Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-15 / 140. szám, péntek

Mi adhat felmentést? JÍLEK-BEMUTATÓ A THÁLIA SZÍNPADON Egy-egy mesejáték bemutatása fokozottabb várakozással töltheti el mindazokat, akik tudatosítják, mit jelent gyermekeink számára a színház, mint totális élményt adó művészet. Ez a fajta fel- vagy túlértékelés nem véletlenszerű do­log, hiszen az egyre csökkenő olvasásra szánt idő, a megnöve­kedett iskolai foglalkoztatás, a családi élet szinte már csak tévénézésre és a létszükségletek előteremtésére korlátozódó ideje növeszti nap mint nap. Gyermeke­ink számára ritka alkalom a szín­ház, hiszen lényegét tekintve de­terminálja, hogy egyetlen színhá­zunk két társulata vállalja fel éven­te egyszer vagy kétszer ezt a szol­gálatot. S ha már szolgálatról be­szélünk: gyermekeinknek az anyanyelvi oktatás, az írásbeliség különböző szintű intézményessé­ge mellett a színház is kínálhatja a népi kultúrával, a bartóki „tiszta forrással“ való találkozást. Ráa­dásul ezt úgy teheti, hogy a szín­házművészet egyedi sajátossága­ként értelmezett totális hatáskel­téssel dolgozik. Irodalmi szöveg, zene, mozgás, képzőművészeti láttatás hozza létre a meseél­ményt, amelyre a gyermeknek a valóság átéléséhez szüksége van. Jan Jilek, cseh író mesejátéká­nak eredeti változatát látva, egy cseh gyermeknek aligha volt szük­sége magyarázatra. A legtöbb cseh népmesében szerepel az Obsitos, a Halál, s a falunak egy­­egy többé-kevésbé szeretetremél­tó alakja. Ehhez járul még az is, hogy a cseh nemzeti-népi kultúra egyik sajátos újabbkori hagyomá­nya a népi színjáték vagy bábjá­ték. Ezek a történetek olyan isme­rősek a cseh gyerekeknek, mint a mi gyermekeinknek Vitéz Lász­ló, az ördög, a Szegényember, az Égigérő fa stb. Ezért sem véletlen, hogy Jan Jílek A csodatevő Bor­bála-ág megírásakor erre a két­ségtelenül meglévő tudati rétegre is épített. Igenám, csakhogy ami­kor ez a cseh népmesei motívu­mokat is felvonultató játék lefordít­va, egy más népmesei világot is­merő gyermek elé kerül, a befoga­dás, divatos kifejezéssel élve, bo­nyolulttá válik. Ezt méginkább fo­kozza, hogy a cseh népköltészeti anyag nagy részét a legismertebb magyar népszokásokból, népda­lokból átvett töredékekkel helyet­tesítette a fordító. Mindez nem lenne problematikus, ha az ötvö­zet, a végeredményként „népi já­téknak“ titulált színpadi „jelen­ség“ megőrizte volna a történet eredeti cselekménysíkját, s nem változna át valamifajta öncélú népszokás „felsorolássá“. A gyermek számára a világ legtá­volabbi szögletéből hozott mese is érthető lesz, a „jó győzelme a rossz fölött“ mesei kódrendszer alapján. A Morvát Lajos fordította és rendezte játékból azonban leg­kevésbé a történet az, ami a gyer­mekek számára érdekes. Erőtlen ravaszkodásnak tűnik fel, aho­gyan kiszabadítják a Halál fogsá­gából Jánost, akiért Borbála a ha­lott arcára is bátran csókot lehel. Egy mesejátékban az ilyen jelenet akkor kelt nézőtéri izgalmat, ha a cselekedet érzékelhető veszél­­lyel jár. A Thália Színpad előadá­sán ez a veszély furcsa módon a díszlet nehézkességeiből eredt. A drámai csomópont - Borbála és Ravaszi látogatása a Halál biro­dalmában­­ az „élet-gyertyák“ kö­rüli kínos manipuláció, és a Halál ízléstelen altatása közben ártatlan játékká oldódik. Az előadást nem­csak ebben a jelenetben zavarta, olykor veszélyeztette a nem kellő­képpen átgondolt díszletezés. A valamifajta időfa szerepét betöl­tő, koronájában négy részre osz­tott forgó alkalmatosság több fi­gyelmét lekötötte a színészeknek (és a nézőknek), mint maga a já­ték. Végül együtt izgultunk sike­rül-e megállítani a tehetetlenségi nyomatéktól mozgásba lendült szer­kezetet akkor, amikor éppen a ta­­vasz-jelenet következik. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a műlombok között sárga, zöld, kék és piros izzók világítottak, az őszt, a tavaszt a telet és a nyarat jelképezve, így egy-egy évszak­változást bonyolult kapcsolgatá­sok kísérték. Platzner Tibor dísz­lete feltehetőleg a rendezői elkép­zelés függvényeként lett ilyen ne­hézkes. Kopócs Tibor jelmeztervei is magukon viselik e tisztázatlan színpadi játék műfaji „sajátossá­gait“. Helyenként a cseh népvise­letekből ismert stilizált kalapokat lengetnek, máskor gyöngyösbok­réta billen félre a csürdöngölőt táncoló menyasszony fején. Ra­vaszi téli öltözete pedig egy vízi­manóvá változott parasztemberre emlékeztet. Nem is szólva a lako­dalmi jelenet valamifajta steril népviseleti eszenciaként készült szalagos, bokrétás, vőfélybotos jelmezeiről, kellékeiről, vagy a pol­gári babaszobákból egy cseh falu­ba került csipkés, fodros bölcsőről. Sajnos terjedelmi okokból a fenti felsorolás nem lehet teljes. Horváth Lajos rendezői értel­mezésében Jílek mesejátéka egy­szerre hivatott szolgálni az embe­riség békevágyát, a néphagyo­mány ápolását és a színházművé­szetet. Ha azt állítom, hogy egyik sem sikerült, lényegében mindent elmondtam az előadásról. Legke­vésbé azonban a gyermekek szol­gálata sikerült. A Thália Színpa­don látott játékot csak úgy lehetne ártatlan melléfogásnak tekinteni, ha nem gyermekek számára ké­szítették volna. A néphagyomány ápolásának felvállalása tisztes fel­adat, a népdalok, a népszokások színpadra állítása is funkcionális lehet. Ez utóbbiaknak a magyar néphagyományban vitathatatlanul vannak dramatikus elemei, van színjátszásbeli jellege. Ugyanak­kor nem ad felmentést annak nem tudása, hogy ez nem azonos a cseh népi, vásári komédiák több évszázados hagyományával, így lehetetlen a kettőnek az ötvözése egy nyilvánvalóan az utóbbi ha­gyományból merítő cseh mesejá­ték keretében. Ráadásul ebben az esetben nemcsak stíluskevere­désről van szó, amit a rendező a műsorfüzetben már-már erény­ként deklarál. A cseppenként tisz­ta forrásból merített dalok, nép­szokástöredékek megzavarosod­­tak a másik nemes itallal való összekeverés után. Ez a „népi coctail“ már-már ihatatlan. Váradi Béla a mókázó kedvű Ravaszit jól bevált eszközökkel formálta népi figurává. A túlzó táj­nyelvi hangzók miatt helyenként azonban kissé parodisztikusnak tűnt fel. Ritka beugrásnak lehet­tünk tanúi. Udvardy Anna Ravaszi­né szerepét egy héttel a bemutató előtt Kádek Ritától vette át. Hitele­sen, fiatalosan játszott. Borbála szerepében Kövesdi Szabó Mária egy olyan leányt formált meg, aki­ben nemcsak az érzelem, de a tu­datosság is munkál. János szere­pében Pólós Árpád egysíkú volt, bizonyos mértékű árnyalás a figu­ra karakterét is érzékeltette volna. A Halált játszó Gombos Ilona he­lyenként igyekezett kívül maradni a szerepen, ami érdekes kettőssé­gekhez vezetett. Olykor nem im­­maginárius lény volt, hanem go­nosz ember, ami egy tisztázottabb rendezői elképzelésben funkcio­­nálisabb lehetett volna. A szolgá­jául szegődő Margit László Géza játszotta, kár, hogy néhol erőtlenre sikeredett az obsitos figurája. Ér­sek György Nagyapója hiteles, pontos típust képviselt. Molnár László (Szomszéd), Danyi Irén (Leány) és Bocsárszky Attila (le­gény) teljesítménye megbízható volt. Sajnos sem a látott táncbeté­tek, sem a hallott népdalok, nem emelték az előadás értékét. Ezek előadása képzettebb táncosokat, énekeseket kíván. DUSZA ISTVÁN A tavasz-jelenetben László Géza, Udvardy Anna, Várady Béla, Molnár László, Pólós Árpád, Kövesdi Szabó Mária és Érsek György. (Bodnár Gábor felvétele) Az éneklés gyönyörűsége A VI. Kodály-napok elé A CSEMADOK Központi Bizottsága, a bratislavai Népművelési Intézet, va­lamint a galántai járási és városi szer­vek közös rendezésében holnap és holnapután immár 6. alkalommal kerül sor Galántán a csehszlovákiai magyar zenekultúra kimagasló eseményére, a Kodály-napokra. Ott, ahol Kodály Zoltán, a nagy zeneköltő és