Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-22 / 44. szám

2 I Kedden folytatódik a parlamenti cirkusz Pozsony. Végül pénteken sem szavaztak a parlamenti képvise­lők a Smer és az SNS szociális csomagjairól. Robert Ficóék a 13. havi nyugdíj bevezetését és a csa­ládi pótlék megduplázását java­solják, Andrej Danko pedig az autópálya-matricák eltörlését szorgalmazza. A képviselők dél­előtt ugyan tárgyaltak a javasla­tokról, a gyorsított törvényhozási eljárásról azonban már nem sike­rült dönteniük, mivel a plénum nem volt határozatképes. A sza­vazáshoz ugyanis legalább 76 képviselőnek kellene jelezni részvételét, tegnap viszont csak 68 képviselő tett így. Hiányoztak az SaS, az OEaNO és a Sme­ro­­dina képviselői, a független kép­viselők, valamint a Híd frakciója is, leszámítva Eduard Adamcíkot, aki a gyorsított eljárás mellett szavazott. Robert Fico, a Smer elnöke az ülés megszakítása után kijelentette: a sikertelen szavazá­sért teljes mértékben a Híd kép­viselőit teszik felelőssé. „Ha Bu­gár Béla nem lenne ennyire szá­mító, akkor a törvény gond nél­kül átmenne” - jelentette ki a volt miniszterelnök. A szavazáskor viszont a Smer frakciójából is hi­ányzott 6 képviselő, az SNS frak­ciójából pedig 2. Az ő szavaztuk már elég lett volna a gyorsított el­járás elfogadásához. „Ez gyakori helyzet a kormánykoalícióban. Mi is sokszor helyettesítettük a Híd és az SNS képviselőit” - re­agált Fico. A szociális intézkedé­seken kívül az isztambuli egyez­ményről is szavaznak a képvise­lők, az ülést kedd délelőtt foly­tatják. (nar, Dennik N) 2020. február 22.| www.ujszo.com KÖZÉLET NAGY ROLAND Pozsony: Bugár Béla, a Híd elnöke a választás után tárgyalóasztalhoz hívná Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét. Bugár Béla szerint az utóbbi na­pokban bebizonyosodott, hogy a szlovák-magyar feszültség újra ki­éleződni látszik. „Látjuk, hogy né­hány politikus újra előhúzta a ma­gyar kártyát” - jelentette ki a Híd el­nöke. Példaként Alojz Hlinát, a KDH elnökét, valamint Ján Maroszt, az OEaNO parlamenti képviselőjét em­lítette, akik Bugár szerint az autópá­lyák építésével kapcsolatos szakmai témából nacionalista témát ková­csoltak, mégpedig úgy, hogy az északi régiót szembeállították a déli régióval. A Híd elnöke továbbá ki­fogásolta Igor Matovicnak, az OEaNO vezetőjének tevékenységét is, aki a Híd elnöke szerint mindig igyekezett bagatellizálni a magyar kisebbség jogainak fontosságát. „Mindez mutatja, hogy miért is fon­tos a magyar kisebbség képviselete a parlamentben” - fogalmazott Bugár. „Menyhártot hívom" A Híd elnöke szerint a felmérések eredményei azt mutatják, hogy a két magyar formáció közül egyedül a Hídnak van esélye bejutni a parla­mentbe, ezért a választás után tár­gyalni hívja Menyhártot. „Ha lehe­tőségünk lesz részt venni az új kor­mányban, felajánlom a hatalom fel­osztását az MKP-nak is, vagyis ez azt jelenti, hogy a pártunkon keresztül az ő képviselőik is részt vehetnek a tör­vényalakításban” -jelentette ki Bu­gár. Segélykiáltás? Menyhárt József, az MKP elnöke szerint Bugár Béla ajánlata nem más, mint a Híd utolsó kétségbeesett se­gélykiáltása a teljes megsemmisülés előtt. „Továbbra is kitartunk amel­lett, hogy a Magyar Közösségi Összefogásban induló szubjektu­mok nyújtották a kezüket a Hídnak, nekik csak a Smer kezét kellett vol­na elengedni” - közölte Menyhárt. Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke úgy véli, hogy Bugár Béla tel­jesíthetetlen dolgokat ajánl, hiszen ha bejut is a parlamentbe a Híd, nincs koalíciós potenciálja. „Mivel a jobb­oldali pártok sorban elutasították Bugárt, és már Robert Fico, a koalí­ciós partnere sem kér belőle, ez egy utolsó próbálkozás, az utolsó szal­maszálba kapaszkodik” - mondta la­punknak az Összefogás elnöke. Simon Zsolt, a Magyar Fórum el­nöke szerint Bugár Béla elveszítette a morális jogot, hogy képviselje a tisz­tességes magyar választókat. „Bugár Béla és a Híd hitelüket veszítették. Ezt annak köszönhetik, hogy 2016-ban a választók akarata ellenére kormányra léptek Ficóval, valamint 2018-ban, a Kuciak-gyilkosság után sem jött meg az eszük” - mondta lapunknak a Ma­gyar Fórum elnöke. Új magyar platform? Bugár továbbá azt is elmondta, hogy a választás eredményétől füg­getlenül egy új közös platform lét­rehozását fogja kezdeményezni, mely a kisebbségek érdekeit kép­viselné. „Mivel nekünk van esé­lyünk bejutni a parlamentbe, nekik pedig nincs, ezért szerintem úgy igazságos, ha előre tájékoztatjuk őket, miként fogunk eljárni. Ha lesz lehetőségünk hatalomra jutni, ak­kor természetesen tárgyalni fogunk velük arról, hogy kivel lépjünk kor­mányra és kivel ne, valamint arról is, hogy ha szeretnének, akkor köz­vetlenül is részt vehetnek az új kor­mányban” - magyarázta a Híd el­nöke. A megosztottság luxus Menyhárt Bugár ajánlatáról el­mondta: szerinte a szlovákiai ma­gyar pártok megosztottsága túl nagy luxus. „Ezért tárgyaltunk a múlt év­ben hosszan a koalícióról, majd a választási pártról. Az, hogy egyetlen egységes magyar politikai képvise­letre van szüksége a felvidéki ma­gyarságnak, tény. Ezt akarják a vá­lasztók is” - vélekedett az MKP el­nöke. Mózes szerint Bugár egy olyan dolgot akar létrehozni, mely már eleve létezik. „Októberben létre­hoztunk egy ilyen platformot, ami­ből ő nem kért. Az ötpárti tárgyalá­sokra Bugár el sem jött” - hangsú­lyozta Mózes. Bugár közeledne az MKP-hoz, Menyhárték viszont kritizálják Bugár Béla, a H­ d elnöke együttműködést ajánlott fel az MKP-nak (TASZ-felvétel) Jánra és Martinára emlékeztek délen ÖSSZEFOGLALÓ Ján Kuciak és jegyese, Martina Kum­írová meggyilkolásának második évfordulóján számos dél-szlovákiai városban tartottak megemlékezést. A párkányi korzón tartott megem­lékezésen mintegy száz ember vett részt, a Barta Gyula Galéria bejára­tánál gyújtottak mécseseket. Ezt kö­vetően a galériában tartottak pódi­umbeszélgetést a sajtószabadságról a Vasárnap főszerkesztőjével, Cs. Liszka Györgyivel, Tokár Gézával, a Szlovákiai Magyarok Kerekaszta­la képviselőjével és Maros Diána bloggerrel. Füleken a Szabadság téren em­lékeztek meg Jánról és Martináról. Elhangzott Ján Kuciak szüleinek levele, az érdeklődőkhöz a gyil­kosság évfordulóján szlovákul Ra­domir Hrivnák, magyarul Ardami­­ca Zorán szólt. Érsekújvárban egyetemisták szervezték a megem­lékezést, a városháza előtti téren mintegy hatvan ember gyűlt össze. Kitűzőket osztogattak és gyertyá­kat gyújtottak. A hűvös szél ellenére Komárom­ban közel 200 ember gyűlt össze a Klapka téren. Daniela Kapitánová író arra figyelmeztetett, hogy azzal, hogy az emlékezők azon a helyen ta­lálkoznak, ahol a gyilkosok is jártak, szimbolikus és „mágikus” módon próbálják eltávolítani a „gonoszt” a városból. (buch, száz, vp) Párkányban gyertyákat gyújtottak Ján Kuciak és Martina Kucnírová emlé­kére (Buchlovics Péter felvétele) A dunaszerdahelyi megemlékezésen Robert Mistrík tudós, volt független ál­lamfőjelölt is beszédet mondott (Kálmán Norbert felvétele) A füleki megemlékezésen közel hatvanan vettek részt (Schweiczer Zoltán felvétele) Komáromban Daniela Kapitáftová írónő szónokolt (Vataáöin Péter felvétele)

Next