Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-27 / 304. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Szerda, 1989. december 27. Ára 50 fillér XLII. évfolyam, 304. szám Románia felszabadult népe, köszöntünk az európai házban! Köztársaságunk gyengéd for­radalma békés fináléjának ak­kordjaiba teljesen váratlanul tá­voli puskalövések döreje, sortü­­zek áldozatainak halálhörgése vegyült. Bekövetkezett egy annyiszor elátkozott rémuralom végórája. Európa nemzeteinek közös házában új családtag beköltözé­sét várjuk. Románia népének a szeretet nagy ünnepének előestéjén vég­telenül nagy áldozatot kellett hoznia. A haláltusáját vívó ön­kényuralom kiszolgálói kegyetle­nül és értelmetlenül gyilkolták halomra a jobb, szabadabb élet­re vágyók­­ ezreit. Az óhajtól a megvalósulásig ártatlanok te­temeitől övezett út vezetett. Szabadság... Hányszor hangzott el milliók ajkán ez az imába illő szó! A legutóbbi napokban éppen Romániában... S melengető érzéset tölt el az a tudat, hogy míg ez a szó a kö­zépkori sötétségre emlékeztető országban suttogva is bűnnek számított, ott épp egy leginkább sújtott társadalmi réteg, a romá­niai magyarság képviselője - Tőkés László református lel­kész hirdette fennhangon - bát­ran, megalkuvás nélkül, család­jával együtt vállalva a legször­­nyűbb megpróbáltatásokat is. Nem csupán kisebbségi sorstár­sai, hanem az egész ország sza­badságától megfosztott népe nevében. Ő csiholta a lángot lobbantó szikrát, amelynek tisztító tüzé­ben megdönthetetlennek hitt ön­kényuralom hamvadt el. Tőkés László kisebbségi pél­dakép lett. Memento mindazok számára, akik a nemzetiségi vagy más kisebbséggel szem­ben is eleve a bomlasztás gya­nújával élnek, megfeledkezve arról, hogy helyzeténél fogva tör­vényszerűen ő a demokrácia, a szabadság leghűbb híve, mert enélkül nemzetiségi léte kerülne a legnagyobb veszélybe! Történelmi tanulság ez mind­azok számára, akik kétségbe vonják a nemzeti kisebbségek hídszerepét. Csak rosszakara­­túak bölcselkedhetnek úgy, mintha a kisebbség az anya­nemzet és a közte levő szálakat csak mások rovására erősíthet­né. A nemzetiség épp a szom­szédos nemzetek között építhet szilárd hidat! Küldetése így emelkedik a saját és más nem­zetek kapcsává, kölcsönösen gazdagítva egymás kulturális kincseit és szolgálva a népek békés együttélését. Természetesen e híd pillérei kizárólag a demokrácia, a sza­badság és egymás kölcsönös megbecsülése talaján lehetnek szilárdak. Különben a legszebb­nek hirdetett híd is összeomlana. Ahogy a múltban is nemegyszer romba dőlt. Ám legtöbbször nem a kisebbségek hibájából... Béklyóiktól megszabadult ro­mánok, erdélyi magyarok, romá­niai németek, szlovákok, építsé­tek most már szabadon, egy­mást becsülve, ezt az európai közös házzal összekötő hida­­tokat! Mindannyian közeli rokonok­ként köszöntünk benneteket! ZSILKA LÁSZLÓ Mai számunkban: Egy kiskirály végnapjai ... a járási és kerületi pártszervek „csendes" intelmére egyszer­­csak leállította a további kivizsgálást... (3. oldal) A végső változat ... - ezért az igazgató társadalomellenesnek minősítve felszólalá­sát a BTK 192. paragrafusa értelmében rémhírterjesztésért feljelen­tette... (5. oldal) A labdarúgó-vb résztvevői ... Az olasz válogatott a világ öt legjobb csapata közé tartozik... (6. oldal) Megalakulóban a legfelsőbb vezetés • Elítélték és kivégezték a Ceausescu­­házaspárt • Az országba folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok A magyar kisebbség is szervezi sorait Az új köztársasági elnök ünnepélyes beiktatására készülünk Bukaresti munkatársunk te­­lexjelentése: Az elmúlt hétvége rendkívül drámai és véres eseményei után a karácsonyi ünnepek alatt Romániában fokozatosan megnyugodott a helyzet, el­csitult a fegyverropogás. Úgy tűnik, a fegyveres harc végle­gesen eldőlt, megindulóban vannak a politikai csatározá­sok. Mindez pozitív folyamat, a lakosság minden rétege - nemzetiségre való tekintet nélkül - szerte az országban támogatja. A katonaság és a felkelők a hírek szerint az ország minden stratégiai­lag fontos pontját ellenőrzik, a volt titkosszolgálat fanatikus tagjainak maradéka az utóbbi órákban már nem követett el nagyobb fegyveres akciókat, bár még több helyen voltak fegyveres provokációk. Bukaresti megfigyelők szerint nagyon fontos, hogy minél hamarabb megszűnjön ez a bizonytalanság és a szervezet­lenség, eltűnjenek az anarchia jelei. Már most elmondható, hogy a legfelső állami vezetés ezekben a napokban komoly erőfeszítéseket tett ebbe az irányba, az újrarende­ződés, az újjáépítés és a demokrati­zálódás irányába. Kedd folyamán végre hivatalosan is kinevezték az ország néhány vezetőjét. A jelenlegi legfelsőbb állami szerv a Nemzeti Megmentés Frontja Tanácsának az elnökévé Ion Iliescut, alelnökévé Dimitru Mazilut választották meg. Az újonnan kinevezett miniszterel­nökkel, Petre Románnal együtt ma ők Románia legfelsőbb vezetői, akik a külföldi partnerekkel is tárgyalni tudnak. A hadügyminiszteri tárcát Nicolae Militaru tábornok kapta. A többi bársonyszék egyelőre még mindig üres, ami a helyi megfi­gyelők szerint nem kis gondot okoz a gazdasági és a társadalmi folya­matok irányítása, szervezése szem­pontjából. Pedig ez rendkívül, sőt életbevágóan fontos lenne, hiszen az ország nagyon sokat szenvedett a Ceausescu-diktatúra alatt, a leg­utóbbi napok eseményei pedig fel­becsülhetetlen gazdasági károkat okoztak. Ezeket sürgősen fel kell számolni, s minél hamarabb műkö­dőképes állapotba kell hozni az egész társadalmi-gazdasági rend­szert. Ez a jövőben minden valószínű­ség szerint jelentős változások elé­be néz. Románia a diktatórikus egy­­pártrendszerről át akar térni a több­pártrendszerre. szabad demokrata­­(Folytatás a 2. oldalon) Hétfőn jutott át Romániába a nagylaki határátkelőhelyen keresztül az első nagyobb csehszlovák segélyszállítmány, amely élelmiszereket, vérkonzervet és vérkészítményeket adott át az aradi kórháznak. A konvoj része volt a MATESZ autóbusza is, amely a helyőrségnek vitt élelmiszersegélyt. A felvétel négy-öt kilométerrel Arad előtt készült, ahol a Securitate emberei tüzet nyitottak a kon­vojra. (Kép és szöveg: BRAUNSTEINER TAMÁS) (DSTK)­­ A Szövetségi Gyűlés Irodája közli, hogy 1989. december 29-én a köztársasági elnök-választással kapcsolatban a prágai vár Ulászló Termét 12 óra 15 perctől megnyitják a nagyközönség számára. Ezt követően 12 óra, 45 perckor az új köztársasági elnök rövid beszédet mond. Eskütétele után a himnusz következik, amelyet húsz díszlövés követ. A köztársasági elnök beiktatását követően díszszemle lesz a vár harmadik udvarán, majd ezt követően misét celebrálnak a Szent Vitus-székesegyház­­ban a köztársasági