Ujság, 1926. május (2. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-06 / 101. szám

CSÜTÖRTÖK, 1926 MÁJUS 6 ÚJSÁG Nagy botrányt csapott Megay László és megtámadott egy rendőrt. „...Én öltem meg Somogyit és Bacsót!" — kiáltotta. Hatóság elleni erőszak miatt őrizetbe vették. Hangos botrány színhelye volt ma este az egyébként csendes budai Fő­ utca. Egymás­után többször hangzott a kiáltás: — Nekem nem akartok bort adni, pedig én gyilkoltam meg a Somogyit meg a Bacsót! A lármára csakhamar rendőr került elő, aki a hangos és láthatóan ittas fiatalembert igazoltatás céljából bekísérte a II. kerületi kapitányságra. Az illető ott azzal igazolta ma­gát, hogy Megay László nyugalmazott főhad­nagy, volt Britanniás tiszt Ez az állítólagos Megay a rendőrségen is hangoztatta, hogy ő vezette az autót, amelyiken Somogyit és Bacsót annak ide­jén elhurcolták. Az igazolás után a fiatalembert elengedték a rendőrségről, aki erre két ismeretlen fiatal­emberrel ismét visszatért a botrány színhe­lyére és újból duhajkodni kezdtek, mikor pe­dig a rendőr csendre intette, durva szavakkal és felemelt ököllel támadt a rendőrre, aki erre újból bekísérte a rendőrségre, ahol hatóság elleni erőszak miatt őrizetbe vették őket. A botrány a Fő­ utca 40. szám alatti kocs­mában kezdődött. Hat óra tájban szemmel­­láthatólag ittasan lépett be a kocsmába a jól megtermett elegánsan öltözött fiatalember, egy­­volt csendőraltiszt társaságában. Rögtön belé­pésekor látták, hogy ittas és nem akarták ki­szolgálni, mire az asztalt csapkodva hangosan ordítozni kezdett. — Én Megay László főhadnagy vagyok. Britanniás tiszt voltam és én vezettem a So­mogyi—Bacsó-autót. Zsidó banda, követelem, hogy adjatok bort! A kocsma tulajdonosa, Lilienfeld Mór, a lármára elősietett az irodájából és megtiltotta a személyzetnek, hogy a részeg embert kiszolgálják. A fiatalember erre még jobban lármázni kez­dett és útszéli hangon támadt most már nem­csak a kocsma személyzetére, hanem a ven­dégekre is, többek között nyomdafestéket nem tűrő hangon inzultált egy tizenhatéves kis­leányt, aki véletlenül a kocsma előtt ment el. A vendéglős végre is megunta a botrányt és rendőrért küldött. A Szilágyi Dezső­ téren posztoló Major István rendőr sietett a hely­színre. Ekkor már Megay a kocsma ajtajában állott és teli torokkal bömbölt az utca felé. A közeli házak lakói kitódultak az utcára és nagy tömeg gyűlt már össze. " — Hagyjál békibe te rendőr — kiáltott a rendőrre az ittas fiatalember —, én Britanniás főhadnagy vagyok, én öltem meg Somogyit és Bacsót, semmi közöd sincs hozzám. A rendőr csendre intette a garázdálkodó­­ embert, majd mikor ez nem használt, felszó­­­­lította, hogy igazoltatás céljából kövesse a rendőrségre. — No majd igazolom magam — hangzott a válasz —, nem lesz köszöneted benne! Hol-­ nap lehúzom rólad az uniformist! Majd meg-­ látod, kivel volt dolgod. Major rendőr bekísérte Megayt a gyorskocsi-­ utcai kapitányságra, ahol igazoltatás után sza­­badon bocsátották, de az utcai botrányokozás­ról jegyzőkönyvet vettek fel. Háromnegyednyolc tájban bocsátották el a­­ rendőrségről Megayt. Néhány perc múlva már ismét Lilienfeld kocsmája előtt állott. Két is­meretlen ember jött vele, akik azonban, amikor látták, hogy Megay botrányt csinál, rövidesen odébb állottak. A kocsmában Megay ismét bort kért. Természetesen nem adtak neki és erre megismétlődött az előbbi botrányos jelenet. A kocsmáros ismét rendőrért küldött