Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám, szombat
Családi Kör Óhajtott szép kincsecském, kívánatos Lilla (TASR/EPA) HÉTVÉGI OLVASMÁNY A gyerek GÖNCZ ÁRPÁD A gyerek fölnyúlt a terített asztalra - még épp csak hogy elérte s föltette, amit maszatos kis tenyerében tartott. -Vakondka - mondta. - Meggyógyult. A vakondka pici volt, kölyökvakond még, hamvasszürke. Döglött. - Hát ezt hol szerezted? Nagyanyja adta meg a választ. - Találtuk. Az erdőben. - És nem tudtad rávenni, hogy?... - Látod... Nem győztem a boltban elébe állni, mindenáron föl akarta rakni a pultra... A pultra. Képzelheted. - Vakondkát szeretem. Vakondka meggyógyult. Egymásra néztünk. -Az ördög tudja, mi baja volt... mitől... - Nem rég... Még meg sem merevedett - mondta a gyerek nagyanyja. A vakondkának pici vérgyöngy ült a szája sarkában. A gyerek érte nyúlt. - Mossatok inkább kezet - mondtam. Aztán a gyereknek: - Tudod-e, hol él a vakondka? A föld alatt. Ott érzi jól magát. Ott szokta meg. Én azt mondom, tegyük vissza a föld alá. Keresel neki egy szép dobozt, mondjuk, azt, amelyikben a lendkereket tartod, aztán elássuk. Úgy lesz jó neki. - Akkor nem lát. Átlátszóba tegyük. Kerestünk egy műanyag zacskót, virágot szedtünk, kopjafát faragtunk. Vakondka fejéhez. - Mert vakondka meghalt. A gyerek aznap még vagy háromszor ki akarta ásni. Sikerült lebeszélnünk róla. De este nem tudott elaludni. Már régen sötét volt, mikor fölült. - Dédi is - tette hozzá nagy sokára. Hallottuk, csak forgolódik: időbe telt, míg elnyomta megint az álom. Fehérek közt európai Göncz Árpád, a neves író és műfordító holnap, február 10-én ünnepli 80. születésnapját. Erőt, egészséget kívánunk neki mi is, akiknek emberségével, írói és politikai munkásságával, példát mutat arra, mit jelenthet embernek lenni. Magyarnak. „A tiszteletem annak a férfinak szól, aki presztízst tudott adni a politikának, aki úgy tudott tekintélyes lenni, hogy nem volt tekintélyelvű.” (Esterházy Péter) r'c',\ r Á r \ r f/'r‘\ii L jALADJ ívJK HÉTVÉGI MAGAZIN ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 9. „Teljes életem fogytáig való alázatos engedelmes szolgálatomat ajánlom, Édes Szerelmem, világi kincsem, lelkem" Hogy szeret a magyar nemzet FEBRUÁR 14.Bálint napja a házasság; orákulumoknak és szerelmi varázsnak kedvező napok egyike mmmm Olaszországban, különösen Szicíliában, Angliában és Skótországban, továbbá Belgiumban és Franciaországban, sőt néhol Németországban is. Igen régi szokás szerint e napon az ifjak és a lányok azon más nembeli ismerősüket, akivel korán reggel legelőször találkoznak, Valentin, illetve Valentine néven szólítják, megajándékozzák, attól fogva egy éven át s kitüntető figyelemben részesítik, s mintegy kiválasztottjuknak, jegyesüknek tekintik. A sorspróbálás egyik módja tehát, mely Angliában régebben szokásos volt, hasonló azon András- és Szilveszter-napi vagy karácsony esti babonás gyakorlatokhoz, melyekkel a házasságra áhítók jövendőbelijök felől a végzettől felvilágosítást nyerni remélnek. Ezt írja Révai Nagy Lexikona 1911-es kiadása a szerelmesek napjáról. S mi most ahelyett, hogy az Újvilágból beáramlott rózsaszín ködfelhőkben úszó hatalmas piros műanyag szíveket csodálnánk, nyissuk fel a Szathmáry Éva rendezgette levelesládát, s olvassunk bele a magyar szó művészeinek szerelmes leveleibe, hadd lássuk, hogy szeret a magyar. Csáky Pál menyasszonyához Csáky Pál (7-1655) Léva várának főkapitánya, Komárom és Zólyom vármegye főispánja. Teljes életem fogytáig való alázatos engedelmes szolgálatomat ajánlom. Szerelmes én Édes holtomig való Édes Szerelmem, világi kincsem, lelkem, Édessem, minden Szívem (...) édes írásodat alázatosan vettem. Adja az Úr Isten szerelmes Szívem Édessem, holtomig megérdemelhessem. De Szívem, én Édes Szerelmem, bizony nagy kín csak reménységben, hanem az Úr Isten adná már azt a szerencsés órát, Szerelmem, Szívem, éjjel-nappal veled élhetnék, halhatnék, szerelmes Szívem, bizony, Szívem, szerelmedben a szerelmedért csak nem tudok hova