Ujság, 1926. december (2. évfolyam, 273-298. szám)

1926-12-25 / 294. szám

­ Magamfajta kis színésznőnek tulajdonké­pen minden színpadi megjelenés „élmény “ számba megy. De ha nagyon tárgyila­gos akarok lenni, meg kell monda­nom, hogy operaházi működésemben leg­nagyobb­ eseményem az volt, mikor az ön különösen kedves pályatársának, Gajá­­ry István doktornak Árgyirus királyfi cí­mű pompás hallétjé­ben táncolhattam és játszhattam olyan igyekezettel és szere­­­­tettel, amilyet e bá­jos magyar­­mű egy ambiciózus magyar tán­­cos-színésznőből kiválthat. Almásy Sári: A háború előtt történt. József kir. herceg gyerekeinek voltam házi tánctanára. Délutá­nonként félhéttől fél nyolcig volt a táncóra odafent a Várban. Magda, Zsófia, József és László kis hercegek voltak a tanítványaim. Egy este is éppen sorra vettük az akkor di­vatos táncokat, a menüettet, gavottot, polkát és csárdást, amikor az egyik oldalajtó csen­desen kinyílott. Odanéztünk és a legnagyobb meglepetésünkre az ajtóban maga a király állt. A fenséges gyermekek is megilletődötten és zavartan álltak, sőt a kis László kir. her­ceg annyira zavarban volt, hogy ülve maradt a széken, ahova pihenni leült. Én odaléptem hozzá: , _ Hoheit — szóltam a kicsihez, aki 102 Nem ijedtem meg, láttam, hogy a dal húz­ta őket hozzám. Majd azok is dúdolni kezd­tek és egyre hevesebben, egyre mélyebb szív­vel röppentek a magasba a forró melódiák. Eltanultam tőlük és együtt énekeltem a gon­dolásokkal, bele a tenger végtelenjébe, a mesz­­sze sem­miségbe, a tündöklő holdas éj ho­rizontjába és velünk énekelt ezen az éjen minden pálmalevél, minden halk fodra a ten­gernek, a mennybolt milliárd csillagrezgése. Amikor ennek is vége volt, nagyon prózai dolog történt —­ tapsoltak. Estélyi ruhás höl­gyek és frakkos férfiak tapsoltak. Az Excel­­sior vendégei. A gondolások szétriadtak, a taps megszűnt és megtörte a varázst, de lelkemben mindig élni fog a szívek éjszakája, amely életem leg­szebb hangversenye volt. Tihanyi Vilma. Passzióból, csupán képzési célból tanultam már második esztendeje a Zeneakadémián az operai tanszakon, amikor is a szokásos félévi vizsgála­t­latt "az Operaház akkori intendánsa, direktor­a és főrende­zője. Nem kis meglepetés ért a III. fel­vonás után, amikor a Zeneművészeti Főiskola igazgatója, Hubay vezetésével felkerestek az öltözőmben az Operaház vezetői, intendánsa, igazgatója, rendezője és a kultuszminisztérium kiküldöttje és megkérdezték tőlem, hajlandó volnék-e másnapi Bohémélet lemondott Mimije helyett a szerepet énekelni. Bár nem volt könnyű dolog az akkor fény­korát élő Adler Adelina helyett egy növendék­nek a nagyközönség elé kiállni, de a megtisz­telő s egyben csábító ajánlatnak nem bírtam ellentállni és igent mondtam. A sajtó és a közönség egyöntetű meleg fo­gadtatása arra késztette az igazgatóságot, hogy a szokástól eltérően nem ösztöndíjas tagnak, hanem mindjárt rendes tagjának szerződtetett. Ez volt a legszebb, legkedvesebb és leg­felejthetetlenebb élményem. Nagy Margit: Művészi pályám egyik — reám nézve — érdekes élménye kapcsolatban van Richter Já­nosnak, a néhai nagy karmesternek legutolsó tizennégy dirigálásával. Bayreuthban két éven át a Festspieleken ő dirigálta a Mesterdalnokokat, amelyik ope­rában akkor még Kunst Vogelgesang szerepét énekeltem. A III. felvonás változásában, az u. n. Festwiese-ben volt egy igen kényes bevá­gásom: Wie? Leben? dieser