Ujság, 1926. október (2. évfolyam, 222-248. szám)

1926-10-24 / 242. szám

VASÁRNAP, 1926 OKTÓBER 24 ÚJSÁG SZÍNHÁZ­I ZENE laletyl£állco€Íá& Dr. Nitodémusz, tehát Vándor Kálmán háromfelvonásos új darabjának a címe, melyre Ódry Árpád rendezése mellett lázas buzgalom­mal készülnek a Nemzeti Színház művészei. Ligeti Juliska, Cs. Aczél Ilona, Kiss Irén, Vaszary Piroska, Odry Árpád, Uray Tivadar, Sugár Károly játsszák majd Dr. Nikodémusz főszerepeit, olyan együttes tehát, melyre a szerző joggal büszke lehet. Ez a máso­dik műve Ván­­dor Kálmán­nak a Nem­zeti Színház Kamaraszín­házánál. Ta­valy Özvegy Varga Abris­­néval lepte meg az iro­dalmat és a közönséget, egy olyan drá­mával, mely jóval túlnőtt a megszokott egyfelvonáso­­sok szűk kere­tén. Ennek döntő sikere után, mely Ván­dor Kálmán nevét egyik napról a má­sikra csengő hangzásúvá tette, nem volt kétség aziránt, hogy az idén egész estét betöltő darabbal fog jelentkezni. És csakugyan ezzel a művével olyan szeretettel fogadta színház- és művészgárdája, hogy éppen csak a szere­peket írták ki és már próbálják is. Dr. Niko­démusz lesz a Kamaraszínház legközelebbi újdonsága. Annál a baráti viszonynál fogva, mely Vándor Kálmánhoz fűz, az örömöm kétszeres, mondhatnám százszoros, a sikere, a beérke­zése felett. Annál is inkább, mert ha valaki a patai írók között a tehetségén túl is megérde­melte, hogy sikerüljön, úgy Vándor Kálmán mint ember is az. Mert az ő útja sem vezetett rózsaligeten keresztül és bár még csak huszon­­kilencéves, mindig dolgozott, sokat nélkülö­zött és kiadósan szenvedett. Öt esztendeje, hogy Szombathelyről feljött Budapestre, mind­össze a saját tudásában és tehetségében biza­kodva. Egy álló esztendeig, mint a Murger diákjai, hitet ebédelt és reményt vacsorázott. És ugyanezt a hizókurát használta a felesége, egy ragyogó szépasszony, aki a színpadot hagyta ott az ura kedvéért. Ami csekély jöve­­delme akadt mégis az ismeretlen vidéki újság­­írónak a tumultuózus fővárosban, az elment tejre a kis­fiának. De nem sírt és nem panasz­kodott. A panasz a gyengék ereje. Mikor aztán az első év letelte után a másodikban már egy személyre a kenyéren túl húsra is jutott, Ván­dor Kálmán odahaza gyomorbajt szimulált, vegetáriánus lett, hogy a felesége közben jól­lakhasson. Azóta sem tud meghízni, holott szeren­csére már volna miért és miből is. De hát ő furcsa ember. Az özvegy Varga Ábrisné pre­­mierje napján, tíz perccel a függöny felgör­dülte előtt, még hűségesen írta a parlamenti tudósítását. Dr. Nikodémuszról még annyit se árult el legszűkebb kollégáinak a saját reduk­ciójában, hogy a darab készül. Holott már a bemutató ideje is fixírozva volt! Hát ilyen ember Vándor Kálmán. Nem normális ember. Tehetséges ember. — Mondja csak, tisztelt barátom — így szólt a portáshoz —, mik maguknál a szoba­árak. — Attól függ! Az első emeleten kétszáz­­húsz, a másodikon száznyolvan, a harmadikon százötven, a negyediken száztíz korona. — Köszönöm a szíves felvilágosítást — felelte Kabos Gyula az ő megingathatatlan nyu­galmával — és bocsásson meg, hogy feleslege­sen fárasztottam. És az ég felé emelve tekintetét. — Az önök szállodája nekem nem elég magas! • Megint akadt egy párisi történetem, ha nem is olyan boldog és szerencsés kimene­telű, mint az, amelyet három hete mondtam el, de elég mulatságos ahhoz, hogy feljegyez­tessék. Egy párisi mulatóban történt, lehet, hogy a Folies Bergereben, együtt voltak azok a fiatal írók, újságírók, akik régi vágyukat rea­lizálták a nyáron és Párisba mentek