és Major rendőr, aki közben visszatért a posztjára, most már erélyes hangon fi­gyelmeztette, hogy viselkedjék csendesen. — Te is a zsidók pártján vagy — topor­­zékolt Megay —, tudd meg, hogy ezek a zsidók csak azért nem akarnak bort adni, mert én öltem meg a Somogyit és a Bacsót! Majd adok én neked.... Ezzel ütésre emelt kézzel rontott neki a rendőrnek. Major rendőr a karjával elhárította a feléje mért ütést, ártalmatlanná tette a táma­dót és újból bekísérte a kapitányságra, ahol hatóság elleni erőszak miatt őri­zetbe helyezték. Megay annyira ittas volt, hogy ki sem hallgat­hatták és az őrszobán lefektették, hogy má­morát aludja ki. Érdekes fejlemények az újpesti közmunkák ügyében. Hét érdemleges ajánlat érkezett a közmunkákra. — Versengés a milliárdos megbízásért. — Április 30-án járt le a pályázat. Elsőnek írtuk meg az Újság április 13-iki számában, hogy Újpest városa a Speyer-féle kölcsönből 9 milliárd koronát felajánlott a kereskedelmi minisztériumnak, hogy az a köl­csönből Újpesten fémipari szakiskolát építsen fel. A kereskedelmi minisztérium verseny­­tárgyalást hirdetett, amelyet később meg­semmisítettek. A kereskedelmi minisztérium ezután újabb versenytárgyalást hirdetett, amely április 30-án járt le. Előzően az illetékesek közölték, hogy természetesen az a feltétel, hogy első­sorban újpesti építészek jöhetnek számításba. Munkatársunknak sikerült megtudnia, hogy az ajánlattevők milyen pályázatokkal sze­repelnek az építő bizottság előtt. A pontos adatok ezek: Tomola Frigyes------------ 4408 millió Nagy Máté----------------- 4524 „ Cziklop építési r.-t.-------- 4567 „ Ifj. Hinterreiter Mátyás — 4631 „ Lakos Artúr----------------- 4652 „ Bálint László-------- — 4656 „ Szálkai Jenő----------------- 4774 „ Az ajánlatokat az építőbizottság átvizsgálta. Tegnap, május 4-én a tizenkéttagú bizottság Szterényi Sándor dr. helyettes államtitkár el­nöklésével ülést tartott, amelyen — kiszivár­gott hírek szerint — a bizottság nyolc tagja néggyel szemben ifj. Hinterreiter Mátyás pályázatát aján­lotta elfogadásra. Természetes, hogy az építőbizottságnak ezt a határozatát titokban tartják. Az újpesti vá­rosházán mára azonban pontosan tudták, hogy az építőbizottság többsége ifjú Hinterreiter Mátyás mellett foglalt állást. Ez a hír nemcsak a városházán, hanem a város ipari köreiben is feltűnést keltett, mert Hinterreitert nem is­merik a városban. Értesülésünk szerint csütörtökön délelőtt Semsey Aladár újpesti polgármester vezetésé­vel az újpesti képviselőtestületnek egy pártközi bizottsága jelenik meg Walk­ó Lajos kereske­delmi miniszternél. A küldöttség kérni fogja a minisztert, hogy a közmunkák minél hama­rább kezdődjenek meg és ezért a versenytár­gyalás eredményét minél előbb hirdessék ki. Fábián Béla, a város egyik nemzetgyűlési kép­viselője pedig — tudomásunk szerint — rövi­desen meginterpellálja a kereskedelmi minisz­tert, hogy miért húzódik a közmunkák kiírása, ugyanakkor, amikor ötezer munkanélküli fok­kos kenyér nélkül. A. CONAN ROYLE REG­ÉN­YE A KÖD ORSZÁGA Fordította: Scőmidl József (.15) Copyright tor Hungary by T. Korda, London. VI. Tudósítóinknak figyelemreméltó tapasztalatai. Malone az irodalmi klub dohányzójának oldal­asztalánál ült. Enidnek a szeánszra vonatkozó be­nyomásai voltak előtte — igen finom és éleselméjű megfigyelések — s azon volt, hogy a maga tapaszta­lataiba beleolvassza azokat. Egy férfiakból álló csoport dohányzott és beszélgetett