Ujság, 1933. október (9. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-18 / 237. szám
$1 tett Franciaország külpolitikai helyzetéről s kijelentette, hogy Franciaország és barátai között ezidőszerint sokkal erősebb a barátság, mint valaha is volt. A kormány tudja, hogy a közvéleményt különböző aggodalmak töltik el és éppen ezért gondoskodni fog arról, hogy a népet minél hamarább felvilágosítsák a kormány szándékairól. „Európa rábízhatja magát Mussolini bölcseségére” — írja az olasz sajtó Róma, október 17. Az egész olasz sajtó egyöntetűen helyesli a német kormány álláspontját a biztonság, leszerelés és egyenjogúság kérdésében és megállapítja, hogy Olaszországra fontos közvetítő szerep vár az összekuszált nemzetközi helyzet tisztázásában. A Corriere della Sera véleménye szerint most már nem lehet tovább leplezni azt a tényt, hogy a népszövetség egyetemleges jellege Németország és Japán kilépésével végleg megszűnt, tekintettel arra, hogy ezen a két nagyhatalmon kívül nincs képviselve a népszövetségben Szovjet- Oroszország és az Egyesült Államok sem. A népszövetség intézményének pótlására új irányelveket és új módszereket kell keresni s Európa nyugodtan rábízhatja magát Mussolini bölcsségére, aki megmutatja majd a világnak a helyes utat. Olaszország eddigi magatartása már megmutatta,miben látja az olasz kormány Olaszország nagy feladatát a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben. Mussolini azt akarja, hogy új tárgyalások induljanak meg egészen más alapokon, mint eddig és olyan hangnemben, hogy a németek ne érezzék folytonosan a megaláztatásukra irányuló törekvéseket. Nem szabad elszigetelni Németországot és meg kell akadályozni, hogy a németek elkeseredése váratlan és veszedelmes komplikációkra vezessen. A Gazetta del Popolo szintén azt írja, hogy Németország, éppúgy, mint a versaillesi béketárgyalások idején, állandóan azt kell, hogy érezze: falhoz akarják szorítani és még jobban meg akarják alázni. A versaillesi idők azonban már elmúltak s Németország ma már elkeseredetten védekezik minden ilyen törekvés ellen. A lap ezután azt a következtetést vonja le Hitler kancellár szombati rádióbeszédéből, hogyha Németország be is jelentette kilépését a népszövetségből és otthagyta a leszerelési konferenciát, ezzel még nem robbantott fel maga mögött minden hidat. Továbbra is vannak lehetőségek a megegyezésre, ezt a megegyezést azonban most már nem Genfben, hanem Genfen kívül kell keresni. „Meg kell szüntetni a leszerelési értekezletet!" Róma, október 17. A Stampa vezércikkében is megállapítja, hogy 48 óra bizonyára nem elegendő a Németország visszavonulásával teremtett nehéz helyzet tisztázására, de máris jelentős megnyugvás észlelhető minden irányban. A fascista Olaszország mint már évek óta , most is jó példával járt elől: alig egy nappal a bejelentés után Olaszország kiadta azt a nyilatkozatot, amellyel tájékoztatta a világ közvéleményét. Mindenekelőtt tanulmányozni kell azokat a lehetőségeket, amelyek kedvező eredményre vezetnek. Elsősorban meg kell szüntetni egy zavaró tényezőt: a leszerelési értekezletet. Az augurok jelenléte a Lebman-tó partján mindig rossz előjel: csalhatatlanul húzza az égiháborúkat és villámokat. Németország úgy látta — folytatja a Stampa —, hogy a genfi zűrzavarban már nem*, tudja megértetni törekvéseit és ezért — a német lélek jellegzetes következetességével — szükségesnek látta, hogy megtegye ezt a „zajos** lépést. Mindenesetre Genfbe csak akkor szabad újból visszamenniök, ha a négy nyugati nagyhatalom és az Egyesült Államok már teljesen megegyeztek egymással, előbb semmiesetre sem. Az a vád teljességgel tarthatatlan, hogy Németország bezárta maga mögött az ajtót, hiszen a felelős német nyilatkozattal is számolni kell, amely hangsúlyozta Németország együttműködésre irányuló jóakaratát. A Corriera della Sera szerint a német belpolitikát egy ideig teljesen a választások fogják