Ujság, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)
1928-03-01 / 76. szám
2 ÚJSÁG VASÁRNAP, 1928 ÁPRILIS 1 Nagy politikai harcok Indiában írta Schalek Alice az Újságnak Indiába küldött munkatársától II. Utánnyomás tilos. Delhi, február 18. Bámulatosak a parlamenti szokások: a második napon mindenki megtalálja a régi helyét. A társaság, ha lehet, még ragyogóbb, mert hiszen együtt van Delhiben minden maharadzsa s a fejedelmek közül sokan az udvari páholyból hallgatják az ülés lefolyását. De a hangulat sokkal izgatottabb, az indusok oldalán megszűnt minden irónia, gúnyos kacaj s megszűntek az udvarias csipkelődések; a jobboldal természetesen következetes magához, mert az európai épp oly nyugodt fölénnyel és biztonsággal dőlnek hátra ülőhelyeiken, mint eddig. Ma a nagy pártvezér, Pandit Motilal Nehru beszél, ki az első helyet foglalja el a szélső baloldalon. A kézzel szőtt fehér Gandhi-tógában, a khaidarban roppantul jelentékeny embert mutat az ősz hajával, domború homlokával, óriási orrával és előreszökő állával. Arcának egyes részei Goethera, Wagner Richardra, Cézára, sőt Dantera emlékeztetnek. Minden vonása egy-egy történelmi emlékeztetés— de nem a Kelet történetéből. Ezek az intellektuellek ,levetették magukról az ázsiai jelleget és Anglia angolosan iskolázott szellemekkel látja el magát szemtől-szemben, akiktől talán nem szabadul meg többé. Motilal beismeri, hogy nehezen volt rábírható, hogy pártjának ajánlatát azzal a szóval képviselje, hogy: «jelenlegi formájában*, mert ellene van minden bármily formájú bizottságnak, országának abszolút szabadságát követe'* . Azt kéri, hogy Motilal akkor szin. * barátja lenni, amikor Madrid nem akarta felvenni őzt a fiát. De az ilyen nagyon is nagyszabású emzik. Shakespeare-rel mondja: «Sik, becsületes ember]. Persze azt, aja a többi delegáltról mondott (t y teljesen jelentéktelen emberek). ja megismételni, mert egészen n. , hogyan van összeállítva ez a bizottság. *A háborúban nekünk megígért önrendelkezési jogot akarjuk mi, amelyről a háború után úgy elhallgatta ?rt állítólag a mohamg&y^tík., íl páriák, az .»ml keroííke^öke szavainál derültsé mód az egész Házban) millióit kell megvitteni ellenünkben. Ezek a milliók nincsenek, India egységes önökkel szemben, velünk tart minden nagy párt, a mozlim liga, a kongresszusi párt, a hindu és a szabadelvű föderáció, velünk tartanak a nem-bramánok és velünk tart a kereskedelmi unió. Két évvel eelőtt még együttműködést ajánlottam fel ""nőknek, de a várakozás ideje letelt. Most érkezett számunkra ugyanaz a korszak, mint Kanada, Ausztrália, Izland számára, n ám jöjjenek az országba angol testületek az önök érdekében, tanácskozni fognak velünk egyenlő joggal (ez a szó, hogy «equal status ad equal terms* a leggyakrabban fordul elő ebben a szenzációsvitában), de a mi érdekeink tekintetében csak a mi szavazatunk lehet irányadó. Tudniillik mi az angol szavaknak különböző jelentőségeket tulajdonítunk, míg India az önök ígéreteiből csak egyetlenegy értelmet olvasott ki,önök két értelmet rejtettek beléjük!