Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-12 / 262. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2022. NOVEMBER 12.H Gyurász Marianna Janka arcai - Ma tökéletes, tökéletes, tökéletes leszek - dúdolta a lány, valami erőszakos popdal dallamára. Alkarjával letisztította a gőzbe borult tükröt. - Borzalmas - nyugtázta vidám mosollyal, miközben összefogta a haját, csak hogy aztán újra kiengedje, majd összefogja ismét. Kénytelen volt kiborítani a csempére a fürdőszobaszekrény összes fiókját, hogy megkeresse azt az élénk, artériás vérre emlékeztető színű rúzsát. Attól mindig bátrabb lett. Néha azonban hetekig nem kereste, így hajlamos volt elrejtőzni előle. Otthonról dolgozott, mindent házhoz rendelt, így gyakran hosszú-hosszú ideig nem látta senki, ahogyan ő sem másokat, de ezt általában nem bánta. Nem volt benne biztos, hogy minden nap felismernék. A kollégái nevét sem kívánta megjegyezni, így csúfheveket aggatott rájuk a vezetéknevük vagy homályos profilfotójuk alapján. Pufi meg Pötyi, ilyeneket. A futárnak, vízóraszerelőnek és a szomszéd foltos, kissé bamba macskájának mindegy volt, ki áll az ajtóban, amikor kinyitja. Ez hasznos volt, mert ő is azon dolgozott, hogy mindegy legyen neki. Ma viszont szüksége volt magára, vagy legalábbis valami kapaszkodóra, úgyhogy sorra vette a csempén heverő rúzsokat, amíg megtalálta a megfelelőt. Aztán felöltözött, nagyobb figyelemmel, mint szokott, és elindult a kis vendéglő felé, ahol jelenése volt. Előreszegezett állal lépett be az étterembe. - Asztalfoglalásom van, két személyre. Janka névre. Novák Janka. Köszönöm - mondta. A pincér, aki a szobapálma mögé szorított asztalhoz vezette, sántított. A jobb lába rövidebb volt a balnál. Azon gondolkodott, gyakran borít-e diadémos hölgyvendégek mellére spagettit. Örült az asztal stratégiai elhelyezkedésének, mert így biztosra vehette, ő látja meg a partnerét először. Kamilla volt a legszebb lány, akit életében látott, túlzás nélkül. Nem is értette, hogyan jutottak el odáig, hogy meghívta vacsorázni. Valószínű azért lehetett, mert a buliban, ahova szigorúan egy órára ugrott be, annyira különbözött mindenkitől, hogy kizárólag őt vette észre. A többiek ragyogtak, okos dolgokat mondtak, németül idézgettek fontos filozófusokat, alig lehetett rájuk nézni. Kamilla késett egy kicsit, úgy tizenöt percet, nagyon elegánsan. Ő maga is elegáns volt, kivéve a szew Elkövette azt a hibát, hogy hangosan is kimondta, mi jutott eszébe róla. Talán valami csúfnevet is hozzátett, ami igazán nem volt szép tőle, mert. Azok miatt mégis inkább egy apró állatra emlékeztetett, mint egy nyúlánk nagymacskára. - Szia! Bocs, azt hiszem, kicsit késtem, igaz? Ne haragudj. Teljesen megértem, ha rendeltél már italt, vagy, hát, igazából bármit. Nagyon régóta vársz? Sajnálom, tényleg! - A hangjából kiderült, hogy nagyon rutinos a feszengésben. - Hé, szia. Ugyan, öt percet sem! Bár éveknek tűnt - válaszolt Janka. Aztán végiggondolta, mit mondott. - Jaj, nem úgy értettem! Csak vártalak. Szóval rendeltek, a bor mellé egyszerű paradicsomos tésztát választottak, mert nehezen igazodtak ki az olasz étlapon, és mindketten imádták a tiramisűt, mert - úgy hitték - ki tudták mondani a szót. Holt egyszerű volt minden, és annyi közös volt