betölteni és arra is lesz idő, hogy a világ részletesen megismerje, amit a németek akarnak és amit a többi nép és a többi kormány megvalósíthat. A helyzetet tisztázni kell és bizonyos, hogy ebben Olaszországnak nagy része lesz. A Giornale d’Italia vezércikkében Gayda főszerkesztő is megállapítja, hogy az olasz hivatalos körök nyugalma hamarosan átterjedt a többi európai fővárosra is. Az első kedvező jel a genfi tárgyalásole elnapolása volt, ami teljesen megfelel Mussolini szándékainak. A franciák nem akarják a négyes értekezlet elé vinni a leszerelés ügyét Paris, október 17. A francia lapok általánosságban idegenkedéssel fogadják azt a gondolatot, hogy a leszerelési értekezleten függőben maradt kérdéseket a négyes szerződést aláíró nagyhatalmak különértekezletén vitassák meg. A lapok úgy vélik, hogy ezt a megoldást amúgy is meghiúsítanák azok a kívülálló államok, amelyek nem hajlandók jóváhagyni a meghallgatásuk és részvételük nélkül hozott fontos határozatokat. A Paris Soir genfi tudósítója beszélgetést folytatott Lengyelország és Törökország képviselőivel, akik kijelentették, hogy a tegnapi ülésen azért tartózkodtak a szavazástól, mert a nyilvánosságra akarták hozni, hogy helytelenítik a leszerelés kérdésének a leszerelési értekezletről való esetleges elvonását. A német népszavazás célja Berlin, október 17. A nemzeti szocialista párt vezérkarának keddi tanácskozásairól az esti órákban hivatalos jelentést adtak ki, amely szerint az értekezleten a küszöbönálló választással és népszavazással kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. Frick dr. birodalmi belügyminiszter, a nemzeti szocialista párt birodalmi frakciójának vezére elsősorban a jelöltlisták összeállításáról tanácskozott a kerületi vezetőkkel. A propagandavezérek gyűlésén Goebbels dr. tartott előadást a választási és népszavazási propaganda megszervezéséről. A november 12-iki szavazás világpolitikai jelentősége abban áll — mondotta Goebbels —, hogy be fogja bizonyítani, mennyire nem lehet a Hitler-kormányt az erőszak kormányának nevezni. A szavazás eredményéből a világ megtudja majd, hogy a Hitler-kormány az egész német nép képviselője és szóvivője. Goebbels bejelentene, hogy a küszöbönálló választási harcot egészen újszerű propagandamódszerekkel folytatják. Az egész német népet meg akarják mozgatni, a propagandát szájról-szájra adják s a népgyűlések és felvonulások lavinaszerűen követik majd egymást. fi Gyilkosság a vonaton írta Megyery Sári (Lacy von Blondel) — Bocsánat — nyitott be a hotelszobámba egy feldúlt arcú férfiú salzburgi tartózkodásom egyik délutánján. — Ön ugyebár a múlt hét keddjén a Bécsből induló 8.40-es gyorssal érkezett ide? — Igen — hebegtem csodálkozva. — És bent ebédelt az étkezőkocsiban? — kérdezte fokozódó izgalommal. — Nem, Linzben a pályaudvaron ettem valamit — olyan vallatásszerűen förmedt rám, hogy nem akartam hazudni. — Akkor nem tudja, akkor maga nem tud semmit — roskadt egy székre, a kezeibe temetve az arcát. — Vagy talán mégis, kérem mondja meg, örök hálára kötelez vele, nem tud-e arról, hogy az étkezőkocsiban az utasok, vagy a személyzet közül valaki galambot evett volna? — Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Ki ez az ember? Mit akar? Egészen biztos, őrült, önkénytelenül egy lépést tettem az ajtó felé, észrevette. — Kérem, maradjon — könyörögte —, legalább hallgassa végig a tragédiámat, akkor bizonyára meg fogja érteni, hogy így ismeretlenül betolakodtam. Bemutatkozott. Valami angol nevet mormolt. Gépiesen még a szokásos „Hole do you do“-t is hozzátette, aztán belekezdett az élettörténetébe. Tizenkét év óta van Bécsben, nyelvleckékből tartja fenn magát és minden gyönyörűsége a postagalambtenyésztés. Még mint gyerekre, Angliában a nagybátyjától ragadt rá ez a szenvedély, semmi áldozat sem elég nagy neki ahhoz, hogy a rossz viszonyok dacára ne kelljen ezt az egyetlen örömét feladnia, másfélórányira lakik