Ujság, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-26 / 167. szám

Csütörtök, 1934 július 26 ÚJSÁG Szinnáz A János vitéz ! Szegény Kacsóh Gráci, ha megélhette .Volna, hogy a János vitéz harminc év után újra megelevenedik azon a színpadon, ahol segítőtársa, a feledhetetlen sikerben boldog emlékezetű Beöthy László előadatta! Sze­rencsére itt van a János vitéz első és leg­nagyobb reprezentánsa, az örökifjú és utólérhetetlen Fedák Sári, aki szeretett igaz­gatóján­ak és Kacsóh Pongrác emlékének hódol, amikor jövő évi művészi tervei közé elsőnek veszi be a János- vitéz felújítását Megírtuk legutóbbi számunkban, hogy a Király Színházat annak régi titkára, Zoltán Ignác kapta meg, aki nagy súlyt helyez Fedák Sári részvételére a művészi vezetést illetően. És természetszerűen azt, hogy a művésznő mentői többet szerepeljen a Ki­rály Színház műsorán. Első fellépte a János vitéz lesz, amire külön ,és hetes jogcím­e is, hogy a telivér magyar operett az ősszel lesz harmincéves. Persze az idők folyamán sok reprizt ért meg a János vitéz, sőt az a kivételes megtiszteltetés is érte, hogy az Operaház állandó műsordarabja. Dehát mégis egészen más a János vitéz a címsze­repben Fedák Sárival, egykori alakítójával, ami mindenképpen jogosan számíthat álta­lános érdeklődésre. * Hans Albers megint Berlinben. Tudva­levő, hogy Hans Albers, a világszerte ismert filmszínész is emigrálni volt kénytelen Ber­linből, mert minden jóindulatú figyelmez­tetés ellenére zsidó lányt vett feleségül. A kitűnő művész azonban nem sokáig habo­zott szerelme és németországi szereplésének lehetősége között és a szívére hallgatott. Ez igen nagy áldozatokba került, mert tudva­levőleg az európai filmek felvevőképességé­n­ek nyolcvan százaléka Németországot je­lenti. Hans Albers azonban ezzel sem tö­rődve, elhagyta hazáját és feleségével hosz­szú ideig Olaszországban élt. Egy esztendei távollét után most Hans Alberset felszólí­tották, térjen végleg vissza Németországba jelentkezzék a német színész-szövetségnél, mely tárt karokkal fogadja és nem akadá­lyozza meg működésében. Hans Albers nyomban az értesítés után hazautazott és több gyárral tárgyal, melyek érthetőek­, va­­la­mennyist­ foglalkoztat­ni a­karják­. . Egy magyar női zenekar külföldi sikere. Magyar lányokból alakult zenekaroknak kül­földön most nagy a sikerük. Vágó Géza, az is­mert színész-író leánya, Vágó Klári és fia Jó­zsef zenekarának külföldi sikeréről érkezett hír hozzánk. A zenekar öt zenei főiskolát vég­zett magyar leányból alakult, s olaszországi sikeres turnéjáról hazaérkezve, most Magyar­­országon fognak bemutatkozni. A női zenekar­nak egy férfi tagja is van. A karmester: Vágó József, az ismert zongoraművész és zeneszerző. * Díszoklevél szép magyar dalokért, Schuffer Kornélia ének- és zongoratanárnőt a Magyar Dalpártoló bizottság most rendezett versenyén a magyar dal és szöveg szerzéséért díszoklevél­lel tüntették ki. Schuller Kornélia közel két­száz magyar dal szerzője és mint operaénekes­nő is szép sikereket ért el hangverseny soro­zatán. Értesülésünk szerint nyertes dalait most kiadják. * Gyergyai István és Kun Magda Budapesten. Hírül adtuk, hogy Gyergyai István és Kun Magda igen nagy sikerrel vendégszerepelnek Londonban a Zsákbamacska című operettben, amelyet tavaly Bródy István Pesti Színháza­­adott elő és pedig sorozatosan száznál több­ször. Ennek a kedves operettnek a férfi főszere­pét Budapesten is Gyergyai István játszotta, partnere Rökk Marika volt. Gyergyaival egy­idejűleg meghívást kapott londoni Vendég- Szereplésre a