Ujság, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-24 / 19. szám
__________ A sárga ház és az új lakója Dovgalevsky, az új szovjet nagykövet Párisban Paris, január 17. A rac de grenellei sárga házba, a szovjetek párisi nagykövetségi palotájába ma új gazda költözött be. Dovgalevsky elvtárs, akit Christian Rakovsky utódjául nevezett ki ide az orosz népbiztosok tanácsa. Hanem pusztán a regényes ellentét és a patetikus hangzat kedvéért kitalált mese, amit Moszkvából ma jelentettek: Dovgalevsky nagykövet úr őexcellenciája ugyanakkor érkezett Párisba, sőt, az igaz bolsevikire rávalló kedvenc járművén, a Rolls-Royceján pontosan akkor robogott be a rue de grenellei sárga házba ,amely órában, sőt amely percben Rakovsyt és Trockijt, Radeket és Zinovjevet lolonckoncsin Moszkvában kivitték a pályaudvarra, hogy sic transit! harmadosztályos kupéban elszállítsák őket a messzi kínai határra. Ott most majd néhány hetet, talán hónapot vagy évet fognak eltölteni ama halk és meditatív száműzetésben, amelynek mélabús muzsikája még a cári időkből csendül ismerősen a fülükbe. A rikító párhuzam Dovgalevsky bevonulása és Rakovskyék számkivetése közt szinte önként adódik; — nyilván megcsapta ennek az ellentétnek a szele magát az újonnan érkező bolseviki nagykövetet is. Legalább aki őt ma a családjával megérkezni látta a gare du Nord-on, sokkal inkább egy tűnődő, kissé izgatolt, meghatott, de mindenképpen szerény és filozofikus természetű embert figyelhetett meg benne, semmint valakit, akinek fejébe szállt az önön dicsősége. Dovgalivskyban semmi sincs a parvenüből, vagy abból az arrivista sajátságból, hogy felvetné a saját személyi fontossága tudata. Puha fekete bársony kalapjával a fején, prémgalléros, meglehetősen szerény bundájával, a nagykövet-elvtárs a lehető legegyszerűbb ember benyomását kelti; intelligens munkásét, aki, örökséghez jutván, és egy kicsit, mert régi vágya volt, de egy kicsit a tekintély kedvéért is, most prémes kabátot kerekít magára. Jó az ilyen bunda! Meleg is, aztán meg mégis csak egy felsőbb osztály formaruhája!... Madame Dovgalevsky, az új kegyelmes asszony és a leánya még simplább ruházatban volt: olcsó kis kabát rajtuk, a fejükön utazó tuquc kopott plüsbot; a szoknyájuk ellenben elég merészen szent hadat a polgári divatnak: hosszul. .. Alóla még éppen kilátszik egy-egy sáv a kézzel kötött, szolid pamutharisnyából. A lábukon magasszárű, de lapos sarkú cipő. A Dovgalevsky-hölgyek, úgy látszik, teljesen szűzi lélekkel, ha ugyan nem agresszív szándékokkal érkeztek a divat fővárosába, Páriába. Kicsit zavarodottak is. A francia kormány nevében Fouquiéres úr, a protokollfőnök köszönti őket. A szovjet nagykövetség a teljes személyzetével vonult ki az új gazdája és családja elé. Azonkívül itt van még néhány bolsevik nobilitás. Kézszorítások. Egy pár üdvözlő szó. És Dovgalevskyék, apa, anya és leány, kezesen már engedelmeskednek az újságok foto-ciportjeinek, akik sietve néhány felvételt készítenek róluk. ... Ha Dovgalevskyék soká maradnak párisi állomáshelyükön s a hölgyek majd apránként hozzáidomulnaik a divathoz, azt hiszem, e fényképeik lemezeit szívesen váltják akkor drága pénzen vissza. Restelni fogják, hogy a lapokban így jelentek meg. Ámbár,ki tudja? A divat hallatlanul furcsa egy jószág. Ami ma évült, avult, divatját múlt, holnap modern lehet megint. És ami ma up to date, holnapra netán elavul, ósdi lesz és nevetséges. E tekintetben különben a divat talán magával a bolsevizmussal rokon, amelyről szintén százezrek és milliók hitték, hogy valami vadonatúj dolog, amit követni kell, holott valójában ócskaság volt, a legrégibb, legprimitívebb, legelavultabb gondolat. Nem fejlődés, de visszaesés. Nem haladás, de reakció. Egy örökre elmúlt, ősi termelési