* Halálos csend uralkodik. Mindenki tudja, hogy most India szellemi hatalmassága beszél. Motilal a középúton van a békülékenyebb Goswani közt, ki még most is nyitottnak mondja az ajtót és a szilaj Ranga Iyer közt, ki nyersselyemszínű Gandhi-tógájában és simára borotvált kerk arcával olyan, mint egy római légionárius. Azt mondja, kérdezték tőle, hogy ki tudja-e űzni az angolokat tintával, tollal és itatópapirossal. — Egy népnek csak talpra kell állnia s akkor elég a ceruza is! Izland kanalakkal és villákkal harcolt. Általános nyugtalanság közben olvas fel egy hosszú persziflázst az angolországi német uralomról, aztán egyszerre így kiált komolyan: — Ha India nem kapja meg a szabadságát épp úgy, mint minden többi nép, akkor az fog történni itt, ami ott történt, hogy elérjék ezt a célt. Akkor el fogják söpörni ezt a parlamentet épp úgy, mint a dumát. És ha csakugyan nem volnánk képesek egyedül védekezni. — nos, akkor jöjjenek az oroszok! Szenzáció. — Ez persze nem szavazat volna! — kiáltják a jobboldalról. — Mindenesetre jobb az, mint az angol raj (jog)! Minden védelemnél jobb bizonyságai ezek a szavak annak a szabadságnak, melyet az angol uralom megadott. Az Európában elnyomott népek valamelyike szólna csak így parlamentjében a rajta uralkodó népről! De az angol szónok csak annyit mond: — A szabadságot sohasem szokták adni, azt vagy evolúció, vagy forradalom hozza meg. . És válaszképként hangzik vissza: — Nem kell nekünk karácsonyi ajándékképen sem! Goswanni kijelenti, hogy a világnak teljesen mindegy, hogy Lengyelországban vagy Csehszlovákiában van-e szabadság, de India szabadsága meg fogja változtatni a világ képét. E tény fontosságával szemben Sir Simon nagyon is kicsiny ember. — Saját személyes ügyeimet szívesen bíznám e derék ügyvéd kezére, de 320 millió ember ügyét nem. Nekünk is vannak jó ügyvédeink. Az én saját főnököm legnagyobb ügyvéde volt maga korának. (Szomszédom odasúgja nekem, hogy Doss arra érti, kinek temetésén ötmillió gyászoló vett részt.) — De az angolok egyáltalában nem oly okosak, mint az ember hinné. Mily borzasztóan ártott nekik Lord Birkenheadnak az a tegnapi nyilatkozata, hogy a bizottság mindenesetre dolgozni fog! Megmutatta ez a nyilatkozat, hogy Anglia 150 év elmúltával is — mily kevéssé ismeri Indiát. A hat színpadi személy módja szerint keresi szerzőjét ez a bizottság! Az óriási kacaj bizonyságot tesz arról, hogy ez az indiai parlament olvasta a modern európai irodalmat! S a kacaj rosszindulatúan növekszik meg, mikor a szónok megmagyarázza, hogyan jött létre a háromszáz üdvözlő távirat. — Minek is jött a bizottság? Minden tájékoztatást írásban is meg lehetett volna adni. Hiszen megint hamis jelentést fognak tenni rólunk, hiszen még lord Reading, az alkirály is hamis tájékoztatást adott négy évvel ezelőtt, mikor a Ronstal-bill, a bírói tárgyalás nélkül való elitélés fontos ügyében azt vallotta, hogy két biró látta az aktákat. De ezek a birák illetéktelenek voltak. — Nos, ez a pont nem volna-e panasztétel a bizottság előtt? — kacag az angolok egyike. De a szónok visszautasítja a humort. A humor egyáltalában nem lévő elem Indiában. A legkeserűbb, legperzselőbb gúny váltakozik ott a tragikus komolysággal, a mélyen sebztett méltóság a királyi grandezzával. Küzdő rép nem engedheti meg magának a humort, Jazt csak a biztonlét fejleszti ki. Egy szónok végre azt mondja, hogy Antiíia ereje támogatta India gyengeségét. Goswipn felhívja a gyűlést, hogy ne felejtse el ezt a szót és keresse a békés megegyezést. De Anglia ne tekintse Indiát pusztán a szónokok országának. Bizonyos, hogy aki még beszél, az nem veszedelmes, mert a veszedelem csak a némán hallgatóktól ered. Már pedig Indiában a többség azok közé tartozik. Még sok nagy és kérlelhetetlen nyilatkozat következik az ezután felszólalók részéről. „A győztes nemzeteknek csak a hatalom iránt van érzékük, nem pedig a felelősség iránt". — „Anglia hatalmasai meg akarnak alázni bennünket a világ szemében". — „Miért hanyagolják el önök az indiai népérzelmeket?" — „A tehetetlen Indiában is áll az, hogy