tehetséges Kun Magda is, a fia­talok ott Angliában összeházasodtak és ezen­túl együtt aratták forró sikereiket. Most, hogy a színház rövid nyári szünidőt tart, Gyergyai István és neje, akik már mint angol színészek etablírozták magukat, rövid időre Magyar­­országra érkeztek és útjukban Marosvásárhely felé, ahová rokonaik meglátogatására utaznak, néhány órát Budapesten töltöttek. Gyergyai el­mondotta, hogy összesen kétheti szabadságuk­ban, aztán sietnek vissza és folytatják a Zsákba­macska előadását. És elbeszélte azt is, hogy filmszerződésük is van az őszre, —­ még egy okkal több, hogy a tehetséges fiatal magyar művészpár sikerének örvendjünk. * A Metró új filmjei. A Metro-Goldwyn-Mayer a Royal Apollóban öt napon át mutatja be jövő szezonjának néhány jelentős filmjét. Hétfőn­­ Tarzan és pajtása, kedden az Orvos került vetí­tésre. A­ Tarzan-film­nek, mely a Tarzan-soro­­zatnak második filmje, éppen úgy, mint­ az első résznek, Johny Weissmü­ller és Maureen D‘Sulli­­van a főszereplői. Mind a ketten szinte hihetet­len artistaprodukciókkal lepnek meg. Úszkálá­­saik, játékuk a víz alatt, már csak a felvételek eredetiségénél fogva is a szenzáció erejével hat­nak. De talán még a főszereplőknél is erősebb oszlopai a filmnek az állatok. Elefántok, orosz­lánok, majmok seregestől vonulnak fel előttünk és valamennyinek élén egy elragadó kis csim­pánz, mely sztárokat megszégyenítő kedvesség­gel és ügyességgel játszik. Az orvos, Sidney Kingsley színműve a Vígszínháznak volt az idén legsikereseb műsordarabja. Filmváltozata Richard Wtoieslavsky rendezésében, Clark Gobb­­­iel és Myrna Loy-jel a főszerepekben igen érde­kes összehasonlításokra szolgáltat alkalmat, színmű a vetítővásznon talán még megkapóbb és hatásosabb, mint a színpadon volt. FhjKzMz * Mary Glory Berlinben. Mary Glory, a leg­többet foglalkoztatott fiatal francia filmszí­­nésznő Berlinbe érkezett, ahol részt vett a Búcsú az Írógéptől című új filmjének bemutatóján. A művésznő Szomaházy István örökké élő figuráját, az előkelően férjhez ment gépírókis­­asszonyt játssza és Ábrahám Pálnak néhány dalát énekli. * Miss E­rezit, Jo­an Harrow utolsó idei filmje, amelyet már a Metró jövő évi produk­ciójából a Metró 10-ik jubiláns esztendejének remekeiből vett elő és tűzött műsorra nemré­giben a Royal­ Apollo, az ott elért nagy siker után mától kezdve a Casinóban kerül mű­sorra és bizonyos, hogy a nyári melegben is le fogja bilincselni a közönség érdeklődését. Sport Elmegy a Nádas, marad az Ödön Jól értesült futballkörökben arról suttognak, hogy Nádas Ödön, az MLSz alelnöke és szövet­ségi kapitánya a szövetség elnökségének leg­utóbbi ülésén lemondott kapitányi tisztségéről. Az elnökség a lemondást állítólag tudomásul is vette, ami annál meglepőbb, mert a PLASz már a világbajnokság előtt indított akciót a szövet­ségi kapitány hatáskörének megnyirbálására és éppen az MLSz elnöksége ragaszkodott "„mindha­lálig" Nádas személyéhez. Nádas meg is hálálta ezt a­ közbizalmat, hiszen válogatott csapata a világbajnoki tornán nagykeservesen rávert Egyiptomra és még keservesebb játékkal kika­pott Ausztriától. Nádas Ödön végre belátta, hogy helyzete mint szövetségi kapitány, valóban tarthatatlan és be­adta lemondását, amit most az MLSz elnöksége is helyesléssel fogadott. Nádasnak, állítólag, már az utódját is kiszemelték. Holits Ödönről, a Nemzeti egykori kitűnő tréneréről van szó, aki futballista korában is a legjobbak közé tartozott. Holits Ödön kapitánynak való megválasztását az egész futballtársadalom szimpátiával fogadná, alighanem