a tűz körül. Ez nem zavarta a hírlapírót, aki, mint mások is sokan, azt találta, hogy agya és tolla néha akkor dolgozott a legjobban, ha az a tudat sarkalta, hogy ő egy dolgozó világ pol­gára. E pillanatban azonban valaki, aki észrevette, hogy Malone jelen van, pszichikai tárgyakra terelte a szót, így Malone nem igen tudta magát elszigetelni. Hátradőlt karosszékében és hallgatott. A csoportban jelen volt Polter, a neves regény­író és igen éles elméjű kiváló férfi, aki azonban éles elméjét gyakran arra használta fel, hogy kézzelfog­ható igazságokat kétségbe vonjon és lehetetlen állí­tásokat védelmezzen — pusztán csak azért, hogy gyakorolja magát a vitatkozásban. E pillanatban ő vitte a szót egy bámuló, de nem egészen hivő hall­gatóság előtt. —■ A tudomány — mondotta — lassan kint ki­­söpri a világból a babonának ezeket a régi pókhálóit. A világ olyan volt, mint egy régi poros padlásszoba, de a tudomány napja besütött s elárasztotta világos­sággal, miközben a por lassan kint leszáll a padlóra. A tudomány — mondta valaki kajánul — az Ön szemében természetesen olyan férfiakat jelent, mint aminek Sir William Crookes, Sir Oliver Lodge, Sir William Barrett, Lombroso, Rich­el és így tovább? Polter nem volt ellenálláshoz szokva s rendesen gorombáskodni kezdett. — Nem, sir, én nem gondolok ilyen fonákságot — felelte éles pillantással. — Nincsen név, bármily híres legyen is, amely a tudományt helyettesíthetné, ameddig viselője egy jelentéktelen tudós kisebbség tagja. — Akkor hát elcsavart fejű — mondta Pollifex, a művész, aki Polter mellett a sakál szerepét szokta játszani. Polter ellenfele, bizonyos Millworthy, egy függet­lenül gondolkozó hírlapíró, nem adta be egykönnyen a derekát. — Akkor Galilei is elcsavart fejű ember volt a maga idejében — mondotta. — Épp úgy Harvey, akit kinevettek, mikor a vérkeringés elméletével elő­állott. — Most a Daily Gazette keringése van a játék­ban — mondta Marrible, a klub humoristája. — Ha fölverhetik a lap példányszámát, nem sokat törődnek az igazsággal, úgy hiszem. — El sem tudom képzelni, miért kellene ilyen dolgokkal törődni másutt, mint a rendőrségen — mondta Polter. — Ez energiafogyasztás, az emberi gondolkodásnak eltévelyedése, amely nem vezethet eredményre. Elég vizsgálnivaló anyagunk van, amely­ből derülhet ki valami. Folytassuk munkánkat. Atkinson, a sebész, szintén a csoportban volt s eddig szótlanul üldögélt. Most megszólalt: — A tudós fejek, azt hiszem, több figyelmet fognak fordítani pszichikai dolgok vizsgálatára. — Kevesebbet — mondta Polter. —* A semminél már nem lehet kevesebb. Teljesen elhanyagolják a dolgot. Nemrégiben a telepatikus rapport eseteivel akartam a Royal Society elé állani. Wilson kollégám, a zoológus, szintén benyújtott egy értekezést. A két dolgozat összekerült. Az övét elfo­gadták, az enyémet elvetették. Dolgozatának ez volt volt a címe: «A ganéjtáró bogár reproduktív rend­szere. » Mindenki nevetett. — így is van rendjén — mondta Polter. — A szerény ganéjturó bogár legalább valóság volt. De ez az egész pszichikai anyag képzelődés. — Ön kétségkívül jó érvekkel tudja támogatni álláspontját — mondta a kaján Millworthy, egy bár­­sonyfinom modorú, szelíd fiatalember. — Nekem nem igen van időm rá, hogy komoly dolgokat olvassak, azért szeretném megtudni öntől, hogy melyiket tartja a legjobbnak Granford dr. három könyve közül. — Sohasem hallottam erről a fickóról. Millworthy tettette magát, mintha el volna ESe­pedve. — Az Isten szerelméért, ember! De hiszen Ö a tekintély. Ha pusztán csak laboratóriumi kísérleteket­ akar az ember végezni, az ő könyveihez kell fordulnia. Épp úgy sutba dobhatná a zoológiát és bevallhatná, hogy sohasem hallott Darwinról. — Ez nem tudomány — mondta Polter nyomata­tékosan.