rend irányába. * A rue de Grenelle-ben van ez az óriási sárga épület, a szovjet nagykövetség. Régen a császári orosz nagykövetség székelt benne és az utolsó lakói: a régi rend egy csomó hajótöröttje: Makvikon, Struve, Szaszonov és még mások. Hosszú ideig tartották megszállva a palotát. Aztán egy nap Franciaország elismerte a szovjeteket és ezzel végleg talaját vesztette ez az itteni in partibus Oroszország. A palotát ki kellett üríteniök. És beköltözött a helyükbe: Krasszin. Ez a sárga, óriási palota valamikor a cárok magántulajdona volt. Ők ajándékozták az orosz államnak, a nagykövetség céljaira. Nem messze ettől a palotától, a rue de Varennne-ben van különben egy másik, nem kevésbé érdekes sorsa. Ez a másik palota valamikor Ferenc Józsefé volt, aki Galliela hercegnőtől kapta örökbe. Az uralkodó ezt a palotát viszont az osztrák-magyar nagykövetség céljaira ajándékozta oda a monarchia két államának. Egymás szomszédságában volt a két császári hajlék. Az orosz cáré, ma bolsevik nagykövetség. Viszont a mi egykori nagykövetségünk hajléka: francia állami tulajdon lett. Ez a másik palota, a Ferenc Józsiné, azonban tovább is megmarad fejedelminek: a francia kormány majd a Párisba vendégségbe érkező idegen uralkodók számára rendezi be megszállóhelyül... A bolseviknek jó távcsövekkel átláthatnak majd a királyok palotájába és a királyok viszont, ha unatkoznak, átleskelődhetnek a bolseviki követség parkjába. Ami kölcsönösen bizonyára igen tanulságos és helyes lesz. Kár, hogy nem eszméltek rá már régen! ... Ha a bolesevikieknek már azelőtt is módjában lett volna, hogy palotákban lakjanak és viszont, ám a királyok valamivel többet pillantanak a bolsevikiek felé, alkalmasint sok minden másképpen esik, mint ahogyan 1117 előtt és azóta. * Ez a sárga, óriási palota a Faubourg Saint Germain kellő közepén: van benne valami furcsa, kísérteties és megejtő. Köröskörül csupa régi, régi főrangú palota. A francia arisztokrácia szine-java lakik erre, Paris egyik legnobilisabb negyede ez, maga a kővé merevedett, a hagyománnyá nemesedett múll. Remek ódon épületek, két-három évszázados architektonikus csudák. Minden kapu felett címer. Minden épületen nemes patina. És az egész környék felett: az az utánozhatatlan, elemezhetetlen, elringató atmoszféra, amelyet egyedül a históriai helyek és kivált a régi építkezések sugároznak ki magukból valami egészen különös varázslattal. ... Reggel, ha arra megy el az ember, igen méltóságteljes lakásokat lát az ablakokban, amint óvatosan húzzák szét a régi selyemfüggönyöket. Miért ez az óvatosság? Talán, hogy a függönyök szét ne máljanak. De talán, hogy a külső világosság ne törjön be túlságos mohón és turbulensen a még álmodó szalonba. A kapu előtt, pofaszakállas, igen komoly portások. Inasok, piros mellényben, ujjasokkal, bóbitás szobalányok a palota gazdáinak kutyáit sétáltatják a járdán. Hangos szó nem esik errefelé soha. A csend az úr itt. Szinte az álomvázos kellő közepén: Csipkerózsika-kastély. És pont ebben a környezetben van a nagykövetségi palota. A szovjeteké. A címer le van kaparva róla. Ellenben magasan az épület ormán: a sarló és a kalapács. Ezen az emblémán pedig minden csupa arany és csurgó cinóber. Rikító. A környező paloták azonban mélyen lenézik. Nem azért, mert túlságosan nagyúriak ők és dölyfösek, hanem, mert még, ami a forradalmat illeti, azt is látták már annyit és olyant, hogy nem imponál nekik, amit ez a sárga ház hirdet és harsog: a moszkvai. Mi mindent megéltek ők már, ezek az öreg és kényes kövek. Sanscu Joite-ok véres, őrült torjait. Egy egész társadalom vérbe tiportatását. Egy állítólag jobbik kornak a születését. Mennyi csalódás és a nyomában mennyi szkepszis!... Ennyi tapasztalattal gazdagon ugyan hogyne néznék le e régi