bennük, de legalábbis egészen két vagy három dolog. Kamilla nagyon szívesen mesélt, ha egyszer elindult egy szálon, azt el sem lehetett vágni. Cserébe rengeteg apró, vékonyabb fonálra bomlott a történet vagy gondolat. Janka nem bánta, mert szívesen hallgatta. Kamilla ideges volt, de kedves, vidám, bár nem boldog, men minden érdekelte, minden megérintette, és úgy azért nehéz, mármint könnyednek és nagyon boldognak lenni. De nem bánta. Inkább feláldozta a lelki békéjét az Ügyekért, így mondta, nagy Ü-vel, de soha nem akart érzéketlenné válni. Minden rendben volt, amíg Kamilla a befogadott macskáiról mesélt, mindannyiuk teljesen sajátságos és szórakoztató személyiségéről. Ezután Janka már teljesen elkerülhetetlennek érezte, hogy ő is megszólaljon. Megijedt, és mivel éppen meglátta az őt üdvözlő pincért, aki két tállal sietett egy másik asztal felé, elkövette azt a hibát, hogy hangosan is kimondta, mi jutott eszébe róla. Talán valami csúf nevet is hozzátett, ami igazán nem volt szép tőle. Mármint, ha így történt, mert utólag nem tudta felidézni. Sosem hallotta magát, miközben beszélt, ezt a két funkciót egyszerűen képtelen volt egyszerre ellátni. Elnézést kért. Kamilla nagyon a szívére vette a dolgot. Értem, oké, hogy bocsánatot kértél, de nem ez a lényeg. Ez annyira nagyon inszenzitív dolog volt. Meg hát jó, hogy nem állt épp a hátad mögött vagy ilyesmi, legalább ő nem hallotta, az borzalmas lett volna. Janka is ezt akarta felhozni, de most már úgy érezte, ez sem lett volna kedves részéről. Érezte, hogy ég az arca. Ilyenkor nagyon otrombán állt az artériaszínű rúzsa. - Ne haragudj - ismételte inkább, és: - Most ki kell mennem a mosdóba. Még meg sem érkezett az étel. Bezárta a mosdóajtót és szélesre tárta az egyetlen fülke ajtaját, hogy véletlenül se rejtőzhessen benn senki, például egy ottfelejtett csecsemő vagy egy kövér pók a sarokban. A táskáját felakasztotta a giccses kilincsre. - Borzalmas - mondta a tükörnek, de most nem mosolygott. Elrontotta. De majd elkezdi elölről. Elég, ha megszabadul ettől a fejtől, ami szabotálja, meg a lábaktól, amik képtelenek elkerülni a repedéseket az utcakövek közt. És a kezeitől, amik elejtenek, szétszabdalnak, bántanak bármit, bárkit, bárhol. Szóval elhatározta, hogy lecseréli ezt a testet. Vizet fröcskölt vörös arcára, mire zavaros festékcsík indult meg a szemzugából. Addig dörzsölte, amíg minden szín eltűnt róla. Előpakolta a festékeit, és új fejet, kezet, lábakat rajzolt magának. Más emberként lépett ki a mosdóból. Látta, hogy közben megérkezett a tészta az asztalukhoz, teljes biztonságban, nem landolt senki ölében. Elmosolyodott, mert szerette volna, ha a pincér tökéletes elégedettséggel fejezi be a munkanapját, ha soha senki nem becsüli alá a képességeit. Szerette volna örökbe fogadni, de úgy döntött, kezdetnek elég lesz, mondjuk, egy kedves vadászgörény. A gondolatra vidáman - de nem boldogan — elmosolyodott. Sajnálta, hogy el kell indulnia, de Kamilla úgysem ismerte volna fel. Majd leírja egy szép, átgondolt üzenetben, hogy rosszul lett, és nem találkoznak soha többé. Elosont a pálma mögött, odatolt pár bankjegyet a meglepett pincérnek a hatos asztal számlájára, és egész más léptekkel, mint ahogy belépett, kisétált az ajtón. f Szörnyek minden mennyiségben