szab­ad­­ságra. Köztük egy ismert nevű költő, vörösre sírt szemekkel, kétségbeesetten és telve ön­gyilkossági tervekkel. Nem is kellett nagyon erőltetni, hogy elmondja minden bujának, bánatának, fájdalmának az okát, sőt előadta majdnem indiszkrét bőbeszédűséggel. Az imá­­dottja, a barátnője, a nagy, a tragikus sze­relme, levelet küldött neki Budapestről, amelyben legszentebb emlékeire hivatkozva, arra kéri, hogy ha majd hazajön megint, fe­léje se nézzen, kerülje el, mert ő időközben mást szeretett meg, csak annak és azért él és kímélje meg minden szemrehányástól, jele­nettől, botránytól. Ezt a levelet a jó fiú szó szerint felol­vasta pesti barátai­nak, akik hiába vi­gasztalták, ő csak sírt és szenvedett. Amint így sír és szenved, egy magas, gesztenye­­barna, elegáns, ked­ves, telivér párisi lány jön a társasághoz, egyike azoknak a kacagó párisi gyermekek­nek, akik a Folles Bergere, Moulin Rouge, Cigallo és egyéb montmartrei mulatók pro­­meno­rejeit olyan színessé és változatossá te­szik. . Természetesen feltűnt neki ez a zokogó férfi, aki mellesleg megjegyezve, a legkeve­sebbet tudott a franciák nyelvén, holott a többi magyar Parisban is éppen hogy dado­gott franciául. És leült melléje és kezdett neki csicseregni, bőven és hosszasan, amiből pesti barátunk nem sokkal többet értett, mint az igazi madarak csicsergéséből. De ösztönös tehetségén át megérezte, hogy ő nem közöm­bös e szép lány előtt, amit hívei is igyekeztek megmagyarázni. Nem sokkal utóbb már nem zavarta férfi­­sírás a Folies Bergere fényesen világított ter­meit, sőt az imént még oly szomorú dalköltőt mintha kicserélték volna. Ő lett a legvidá­mabb, a leghangosabb, a legmulatságosabb és úgy meg tudta magát értetni rövid időn belül a párisi leánnyal, mintha a fél életét vele töl­tötte volna. Mert a másik felére, mely ezután volt következendő, csakugyan megegyezett vele, n­oha mily édes bosszú lesz, ha ezt a párisi kincset elviszi magával haza és hogy fog pukkadni régi szerelmese, ha karján meg­látja. És ez estén túl a magyar dalköltő és a Folles Bergerebeli kislány állandóan együtt rótták Párist és mint két galamb, zavartalanul puszilózkodtak, tekintet nélkül arra, odahaza vannak-e, vagy a nagy nyilvánosság előtt, társaságban. * Egyszer aztán a fiú bejelentette, hogy hazautazásra való pénze megérkezett, ő tehát holnap délután indul a francia babával Buda­pestre. És megkérte pesti barátait, hogy más­nap délután két órakor legyenek valamely­nyien a Café de la Paix-be, mert még egy­szer és kollektív akar elbúcsúzni tőlük. Egészen bizonyos, hogy a legjobb szándék vezette, de ez este, hazaérkezve a hoteljébe, levelet talált pesti ideáljától, ugyanattól, aki néhány nap előtt még örökre felmondta neki a barátságot, és akiért olyan keservesen szen­vedett. Az angyal azt írta neki, hogy mégis meggondolta a dolgot, mégis csak őt szereti és jöjjön haza, repüljön haza, mert tárt ka­rokkal várja. És a fiú a levél vétele után a szó szoros értelmében hazarepült és már el­felejtette a párisi lányt, aki legnehezebb órái­ban megvigasztalta és akinek megígérte, hogy viszi magával Pestre és akinek búcsúztatá­sára odarendelte a fiukat délután kettőre a Café de la Paix-be, így­ hát a lány egyedül jött el a kávé­házba, de ekkor már tudta, hogy a barátja elrepült. Nem túlságosan hízelgőn nyilatko­zott róla, de hát egy szép párisi lányt nem kell túlságosan félteni, az nem igen gyötri vnagát halálra senkiért. * Egy darabig még ott állt, ott ült a kávé­házban, kis messzeszérkofferét