ember tervez, Isten végez!" — „Hogyan lehetnek az angolok olyan hálátlanok, hogy megfeledkeznek arról a vérről, melyet érettük ontottunk!" — „Azt mondják önök, hogy az értelmiség csak egy töredéke Indiának, de ez a töredék India feje!" — „Szemünkre vetik önök, hogy indítványunk negatív, de annak kell lennie, mert kivágja testünkből az önök méreganyagát". — „Képviselőnk egyenlő joggal ül a népszövetségben, miért tagadják meg önök tőlünk az egyenjogúságot a saját országunkban?" — „A mi segítségünkkel egyengették önök az utat a népszövetséghez, most pedig már nem alapították volna azt a mi számunkra is?“ — „Önök barbárokként éltek szigetükön, mikor mi saját bölcseségünket tanítottuk a világnak. És utóbb is nem bölcseség által, hanem csak diplomáciával és kereskedőszellemmel jutottak nálunk hatalomhoz!" Természetesen az angol részen is temérdek érvet tartogatnak. Hogy téves dolog Indiát európai országgal állítani egy sorba, mert India sokfélébb, mint egész Európa, hiszen az indus nem nép. Ha India kormányozhatná magát, hogyan lehet az, hogy a 70.000 angol 320 millió embert kormányoz? Hogy akárhányszor egyetlen egy, fegyverrel nem rendelkező ember igazgat egy egész kerületet? Senki sem akadályozta meg Indiát abban, hogy gyárakat építsen, iskolákat alapítson, Európában sem teszi ezt a kormány. Az angol áru számára biztosított egyetlen kedvezményt — a lancashirei árura vonatkozót — rég megszüntették, de az indiai áru kedvezménye Angliában érvényben van még. Crawford ezredes, a politikai vezér, mindezt s még többet mondhatott volna, de minthogy világossá válik, hogy a kormány kisebbségben fog maradni, a taktika megváltozik. Tudniillik a jobboldal néhány szavazatát leszerelték, például Sassounnak, Bombay leggazdagabb emberének szavazatát, aki gyártulajdonos létére nem kerülhet szembe a néppel. S ekkor a kormány kiadja a jelszót, hogy ne mondjon senki semmi sértőt, semmi át nem hidalhatót, ne kisebbítse senki a másik oldal szónoki és parlamenti győzelmét, hogy aztán, mikor a mámor elmúlik, vissza lehessen térni az észszerű tárgyalásokhoz. Az angol szónok tehát csak annyit mond, hogy Indiának végre meg kellene tanulnia, hogy becsülje meg az angol fairnesst ,s le kellene vetnie a bizalmatlanságnak sötét szemüvegét. — Ragadják meg önök Anglia testvér kezét, mi jobb svajaristák vagyunk, mint önök, mert mi működésbe akarjuk hozni a gépezetet, de önök megakadályoznak bennünket benne. Nem a bizottságot éri emiatt csorba, nem, önök maguk szenvednek kárt. Az önök okossága elvégre úgyis mellettünk van, csak éppen, hogy legázolja az önök vak hazafiassága. Nincs köztünk más, mint egy félreértés és senki sem akarta megsérteni önöket! De ekkor ez a kiáltás hallatszik a baloldalról: — Velünk mégis sokkal mélyebb dolog történt az egyszerű megbántásnál! Motilas most kimondja a nagy szót: — A nemzet elvárja, hogy minden férfi a helyén álljon. Két álló napig tizenegy órától ötig tartott a vita. Az első nap déli szünetét Mohamed Alival, a szélsőbaloldalhoz tartozó muzulmánnal töltöttem, ma a jobboldal leghívebb két mohamedánjával, Sir Abdul Quayyunnal és Sir Zulfhar Ali Khannal költöm el reggelimet. Mind a két párt azt állítja, hogy India egész mohamedán világa mögötte áll. A másik rész csak kicsiny, jelentéktelen kisebbségek nevében beszélnek. Hogy valósággal melyik fél az igazi szócsöve a hetven millió muzulmánnak, ez idő szerint egyáltalában alig tudja valaki, de az az egy mindenesetre bizonyos, hogy ezúttal a mohamedánok jelentik a komponát a mérlegen s hogy ennek következtében a mohamedán