Unsinns­rust?3 (Budapesten kimarad.) Ha ezt pontosan hoztam, azonnal intett, hogy megvan a pohár söröm Mindenik előadás után vele vacsoráztam, hol a hires Eule-ban, hol az u. n. Bu­rgerrant­­ban, hol Frau Gramp-nál, de bevallom, nem kaptam meg mindenkor az egy-egy pohár sört, mert nem talált reá mindenkor érdemesnek. Dr. Székelyhidy Ferenc. ÚJSÁG SZOMBAT, 1926 DECEMBER 2. azóta már nagy fiatalember. — Jöjjön lán­coljunk egy polkát. A király egész este kilencig ott maradt a táncórán, pedig máskor már sokkal korábban visszavonult. Vele együtt ott ültek a szalon­ban és gyönyörködtek a kis princek művé­szetében Gizella bajor hercegnő és Eitel Frigyes főherceg. Utána a felséges úr en­gem is néhány szóra méltatott és különösen az iránt érdeklődött, hogy nem fáraszt-e túl­ságosan az egésznapos tánctanítás. Brada Ede: Amikor ez év májusában olasz tanulmány­­utamról visszatértem és először énekeltem az Aida címszerepét, éppen a színfalak mögött vártam, míg Am­­nezis-szel való duettemre sor ke­rül, megláttam a szerecsengyerekek láncát, hirtelen el­fogódottság vet rajtam erő, eszembe jutót életem, hatéves koromban az Aidában még én is mint szerecsen­­gyerek táncoltam. Soha olyan boldo­gan nem énekeltem, mint ezen az estén, hisz akkor érkeztem el művészi pályám első iga­zán érdekes stációjáig, az Aida szerecsen­­gyerekétől az Aida címszerepéig. Majdnem húsz évig tartott. És mégis oly rövidnek lát­szott ez az út. XValter Rózsi: Sok-sok, részemre értékes élmény lánco­lata több éves művészi pályafutásom. Élmény minden szerep kreálása — és élmény minden hangverseny. Mégis egyik legfelejthetetleneb­bek közé tartozik az, hogy mint egészen fiatal énekes Bartók Bélának a Kékszakállú herceg vára című operájának főszerepét a be­mutatón én énekeltem. Ezen operáról ugyanis az a vélemény alakult ki, hogy az elő nem adható, miután az énekest lehetetlen into­náció és egyéb nehézségek elé állítja. Hogy azután az előadás mennyire rácáfolt az elő­ítéletekre, az már köztudomású. Nekem ezen feladat megoldása sem ilyen nehézséget, hanem ellenkezőleg annál több gyönyörűsé­get okozott. Ezzel kapcsolatban még meg kell említenem, hogy rövidesen ezután ugyancsak én énekeltem először Kodály Zoltán szerzői estéjén néhány dalát kéziratból.­­ Kálmán Oszkár. holyok ajtaját kulccsal lezárják. Becsukják a né­zőtérről a színpad felé vezető hivatalos ajtót, amelyen „Idegeneknek tilos a bemenet" s amely­hez minden benfentesnek kulcsa van. A jegysze­ Egy nagy színház huszonnégy órája A színházlátogató, aki este fél nyolckor elfog­lalja kényelmes karosszékét és féltizenegy tájban kiváltja kabátját a ruhatárból, mást sem lát a színház napjából, mint ezt a három órát. Pedig az egész napnak éppen huszonegy órája van hátra, amelyben csak­ ’ * ' 1 t nem percnyi szünet \\ ,­vifl nélkül mozgásban, mű­ködésben áll a színház \t \| | 1 apparátusa, amelynek ’ ^ | minden munkája azért a három óráért van... tVwél,,1 l A közönség most | l i iflK ur ugyan sokszor és ép­if\ vTl JL Pen nem a­ legjobb pil­fj tanúrokban láthat a (l kulisszák mögé. A _______\\ \\ ír színházak belügyei kö­zül éppen a legmagán­­természetű­bbek, mondhatnánk a legdiszkrétebb és legintimebb ügyek kerülnek nyilvánosságra. A színház tündéri berkeiben csak a legutóbbi hetek­ben bonyolódott le egy kis hangulatos válsá­­gocska, csődöcske, egy színház megmenekült a végső romlástól, egy híres művész