maga Nádas Ödön is, mert ha el is megy a Nádas, de legalább megmarad az Ödön. Admira—Juventus 3:1 (1:0) Beckj július 25. Szerdán délután találkozott a meci stadionban az Admira az olasz Juven­­tus-szal. Huszonnyolcezer főnyi közönség nézte végig a mérkőzést, amelyet Kli­g Frigyes veze­tett. Az Admira mindvégig fölényben volt és megérdemelten győzött. A félidő első gólját Siegl szerezte. A második félidőben Hummen­­­berger és Hahnemann növelte az Admira gól­jait, míg a Juventus befejezés előtt pár perc­cset szépített az eredményen Borés góljával. Jugoszlávia úszóválogatottjai Magyarország ellen Szerdán, megérkezett a jugoszláv úszók rész­letes nevezése az augusztus 4—6. között Buda­pesten tartandó magyar-olasz-jugoszláv triangu­­láris mérkőzésre. A nevezés annyiban meglepe­tést keltett, hogy abból Wiljan és Sonjanovic, a legjobban ismert jugoszláv úszók hiányoznak. A nevezések versenyszámonként a következők: 100 méter gyorsúszás: Fritsch, Gazari és Ciga­­novits. 400 méter gyorsúszás: Bibica dr., Mihalek. 1500 méter gyorsúszás: Bibica dr., Jesih. 4X200 méter gyorsúszó staféta: Marovic, Fritsch, Mihalek, Gazari. 200 méter mellúszás: Lukasic, Hribar. 100 méter hátúszás: Ciganovits, Gazari, Mar­­veta. A mű- és torony­ugrás: Ziherl, Grik­. Vizipóló: Pavesic, Matkovic, Fux, Bibica II., Böttmer, Samardzic, Curlica, Dabrovits, Standin­ger, Cvjetkovic. Amerika tenniszezői legyőzték Ausztráliát. Az USA—Ausztrália közötti Davis Cup zóna­közi döntőt szerdán fejezték be. Wood 6:3, 9:7, 4:6, 4:6, 6:2 arányban legyőzte Crawfordot, Shields pedig Mc­Grathot 6:4, 6:2, 6:4 arányban s ezzel az USA 3:2 arányban győzött és kvali­fikálta magát a védő Angliával vívandó döntő­­mérkőzésre. Az FTC vízigólócsapata Tatabányán. Az újonc elsőosztályú TSC csütörtökön honi pályáján látja­­vendégül az FTC-ét. A délután öt órakor kezdődő meccs iránt óriási érdeklődés nyilvá­nul a sportkedvelő városban, annyival inkább, mert azt remélik, hogy a helyi csapat talán pontot szerez a keddi mérkőzésből esetleg fá­radt zöldfehérektől és ebben az esetben meg­­menekülne a kieséstől. Az FTC a MAC elleni eldöntetlennel árult el kitűnő formát, de ja­vuló formát mutatott legutóbb a TSC is, amely a MAC­ot verő MTK-tól csak ,6:3 arányban kapott ki. A meccset Tichy Henrik dr. ÚTE­ vezeti. Országos sikere volt a TTC motoros ankét­­jára. A Terézvárosi Torna Club automobil és motorkerékpár szakosztálya a napokban tar­totta meg VII. országos csillagtúráját Balaton­boglár végcéllal. A túrára az ország minden részéből 115 automobil és motorkerékpár fu­tott be, ami valóságos rekord. A díjkiosztással kapcsolatban motorsport ankétot is rendeztek, mely tiltakozott az újonnan életbeléptetért motorkerékpáradó ellen. Az ankéton Festettek Pál gróf. Sümegi Vilmos, Rock István,­­Vajda Béla dr. és Koppenstein Benő szólaltak fel. Új autóbusz-vonal Abbázia és Villach kiszűllt.A­­ezőit Július 21-én léptették életbe kétévi szünet után ismét az Abbázia—Trieszt—Görz—Tarvis—Vil­­lach autóbuszvonalat. A kényelmes, modern autóbuszok szombatonként délután két órakor indulnak Villachból és este nyolc órakor érkez­nek Görzbe. Este 11 órakor Abbáziában száll­nak már ki az utasok. Ez az új összeköttetés bizonyára csak növelni fogja az Abbáziába irá­nyuló idegenforgalmat. 