a várostól egy kis kertes házban, a galambdúcot, valóságos műremek, ő maga építette. Mindennap hajnalban kel, hogy még elég ideje legyen ellátni a galambjait és hogy még kivihesse őket valahová, ahonnét hazarepülhessenek. Vasárnap és ünnepnap persze mindig nagyobb távolságra, s akkor a délutáni mulatsága, hogy a kertben a padon ülve várja őket vissza. Mert az ő szavait idézve — Nincsen ennél szebb a világon. Halálos csendben órákig nézni a kék eget, amíg egyszerre csak egész messziről feltűnik egy apró kis fehér, pont, aztán a második, a harmadik, amíg végre az összes galambjaim ott repdesnek újra körülöttem. Az én külön kis repülőosztagom, aminek én vagyok a kapitánya. Micsoda öröm figyelni, hogy tökéletesednek az utódok egyre rövidebb idő alatt teszik meg a kilométereket, szinte ritkaság, ha valamelyik elmarad, vagy eltéved, legfeljebb, ha ködös, esős idő van. Most már olyan eredményeket értem el, hogy, a tíz legjobbal versenyre készültem. Csak az volt a nehézség, hogyan szoktassam őket egyre nagyobb távhoz? A postagalamb-egylet ugyan foglalkozik ezzel, elvállalja, hogy hetenként egyszer vonaton elszállítja a tagok galambjait, ahonnét aztán kiengedik őket és visszarepülhetnek, de öt groschnil számítanak darabonként. Tíz galambnál ez már heti 5 schilling. Honnan vegyek én ennyi pénzt? Pláne ilyenkor, a hosszú nyár után, amikor hónapokig alig volt valami keresetem. Ez volt a vesztem. — A föld alól is elő kellett volna kaparnom. De én okosabb akartam lenni, gondoltam egy nagyot és a múlt kedden kosárba tettem a tíz versenygalambot, kimentem a pályaudvarra, hogy ott majd csak akad valami rendes ember, akire rábízhatom őket. Épp akkor indult a párisi gyors, amivel szintén jönni tetszett. Az étkezőkocsi konyhaablakából kikönyökölve, becsületes arcú fiú bámészkodott. Valami ,kuktaféle lehetett. Megkérdeztem, nem lenne-e szíves magával vinni a galambjaimat és azokat St. Pollenben kiengedni, az 60 kilométer. Kezdetnek elég lesz. Elvállalta. Nagyon megköszöntem, borravalót is adtam neki és csak, amikor már elment a vonat, kezdtek rossz sejtelmeim lenni, hátha mégse biztam jó kezekre, az ablakból olyan furcsán mosolygott vissza rám az a kölyök. Fel akartam ugrani a vonatra, de nem mertem. Áh, képzelődöm. Amikor kiléptem a pályaudvarról, megint úgy éreztem, jól intéztem el a dolgot és már azt terveztem, hogy a következő héten Melkig, aztán Linzig és mindig messzebb küldöm majd a galambjaimat, ha rendes ez a fiú, ráadásul még órákat is adok neki, hátha akar tanulni és hasznát veheti. De dél felé megint úrrá lett rajtam az idegesség, folyton annak a kölyöknek az arcát láttam, ahogy olyan gúnyosan mosolyog, a növendékemnek azt mondtam, rosszul érzem magam, legközelebb majd bepótoljuk az órát és rohantam haza. Alig, hogy kinyitottam a kertajtót, integetek a szomszéd kisfiának, akit ki szoktam állítani helyettesnek lesni a galambokat, hány érkezett vissza? Azt mondja, nőne — egy se —, ennyit már ő is tud angolul. Mint az őrült nyitom ki a galambdúcot, biztosan ott gubbasztanak szegények fáradtan az első hosszú úttól. Hát üres és sehol semmi. Három napig vártam őket egyfolytában a kertben a padon ülve, alig néhány óra alvásnyi megszakítással, gépiesejt ettem valamit, amit belém tömtek, azt sem tudom mit, a nyakam szinte meggémberedett, a szemem égett, ahogy folyton csak az eget néztem. — Egyik reggel aztán megeredt az eső. Nem bírtam a szobában maradni, rohantam ki a pályaudvarra, hátha ott megtudok valamit, de azt a gazember kölyköt hiába kerestem, az már a Balkánon járt, valamelyik vonattal. Egy pincérrel beszéltem, az azt mondta, hallott valami olyasmit egyik kollegájától, hogy a napokban a párisi vonaton a személyzet úszótt a galambpaprikásban, de mikor látta, hogy tombolok, letagadta és azzal próbált megnyugtatni, hogy csak tréfált. De én éreztem, hogy ez az igazság! Hiszen különben lehetetlen, hogy azóta egyik galambom se jött