épületek a hangos és kirívó szovjetpalotát, amelyik még csak nem is tudja, hogy minden társadalomfelforgatás és minden szociális forradalom tulajdonképen nem más, mint kerülő uton való fájdalmas visszatérés ahhoz, ami tegnap volt és ami örök... * Közben itt Parisban, akik Dovgalvskyt régebb idő óta ismerik, legendákat beszélnek róla. Az új nagykövet a háború kitörésekor Bordeauxban élt mint villanyszerelő. Hadiszolgálatra alkalmatlan lévén, nem sorozták be, hanem Bordeauxban maradt és később, a Gironde volt szocialista képviselőjének, Calixte Grunelle ajánlására, bekerült a városi gázgyárba. Félig mérnök volt, félig munkafelügyelő. Egyszerű ember, józan, szerény, csendes. ... Néhány hónappal utóbb, az egyik bordeauxi kiskávéházban, a törzsvendégek csodájára jártak egy orosz különcnek, aki annyi rosszat mondott a németekre, akár a leglelkesebb francia hazafi; a francia katonáról ditirambuszokat zengett; de e sok helyes beszédet mindig egy furcsa végakkorddal zárta be, egy kasszandrikus jóslattal: az entente el fogja veszíteni a háborút, ha egyébért nem, mert Oroszország a szövetségese- Oroszországban minden fenékig rothadt. Oroszország az enyészeté. A francia demokrácia halálos bűnt követett el vele, hogy az abszolutisztikus Oroszországgal szövetkezett. Nagy árat fog fizetni érte. Oroszország majd magával rántja a megsemmisülésbe. És beszélt az elképedt kispolgároknak a cárról, az idegbeteg cárnéról, a misztikus hajlandóságaikról, a gyengeségükről és mesélt nekik az ördöngős, fekete barátról is, Raszputinról, aki birodalmaknak lesz a sírásója. A bordeauxi kispolgárok hátborzongatva hallgatták. Vasárnapi szórakozásul néha a feleségüket is elvitték a kávéházba, hogy az is hallgassa, miket prófétizál ez a bolondos orosz. Ha megkérdezték tőle: — «No és mi lesz mindennek a vége?* — rendíthetetlen meggyőződéssel válaszolta: — ((Oroszországban a forradalom. És ez a forradalom el fog nálunk Seperni mindent, ami most van, a társadalmat, a császári családot, a korrupciót, a csinovnik rendszert, mindent. Egy uj Oroszország jön a régi helyébe és ez az uj: az egész világ gyógyulását hozza!* A bordeauxi kisburzsoák mosolyogva hallgatták: — «Bolond! — mondották róla magukban. A járatosabbak hozzátették: — «Egy misztikus . .. Ezek az oroszok!... Mind ilyenek. Mindig a ködben élnek, mindig a fantazmagóriákban!* Ha e bordeauxi kispolgárok egyike tegnap véletlenül kinn lett volna a párisi gare du Norde-on, vájjon mit gondolhatott volna magában? Ha egyáltalában gondolt volna valamit, hát alkalmasint ezt:— Ez a Dovgalevsky!... Az új kegyelmes Úr .. . Becsületemre, a megtévesztésig olyan, mint az a titokzatos, bolond orosz volt, aki a forradalmat mondta be nekünk. Csak valamivel kövérebb lett azóta ... És pár évvel öregebb ... És ha jól emlékszem, akkor bundája se volt neki, noha 1915-ben, Bordeauxban is igen kemény volt a tél . .. Adorján Andor * csokoládé ÚJSÁG Az Országos Munkásbiztosító Intézet elnöksége, igazgatósága, tisztviselői és orvosi kara, valamint összes alkalmazottai mély fájdalommal jelentik, hogy dr. Kodó János m. kir. kormányfőtanácsos úr, az Orsz. Munkásbiztosító Intézet vezérigazgatója folyó hó 23-án reggel vs 7 órakor, életének 43. évében váratlanul elhunyt. Temetése a kerepesi úti temető halottasházából folyó hó 24-én délután 3 órakor lesz a róm. kat. egyház szertartásai szerint és a székesfőváros által adományozott díszsírhelyen helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szentmiseáldozatot folyó hó 25-én, szerdán délelőtt 9 órakor mutatják be a belvárosi főplébániatemplomban. A megboldogult az Országos Munkásbiztosító Intézetnek fáradhatatlanul buzgó, kiváló munkása és vezére volt, akinek tragikus körülmények között váratlanul történt elhunyta a