Jinnah, aki az egész bojkottot rendezte, a vezetőalak a játékban. A szavazás óriási izgatottság közepette folyik és csakugyan úgy van, a mohamedánok döntik el a viadalt, mert a kormány mellett a tizennégy kinevezett és a huszonhat hivatalos tagon kívül csak kilenc mohamedán és egyetlen egy hindu, név szerint az a Sir Harrising Gour (Serajim Nindu árulónak mondja őt) szava, ki kezdetben kijelentette, hogy egyik párt mellett sem szavaz, de aztán, erős megkörnyékeztetés után a jobboldalra vitette át magát. A huszonnyolc mohamedán közül tizennyolc a bojkott mellett adja le szavazatát, úgy hogy a kormány hatvankét szavazattal hatvannyolc ellenében vereséget szenved. Tomboló ujjongás tör ki a baloldalon. De mi ez?. . . Sir Blackett, az angol szónok eszméletlenül roskad vissza az ülésére, -hogy tragikusan venné? Csodálkozás villan át az agyvelőmön, mert hiszen tudom, hogy az angolok, bármennyire szerettek volna győzni, nem tulajdonítanak túl nagy fontoságot az egész parlamentnek. De nem is egy élessarkú kézitáskát dobtak a 1irlap- bírói karzatról a fejére. Szándékosan? Véletlenül? A győzelmi kiáltás , sok mindenesetre tüstént elhallgatnak az ellenfelek az elsők, akik segítségül siettek s a bensőséges érintkezés, mint mindig, ismét helyreáll. E baleset benyomása alatt némán üresedik ki a terem, künn áll Serofim Naidu. „Művemet befejeztem", mondja. Mintegy két héttel ezelőtt ezt a kiáltást hallottam: „Micsoda munka, összetartani ezeket a férfiakat". Tudniillik az indusok nagyon féltékenyek még saját nagyságaikra is. Különös, hogy éppen az elnyomott nők országában irányadóbb a női befolyás, mint nálunk. Soha európai nőnek nem sikerült volna együvé kényszeríteni ezeket a széthúzó elemeket. Ansari dr. orvos, a politikai vezető (de nem képviselő) házában mintegy száz üres szék sorakozik. Ezekre mutat reá Naidu: I — Nem fogunk megállni sikerünknél. Tíz perc múlva megkezdődik az ülés, mely alkot- I mányunkat fogja kidolgozni. — És sugárzó arccal mondja el nekem, hogy sikerült „elküldeni" a jobboldal négy tagját. Azt, hogy hogyan, nem akarja elárulni. Lassan-lassan megjelennek az elvbarátok. Fáradtan, törődötten, de boldogan. Különösen Jinnahnak ragyog a szeme. — Ő volt a vezérkari főnökünk s én voltam a hadsegéde — mondja Naidu. A jobbára festői módon Kheddarba öltözött harcosoknak ez az éjjeli gyülekezése olyan, mint egy mesterileg megrendezett operai összeesküvés. Sokkal józanabbul múlik az est az angoloknál. A hotelben szmokingot öltve költik el ebédjüket, mint mindig s egy szemernyit sem vesztettek el biztos maguk tartásából. Ellenkezőleg. — Nekünk jobb igy. Mert Simon maga fogja meghallgatni mindazokat, akik nem az indusok előtt akarnak beszélni, de őszkor valószínűleg az együttes vizsgálat engedményével fog visszatérni. Az egész dráma annyi, mint a vízre mért csapás. Most már látták az indusokat! Fogalmuk sincs demokráciáról ezeknek az embereknek, kik alkotmányért kiabálnak. Most a parlament választhatta volna be őket a bizottságba, de nem azt akarják, hogy a király nevezze ki őket. Megkóstolták az újpesti vizet a járásbírósági tárgyaláson és megállapították hogy bűzös . .. Per az Ister elleni Próbaper, amely után a perek lavinája indul meg Annak idején beszámoltunk arról, hogy milyen elkeseredéssel tanácskozott az újpesti képviselőtestület arról, hogyan lehetne Újpest város ivóvizét feljavítani. Újpest város vizét az Ister szolgáltatja és a naponkint felhangzó panaszok ellenére a víz ugyanolyan ihatatlan, rosszillatú maradt, mint volt régebben. Tisztifőorvosi vizsgálat állapította