lennem. Szerelmes Szívem, alázatosan kérlek, megbocsáss, hogy röviden írok, mert Szívem Szerelmem, az német borbély hólyagot akar rajtam venni, mert Édes Szívem Szerelmem bizony rosszul voltam az fejemre. (...) De az édes szerelmes szerelmedben nem ájulhatom, hogy idejét nem érhetem, mind az által Szívem Édes Szerelmem meg adhatja az Úr Isten azt is, talán meggyógyít ő szent Felsége, én Szerelmes Szívem, most semmit nem küldhetek, mert rosszul vagyok, mind az által el nem felejtem ugyan, mind hogy ajánlja magát kegyelmedben, holtig való szeretetedben, Édes kebeledben - árva, holtig való Rabszolgád (1599) Gróf Chiaky Pál Török Sándor feleségéhez, Honig Hedvighez Török Sándor (1904-1985) író, színműíró. Műveiben leginkább a két háború közti társadalmat ábrázolta könnyed szatírával. Ifjúsági művei (Kököjszi és Bobojsza, Gilikoti, Csilicsala csodái) ma is a gyerekek kedvenc olvasmányai. A II. világháborúban Ukrajnában volt munkaszolgálatos. Innen küldött feleségének névnapi üdvözletei Édeske, kedveske virágom, és igazán, de igazán mindenem - most látom, hogy jubileumi levél ez, négy hónapos vagyok. Most vasárnap délután van, és egy egészen összevissza levelet írok Neked. Összevisszát, mert ezer dolgot - ezret? - szeretnék elmondani, és itt mindig sietni kell. Nem mintha annyi munka volna, de itt az orrpiszkálás is végeredményben futólépéssel és sorakozóval kezdődik. Hát most valamit az élményekből: ismét voltunk fürödni és ismét csodálatos volt. Ennél még nagyobb élményem volt, hogy egy helyen kávét, vajas kenyeret és buktát ettem, nem bírtam ellenállni, leettem magam a sárga földig, utólag nagy lelkiismereti furdalásaim vannak, mert mintegy félhavi zsoldom ment rá. - Másik élmény, Micuri, egyszer ültem a ködös mezőn egyedül - csodálatos - reggel most ködben úszik minden messzire, s egyik hegyen szürkés dara, a másikon messze nagyon, egy kis hó van - és odajött két ruszin gyerek meg egy bácsi, tehenet legeltettek és a kutyájuk is ott ugrált. Leültek hozzám, és Andris nevű fiú leírta nekem oroszul, hogy „szeretlek”. Itt küldöm. Krámer, a sánta kocsis most mellém szegődött, mióta Te itt voltál. Mutogatja a felesége leveleit, s oly megható, hogy olyanokat írnak egymásnak, mint mi: „Édes életem - írják Krámernek -, mindennap várlak, éjjel föl-fölriadok a lépésekre, lesem a csengőt” stb. - A névnapodon, Pajtika, egész nap azon kaptam magam, hogy zümmögök Neked hang nélkül magamban, inkább Hozzád, mint Neked, nagyon jó volt, s Te úgyis hallottad, ugye. A Te múltkori leveledet még sokat olvasom. Jaj, ez is jó: Bolgár Pista azt mondja egyszer: „Te, én úgy szeretnék panaszkodni a feleségemnek! Alig bírom megállni, hogy ne tegyem, legalább a sorok között egy kicsit...” Viszont ez, hogy ezt megírtam, olyan, mintha az ő ürügyén panaszkodnék Neked. Holott nekem az adott körülményekhez mérten jó dolgom van. Ég a világ, és még örülni kell, hogy itt maradhatok. Nem vagyok már olyan rongyos-piszkos állapotban, mint mikor utoljára láttál. Ma följavítottam az ágyamat is, s még egy gerendával, hogy úgy mondjam, lakályosabbá tettem. A kis ládámon írok Neked, és van egy csöpp istállólámpánk a szalmatársammal, nagyon barátságos. És itt van a fényképed, Picur, milyen édes - most látom! Itt élesen lehet látni mindent és érzékenyen, ezt a látást kell megőriznem, azért vagyok itt. S tudod, hogy ne nevess! - tiszteletreméltó vagy? Ahogy most jössz-mész, tüsténkedsz, megállod a helyed, az olyan szép, külön kép. Hát Ciróka, Maróka, kis virágja a nagybakancsúnak, még és még köszönet, hogy eljöttél, köszönöm, hogy létezel, köszönöm, hogy ilyen vagy, és csókollak és nézlek és simogatlak, édes fiókám. Tudtam, hogy szeretlek, de hogy ennyire! Ölel nagyon Bástyaháza, 1942. X. 25. Sándor Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap Kiadó ajándék könyvét is megnyerheti. Beküldési határidő: február 14. 