­­ — Ami igazán nem tudomány — mondta Alkísi-J­són némi ingerültséggel —, az a sutba dobása olyan­ dolgoknak, amiket nem tanulmányozott az ember. Ez a fajta beszéd az, ami a spiritizmus felé hajt engem,­­ha összevetem ezt a dogmatikus tudatlanságot a nagy­ spiritiszták komoly igazságkeresésével. Sokan közül­lük húsz évig eldolgoztak, mielőtt következtetéseiket megalkották. — De következtetéseik értéktelenek, mert előre megalkotott véleményen alapulnak. — De mindegyikük hosszú küzdelmet folytatott mielőtt megalkotta volna véleményét. Ismerek néhá* nyat közülük s egyetlen egy sincs, aki a levegőbe­ beszélne. Potter vállat vonz: — Nos, tőlem megtarthatják a kísérleteiket, Ed ez boldogítja őket, — föltéve, ha én békében marad-* hatok tőle s a valóság szilárd talaján járhatok. — Vagy a sárban cammoghatok — mondta At­­kinson. — Inkább vagyok a sárban józan emberekkel,­ mint a levegőben eszelősökkel — mondta Polter. —* Ismerek néhányat ezek közül a spiritiszták közül S azt hiszem, hogy felerészben kötözni való bolondot a felerészben kötni való gazemberek. Malone érdeklődéssel, majd egyre fokozódó fel­ háborodással hallgatózott. Most hirtelen kitört: — Nézzen ide, Polter — mondotta, székét a tár*­saság felé fordítva —, ilyen magafajta bolondok és tökfilkók akadályozzák a világ haladását. Ön be*­vallja, hogy semmit sem olvasott erről és esküdni mernék rá, hogy nem látott belőle semmit. S ön mégis elég bátor más téren szerzett tekintélyét és nevét arra használni, hogy lebecsüljön és lecsepüljön olyan embereket, akik, bármicsodák legyenek is, min­­den bizonnyal igen komoly és igen gondolkodó fér­­fiak. (folytatása következik.) Lemondott a lengyel kormány, Varsó, május 5. (Lengyel Távirati Irodai) A mai minisztertanács után Skrzynski mi­niszterelnök fogadta a sajtó képviselőit, akik­­nek a következőket jelentette ki: A koalíciós­ kormány a szociális béke kormánya volt. Ma­ az egész kormánnyal együtt lemondtam­, mert a koalíció alapjai meginogtak. Remélem, hogy lemondásom lehetővé teszi a pártoly megegyezését olyan koalícióban, amely újról azokon az elveken épülhet fel, mint a múlt év­ novemberében alakított kormányom. A pártok fegyverszünete és bizalomteljes együttműködése nélkülözhetetlen előfeltétele­ a gazdasági helyzet javulásának, a munka-*­­ nélküliség csökkenésének, az olcsó hitelnek. A kormány a legutóbbi tíz napon megsza­­vaztatta a költségvetési provizóriumot, tör-* vényjavaslatot terjesztett elő a költségvetési egyensúlyról, a tőkeadóról, a legfelsőbb ha­­­talmi körök szervezetéről, a nemzeti védelem-­ ről, a rendőrségről. A kormány lemondott, de nem bukott meg. Ezután Skrzynski a köztársaság elnökei­­hez ment és benyújtotta lemondását, melyet­ az elnök elfogadott. Általános meggyőződés szerint a válság rövid lesz, mert a legtöbb párt a külpolitikai és pénzügyi kérdésekben nagyjában egy szott irányban keresi a kibontakozást. A legfelsőbb hatalmi körök újabb megterhelésére vonat­­kozó legutóbbi minisztertanácsi határozathoz valamennyi párt formálisan hozzájárult, ami szintén lényegesen elősegíti a gyors kormány­,­alakítás sikerét. Skrzynski. 3

Next