Ujság, 1926. október (2. évfolyam, 222-248. szám)
1926-10-24 / 242. szám
VASÁRNAP, 1926 OKTÓBER 24 ÚJSÁG SZÍNHÁZI ZENE laletyl£állco€Íá& Dr. Nitodémusz, tehát Vándor Kálmán háromfelvonásos új darabjának a címe, melyre Ódry Árpád rendezése mellett lázas buzgalommal készülnek a Nemzeti Színház művészei. Ligeti Juliska, Cs. Aczél Ilona, Kiss Irén, Vaszary Piroska, Odry Árpád, Uray Tivadar, Sugár Károly játsszák majd Dr. Nikodémusz főszerepeit, olyan együttes tehát, melyre a szerző joggal büszke lehet. Ez a második műve Vándor Kálmánnak a Nemzeti Színház Kamaraszínházánál. Tavaly Özvegy Varga Abrisnéval lepte meg az irodalmat és a közönséget, egy olyan drámával, mely jóval túlnőtt a megszokott egyfelvonásosok szűk keretén. Ennek döntő sikere után, mely Vándor Kálmán nevét egyik napról a másikra csengő hangzásúvá tette, nem volt kétség aziránt, hogy az idén egész estét betöltő darabbal fog jelentkezni. És csakugyan ezzel a művével olyan szeretettel fogadta színház- és művészgárdája, hogy éppen csak a szerepeket írták ki és már próbálják is. Dr. Nikodémusz lesz a Kamaraszínház legközelebbi újdonsága. Annál a baráti viszonynál fogva, mely Vándor Kálmánhoz fűz, az örömöm kétszeres, mondhatnám százszoros, a sikere, a beérkezése felett. Annál is inkább, mert ha valaki a patai írók között a tehetségén túl is megérdemelte, hogy sikerüljön, úgy Vándor Kálmán mint ember is az. Mert az ő útja sem vezetett rózsaligeten keresztül és bár még csak huszonkilencéves, mindig dolgozott, sokat nélkülözött és kiadósan szenvedett. Öt esztendeje, hogy Szombathelyről feljött Budapestre, mindössze a saját tudásában és tehetségében bizakodva. Egy álló esztendeig, mint a Murger diákjai, hitet ebédelt és reményt vacsorázott. És ugyanezt a hizókurát használta a felesége, egy ragyogó szépasszony, aki a színpadot hagyta ott az ura kedvéért. Ami csekély jövedelme akadt mégis az ismeretlen vidéki újságírónak a tumultuózus fővárosban, az elment tejre a kisfiának. De nem sírt és nem panaszkodott. A panasz a gyengék ereje. Mikor aztán az első év letelte után a másodikban már egy személyre a kenyéren túl húsra is jutott, Vándor Kálmán odahaza gyomorbajt szimulált, vegetáriánus lett, hogy a felesége közben jóllakhasson. Azóta sem tud meghízni, holott szerencsére már volna miért és miből is. De hát ő furcsa ember. Az özvegy Varga Ábrisné premierje napján, tíz perccel a függöny felgördülte előtt, még hűségesen írta a parlamenti tudósítását. Dr. Nikodémuszról még annyit se árult el legszűkebb kollégáinak a saját redukciójában, hogy a darab készül. Holott már a bemutató ideje is fixírozva volt! Hát ilyen ember Vándor Kálmán. Nem normális ember. Tehetséges ember. — Mondja csak, tisztelt barátom — így szólt a portáshoz —, mik maguknál a szobaárak. — Attól függ! Az első emeleten kétszázhúsz, a másodikon száznyolvan, a harmadikon százötven, a negyediken száztíz korona. — Köszönöm a szíves felvilágosítást — felelte Kabos Gyula az ő megingathatatlan nyugalmával — és bocsásson meg, hogy feleslegesen fárasztottam. És az ég felé emelve tekintetét. — Az önök szállodája nekem nem elég magas! • Megint akadt egy párisi történetem, ha nem is olyan boldog és szerencsés kimenetelű, mint az, amelyet három hete mondtam el, de elég mulatságos ahhoz, hogy feljegyeztessék. Egy párisi mulatóban történt, lehet, hogy a Folies Bergereben, együtt voltak azok a fiatal írók, újságírók, akik régi vágyukat realizálták a nyáron és Párisba mentek