zenepeda­gógus emlékezetes gyermekéveket töltött, mely oly nagy hatást gyakorolt zeneművészi pályájának alakulására, 1969 júniusában rendezték meg első ízben a hazai magyar énekkarok talál­kozóját. Azóta nagyot lépett előre a csehszlovákiai magyar kórusmozga­lom, s bízvást elmondhatjuk, hogy mind gyermek, mind felnőtt énekkara­ink számszerű gyarapodásában, mű­vészi továbblépésében, szakmai fejlő­désében igen jelentős - ha nem a leg­fontosabb - szerepük volt s van ma is a Kodály-napoknak. Elmondható ez akkor is, ha kezdetben, a IV. Kodály­­napokig kizárólag minősítő jellegű volt e rendezvény. 1978 óta, amikor a CSEMADOK Központi Bizottságának indítványára az arany, és ezüst és a bronz koszorús minősítésen kívül he­lyezésért is versengenek egymással legjobb felnőtt énekkaraink, még érez­hetőbben aktivizálódott tevékenységük és javult munkájuk művészi minősége. A rendezvény méreteit sejteti, hogy a műsorban több mint ezer szereplő vesz részt. A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. év­fordulójának jegyében megrendezett idei Kodály-napok körzeti, járási és kerületi szintű válogató versenyébe összesen 36 énekkar nevezett be, 24 énekkar vett részt a tényleges minősítő versenyben, s kap koszorús minősítést eddig elért eredményeiért. A Kodály­­napokra, felnőtt énekkaraink országos döntőjébe a rendezők kilenc énekkart hívtak meg, holnap délelőtt közöttük folyik majd a nemes verseny a helye­zésekért. Délután a vendégkórusok - köztük a Csehszlovákiai Magyar Ta­nítók Központi Énekkara, a prágai Canticoro Inbilo énekkar, a székesfe­hérvári Primavera Vegyeskar stb. - ad­nak hangversenyt. Lesz táncház is, majd este békehangversenyekre kerül sor Galántán és több környező köz­ségben­ sor A vasárnapi ugyancsak gazdag mű­keretében megkoszorúzzák az SZNF és Kodály Zoltán galántai em­lékművét, majd délután a gálahangver­senyt és a békeünnepséget követően kihirdetik a verseny eredményeit. A VI. Kodály-napok az énekkarok közös koncertjével ér véget, melyen Eugen Suchoň Aká­si mi­krásna és Szijjártó Jenő-Weöres Sándor Békét akarunk című kórusműve hangzik el. K. J. Meglepetések fesztiválja Jegyzetek a XIX. Bratislavai Líráról Lezajlott a csehszlovákiai kön­­­nyűzenei élet legrangosabb ese­ménye, mely bizonyára még sokáig beszédtéma lesz, mindenekelőtt a hazai dalverseny. Ez évben 22 új szerzeményt mutattak be. Meg­lepő, hogy a több mint 100 bene­vezett dalból a válogató bizottság nem minden esetben a legsikere­sebbeket javasolta a fesztiválra. A verseny zsűrijének elnöke, Zde­­nek Marat zeneszerző véleménye szerint is a győztes dalokon kívül csak hat-hét szerzemény érdemel nagyobb figyelmet. Az aranylírás dal minden bi­zonnyal sláger lesz, Peter Hečko és Ľuboš Zeman szerzeményét A szerelem béklyójában címűt Jú­lia Hečkova és Konckous együt­tes, az elvárásoknak eleget téve, kitűnően tolmácsolta. A dal meg­felel a mai követelményeknek. So­kan felteszik a kérdést, hogy a popzenének legyenek-e a szó­rakoztatáson kívül más céljai is, mélyebb gondolatok tolmácsolása például. Bebizonyosodott, hogy a közönség nagy része igényli az ilyen jellegű szerzeményeket. Lenka Filipová saját szerzemé­nyét Ajánlás címmel adta elő és megérdemelten került a második helyre. A harmadik díj odaítélése meglepetést keltett. Az Éva Hury­­chová és Ján Neckár, illetve a Ba­cily együttes tolmácsolásában el­hangzott Ennek megvan a maga rendje című dal nem tartozik a leg­jobbak közé. A meglepetés mellett csalódás is ért néhány énekest, együttest. Hazánk legrangosabb és legnépszerűbb előadói díj nél­kül maradtak. Többek között a Modus együttes, Peter Nagy, aki az utóbbi hónapokban került az élvonalba, és ugyanúgy az Elán együttes vagy Pavol Hammel. Vé­gül is a közönség dönti majd el, melyek a legsikeresebb dalok. A nemzetközi verseny évről év­re bővül. Ez alkalommal 21 