elnök és a Szövetségi Gyűlés tagjainak részvételével. Közlemény a szövetségi kormány üléséről (CSTK)­­ Még december 23-án, a késő éjszakai órákban összeült a csehszlovák kormány, hogy meg­vitassa a romániai fejleményeket. Határozott támogatásáról biztosítot­ta a román népet és harcát a sza­badságért és a demokráciáért. Üd­vözölte azt a tényt, hogy a román hadsereg a nép oldalára állt, s meg­kezdődött a Nemzeti Megmentés Frontjának vezetésével az ország új közigazgatásának kialakítása. A kormány határozottan elítéli a biz­tonsági erők fellépését és a fegyver­telen nép mészárlását. Az ilyen ak­ciókat el kell ítélni, és kizárólag az emberiség elleni bűntettként minő­síthetők. A csehszlovák kormány hangsú­lyozza és tudatában van annak, hogy a román nép ugyanarra törek­szik, mint országunk népe. Ezért a szövetségi kormány rendkívüli dip­lomáciai kezdeményezést fejt ki a helyzet megoldására. Csatlakozott ahhoz a követeléshez, hogy hívják össze az ENSZ Biztonsági Taná­csát, és hangsúlyozta azt is, hogy kész részt venni valamennyi olyan nemzetközi tárgyaláson, amely e kérdéshez kapcsolódik. A kormány meghallgatta a nem­zetvédelmi miniszter részletes jelen­tését, és egyetértett azzal, hogy ka­tonai tábori kórházakat, kórházvo­natot, gyógyszereket és egészség­­ügyi felszereléseket, valamint sze­mélyzetet küldjünk Romániába. Vé­gezetül egyetértett azzal, hogy a Csehszlovák Néphadsereg érintett egységeit fel kell készíteni arra, hogy katonai repülőgépekkel cseh­szlovák katonai kórházakba szállítsa a sebesült romániai lakosság egy részét. Egyidejűleg megbízta Peter Mil­lert, a CSSZSZK munka- és szociá­lisügyi miniszterét a Romániának nyújtandó társadalmi segítség koor­dinálásával. Elfogadták a javaslatot a (CSTK) . December 24-én adta hírül a Csehszlovák Sajtó­iroda, hogy az oslói norvég No­bel Intézet december 12-én kel­tezett levelében elfogadta a b­rudimi Zlata Ludvíková javaslatát, hogy a csehszlo­vák diákmozgalmat jelöljék No­­bel-békedíjra. Könnyek és remények Nagyvárad hosszú idő után szabad karácsonyra készült (Munkatársunktól)­­ A múlt hét péntek délután­ján a Kassához (Koáice) közeli Druzstevná pri Horr­áde község Start sportegyesületének néhány tagja is­ nézte a televízió romániai helyzetjelenté­seit, s hallotta a rendkívüli műsorban közzétett felhívásokat. Ondrej Sabol, az egyesület titkára és hat társa azon nyomban elhatározta, hogy megrak­nak élelmiszerrel egy autóbuszt, és útnak indulnak vele a kritikus óráit élő országba. Mivel a sport­egyesület autóbusza eléggé rozoga, a Kelet-szlo­vákiai Vasmű kőbányájának jó karban levő Karosá­­ját kérték kölcsön. Este kilenckor a helyi élelmi­szerbolt vezetője kinyitott, és pakolni kezdtek. Azt a tervüket, hogy százezer korona értékben vásárol­nak, nem sikerült teljesíteniük, mert a bolt árukész­letéből csak 30 ezer koronás szállítmányra futotta. Pontban éjfélkor ezzel keltek útra. Az előzetes megbeszélés szerint Kas­sán csatlakoztam hozzájuk. A csehszlo­vák-magyar államhatár migleci (Milhosf) átkelőhelyén a szélső sávban csak egyet­len jármű, egy kassai jelzésű Avia furgon állt előttünk. A Hernád-parti város kórhá­zaiból vért, gyógyszereket és kötszereket vitt. A vámőrök rendkívül udvariasak vol­tak, különösebb ellenőrzés nélkül to­vábbengedtek. A Hernád völgyébe ereszkedett sűrű ködben lassan