szabadságra. Köztük egy ismert nevű költő, vörösre sírt szemekkel, kétségbeesetten és telve öngyilkossági tervekkel. Nem is kellett nagyon erőltetni, hogy elmondja minden bujának, bánatának, fájdalmának az okát, sőt előadta majdnem indiszkrét bőbeszédűséggel. Az imádottja, a barátnője, a nagy, a tragikus szerelme, levelet küldött neki Budapestről, amelyben legszentebb emlékeire hivatkozva, arra kéri, hogy ha majd hazajön megint, feléje se nézzen, kerülje el, mert ő időközben mást szeretett meg, csak annak és azért él és kímélje meg minden szemrehányástól, jelenettől, botránytól. Ezt a levelet a jó fiú szó szerint felolvasta pesti barátainak, akik hiába vigasztalták, ő csak sírt és szenvedett. Amint így sír és szenved, egy magas, gesztenyebarna, elegáns, kedves, telivér párisi lány jön a társasághoz, egyike azoknak a kacagó párisi gyermekeknek, akik a Folles Bergere, Moulin Rouge, Cigallo és egyéb montmartrei mulatók promenorejeit olyan színessé és változatossá teszik. . Természetesen feltűnt neki ez a zokogó férfi, aki mellesleg megjegyezve, a legkevesebbet tudott a franciák nyelvén, holott a többi magyar Parisban is éppen hogy dadogott franciául. És leült melléje és kezdett neki csicseregni, bőven és hosszasan, amiből pesti barátunk nem sokkal többet értett, mint az igazi madarak csicsergéséből. De ösztönös tehetségén át megérezte, hogy ő nem közömbös e szép lány előtt, amit hívei is igyekeztek megmagyarázni. Nem sokkal utóbb már nem zavarta férfisírás a Folies Bergere fényesen világított termeit, sőt az imént még oly szomorú dalköltőt mintha kicserélték volna. Ő lett a legvidámabb, a leghangosabb, a legmulatságosabb és úgy meg tudta magát értetni rövid időn belül a párisi leánnyal, mintha a fél életét vele töltötte volna. Mert a másik felére, mely ezután volt következendő, csakugyan megegyezett vele, noha mily édes bosszú lesz, ha ezt a párisi kincset elviszi magával haza és hogy fog pukkadni régi szerelmese, ha karján meglátja. És ez estén túl a magyar dalköltő és a Folles Bergerebeli kislány állandóan együtt rótták Párist és mint két galamb, zavartalanul puszilózkodtak, tekintet nélkül arra, odahaza vannak-e, vagy a nagy nyilvánosság előtt, társaságban. * Egyszer aztán a fiú bejelentette, hogy hazautazásra való pénze megérkezett, ő tehát holnap délután indul a francia babával Budapestre. És megkérte pesti barátait, hogy másnap délután két órakor legyenek valamelynyien a Café de la Paix-be, mert még egyszer és kollektív akar elbúcsúzni tőlük. Egészen bizonyos, hogy a legjobb szándék vezette, de ez este, hazaérkezve a hoteljébe, levelet talált pesti ideáljától, ugyanattól, aki néhány nap előtt még örökre felmondta neki a barátságot, és akiért olyan keservesen szenvedett. Az angyal azt írta neki, hogy mégis meggondolta a dolgot, mégis csak őt szereti és jöjjön haza, repüljön haza, mert tárt karokkal várja. És a fiú a levél vétele után a szó szoros értelmében hazarepült és már elfelejtette a párisi lányt, aki legnehezebb óráiban megvigasztalta és akinek megígérte, hogy viszi magával Pestre és akinek búcsúztatására odarendelte a fiukat délután kettőre a Café de la Paix-be, így hát a lány egyedül jött el a kávéházba, de ekkor már tudta, hogy a barátja elrepült. Nem túlságosan hízelgőn nyilatkozott róla, de hát egy szép párisi lányt nem kell túlságosan félteni, az nem igen gyötri vnagát halálra senkiért. * Egy darabig még ott állt, ott ült a kávéházban, kis messzeszérkofferét