szorongatva a kezében, aztán kecsesen búcsúzva mindazok­tól, akik őt akarták búcsúztatni, megkérdezte, hogy voltaképen hová is kellett volna neki utaznia? "— A Budapest! — Budapest? pu­ca? Hol van az? — kér­dezte némi földrajzi tájékozatlansággal, aztán megrendítő fogadalmat tett. — Most mondok nektek valamit, így szólt erőltetett mosollyal, ezt jól hallgassátok meg. — Halljuk! — Nem tudom, mikor, de lesz nekem va­laha annyi pénzem, hogy szépen kiöltözve el­utazzak arra a ti Budapest, vagy hogy hívjá­­tok­ra. És odaérkezve addig fogok ott jár­kálni, míg megtalálom ezt a hűtlen, hálátlan fiút, akire szerelmemet pazaroltam. Ak! nem akarok tőle semmit, csak elébe állok s mind­össze annyit mondok neki: . — Bonjour Monsieur! Azzal sark­on for­­dulok és jövök vissza Párisba. A Párisban bolygó fiúk nem nagyon vet­ték komolyan a kislány fogadkozását, aki most még egyszer elköszönt tőlük, megállított egy éppen arra haladó taxit, könnyedén bele­vetette magát és elrobogott. Azóta már haza­jöttek mind, el is felejtették ezt a párisi sze­relmi ügyet, hiszen olyan gyorsan tűnnek az efféle párisi emlékek, az ilyen point nélkül való párisi mesék. Ámde az elmúlt héten egész váratlan ese­mény történt. A keddi napon az egyik elegáns pesti tánchelyiség valamelyik távolabbi asz­talánál ült az ifjú dalnok szőke babájával és javarészt azokkal a fiúkkal, akikkel Párisban is együtt volt. Egyszerre csak, pontosan ak­kor, amikor a néger jazzband dobosa solo produkcióját adta elő, kinyílt a tánchelyiség keskeny ajtaja és egy mesebeli tündér libbent be rajta a helyiségbe. Égszínkék se­­lyemtoilette volt rajta, ráapplikált széles aranyvirágokkal, kék selyemcipő piskóta­­keskeny lábán, a vállán nehéz fehér selyemkendő, egy kicsit a matyóhím­­zésre emlékeztető díszítéssel és az arcán az a bizonyos furcsa mosoly, amely a Pári­st enne­k első pillantásra megkülönbözteti a vi­lág minden nőszemélyétől. Az egész táncterem mint egy vezényszóra, a gyönyörű teremtésre vetette tekintetét, de az, mitha a hódolatnak ez a néma kifejezése nem is neki szólna, nyílegyenesen ama bizo­nyos asztal felé tartott, ahol párisi ismerőse ült. És annak éppen hogy összerezzennie, rákpirossá lennie és felugrani volt ideje, mert a nő már odaért az asztalához és kezét feléje nyújtva, köszöntötte is: — Bonjour Monsieur! Ezzel sarkon fordult és sietett a kijárat felé. De amint az ajtóhoz ért, egy másik mu­lató társaság tagja sietett utána, gyorsan be­mutatkozott és meghívta asztalukhoz. A pá­risi nő egy kicsit habozott, de miután az il­lető úr olyan szépen kérte és olyan hibátlanul beszélt franciául, elfogadta a meghívást és reggelig együtt ittak, táncoltak, mulattak. És e mulatságon át őnagysága annyira megsze­rette Budapestet, hogy ott nyomban leszerző­dött a díszes tánchelyiségbe, amelynek azóta egyik joggal megcsodált csillaga. Mert nem­csak hogy szép, elegáns, kedves és az egész Rue de la Paixt illatozza, der mert táncos­nőnek is elsőrangú. Sorry Ez a jelentéktelen, de egész mulatságos eset a kitűnő Kabos Gyulával történt, a Hajtó­vadászat egyik legnagyobb sikert aratott sze­replőjével, aki még ma is váltig azt állítja, hogy januárban el­megy Hollywoodba, ahol nálánál sokkal, de­ sokkal kisebb mű­vészek milliárdosokká lesznek. De mielőtt ameri­kai útját realizálná, itt mindent szép rend­be akar hozni Euró­pában. Többek között ellátja magát fűtő­anyaggal télire, kilak­­koztatja a fürdőkád­ját, sőt, ami nem cse­kély anyagi megeről­tetéssel jár, kipingáltatja az egész lakását. ■ Amire azonban e merész terveinek meg­valósításánál nem gondolt, éppen az, hogy, az ilyen nagytakarítás, renoválás, felfordulás a dolog financiális részén túl mennyi bajjal, piszokkal, rendetlenséggel, kellemetlenséggel, az ember egész életének feldúlásával jár. Kabos Gyula tehát gondolt merészet és nagyot és az első pillanatban, melyben nyugal­mát megbolygatva érezte, elhatározta, hogy amíg a lakása rendbejön (most már úgyis min­den mindegy) elmegy lakni szállodába. Annyi kiadás mellett ezt még elviseli. Mert ez volt a legkecsegtetőbb, egy duna­parti szállodában érdeklődött, ahol egyébként is jól ismerik. * Liszt-emlékü­nnep. Zeneművészeti Főisko­lánk­, mint minden évben, most is Liszt Ferenc emlékezetének szentelte első hangversenyét. A közreműködő növendékek: Bárdos György, Veress Sándor, Nedeljovits Anna, Ambrózy Béla, Nagy Panna és Kollár Pál kizárólag a nagy zenei láng­elme műveit szólaltatták meg, egytől-egyig élve­zetesen. A nagyszámú közönség melegen ünne­pelte valamennyiüket. * Németh Mária vendégjátéka. Hírt adtunk a múltkor Németh Mária legközelebbi vendégjáté­káról. A kiváló művésznő november 4-én a Faust Margit szerepét, november 6-án pedig az Aidát énekli Operaházunkban. * Az Operaház jövő hete- A Zsidónő holnapi, vasárnapi előadásán Usetty Józsa először énekli, Recia szerepét. (Bérletszünet, kezdete 7 órakor.) Franco Lo Giudice, a milánói Scala neves teno­­ristája kedden a Traviatában (C. bérlet, kezdete 7 órakor), csütörtökön a Bajazzókban (B. bérleti kezdete 7 órakor), vasárnap pedig a Toscában (Bérletszünet, kezdete 7 órakor), vendégszerepei: Paulini Béla, Harsányi Zsolt dr. Kodály Zoltán nagysikerű magyar daljátékának, a Háry János­nak a negyedik­ előadását szerdára tűzték ki. (A. bérlet, kezdete 7 órakor). Pénteken és szomba­ton a Berlini Sing-Akademie Handel: A zsidók Egyiptomban cím­ű oratóriumát és Bach h-moll miséjét adja elő (Bérletár '*4, kezdete 7*/2 óra­­­kor).. Magyar művészsors Jól tudom, hogy nem túl sokan emlé-­­ keznek ma már Deréki Antalra, erre az öreg íróra és színészre, aki megvénülve, megtörve járja a nyomorúság kálváriáját. Nem panaszkodik, nincs terhére a maga példátlan igénytelenségével senkinek, csak szomorú szegény és majdnem vigasztalan. Klasszikus példája a magyar művészsors­­nak. Irt több mint harminc eredeti dara­bot (ma már talán valamennyinek a cí­mére sem emlékszik), amelyek közül né­hányat Blaha Lujza ragyogó művészete juttatott diadalra. Fordított legalább ugyanannyi darabot, játszott, rendezett és nevelt egy egész generációt. Most aztán, amikor a verítékes munkában elvesztette látóképességét és eljutott élete egyik leg­jelentősebb határkövéhez, hiába kopog­tatott bármerre, egy nagyobb színház sem adott hajlékot egy estére neki, aki hatvan esztendeig szántotta a magyar kultúra ugarát. Egy okkal még több, hogy hálá­san emlékezzem meg Széll Józsefről, az­­ óbudai Kisfaludy­ Színház igazgatójáról, aki csütörtökön, október 28-án tartandó jubileumára önként felajánlotta Deréki Antalnak színházát. És ne méltóztassék Deréki Antal jubiláris kedvét félreérteni. Nem hiúságból vágyódik a nyilvános ün­­nepeltetésre, hanem azért, hogy egy kis összeget kuporgathasson össze és a tél borzalmaitól megmenthesse magát. Ennyit talán mégis megérdemel ez a lelkes mű­vész, már csak azért is, mert vénségére­­ rászorul. ____ (Sze.) 15 * Opera. Új címszereplő mutatkozott be a Lakmé mai előadásán: H. Tóth Erzsi. Szép­­hangú, kulturált énekesnő, aki már tavasszal is feltűnt Zeneművészeti Főiskolánk