magyar munkásbiztosítás ügyének szinte pótolhatatlan veszteséget jelent. Az elhunyt a magyar szociális biztosításnak, a közegészségügynek és a szociálpolitikának egyik legkiválóbb harcosa és hervadhatatlan érdemeket szerzett munkása volt. Jellemével, fáradhatatlan tevékenységével a legnehezebb időkben is példája volt a köz érdekében pártatlanul dolgozó tisztviselőnek. A nemzetnek tett szolgálatai közbecsültté tették nevét. Emléke nemcsak szívünkben él, de mindennél maradandóbb emléket állított önmagának az általa létesített nagyértékű munkásbiztositási és közegészségügyi intézményekben. Budapest, 1928 január 23. Országos Munkásbiztositó Intézet. Az örök világosság fényeskedjék neki. Minden külön érzés rés helyett! Mély fájdalommal jelentjük, hogy szeretett atyánk, családunk dísze és büszkesége, I. felyis Maur a Ferencz József kereskedelmi kórház közel félszázadon át vot vezető belgyógyász főorvosa, a Ferencz József-rend lovagja stb. folyó hó 22-én hajnalban hosszú, kínos szenvedés után életének 77. évében az élők sóréból elköltözött. Drága halottunkat folyó hó 24-én, kedden déli 1 órakor temetjük a rákoskeresztúri izr. temető halottasházából. Ralph Faragó és neje Emma Lamb New- York, Barta Sándor és neje Frischmann Margit, dr. Faragó István és neje Diechsler Ilonka, dr. Faragó Kornél mint gyermekei, özv Frischmann I. Frigyesné mint sógornője. Számos unoka, dédunoka, sógor és sógornő. Nyugodjék békességben! KEDD. 1928 JANUÁR 24 Dr. Lukács János és Popper Ottóné sz. Lukács Mária fájdalomtól megtörten tudatják családjuk nevében is, hogy forrón szeretett édesatyjuk szegedi lukács József m. kir. udvari tanácsos, a Magyar Általános Hitelbank igazgatóságának tagja, stb. stb. e hó 23-án, hajnalban, hoszszu szenvedés után, csendesen elhunyt. A megboldogultat e hó 24-én, kedden délután fél 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a kerepesi uti szr. temetőben. Budapest, 1928 január 23. A Magyar Általános Hitelbank igazgatósága őszinte gyászban jelenti, hogy az intézet igazgatóságának tagja és ny. ügyvezető igazgatója méltóságos szegi lukács József ur m. kir. udvari tanácsos, a Ferenc József- rend középkeresztese a csillaggal, stb. stb. folyó hó 23-án reggel jobblétre szenderült. A megboldogult több mint két évtizeden át volt az igazgatóság tagja és évek hosszú során át mint ügyvezető igazgató közvetlenül is részt vett az intézet vezetésében. Kivételes képességeit, széleskörű tudását és gazdag tapasztalatait mindenkor a legnagyobb odaadással állította az intézet szolgálatába. Emlékét hálás kegyelettel őriztük Budapest, 1928 január 23. Schwarcz Jakab és neje, Rothauser Chlestin mint szülők, fájdalomtól összetört szívvel jelentik, hogy a legjobb gyerek, testvér, sógor és nagybácsi Somogyi Imre életének virágjában, 29 éves korában, folyó hó 19 én hosszas szenvedés után elhunyt. Tapolca, 1928 január hó 22 én. Breisach Miksáné szül. Schwarez Ilonka, Schwarez Miksa, Somogyi Henrik testvérei, Breisach Miksa, özv. Schwarez Ödönné sz. Singer Berta, Schwarez Miksáné szül. Stein Ida, Somogyi Henrikné szül. Haasz Lilly sógora és sógornői. Minden külön értesítés helyett! Wiener Ármin és neje szül. Bergmann Irma, Farkas Richard és neje szül Hergmann * rzsi úgy a *aját, mint gyermekeik Wiener Anci, Gulli és Jani. Farkas *-at, valamint testvérei és az egész roko^s^ nevében fájdalomra megtörtén jelentik, a lejou eláldozóbb, imádott jó anya, nagyanya, testvér és rokon, özv. Berpio iisti sztl. Veisz Berta életének 70 tk évében, január 22-én történt gyászos elhunytát. Drága halottunk hűlt tetemét e hé 24 én, kedden délután 2 órakor fogjuk Budapesen, a rákoskereszturi izr temető halottasházából örök nyugalomra helyezni. Felejthetetlen emlékét kegyelettel fogjuk mesőrizni! ! ! !