szorongatva a kezében, aztán kecsesen búcsúzva mindazoktól, akik őt akarták búcsúztatni, megkérdezte, hogy voltaképen hová is kellett volna neki utaznia? "— A Budapest! — Budapest? puca? Hol van az? — kérdezte némi földrajzi tájékozatlansággal, aztán megrendítő fogadalmat tett. — Most mondok nektek valamit, így szólt erőltetett mosollyal, ezt jól hallgassátok meg. — Halljuk! — Nem tudom, mikor, de lesz nekem valaha annyi pénzem, hogy szépen kiöltözve elutazzak arra a ti Budapest, vagy hogy hívjátokra. És odaérkezve addig fogok ott járkálni, míg megtalálom ezt a hűtlen, hálátlan fiút, akire szerelmemet pazaroltam. Ak! nem akarok tőle semmit, csak elébe állok s mindössze annyit mondok neki: . — Bonjour Monsieur! Azzal sarkon fordulok és jövök vissza Párisba. A Párisban bolygó fiúk nem nagyon vették komolyan a kislány fogadkozását, aki most még egyszer elköszönt tőlük, megállított egy éppen arra haladó taxit, könnyedén belevetette magát és elrobogott. Azóta már hazajöttek mind, el is felejtették ezt a párisi szerelmi ügyet, hiszen olyan gyorsan tűnnek az efféle párisi emlékek, az ilyen point nélkül való párisi mesék. Ámde az elmúlt héten egész váratlan esemény történt. A keddi napon az egyik elegáns pesti tánchelyiség valamelyik távolabbi asztalánál ült az ifjú dalnok szőke babájával és javarészt azokkal a fiúkkal, akikkel Párisban is együtt volt. Egyszerre csak, pontosan akkor, amikor a néger jazzband dobosa solo produkcióját adta elő, kinyílt a tánchelyiség keskeny ajtaja és egy mesebeli tündér libbent be rajta a helyiségbe. Égszínkék selyemtoilette volt rajta, ráapplikált széles aranyvirágokkal, kék selyemcipő piskótakeskeny lábán, a vállán nehéz fehér selyemkendő, egy kicsit a matyóhímzésre emlékeztető díszítéssel és az arcán az a bizonyos furcsa mosoly, amely a Párist ennek első pillantásra megkülönbözteti a világ minden nőszemélyétől. Az egész táncterem mint egy vezényszóra, a gyönyörű teremtésre vetette tekintetét, de az, mitha a hódolatnak ez a néma kifejezése nem is neki szólna, nyílegyenesen ama bizonyos asztal felé tartott, ahol párisi ismerőse ült. És annak éppen hogy összerezzennie, rákpirossá lennie és felugrani volt ideje, mert a nő már odaért az asztalához és kezét feléje nyújtva, köszöntötte is: — Bonjour Monsieur! Ezzel sarkon fordult és sietett a kijárat felé. De amint az ajtóhoz ért, egy másik mulató társaság tagja sietett utána, gyorsan bemutatkozott és meghívta asztalukhoz. A párisi nő egy kicsit habozott, de miután az illető úr olyan szépen kérte és olyan hibátlanul beszélt franciául, elfogadta a meghívást és reggelig együtt ittak, táncoltak, mulattak. És e mulatságon át őnagysága annyira megszerette Budapestet, hogy ott nyomban leszerződött a díszes tánchelyiségbe, amelynek azóta egyik joggal megcsodált csillaga. Mert nemcsak hogy szép, elegáns, kedves és az egész Rue de la Paixt illatozza, der mert táncosnőnek is elsőrangú. Sorry Ez a jelentéktelen, de egész mulatságos eset a kitűnő Kabos Gyulával történt, a Hajtóvadászat egyik legnagyobb sikert aratott szereplőjével, aki még ma is váltig azt állítja, hogy januárban elmegy Hollywoodba, ahol nálánál sokkal, de sokkal kisebb művészek milliárdosokká lesznek. De mielőtt amerikai útját realizálná, itt mindent szép rendbe akar hozni Európában. Többek között ellátja magát fűtőanyaggal télire, kilakkoztatja a fürdőkádját, sőt, ami nem csekély anyagi megerőltetéssel jár, kipingáltatja az egész lakását. ■ Amire