13 elutazik,SiZYBSlTSfl uTiPuattiszéT m HJA1' ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ RT-b­al Budapest, VI, Andrássy­ ut 80. sz.n----.. . t ,■■■., Telefon: 21­ 6-88. | “Tetó dirakt Kész kötvényeket telefonrende­______________| lésre is azonnal küldünk. I Wien ♦ Grend Hotel ... *• I # Előkelő szálló, ismert kitűnő konyha, legnagyobb kényelem, jutányos árak. Szív- és zsí­rydgysörűfi TATZMANNSDORF xA Ásvány-, láp- és természetes szénsa­vas Pezsgőfürdő Olcsó penzióárak. Prospektusokkal és t '•* ^4 felvilágosítással szolgál: Kurdirektion és Kurkommis­­sion Bad Tatzmannsdorf, . —— Burgenland és a magyarországi megbízott: Erdős József hirdetési irodája, Budapest, VI. Teréz-körut 35. Telefon 12­5-58, szubnyomrdt 518 m. magas, csuz, köszvény, ischias, podagra eseteiben, kiváló hatású gyermeküdülőhely. Strandfürdő. Modern kényelem, folyóvizes szo­bák, elsőrendű ellátás, mérsékelt árak már 7 P-től. Közvetlen vasúti összeköttetés. Felvilágo­sítás Magyar-Cseh Iparbanknál, V. Nádor­ u. 6 és az Újság Utazási Irodájában, Erzsébet­ krt 43 Az UIS89 utazási programmla­ncia(asti strandon vasárnap blUIUal reggeltől estig szórakozhat Indulás:.............................. július 29-én reggel 6 órakor Visszaérkezés Bpestre: július 29-én éjjel 0.10 órakor ———. Oda- és visszautazással, elsőrangú ebéddel (kenyér- és D­JHI RO borravalóval), strandbelépő- és kabinköltséggel együtt * Oda- és visszautazásnál előre lefoglalt ülőhelyek ! Ebéd a strandon, fürdőruhában! finnfrnffen&aB Teljes, modern komfort. A W­­II A nrw A WUIIlBiroillwl Stranddal szemben, jk fVJr ILr A ffl H A Három tenniszpálya. Garázs. M­é­r­s­é k­e­l­t á­r­a­k. Pengőbe fizetés: || || li­g | fi dr. Mészáros Károly, Budapest, Ferenc­ körút 40. Jolanda penzió Jó családi ház a központban. A kürpark és tenger közelében. Kitűnő konyha. Teljes penzió 25 líra (mindent beleértve) n BAHR JERIP GRAND HOTEL MILANO & HELVETI­A $! U143 L BSp PIS mm Legcsendesebb helyen közvetlenül a strandon. Vezető családi ház. in ni gin &­m rel RT” Kiismerten elsőrendű ellátás. Park, tennisz és 20 autóbox. Saját fürdő­m­é H Hal strantd kabinokkal és édesvizű tussokkal. Igazgató Cav. P. Tontini. CATTOLICA GRIMD HOTEL HURSML­I ADRIAI A fürdőhely legszebb helyén, a tengerparton. Pompás saját tenger. . f . . . . „ fürdő. Kitűnő ellátás. Mérsékelt árak. .. . ^ n a va aa Pensii o Hungária, mag ^a^iáztközvette^^trandoirMagJ^t ftW ■» HP ATM (ITAIJA) bécsi konyha. Szobák folyó vizzei. Leszállított árak. Fizethető pengőben C m wm mm W COTELPAGANO VITTORIA & GERMA1VIA r xH A legkedveltebb i'o polgári szálloda. IVinden kényelem. m .Kitűnő és bőséges ellátás. Penzió ............ Lit. 40.­Részletes felvilágositással és prospektusokkal maguk a hirdetők, továbbá az Újság­ Utazási Irodája. Budapest, Erzsébet-körút 43 és u. 1. Rudolf Mosse, Milano. Via iSurini 31. szolgálnak. Tizenötnapos nyaralás az Adria partján I «!£ 1 Abbázia................................ | P188.­A szezon legszebb társasutazása Egy­ptom - Palestina Cannes Rhodes - Athén AA a 24.000 tonnás VULCANIA motorhajón az ÚJSÁG ——­Aug. 26— és IBUSZ rendezésében. — Kabinok korlátozott BSZTF szept. 14 számban. Ajánlatos mielőbb előjegyezni P vijf ■ 21 napos társasutazás VÁRNÁRA indul ! Kirándulási lehetőség I -tul-27 Konstantinápolyba p dUQ. Nyolcnapos autocar-kirándulás­­ a Magas-Tátrába - Lengyel-Tátrába é­­­s-12 szepességi városok érintésével............. p 175."“ Társasutazások jjui.31 - WIENBE-POZSONYBA | aug. 3 a MFTfl „Erzsébet királyné” termesgőzösével ........ P SZawNI ’ Egyheti nyaralás a Dunán Au­g. f Kazánszoros Vaskapu Belgrád­­ " . 4-a Ada-Kaseh). Nyaralási lehetőség Várnán... ...... ] P I­­U*””" J J°­entkezés, részletes felvilágosítás, prospektusok, programmok az Ujság Utazási Irodájában, Budapest, Erzsébet­ körút 43 Telefon 31-6-28 és 41-9-34

Next