haladtunk. Közben pedig állandóan hallgattuk a rádiót, figyeltük a romániai jelentéseket. Előre meghatá­rozott úti célunk nem volt. Romániába akartunk eljutni. Mivel a rádió szerint Arad és Temesvár megközelítése azokban az órákban túl körülményesnek tűnt, Debre­cen előtt úgy döntöttünk, a biharkereszte­­si határátkelőhelyre megyünk, s ha lehet, onnan Nagyváradra. Hajnalban alig volt forgalom. Jó jelnek véltük, hogy itt-ott romániai személygépkocsi jött velünk szembe. - Ezek szerint az átkelésünkből még lehet valami - gondoltuk. A határállomás szinte üres volt. Annak viszont kevésbé örültünk, hogy a vám­szolgálatos őrök éppen akkor váltották egymást. - Mi újság odaát? Átmehetünk? - ér­deklődtünk a vámtisztektől és a kato­náktól. Megnyugtattak. Azt felelték, Nagyvá­radon nem volt lövöldözés, s most is nyugalom van. - Reméljük - folytatták a román katonák, hogy a helyi „szekuk“ nem kezdenek tömegmészárlásba, mint temesvári kollégáik. Egyébként már át­ment néhány kocsi, meg amint látják, onnan is jönnek... Míg ott várakoztunk, két magyarorszá­gi tehergépkocsi sorakozott be mellénk. Az egyik Tatabányáról, a másik - úgy mondták - a Balaton mellől érkezett. Szintén élelmiszert szállítottak. - Mi Ko­lozsvárra szeretnénk eljutni - árulta el tervét az egyik Avia legénysége. Sok szerencsét kívántunk egymásnak. A határ átlépése után a feszültség fokozódott bennünk. Főleg amikor a rádió azt is közölte, hogy néhol a Securitate emberei a segélyszállító gépjárműveket is lövik. Félelmünk csak akkor kezdett eny­hülni, amikor az első romániai községben a járókelők integetve köszöntöttek, s a te­her-, valamint személygépkocsik dudálva és fényjelzésekkel üdvözöltek minden be­­fefelé haladó járművet. Nagyváradra zavartalanul érkeztünk meg, s már a peremterületen észrevettük, hogy a város ünnepel. A vöröskeresztes jelzéssel és csehszlovák zászlóval ellátott autóbuszunkat a helyiek már messziről üdvözölték, a nyitott tehergépkocsikon ülő és az őket körülvevő éljenző tömeggel együtt ujjongó katonák integetve adták tudtunkra, hogy bátran folytathatjuk utunkat. A város központjáig egy miskolci fia­talember kalauzolt minket, őt a határon vettük fel. A családjához sietett. Amint elmondta, már hetek óta nem látta a még mindig Nagyváradon élő feleségét és kis­fiát. Három hete már ott volt a közelük­ben, de nem engedték leszállni a vonat­ról, s kénytelen volt visszautazni Miskolc­ra. - Szeretném őket magammal vinni Magyarországra, de sajnos, az ügy igen huzamosan intéződik. Egy éve házasod­tunk össze, s azóta csak ritkán találko­zunk ... - La spitálu...? - kérdezték a belvá­ros parkolójában a körénk sereglett em­berek, amikor magyarul és szlovákul a kórház felől érdeklődtünk tőlük. - Majd én megmutatom, elvezetem magukat oda -­lépett hozzám a magyarul feltett kérdésem hallatán egy középkorú, baj­szos férfi, Oláh Ferenc. - Mi újság van a városban? - érdek­lődtünk tovább. - Láthatják, milyen boldog a nép. Több ezren egész éjjel kint álltunk a városháza előtt, és hallgattuk a fejleményekről szóló jelentéseket. Én is onnan jövök. - Mikor volt olyan karácsonyuk, mint amilyennek az idei ígérkezik? - Uram, még nem tudunk igazán örül­ni. Az emberben a nyomottság lassan oldódik... Mindenesetre, hogy így lehet lélegezni, az leírhatatlan érzés. Ez na­(Folytatás a 7. oldalon)

Next