ATalloweenkor a streamingszolgáltatók I1““ számos horrorínyencséggel kedveskedtek iJL JL nekünk. A választékból kétségkívül kiemelkedett a Netflix antológiasorozata, a Rémségek tára, ami nyolc borzongató rémmesét mutat az erős idegzetű nézőknek. A sorozat teljes címe Guillermo del Toro: Rémségek tára, ugyanis A víz érintése és A Faun labirintusa Oscar-díjas rendezője az antológia szülőatyja, aki nemcsak producerként, hanem több esetben íróként is összefogta a szériát. Minden epizód del Toro bevezetőjével indít, aki az Alkonyzóna modorában ad elő valamiféle bölcsességet arról, mi vár ránk a következő órában, bemutatja az epizód rendezőjét, majd indul a sztori. A mexikói showrunner nem akármilyen alkotógárdát verbuvált össze, a borzongatás műfajának olyan nagyjai vendégeskednek itt a teljesség igénye nélkül, mint Jennifer Kent (Babadook), Vincenzo Natali (Kocka) vagy épp Panos Cosmatos (Mandy - A bosszú kultusza). A bemutatott történetek nagy része horrornovellák adaptációja, van köztük olyan, amit maga del Toro írt, de láthatjuk a horrorlegenda H. P. Lovecraft két jól ismert novelláját is filmváltozatban, a Pickman modelljét és az Álmok a boszorkánytanyán címűt. A Rémségek tára leginkább az olyan jól ismert antológiaszériákkal rokonítható, mint a Mesék a kriptából, azzal a nagy különbséggel, hogy kevésbé rohanós (egy rész átlagosan egyórás, míg a kriptás sztorik alig félórásak voltak), valamint az is látszik, hogy a Netflix nem sajnálta a pénzt. Mind az operatőri munka, mind a hagyományos trükkök használata terén az új sorozat egészen pazarul néz ki, ráadásul jó néhány erős vizuális stílusú alkotó keze nyomát viseli. Az pedig egészen természetes, hogy mint minden antológiasorozat, a Rémső- SOROZATDARÁLÓ gektúra is hullámzó színvonalú, bár talán nem annyira nagyok a minőségbeli különbségek, mint ahogy az a hasonló munkákra jellemző. Leginkább az erős rendezői kézjeggyel rendelkező alkotók történetei működnek jól. Panos Cosmatos A bemutatója olyan, mint egy beszívott szörnyes látomás a nyolcvanas évekből, Vincenzo Natali Temetői patkányokjában mintha a viktoriánus horrorkorszak éledne újra (az epizód fekete-fehér verzióban is megtekinthető), David Prior A boncolás című része pedig az inváziós sci-fi/ horror motívumaival képes úgy eljátszani, hogy a végére kihozzon belőle valami újszerűt. Jennifer Kent A morajlással a Babadookhoz hasonlóan a gyász tematikáját gondolja tovább erős képekben fogalmazva. Ha van kakukktojás a nyolc rész között, akkor az mindenképp A külvilág Ana Lily Amirpourtól: ez inkább a tökéletes szépségre törekvő korunk éles szatírája, mint valódi horror, bár azt azért el kell ismerni, hogy tartalmaz testhorroros elemeket. Az epizódok nem elgondolkodtatni akarnak vagy épp a bőrünk alá kúszva félelmet kelteni, inkább a sokkhatásra, a rövid, de hatásos borzongatásra hajtanak, és a többségük sikert tud aratni ebben. Csodásan eklektikus, bizonyos szempontból mégis egységes rémtörténet-válogatás lett a Rémségek tára, ami egyértelműen Guillermo del Toro jó ízlését dicséri. Tóth Csaba Guillermo del Toro, a horrorantológia szülőatyja nemcsak producerként, hanem több esetben íróként is összefogta a szériát (Fotó: Netflix) A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3