell törekedni. (MORNING STAR) Gyónás vagy csevegés? Néhány héttel ezelőtt Lyon francia városban a vizsgálóbíró vád alá helyezett egy katolikus papot, amiért egy általa ismert bűntényt nem jelentett be a hatóságoknak. A francia törvények értelmében ezért három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. A vizsgálóbíró vádolja Jean- Claude Brunetti pátert, hogy tudomása volt Camille Suzat egykori fegyencnek a hatóságok előtt ismeretlen bűntettéről. Suzat egy 19 éves lányt állati kegyetlenséggel megölt. „Mivel — állapítja meg a vádirat — Suzat nem volt hívő, bűnét nem mint gyónást vallotta be, hanem elmondta a páternek, mint ismerősnek, mint magánembernek. Ezért Jean Claude Brunetti a francia BTK 62. paragrafusa értelmében bűnös.“ A pátert saját rendje egyelőre hosszabb külföldi útra küldte és hivatkozik az egyházjog 99. kánonjára, amely kimondja a gyónási titkot (Sacramentalae sigilum inviolatibile est). A rendfőnök határozottan kijelentette: „Minden erőnkkel testvérünk oldalán állunk“. Tény, hogy a francia büntetőjog 378. fejezete elismeri az orvosi, ügyvédi és papi titoktartás jogosságát. Csakhogy a lyoni bíró éppen azzal érvel, hogy Suzat, aki időközben meghalt, nem gyónt, hanem csak beszélgetett. A vád könnyen valószínűsíthető. Ugyanis Brunetti a lyoni szegénynegyedben, a nyomortanyákon és az alvilágban toborozta nyáját. Az alvilág tagjai csak keresztnevén szólították és nem a lelkipásztort látták benne, hanem a „havert“, akinek sok mindent el lehet mondani, mert nem „hekus“. Sőt , az egyik vagány kijelentése még súlyosbította a páter helyzetét: „Ahhoz senki nem járt gyónni, legfeljebb azért kerestük fel, hogy kisírjuk magunkat!“ (FA) Rózsaszüret hajnalban Aki június második felében autósztrádán utazik Szófiából Burgaszba, Kliszura és Kazanlik között úgy érzi, hogy valami hatalmas, illatos kertbe került. Körülbelül 100 km hosszúságban és némely helyeken 15 km szélességben 37 millió rózsatő pompázik, mindegyiken átlag 190 virág és bimbó ontja az illatot. Bulgária és a rózsa — sokak előtt elválaszthatatlan fogalmak. De nem minden időben volt ez az ország a rózsák hazája. Csak a 17. században hozták be Spanyolországból a Balkánra, ahol a Sztrjama és Tundzsa folyók mentén honosodott meg. A néphatalom éveiben a rózsatenyésztés gyors ütemben fejlődött. Ez érthető, hiszen a rózsaolaj világpiaci ára igen magas. Egy gramm rózsaolaj — minden illatszer alapanyaga — értéke két gramm arany értékével egyenlő. Viszont négy kiló virágból nyernek egy gramm olajat. Ma a Bolgár Népköztársaságban 1100 hektáron tenyésztik a Damascénát és fehér testvérét, az Albát. A következő két évben ez a terület további 400 hektárral bővül. Jelenleg az átlagos hozam 22 kg virág hektáronként és ezt a gépesítéssel, felületi műtrágyázással és hatékonyabb öntözéssel 100 kg-ra akarják növelni. De annak ellenére, hogy korszerű technika a rózsák völgyében is egyre nagyobb teret hódít, a szüret emberi kezet követel. Még napfelkelte előtt kell kezdeni, hogy a reggeli harmat még ott csillogjon a színpompás virágon, ami hatalmas zsákokban vándorol a rózsaolaj-gyárakba. A rózsaolaj az utóbbi években már nem csupán az illatszeripar nélkülözhetetlen alapanyaga, hanem a farmakológia is egyre nagyobb mértékben hasznosítja, mert a tudomány megállapította, hogy hatékony gyógyító anyagokat tartalmaz, így például enyhíti a gyulladásokat, semlegesíti néhány betegség kórokozóját és alkalmazható epekövek és fogszuvasodás ellen is. (ND) A dicsőség múlandó Sic transit gloria mundi — így múlik el a világi dicsőség! Ezzel az idézettel kezdi hat hasábos cikkét a NEW YORK HERALD TRIBUNE abból az alkalomból, hogy néhány hetes késéssel bár, de megemlékezik az „évszázad legnagyobb bűntettének", az angliai postavonat kirablásának tizedik évfordulójáról. A cikk szerzője rámutat, hogy a zsákmány — 2 631 784 font — ami 1963 augusztusában, a tett elkövetésének időpontjában, bőven fedezte volna 850 családi ház építésének és berendezésének költségeit, ma már csak a felét éri. Ugyanis az infláció következtében az angol font vásárlóereje az elmúlt tíz év alatt 45 százalékkal csökkent. Már a zsákmány sem a legnagyobb a kriminalisztika történetében, mert 1971-ben a londoni Baker Streeten a vagányok ún. alagutas módszerrel hatoltak be a Lloyd Bank fiókintézetébe és nagyobb összeget raboltak el. Emellett a tíz évvel ezelőtt zsákmányolt összegből eddig 727 531 fontot megtaláltak. A 15 elítélt közül három kiszabadult, Ronald Biggs szűkésben van, William Boallal pedig a börtönben végzett az agydaganat. Az „ellenfél tábora" is