ország 22 énekese és együttese mutatko­zott be. A bíráló bizottságnak dr. Ladislav Burlas kandidátus, érde­mes művész vezetésével - a leg­színvonalasabb dalok rangsorolá­sa mellett - olyan nehéz feladatot kellett megoldani, mint az európai könnyűzene összehasonlítása más világrészek popzenéjével. Mint ahogy az bebizonyosodott, nem egyszerű feladat. A vietnami, vagy a mongol énekes előadás­módja szokatlan zeneként hatott a közép-európai fül számára. A pálmát a komolyzenei motívu­mokat is felhasználó NDK-beli Petra Zieger és a Smokings együttes vitte el, ami szintén meg­lepetést keltett. A második helyen végzett Bo Haldorson és Johann Helgason izlandi kettős viszont már a második versenynapon a legtöbb szavazatot kapta a kö­zönségtől. A hazai könnyűzene színvonaláról tanúskodik, hogy a nemzetközi verseny harmadik dí­ját Jitka Zelenková nyerte el. És itt volt egy újabb meglepetés. A nemzetközi versenyben a másik hazai, nagy reményekkel induló Elán együttes ez alkalommal is leszorult a dobogóról. A nemzetközi fesztiválhoz szo­rosan kötődik a hazai és külföldi vendégek műsora. Kár, hogy a kö­zönség egy részének esztétikai értékítéletét befolyásolta az előa­dó hovatartozása. Míg például a művészi előadásmód jellemezte Václav Neckát és a Bacily együt­tes fellépését, a nagy tapsot mégis az utána következő nagy-britan­­niai Roger Chapman kapta, neki talán a legnagyobb csalódást okozta. Igaz, nem a közönség kö­rében, mivel az olcsó hatáseszkö­zökre épült negyvenöt perces mű­sorának előadása közben a nézők ujjongása nem erre engedett kö­vetkeztetni, hanem szakmai ber­kekben. Roger Chapman nevét a mai rock-lexikonok már nem is jegyzik, a mai fiatalság java része nem is ismeri (nem ismerheti), mégis a nagy sztárt látták a szín­padon, akinek a fellépése jócskán elmaradt a várakozástól. Kelleme­sen csalódtunk viszont az olasz Umberto Tozziban, akitől romanti­kus, megszokott olasz melódiákat vártunk, helyette igaz, dallamos, de kemény alapokra épülő dal­csokrot kaptunk. A Szovjetunióból már több előadót látott vendégül a fesztivál. Ez alkalommal Irina Otyieva bizonyított. Meggyőződ­hettünk a szovjet könnyűzene ro­hamos fejlődéséről, az énekesnő műsora kidolgozott volt. Hosszú idő után Karel Gott érdemes mű­vész is a Líra vendégei között szerepelt, a tőle megszokott jó színvonalon. A főhangversenyeken kívül, melyek a Szakszervezetek Házá­ban zajlottak, a pasienkyi Sport­­csarnokban rendezték meg a a Fi­atalok koncertjét, melyen a brati­slavai Esprit Band a C­a­b Vokal és Roger Chapman lépett fel. Kár, hogy idén ez a rendezvény egyna­posra szűkült, reméljük a jövőben lehetőség nyílik - az eredeti el­képzelésnek megfelelően - több hasonló jellegű műsort szervezni a fesztivál idejére. Évről évre na­gyobb az érdeklődés a Poetikus Líra iránt. A kamarahangvételű összeállításokban megzenésített verseket mutattak be hazai és kül­földi énekesek. A rendezvény színhelye, az S Stúdió erre remek légkört biztosított. Már a múltban is sok szó esett az akusztikai problémákról, me­lyeket még mindig nem sikerült megoldani. Az idei fesztivál mű­szaki gárdája, a hangmérnökök, technikusok nem álltak helyzetük magaslatán. A rossz hangminő­ség sok esetben zavaróan hatott. Ahhoz, hogy a jövő évi XX. Bratislavai Líra minden szempont­ból megfeleljen az elvárásoknak, van mit tenniük a szervezőknek, rendezőknek. Külföldön nagy elis­meréssel említik a rendezvényt. Cannes-ban a Midem fesztiválon többen közölték, hogy szeretné­nek részt venni a jubileumi Lírán. Ez arra kötelezi a jövő évi fesztivál szervezőit, hogy feladataikat ma­radéktalanul teljesítsék, s hogy a XX. Bratislavai Líra nemzetközi könnyűzenei fesztivál valóban a legrangosabb közép-európai popzenei megmozdulások közé tartozzon. PAPP SÁNDOR A Hečko testvérek (Gyökeres György felvétele) 1984. VI. 15. ÚJ SZÓ 6

Next