és igazgatója a legszélesebb körű nyilvánosság előtt alkudozott és fenyegetőzött. Deficit, inzolvencia, tömeggondnok: ezekkel a szavakkal gazdagodott a magyar művé­szet enciklopédiája. A kulisszák titokzatos és iri­gyelt világába a publikum a nyomorúság és két­ségbeesés hézagain látott be. Pedig történnek ott sokkal érdekesebb, kedvesebb dolgok. Nem is a művészek igen gyakran nagyon mulatságos viselt dolgaira gondolunk, hanem a színház épületének arra a maradék huszonegy órájára, amelyen a közönség előtt zárva maradnak a kapuk. Kezdjük ott, ahol az előadás kezdődik. Tíz perccel előadás előtt, már javában érkezik a kö­zönség. Fehérbóbitás jegy­szedőnő a helyére kiséri. A bóbitás asszonyok és sok­helyütt a galambszürke és piroskabátos jegyszedők rendszerint udvariasak és az elvétve kapott borravalót szépen megköszönik. Ezt annál őszintébben teszik, mert a jegyszedői állás szá­mukra éppen csak a meg­élhetés mankója, második állás, kis pótfizetésért Az udvarias jegyszedőben igen sokan ismerhetnek a mord adóhivatali szolgára, aki délelőtt az árverési hirdet­ményt kézbesítette. A legtöbb jegyszedő városi szolga. Hogy ennek a tüneménynek mi az oka, nem tudta megmondani senki a színházban. Ta­valy az Újság munkatársa tréfából kis statisztikát készített, amelyből kiderült, hogy a jegyszedők 85 százaléka városházi altiszt, a jegyszedőnőknek is igen nagy hányada városi altiszt felesége vagy özvegye. A törvényszékről, elöljáróságról is jön­nek esténként komoly, hivatalos „közegek", akik a piros dolmánnyal együtt felveszik a mosolygó­­sabb ábrázatukat. A vasfüggöny tompa morgással kapaszkodik a plafon felé. Vasfüggönyt nem jókedvükben csinál­tatnak a színigazgatók, mert ez egyike a legna­gyobb technikai költségeknek. A vasfüggöny fel­szerelésére a tűzoltóság, illetőleg a főváros szín­­házvizsgáló bizottsága ad utasítást. Ha a vasfüg­göny nem működik jól, megvonhatja a játszási engedélyt a tűzoltóság. Ez a bizottság, amely ugyan hivatalos okvetetlenkedésével már sok kí­nos helyzetet teremtett, mégis nagyon fontos hi­vatást tölt be. A vasfüggöny hasznossága kiderült egy év előtt, a Royal­ Orfeum színpadának égése­kor, amikor ez a szerkezet védte meg a nézőteret. Rendszerint ősszel úgynevezett záporpróbát ren­deznek, amikor elárasztják vízzel a színpadot, hogy meglássák, mennyire működnek a biztonsági készülékek. Ezek közé tartozik egy automatikus tűzjelző apparátus, amely önmaga jelzi a tűzvészt egyenesen a központi tüzőrségnek, amely legké­sőbb öt perc múlva mindig a helyszínen terem. Ezek a készülékek nagyon megbízhatók, sőt túlon­túl lelkiismeretesek. Tavaly például két ízben is kivonult a tűzoltóság mindenfajta fecskendővel és tolólétrával, mert megkondult a Fővárosi Operett­­szính­áz jelzőharangja. Egyszer pedig az Operaház előtt álltak készenlétben, mert a túlbuzgó auto­mata tüzet jelzett. A vasfüggönynél tartunk. A zsinórpadláson villanymotor vontatja a súlyos függönyt. A­ motor külön elzárt kamrában van, szin­tén tűzbiztonsági­­ okokból. Sok szinház­■­­bán emberi erő húzza fel a vasfüggönyt. Matta vászonfüggöny lóg, tele hirdetéssel.