négy fővel csökkent, mert Jack Mills, a postavonat mozdonyvezetője, David Whitby, fűtő, Thomas Butler főfelügyelő, a nyomozás vezetője, valamint Frank Denhurst, a mozgóposta főnöke befejezték földi pályafutásukat. Aylesburyban, ahol a bűnügyet tárgyalták, 13 hónappal az után, hogy kihirdették Bruce Reynolds előtt az ítéletet, a 196 esztendős bírósági épület teljesen leégett. A tárgyi bizonyítékokat — fegyvereket, „munkaruhát“, menekülésre használt gépkocsit az időközben 9837 fontért elárverezték. A 120 zsák, amiben a pénzt szállították, szintén a lángok martaléka lett. Pedig tíz évvel ezelőtt ez a bűncselekmény valóban páratlan volt a maga nemében. Képzeljük csak el: 125 év óta minden szerda este elindult a vonat Glasgowból Londonba, hogy a fővárosba szállítsa a hétvégi forgalomban összegyűlt angol fontokat. A 645 kilométer hosszú úton soha semmi baj nem történt. 1963. augusztus 8-án, hajnali három órakor, kb. egy órányi távolságra Londontól, a szerelvényt a szemafor piros fénye megállásra kényszerítette és egy perc múlva már a mozdony személyzetét — Mills mozdonyvezetőt és Whitby fűtőt — 8—9 álarcos, dorongokkal, franciakulcsokkal felfegyverzett férfi vette körül. A mozdonyvezetőt úgy megverték, hogy egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig munkaképtelen volt. Huszonnyolc perc alatt átrakták a két tonna súlyú rakományt a teherautóra. Thomas Butler és nyomozói azonban a tettesek nyomába eredtek és fél esztendő múlva 17 férfi és 3 asszony ült a vádlottak padján. A bíróság hatvanhat és fél órai tanácskozás után hirdetett ítéletet és a 12 elsőrendű vádlottat a vád minden pontjában bűnösnek mondta ki. 1964. augusztus 12-én Edmund Davies, a bíróság elnöke megigazította parókáját és a következőket jelentette ki: „Minden tőlem telhetőt elkövetek azért, hogy ez legyen az utolsó ilyen bűncselekmény.“ Ez már előre jelezte, hogy az ítélet célja nem csupán a bűn megtorlása lesz, hanem az elrettentés is. Egyenként 30 évi szabadságvesztésre ítélték Ronald Biggs harmincnégy éves, Douglas Goody harmincnégy éves, Thomas Wisbey harminchárom éves, Charles Wilson harmincegy éves, Robert Welch harmincnégy éves, James Hussey harmincéves és Roy James huszonnyolc éves vádlottat. A többieket három évtől huszonnégy évig terjedő börtönre ítélték. Két év múlva fogták el és ítélték 18 évi szabadságvesztésre a 46 éves James Whitet, majd a 36 éves Ronald Edwards került 15 évre a rácsok mögé. Egyébként Edwards volt az, aki három nappal a tett elkövetése után, London legjobb férfiszabójánál rendelt magának három öltönyt. 1968. november 8- án fogta el Butler főfelügyelő Torquay tengeri fürdővárosban Bruce Reynolds 37 éves régiségkereskedőt, akit 25 évi elzárásra ítéltek. Wilson 1964-ben megszökött, de 1968-ban Kanadában ismét hurokra került. (További 20 évi szabadságvesztés!) Ronald Biggs 1965 júliusában szökött meg a börtönből és 1969 októberében Melbourne-ban csak hajszál híján kerülte el a letartóztatást és azt, hogy még az ezredfordulót is a börtönben ünnepelje. Állítólag Biggsnek nem kell ettől félnie, mert már nem él. Alvilági összekötők tudni vélik, hogy „Biggs már két méterrel a föld alatt pihen, mert a londoni nehézfiúk hidegre tették". AP 8HIRDETÉS M ii Felveszünk 2 mezőgazdasági középiskolai végzettséggel rendelkező technikust, állattenyésztési szakaszra. Vállalatunk üzemi családi lakást is biztosít az érdekelteknek. Semenársky štátny majetok, Kvetoslavov. ÜF-162 % ADÁSVÉTEL ■: Borbély- és fodrászszerszám eladó. Jelige: Villanygép. 0-1132 Wartburg 900-as generáljavítás után eladó. Cím: Csonka Tihamér, Štúrovo, Švermova 14. 0-1130 iaiWJU.mil Kezmér Drága szüleinknek, Istvánnak (Alsószeli) 50. házassági évfordulójuk, édesapjuknak 75. születésnapja alkalmából, egészséget, hosszú boldog életet kívánnak szerető gyermekei családjukkal 0-1128 Muzsla-i vasútállomásra Vendel Józsefnek 50-ik születésnapja alkalmából jó erőt, egészséget, hosszú boldog életet és minél hamarábbi gyógyulást kivin felesége, valamint fiai Jožko és Jarka. 0-1141 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ ' '«•. .••v* .«;■* ■',itt Hálás szívvel mondunk köszönetet minden rokonunknak, jóbarátnak és ismerősnek, akik Rimaszombatban 1973. szeptember 23-án elkísérték utolsó útjára a legnemesebb férjet, édesapát, testvért ,s minden igaz embert szívből szerető drága halottunkat DURDA DEZSŐ-t, aki rövid szenvedés után csendesen elhunyt.. Köszönetet mondunk a kifejezett részvétért, virágadományokért és drága halottunk emlékét megőrző kegyeletteljes megnyilvánulásért. A gyászoló család 0-1140