évzáró vizsgaelőadásán. Érthető elfogódottsággal küzdött, ami bizonyára gátolta is képességei­nek tökéletes kifejtésében. Alakítása ma még kiforratlan és nem teljes értékű, de több szép és finoman elgondolt momentum akadt benne, ami annak a jele, hogy H. Tóth Erzsi fejlő­désre képes fiatal énekesnő, akiből megfelelő irányítás mellett idővel igen kiváló művésznő lehet. Azt mindenesetre már most is megér­demli, hogy komolyan vegyük és további fej­lődését figyelemmel kísérjük. Gérard szerepé­ben Patakig Kálmán művészetét élveztük. A nagyszámú közönség melegen ünnepelte a ki­tűnő szereplőket. * Az első levente színdarab. Levente címen kedves hangulatú ifjúsági játékot írt Noszlopy Aba Tihamér, aki már a múlt évben is meleg sikert aratott cserkész-színjátékával A darabhoz Bánáti Buchner Antal, az esztergomi főszékesegyház kar­nagya szerzett finoman megcsinált, erős magyar­­ságú, könnyen előadható zenét. A szövegkönyv és hangjegyan­yag a mű­ előadási jogával együtt a zeneszerzőnél rendelhető meg. * Modern írók előadóestje. A modern törek­vésű fiatal írókból, zenészekből, színészekből álló Új Föld Társaság nagyon szépen sikerült és min­den vonatkozásban értékes előadóestet rendezett ma a Zeneakadémia nagytermében. Tamás Ala­dár Üveglábakon jár a szél című szürrealista cik­lusát Peéry Piroska, Pál Judit, Lányi Olga, Fü­­­löp Éva, Palasowsky Ödön, Szilágyi Endre és Förstner Magda adta el nagy kifejező erővel ér­zékeltetve a szép költeménysorozat szubtilitásait, vizionárius finomságait és sajátságos asszociáci­ókkal a valóság fölé emelkedő hangulatát, amit a közönség teljes elismeréssel honorált. Palo­­sowsky Ödön most megjelent Panasua című köny­vének két szép versével szerepelt a műsoron, me­lyek megkapó kifejezésre juttatják a bizarr és eredeti költő kvalitásait. Ezek dadaista versek, a szó nemes és originális értelmében, amikor Dada még nem a cinikus szétesést, hanem éppen az élet titkos lényegével, mámorával való egyesü­lést jelenti. Az elsőt Peéry Piroska szavalta, mély érzéssel és nagy kifejező készséggel. Remenyik Zsigmond látomásos, költői képek­ben gazdag, szélesen hömpölygő versét Fü­löp Éva igen tehetségesen szavalta. Nagy hatást keltett Bizarr história kezdetű második verse is, amely­nek harminc sorból álló címét Peéry Piroska sza­valta, míg magát az öt sorból álló verset három külön szavaló adta egyszerre elő, ami elég bi­zarr, de ügyes história. Pápa József megrázóan tragikus és Kis Hugór egyszerű letompított szelíd verseit Fenyő Rózsi nagy drámai művészettel interpretálta. Az egyetlen külföldi szerző, aki az estén sze­repelt, az oroszok kiváló futurista költője, a vaskos és keményzengésű Majakovszkij Vladimír. 150.000.000 című eposzának második részét Somló István patetikus erővel adta elő, míg Kékzubbonyosok címü grandiózus versét Pál Judit szavalta nemes átérzéssel, a negyventagú kórus dörgő kíséretében. Négy zeneszerző mutatkozott be: Szabó Fe­renc, akinek vonósnégyese kiváló tehetségről, mély érzésről tesz tanúságot, különösen a lírai részletekben; Kadosa Pál, akinek zongora-est hegedű­szonátája gondosan kerül minden meló­diát és szuggesztív erejével hat, s akinek egyik z­enéjére Förstner Magda szépen táncolt; Weiss­­haus Imre és Szelényi István, akiknek kompozí­ciós szerzőik biztató tehetségéről tesznek tanú­bizonyságot. Az Új Föld társaság mai estjével nagy szolgálatot tett az új művészet ismeretének és megkedvelte­tésének. A közönség mindvégig lelkes tapsokkal fejezte ki megelégedését. (s. i.) (

Next