volna haza, mikor már annyiszor repültek. Meggyilkolták őket a vonaton. Ezek a kannibálok, ezek a lelketlen gazemberek! De ezt nem hagyom annyiban, ezt nem viszik el szárazon, majd csak találok valakit, aki tud valamit erről a gazságról, sorra járok minden városit, minden embert, az egész vonalon ha Salzburgban nem akadok tanúra, megyek tovább, felkeresem az összes Utasokat, meg se állok Parisig, mit bánom én már, mibe kerül, vesszen oda a kis megtakarított pénzem, amit tíz évig gyűjtöttem. — Itt elcsuklott a hangja, nem tudtam tovább folytatni. Nekem meg nem volt szavam a vigasztalására. És amikor Innsbruckban viszontláttam a vasút körül ólálkodni, szinte eszelősen, ahogy biztosan éppen Párisba készült, elfordítottam a fejem. ÚJSÁG SZERDA, 1933 OKTÓBER 18 Amerika távol marad minden politikai vagy „tisztán európai" tárgyalástól Genf, október 17. A Washingtonból hétfőn érkezett utasítások értelmében Norman Davis amerikai főmegbízott a következő hivatalos nyilatkozatot tette közzé: „Kizárólag a leszerelési tárgyalások céljából tartózkodunk Genfben. Amíg fennáll annak a lehetősége, hogy a leszerelésről eredményesen tovább folyhassanak a tárgyalások, addig szívesen kivesszük azokból részünket. Nem érdekelnek bennünket azonban a kérdés politikai elemei vagy annak tisztán európai szempontjai. Újból megállapítjuk, hogy semmiféle politikai kapcsolatban nem állunk egyetlen európai hatalommal sem. Csupán a világleszerelés kérdésében állottak fenn közöttünk esetleg véleményegyezések. Arra a kérdésre, vájjon a körülmények a leszerelési törekvések folytatására kedvezőek-e vagy sem, nem az Egyesült Államoknak, hanem Európának kell felelnie. Az európai fővárosokban e hét folyamán megbeszéléseket folytatnak. Ezekben a megbeszélésekben nem akarunk tevékeny részt venni, mert azok tisztán politikai természetűek. Az Egyesült Államok politikája szempontjából továbbra is Roosevelt elnöknek az államfőkhöz intézett májusi üzenetében foglalt alapelvek irányadók.* Genfi körökben úgy értelmezik az amerikai küldöttség nyilatkozatát, hogy ezzel az amerikai közvéleménynek mintegy elégtételt akartak adni. Genfben nem vonják kétségbe, hogy az a körülmény, ha az Egyesült Államok távol maradnának a párisi és genfi megbeszélésekhez hasonló újabb politikai megbeszélésektől, nem könnyítené meg a felelős kormányok feladatát. Az angol hivatalos körök állítólag azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a négy vagy öt nagyhatalom különértekezletre üljön össze és ez az értekezlet közvetítő tárgyalásokat folytatna a genfi főértekezlettel. Ezzel a tervvelkapcsolatban megjegyzik, hogy ha a leszerelési kérdésben legjobban érdekelt tizenöt vagy húsz állam tartana értekezletet, ez valószínűleg éppen olyan nehézségekbe ütköznék, mint a teljes genfi értekezlet. Propaganda a locarnói szerződés felbontására London, október 17. Az Evening Standard érdekes propagandát kezdett annak érdekében, hogy mondja fel Anglia sürgősen a locarnói szerződést és jelentse ki, hogy az esetleges német-francia háborúban semleges marad. A lap találomra kiválasztott 316 előfizetőt és levelet küldött nekik, amelyben azt kérdezi: mi a véleményük a locarnói szerződésről. A 316 előfizető közül a többség, 119 azt válaszolta, hogy a locarnói paktumot azonnal fel kell mondani. A paktum fenttartása mellett csak 99-en szavaztak. 