­­ Ezekért szép pénzt vesz be a színház, Gongszura sebesen felrepül a függöny és az elsö­­tétedett nézőtér előtt a rivalda lámpái világítják meg a tulajdonképpeni, középen szétnyíló, fino­man, hangulatosan kezelhető függönyt. Ez is fel­­lebben és megkezdődik az előadás. Jelenetek vált­ják egymást. Valaki csenget, bejelentik, belép a szobába. Ez az egyszerű személy hátul, a színpad láthatatlan részében, nem csekély izgalmat oko­zott. Az ügyelő, aki csaknem a legfelelősségtelje­­sebb, legnehezebb, de mindenesetre a legidegben­­tóbb munkát végzi, már harmadszor csengetett fel a művész emeleti öltözőjébe és már századszor pillantott türelmetlenül a színpadra vezető kis vasajtóra. A művész csak nekűi jött. Az történt, hogy az utolsó pillanatban lepattant a gallérgomb feje és a gallér kicsúszott a nyakkendő pompás csokra alól. Ez a toaletthiba elronthatja a felvo­nást. Új gomb nincsen készenlétben véletlenségből és az öltöztető a saját gallérját szakítja fel sietve. Így aztán a lépcsőről egyenesen rohan be a szín­padra a színész. A közönség mit sem tud az előz­ményekről. Ha a második gomb is felpattan, meg­áll az előadás, ha ugyan a színpadon tartózkodó színészek meg nem men­tik a helyzetet valami ügyes rögtönzéssel. Az is megesett nemrégiben a Belvárosi Színházban, hogy az egyik művésznő a jelenése előtt hirtelen rosszul lett. Az ötletes se­gédrendező improvizált addig jeleneteket, ame­lyekkel át lehetett hidal­ni a cselekmény héza­gait. A primadonna bájosan, viruló üdeségben, hab­fehér bőrrel belibben. Közelről halálfejmélységű feketeség a szeme alatt, még a szemhéjja is ko­romsötét, a szája bíborvörös, púderos arcán két ijesztő pojáca­ folt. A pénztár közben elkészült a számolással és­­ felküldte az elszámolást a főpénzt­árosnak. Ugyanígy tettek a ruhatárosok is, kivéve azokat a színháza­kat (a volt Unio-színhá­­zat), ahol a ruhatárat kü­­­l­­ön vállalkozó bérli. Vége van az előadásnak. A publikum tolong a ruha­tár előtt. Nem tudja, hogy még a legtömöttebb színházban is pontosan két perc alatt üres a ru­határ. A páholyok elé ponyvákat lógatnak a por el­len és a nézőtér széksorait is letakarják. A pá­r óra, hogy senki sem hiányzik. Fél nyolc. A vas­függöny ismét mozogva felfelészáll. Gongütés. kezdődik az előadás. dők odajárulnak a rendszerint kövér, fekete, na­­gyon komoly ellenőr­­elé és jelentik, ha valamit találtak a székek alatt, ha valami rendkívüli eset történt. Az ellenőr figyelmesen meghallgatja a je­lentéseket, aztán visszavonul az egyik irodai szo­bába, kiterít maga előtt egy szép, színes, rubriká­­zott tr papirost és megírja a napi jelentést. Mi van ilyen jelentésben? Sokszor nagyon mulatságos esetek Az elmúlt szezonban, egy vígjátéki előadás után, ezt a jelentést adta le az ellenőr az egyik színházban­ . „Pontban fél nyolckor megkezdődött az elő­adás, öten későn jöttek, emeleti páholyokban helyeztük el őket ideiglenesen. Egy fiatalember emeleti jeggyel a földszintre jött és azt mondta, hogy ő az Igazgató Ur unokaöccse, átadtam a rendőrnek. A második felvonás közepén az er­kély bal négyes páholyban nevetés közben egy úr lenyelt egy nagy savanyúcukrot. Levittük az orvoshoz, aki megvizsgálta és ekkor job­ban lett és visszament a páholyba. Tisztelettel az ellenőr. Amíg az ellenőr elkészül, azt megvárja a por­tás. Az ellenőr megnézi, hogy minden kulcs a helyén van-e. Míg a portás a színház egyetlen nyitvalevő ajtajánál vigyáz, hogy senki ne léphes­sen az épületbe, addig a tűzoltók, a színház éj­szakai őrsége, végigjárja kis reflektoraival az ösz­­szes helyiségeket. Minden öltözőbe benéz, hogy nem maradt-e égve valami hajsütőlámpa. Mert cigarettáról az öltözőkben nem lehet szó, mivel a