1. Mikor vizsgálják a pedagógiai-pszichológiai központokban a gyermekek iskolaérettségét? a) a beiratkozások előtt b) tavasz elején c) iskolakezdés előtt 2. Hány szóból áll az iskolaérett gyermek szókincse? a) 2500 b) 1500 c) 4000 3. Hány tejesdobozt használtak fel összesen a Tetra Pak versenyében? a) 10 243 CSALÁDI KVÍZ b) 1130 c) 175 750 4. Milyen korban fordul elő az élettani dadogás? a) 27 éves b) 34 éves c) 12 éves 5. Mikor kezdte meg a svéd cég az egészségügyi betétek gyártását? a) 1939-ben b) 1955-ben c) 1985-ben Február 2-ai Családi kvízünk helyes megfejtése: la, 2b, 3c, 4b, 5a. A február 7-éig beérkezett 67 megfejtésből mindössze 6 volt hibátlan. A Kinek szól az üzenet, avagy a szerencsétlenek reménye című írásban a szerző Lampl Zsuzsának A saját útját járó gyermek c. tanulmányára hivatkozik, mely szerint az iskolázatlan magyar anyanyelvű szülő íratja szlovák iskolába gyermekeit. A legtöbben ezen a kérdésen csúsztak el. A Méry Ratio, illetve a Nap Kiadó ajándék könyvét küldjük mind a hat helyesen válaszoló kedves olvasónknak: Kamepár József, Boldogfa, Földes Mária, Komárom, Fehér István, Somorja, Meria Péter, Ipolyvarbó, Berta Edit, Kisgéres, Rácz Anna, Madar. Im Jtwld RÓZSA SÁNDO t-fgt'mla t> « mI«Vw»k A Középső- Ijjély menti palócok* , népi hieddilfoga Február 10. A Bak hatással van a csontvázra, a térdre, a testtartásra és a mozgásra. Tusoláskor a hideg és a meleg víz váltogatásával javul a vérkeringés és a szervek működése. Még az ágyban alaposan nyújtózkodjon ki, a fájó térdét kenegesse gyógykenőccsel. A nap folyamán kortyolgasson gyógynövényteát, ezzel belső szerveit serkenti jobb működésre. Ha vékonyszálú a haja, puha a körme, azt a kalcium hiánya okozza. Egyen mandulát, leveles zöldséget és csukamájolajat (megtalálható a pisztrángban, a szardíniában, a lazacban, a makrélában és más zsíros halakban). Február 11., 12. A Vízöntő hatással van a lábikrára, az alsó lábszárra, a bokára, a sarokra és a visszerekre. Mozgassa bokában a lábát, és közben mélyen lélegezzen - megakadályozhatja az erek megduzzadását. Pihenjen felpolcolt lábakkal. Ne álldogáljon egy helyben, inkább sétáljon, járkáljon. Igyon elegendő mennyiségű folyadékot (legalább másfél liter). Csökkentheti a visszerek kialakulásának veszélyét, ha sok almát, körtét, leveles zöldséget, teljes őrlésű lisztből készült tésztákat és péksüteményt, barnarizst, valamint E-vitamint (magok, avokádó, dió) tartalmazó élelmiszereket iktat be az étrendjébe. Szellőztessen, takarítsa a szekrényeket. Gondoljon valami szépre és kedvesre. Február 12-én újhold van. Egészségünk érdekében böjtölünk. Február 13., 14., 15. A Halak hatással van a talpra, a járásra és a nyirokrendszerre. Áztassa lábát jó meleg vízben. Tegyen a vízbe tengeri sót, citromot vagy gyógynövényfőzetet. Távolítsa el talpáról a megkeményedett bőrt. Finoman csavargassa lábujjait, masszírozza meg a talpát, ezzel serkentheti szervezete vérellátását. Fogyasszon sok leveles zöldséget, béta-karotint, kalciumot, vasat, C-vitamint tartalmaz. Nyersen vagy gyengén párolva kell fogyasztani. Reggel és este masszírozza meg az egész testét - serkenti az energiaáramlást. Serkentse a vérkeringését, azzal segít a nyirokrendszer működésének. Öntözze a növényeket. Február 16. A Kos hatással van a fejre, az agyra, az arcra és az életerőre. A fejfájás elmúlik az alvással vagy a sétával. A séta legyen gyors, friss, végezzen közben kargyakorlatokat, nem árt, ha kicsit meg is izzad közben. Az ilyen séta serkenti a szív, a tüdő, az agy működését, s így meghosszabbítja az életét. Igyon mézzel édesített forró mentateát, esetleg vegyen egy forró lábfürdőt (serkenti a vérkeringést). Korlátozza a kávé- és a csokoládéfogyasztást. Tusoljon kellemes, meleg vízben. A bűzös lehelet ellen (ha nem betegségről van szó) segít, ha köménymagot vagy kávészemet rágcsál. A fokhagyma bűzét a petrezselyemzöldje nyomja el. Zofie Kanyzová, a Szépasszony lunáris kalendárium kiadója MIT TEGYÜNK ÉS MIT NE FEBRUÁR 10. ÉS 16. KÖZÖTT Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Petit Press Rt., Prievozská 14/A P. O. Box 49, 824 88 Bratislava, tel.: 02/582 38 309, fax: 02/582 38 343