azonban e merész terveinek megvalósításánál nem gondolt, éppen az, hogy, az ilyen nagytakarítás, renoválás, felfordulás a dolog financiális részén túl mennyi bajjal, piszokkal, rendetlenséggel, kellemetlenséggel, az ember egész életének feldúlásával jár. Kabos Gyula tehát gondolt merészet és nagyot és az első pillanatban, melyben nyugalmát megbolygatva érezte, elhatározta, hogy amíg a lakása rendbejön (most már úgyis minden mindegy) elmegy lakni szállodába. Annyi kiadás mellett ezt még elviseli. Mert ez volt a legkecsegtetőbb, egy dunaparti szállodában érdeklődött, ahol egyébként is jól ismerik. * Liszt-emlékünnep. Zeneművészeti Főiskolánk, mint minden évben, most is Liszt Ferenc emlékezetének szentelte első hangversenyét. A közreműködő növendékek: Bárdos György, Veress Sándor, Nedeljovits Anna, Ambrózy Béla, Nagy Panna és Kollár Pál kizárólag a nagy zenei lángelme műveit szólaltatták meg, egytől-egyig élvezetesen. A nagyszámú közönség melegen ünnepelte valamennyiüket. * Németh Mária vendégjátéka. Hírt adtunk a múltkor Németh Mária legközelebbi vendégjátékáról. A kiváló művésznő november 4-én a Faust Margit szerepét, november 6-án pedig az Aidát énekli Operaházunkban. * Az Operaház jövő hete- A Zsidónő holnapi, vasárnapi előadásán Usetty Józsa először énekli, Recia szerepét. (Bérletszünet, kezdete 7 órakor.) Franco Lo Giudice, a milánói Scala neves tenoristája kedden a Traviatában (C. bérlet, kezdete 7 órakor), csütörtökön a Bajazzókban (B. bérleti kezdete 7 órakor), vasárnap pedig a Toscában (Bérletszünet, kezdete 7 órakor), vendégszerepei: Paulini Béla, Harsányi Zsolt dr. Kodály Zoltán nagysikerű magyar daljátékának, a Háry Jánosnak a negyedik előadását szerdára tűzték ki. (A. bérlet, kezdete 7 órakor). Pénteken és szombaton a Berlini Sing-Akademie Handel: A zsidók Egyiptomban című oratóriumát és Bach h-moll miséjét adja elő (Bérletár '*4, kezdete 7*/2 órakor).. Magyar művészsors Jól tudom, hogy nem túl sokan emlé- keznek ma már Deréki Antalra, erre az öreg íróra és színészre, aki megvénülve, megtörve járja a nyomorúság kálváriáját. Nem panaszkodik, nincs terhére a maga példátlan igénytelenségével senkinek, csak szomorú szegény és majdnem vigasztalan. Klasszikus példája a magyar művészsorsnak. Irt több mint harminc eredeti darabot (ma már talán valamennyinek a címére sem emlékszik), amelyek közül néhányat Blaha Lujza ragyogó művészete juttatott diadalra. Fordított legalább ugyanannyi darabot, játszott, rendezett és nevelt egy egész generációt. Most aztán, amikor a verítékes munkában elvesztette látóképességét és eljutott élete egyik legjelentősebb határkövéhez, hiába kopogtatott bármerre, egy nagyobb színház sem adott hajlékot egy estére neki, aki hatvan esztendeig szántotta a magyar kultúra ugarát. Egy okkal még több, hogy hálásan emlékezzem meg Széll Józsefről, az óbudai Kisfaludy Színház igazgatójáról, aki csütörtökön, október 28-án tartandó jubileumára önként felajánlotta Deréki Antalnak színházát. És ne méltóztassék Deréki Antal jubiláris kedvét félreérteni. Nem hiúságból vágyódik a nyilvános ünnepeltetésre, hanem azért, hogy egy kis összeget kuporgathasson össze és a tél borzalmaitól megmenthesse magát. Ennyit talán mégis megérdemel ez a lelkes művész, már csak azért is, mert vénségére rászorul. ____ (Sze.) 15 * Opera. Új címszereplő mutatkozott be a Lakmé mai előadásán: H. Tóth Erzsi. Széphangú, kulturált énekesnő, aki már tavasszal is feltűnt Zeneművészeti Főiskolánk