meg az Ister vizéről, hogy emberi fogyasztásra már csaknem alkalmatlan hihetetlen rossz izénél és illatánál fogva, de azért a több, mint hetvenezer lakosú város közönsége kénytelen továbbra is az Ister rossz vizét inni, magasabb vízdíjak mellett, mint amennyit Budapesten fizetnek. Elképzelhető, milyen érdeklődés fogadta Újpesten azt a hírt, hogy egy újpesti ügyvéd, Lengyel Sándor dr. pert indított az Ister vízművek ellen. Lengyel dr. azért perelte be az Ister vízműveket, mert az újpesti víz ihatatlan és emiatt ásványvizet kénytelen fogyasztani, aminek az árát kívánja megtéríttetni. Az érdeklődés annál nagyobb volt Lengyel dr. perének kimenetele iránt, mert ez a per tulajdonképen próbapernek számít, amelynek kedvező kimenetele után előreláthatólag a perek lavinája indul meg az Ister vízművek ellen. Az újpesti járásbíróságon Weszely Ferenc dr. járásbíró tárgyalta a pert. A bírónak arra a kérdésére, hogy nem lehetne-e az ügyet békésen elintézni, az Ister vízművek jelen volt képviselője kijelentette, hogy a kérdés elvi jelentőségű és ezért a döntést a bíróság bölcs ítéletére bízza. A járásbíró azután ismertette a per anyagát. Bachraty Ferenc dr., az Ister védője beadványában rámutatott arra, hogy Lengyel dr. nincs szerződéses viszonyban a vizművel és az Isterre vonatkozó perek a városra tartoznak, nem a bíróság elé. Lengyel Sándor dr. azzal döntötte meg az ügyvéd érvelését, hogy a vizmű igenis a város polgáraival, illetve fogyasztóival áll szerződéses viszonyban és ezért a bíróság a pergátló kifogást elveti, mert senkit nem lehet törvényes bírójától elvonni és a bíróságon mindig a törvényez irányadó az egyéb hatóságok rendelkezéseivel szemben. Lengyel Sándor dr. kifejtette, hogy az Istennek kötelessége teljesen jó vizet szolgáltatni; ha bármilyen oknál fogva rossz a víz, a saját költségén köteles olyan szerkezeteket vásárolni és üzembe helyezni, amelyek által teljesen élvezhetővé válik a víz. Bachraty dr., valamint az Ister cégvezetője elismerték, hogy a víz rossz szaga és algák tenyésznek benne a sok vastartalom miatt, de szerintük erről a társaság nem tehet, mert több izben kérték a várost vastalanitók felállítására. Lengyel dr. rámutatott arra, hogy a társaság kötelessége a vastalanitó felállítása, valamint a csövek állandó öblítése. Lengyel dr.-nak erre a megjegyzésére a vízművek cégvezetője mosolygott, mintegy megcáfolásául annak, hogy az Ister a csöveket állandóan öblögeti. Weszelly bíró figyelmeztette a cégvezetőt, hogy a város lakosságának egészségét érintő ügy tárgyalásakor nem illik nevetni. , Most a bíró egy pohár vizet hozatott a tárgyalóterembe, azt megkóstolták és bűzösnek találták, mire az Ister cégvezetője elismerte, hogy a vizet állandó veszély fenyegeti egyrészt az ottani romlott talaj miatt, másrészt a Dunaág elzárásával az állóvíz megfertőzi és egészségtelenné teszi a vizet. A bíró a tárgyalás folytatását április 11-ére halasztotta el, utasította az Ister védőjét, hogy újabb iratait nyolc napon belül nyújtsa be. A tárgyalás végén Lengyel Sándor dr. kijelentette, hogy kilencven pengős igényét leszállítja egy üveg ásványvíz árára, mert nem az összegre, hanem az elvi jelentőségű döntés nyomán iható jó vízre tart igényt. Természetes, hogy Újpesten széltébenhosszában erről a járásbírósági tárgyalásról beszélnek, amelyen a bírósági asztalra helyezett pohár vízből állapították meg, hogy ihatatlan, rosszillatú és vastartalmú. És ezt a vizet, amelyről bíróilag állapítják meg, hogy élvezhetetlen, kénytelen fogyasztani napról-napra drága pénzen az újpesti polgár.