65-en azt válaszolták, hogy fogalmuk sincs a locarnói paktum lényegéről, a többiek pedig nem akartak válaszolni. Anglia és a kilépés Sir John Simon rádióbeszéde London, október 17. Sir John Simon külügyminiszter rádióelőadásban foglalkozott Németország kilépésével a népszövetségből. — Mindenki tudatában van a szombati események súlyosságának — mondotta a külügyminiszterTison,, valamint a kormány egyaránt kerülni fog minder szól, ami kiélezhetné a helyzetet. Az angol kormány a lehető leggondosabb mérlegelés.”utáp határozza el, a kö-zelendő eljárási, arát esetleg a többi hatalommal való tárgyalásra fog vezetni, köztük remélhetőleg magával a német kormánnyal. A külügyminiszter ezután behatóan ismertette a leszerelési értekezlet helyzetét, indokolva a nagyhatalmak közötti megbeszélések szükségét; ezek a megbeszélések egészen a legutóbbi időkig biztatóan folytak. Különösen a francia és az olasz álláspont egymáshoz való közeledése félreismerhetetlen volt. — Németország helyzete közismert — folytatta Sir John Simon. Íme egy nagy ország, amelyet a háború elvesztése után a "békeszerződ etes alapján lefegyvereztek. ■ Krit Angliának vezető szerepe volt a múltévi ■ decemberi nyilatkozat -kieszközléste körül, amely Németországnak egyenlő jogokat ígér a biztonság uralma alatt. Továbbra is ragaszkodunk ehhez a nyilatkozathoz, amelytől soha nem térünk el és amelynek érvényességét ma is elismerjük. Azonban új tényező merült fel, amely nem változtat ugyan a tett ígéreten, hanem csak módosítja a teljesítés körülményeit. A legutóbbi európai események növelték az idegesség és az aggodalom érzését és ez is igazi oka annak, hogy a súlyosan felfegyverzett államok vonakodnak haderejüket csökkenteni. Angliát ma nagyobb aggodalommal tölti el a nemzetközi helyzet, mint évek óta. A kontinensen mindjobban kiéleződött a helyzet, az okokat mindenki tudja. — Azt hittük, hogy közelebb vagyunk a megegyezéshez, mint bármikor. Közöltem a leszerelés ügyében teendő lépéseket a leszerelési értekezlet irodájával. Sajnos, a német külügyminiszter ott nem volt jelen. A legnehezebb dolog az volt, hogy Németország bizonyos mintákat követelt a megtiltott fegyverekből. — Kérdeztem a német külügyminisztert, hogy mit ért minták alatt? Kitűnt a német válaszból, hogy kezdettől fogva igen jelentékenyújrafegyverkezést értettek rajtuk. Sajnálom, hogy Neurath báró a tények meghamisításával vádol engem. Hajlandó vagyok az okmányokat és jegyzőkönyveket mind közzétenni. A német kormány részéről az utolsó pillanatban elfoglalt álláspont növelte az ellentéteket és rombadöntötte a legutóbbi tanácskozások súlyos munkájának minden eredményét. Ezek után azt akarják velünk elhitetni, hogy a német kormány pusztán az iroda előtt tett nyilatkozatok következtében hagyta ott az értekezletet. A külügyminiszter ezután Norman Davis, Cecil lord és Henderson szavaival igyekezett cáfolni ezt a német állítást, mintha a válságot kizárólag az ő (Simon) beszéde okozta volna. Hozzátette, hogy kénytelen ezzel bővebben foglalkozni, mert Neurath báró német külügyminiszter őt a valóságnak meg nem felelő kijelentésekkel vádolja. Végül idézte Stanley Baldwin szavait, amelyek szerint annak a nemzetnek, amely megakadályozza a leszerelést, nem lesz egyetlen barátja a világon. Az angol politikát nem a bosszú vezérli és Anglia minden lehetőt elkövet továbbra is, hogy lerakja az alapját olyan, becsületes egyezménynek, amelyen az emberiség boldogsága és a világ jövendő békéje nyugszik. Neuratzi báró pontatlansággal vádolja Sir John Simont London, október 17. Sir John Simon külügyminiszter és Eden külügyi államtitkár kedden repülőgépen Londonba érkezett. Röviddel megérkezésük után Simon külügyminiszter figyelmét felhívták az angol sajtóban közölt azokra a hírekre, amelyek szerint Neurath báró német külügyminiszter állítólag pontatlansággal vádolta volna meg az angol külügyiminisztert. Sir John Simon a következő nyilatkozat közéletetére hatalmazta fel a sajtót: — Nagyon sajnálnám, ha nézeteltérés merült volna fel bárminő tényállás tekintetében köztem és Neurath báró között. Hangfajt’álnitól leghatározottabban meg ,,, lehetnekgyőzilvg, hogy a helytelen állítás, amelyre célzás történt, nem az én részemről forog fenn. Neurath báró német külügyminiszter ugyanis tegnap este kijelentette, hogy nem felel meg a tényeknek Simon angol külügyminiszternek az az állítása, amely szerint a londoni német nagykövetségnek küldött utasítások messze túlhaladták Németország előző követeléseit.