évzáró vizsgaelőadásán. Érthető elfogódottsággal küzdött, ami bizonyára gátolta is képességeinek tökéletes kifejtésében. Alakítása ma még kiforratlan és nem teljes értékű, de több szép és finoman elgondolt momentum akadt benne, ami annak a jele, hogy H. Tóth Erzsi fejlődésre képes fiatal énekesnő, akiből megfelelő irányítás mellett idővel igen kiváló művésznő lehet. Azt mindenesetre már most is megérdemli, hogy komolyan vegyük és további fejlődését figyelemmel kísérjük. Gérard szerepében Patakig Kálmán művészetét élveztük. A nagyszámú közönség melegen ünnepelte a kitűnő szereplőket. * Az első levente színdarab. Levente címen kedves hangulatú ifjúsági játékot írt Noszlopy Aba Tihamér, aki már a múlt évben is meleg sikert aratott cserkész-színjátékával A darabhoz Bánáti Buchner Antal, az esztergomi főszékesegyház karnagya szerzett finoman megcsinált, erős magyarságú, könnyen előadható zenét. A szövegkönyv és hangjegyanyag a mű előadási jogával együtt a zeneszerzőnél rendelhető meg. * Modern írók előadóestje. A modern törekvésű fiatal írókból, zenészekből, színészekből álló Új Föld Társaság nagyon szépen sikerült és minden vonatkozásban értékes előadóestet rendezett ma a Zeneakadémia nagytermében. Tamás Aladár Üveglábakon jár a szél című szürrealista ciklusát Peéry Piroska, Pál Judit, Lányi Olga, Fülöp Éva, Palasowsky Ödön, Szilágyi Endre és Förstner Magda adta el nagy kifejező erővel érzékeltetve a szép költeménysorozat szubtilitásait, vizionárius finomságait és sajátságos asszociációkkal a valóság fölé emelkedő hangulatát, amit a közönség teljes elismeréssel honorált. Palosowsky Ödön most megjelent Panasua című könyvének két szép versével szerepelt a műsoron, melyek megkapó kifejezésre juttatják a bizarr és eredeti költő kvalitásait. Ezek dadaista versek, a szó nemes és originális értelmében, amikor Dada még nem a cinikus szétesést, hanem éppen az élet titkos lényegével, mámorával való egyesülést jelenti. Az elsőt Peéry Piroska szavalta, mély érzéssel és nagy kifejező készséggel. Remenyik Zsigmond látomásos, költői képekben gazdag, szélesen hömpölygő versét Fülöp Éva igen tehetségesen szavalta. Nagy hatást keltett Bizarr história kezdetű második verse is, amelynek harminc sorból álló címét Peéry Piroska szavalta, míg magát az öt sorból álló verset három külön szavaló adta egyszerre elő, ami elég bizarr, de ügyes história. Pápa József megrázóan tragikus és Kis Hugór egyszerű letompított szelíd verseit Fenyő Rózsi nagy drámai művészettel interpretálta. Az egyetlen külföldi szerző, aki az estén szerepelt, az oroszok kiváló futurista költője, a vaskos és keményzengésű Majakovszkij Vladimír. 150.000.000 című eposzának második részét Somló István patetikus erővel adta elő, míg Kékzubbonyosok címü grandiózus versét Pál Judit szavalta nemes átérzéssel, a negyventagú kórus dörgő kíséretében. Négy zeneszerző mutatkozott be: Szabó Ferenc, akinek vonósnégyese kiváló tehetségről, mély érzésről tesz tanúságot, különösen a lírai részletekben; Kadosa Pál, akinek zongora-est hegedűszonátája gondosan kerül minden melódiát és szuggesztív erejével hat, s akinek egyik zenéjére Förstner Magda szépen táncolt; Weisshaus Imre és Szelényi István, akiknek kompozíciós szerzőik biztató tehetségéről tesznek tanúbizonyságot. Az Új Föld társaság mai estjével nagy szolgálatot tett az új művészet ismeretének és megkedveltetésének. A közönség mindvégig lelkes tapsokkal fejezte ki megelégedését. (s. i.) (