dohányzás tilos. Ezt a rendeletet olyan szigorúan ellenőrzik, hogy még napközben is bezörget az inspekciós tűzoltó az olyan ajtón, amely előtt cigarettafüst-szagot érez. Egyébként az öltözők kulcsát a­ legtöbb ,4? | j, fi intézkedés nemcsak a UH JLIT­\ \ 7 nem adja ki az igaz-i­o­gató külön engedélye­t­ nélkül, csak egy órá­v­ai­val az előadás meg­kezdése előtt. Ez az dró­tet­­j színház egyáltalán a, tűzbiztonságot szol­gálja- A tűzoltó vé­­gigjárja a színházat Azután jelentkezik a portásnál, aki a körút végez­téig virraszt. Akkor átadja a kulcsokat a tűzoltók őrmesterének és hazamegy. A tűzoltó zárja a ka­put. Az ügyeletes tűzoltó az egész éjszakát ébren tölti az őrszobán.­­ Rengeteg gyúlékony anyag van a színpadon, a színházi raktárakban felhalmozva. Ezt őrzi a sok­féle biztonsági szerkezeten kívül a tűzoltó is. Reg­gel hét órakor váltja le ismét a tűzoltót a portás. A színházi portás nem valami reprezentációs fel­adatú egyén, hanem felelősségteljes és nehéz ál­lást tölt be. A fülke falán terjedelmes irat olvas­ható. Ezen foglalta össze az igazgatóság az utasí­tásait. Ilyen pontok vannak rajta: „Levelet, táviratot, üzenetet a próbák és tetőt, adások alatt a szereplőknek kézbesíteni tilos”. A portás köteles megakadályozni, hogy a próbák alatt az igazgatóság engedélye nélkül bárki ki­hivassa a szereplőket. A színházba semmit sem szabad behozni és a színházból semmit sem szabad kivinni az igaz­gatóság vagy gondnok írásbeli engedélye nélkül és akkor is csak a hátsó kapun. A portás állásával felel azért, hogy kapuzárás után az épületben senki se tartózkodjék. Ugyan­csak kettőzötten tar­tozik ügyelni, hogy idegenek indokolás nélkül az igazgató­­sági irodák és öltö­zők folyosójára ne léphessenek. Az öltözőkben az előadásokon kívül még a tagok sem tar­tózkodhatnak, elő­adások alatt pedig csak a tagok és azok, akiknek erre az igaz­gatóság engedélyt ad. A női öltözőkben férfiak, a férfi öltö­zőkben nők semmi körülmények között nem tartózkodhatnak. Ha a portás valami rendellenességet tapasz­tal, köteles telefonon azonnal értesíteni X. Y. igazgató urat (lakik, telefon) vagy X. Y. titkár urat (telefon) és a további intézkedésig ellen­őrizni a kapun távozókat és érkezőket.“ Ilyen ostromállapotszerű rendszabályok lóg­nak a kényelmes, langyosan besűtött, familiáris portásszobában. Tíz órára már érkeznek a szereplők a próbára. A segédrendező végigjár a névsorral és kontrol­lálja, hogy ki, mikor érkezik. Késni nem szabad, szigorúan pénzbüntetést szab ki az indokolatlanul későnjáróra a színházi törvényszék. Az igazgató nem jár be korán. Tizenegy felé azonban ő is megérkezik. Félórával előbb már ott van a titkár, aki elintézi a legszükségesebb és legsürgősebb szabadjegykéréseket. Mire az igazgató vagy igaz­gatók bejönnek, már nyüzsög az irodájuk kör­nyéke. Három órára megint üres a színház. Legfel­jebb egy elkésett könyvelő körmök Senki sincs a színházban. De azért a gépezet nem áll. A színé­szeknek ez az idő szolgál a tanuláshoz. A rendező ekkor jut időhöz, hogy kijelölje, feldolgozza a sze­repkönyvet. A díszletmester zavartalanul dolgoz­hat a színpadon. A takarítónők leemelik a pony­vákat, szellőztetnek, porolnak, sepernek. Hat óra. Az igazgató újra itt van. Félhét. Az ügyelő itt van. Hét. A színészek is itt vannak. Negyednyolc. A jegyszedők is itt vannak a városházáral Az ügyelő sorra járja az öltözőket és meggyőződik .

Next