Ujság, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-06 / 4. szám
SZOMBAT, 1940 JANUÁR 0 ÚJSÁG — A hideg szabadságol néhány fokot? Esztendő A kérész csak egy napig él, de meg is tartja bennünk azt a benyomást, hogy fiatalon hal meg. Az esztendő élettartama a legjobb esetben is háromszázhatvanhat nap, ami semmiképpen se nagy idő és mégis mint aggastyánról beszélünk róla, mikor búcsúztatjuk. Mikor lépi át az öregkor küszöbét, ez nincs megjelölve semmiféle kalendáriumban. De hogy rendkívül gyorsan vénül, az bizonyos. Meddig új az új esztendő? Egyetemes és kötelező szokás, hogy boldognak kívánjuk. De aki az év háromnapos korában jön ezzel a kívánsággal, már kötelezőnek érzi, hogy exkuzálja magát a késedelemért, ami nyilvánvalóan dokumentálja, hogy ezen a harmadik napon az esztendő már nem számít újnak. Akkorra már lehámlott róla az a megkülömböztető réteg, amely a szürke folyamatosságból kiemelte, elmúlt az új ize és kiröppent belőle az indulás lendülete. Már bekapcsolódott az idő szakadatlanságába, a tegnap és a holnap közé, minden igénye nélkül annak, hogy lezáródjék vagy induljon vele valami. Az Íróasztalon új naptár, ami azonban nem jelent semmi új érdekességet. Azonkívül, hogy mely napokra esnek ebben az esztendőben az ünnepek, semmi újat mondani nem tud. Amerikában, mint olvastam, vannak tudományos intézetek, amelyek már a csecsemő fizikumának vizsgálatával és viselkedésének megfigyelésével próbálják megállapítani, mire mutat az újszülött speciális alkalmatosságot és hogyan kell vele bánni ez alkalmasság kedvező fejlődése érdekében. De a kalendáriumot hasztalan küldené be az ember az ilyen intézetbe: a tudományos műszerek és eljárások rajta nem alkalmazhatók. Pedig nagyon jó lenne kitudni a titkát annak, miképpen lehetne az időnek ebből az újszülöttjéből egészséges, tehetséges, jóindulatú és az egész emberiség számára hasznot és örömöt jelentő esztendőt nevelni. Sajnos, ezt azonban azok se tudják, akik többet tudnak, mint amennyit tudni lehet. A jövendőmondók. Akiknek a fajtáját az időknek semmifélefejlődése és változása nem volt képes telenyésztetni. Ők feltétlen biztossággal és hajszálnyi pontossággal megmondják, mikor mi történik. Az egyetlen malőr, aminek ki vannak téve az, hogy nem következik be az, amit megjövendöltek. Annak a kifejtésére azonban, hogy miért fog úgy történni, ahogy történni fog — esetleg nem fog — a legpedánsabb jós sem vállalkozik. A jövendőmondás nem oknyomozó tudomány. Ezzel a metódussal legföljebb az asztrológiában tart valamelyes kapcsolatot. És mégis kimondhatatlanul jó az, hogy esztendők vannak, hogy kalendárium van a világon. Kimondhatatlanul jó, mert elviselhetetlenül rossz lenne, ha nem lenne. A mai naptárnak tudjuk az életkorát. De ez nem jelenti azt a kort, amióta az ember véges mértékkel méri a végtelen időt. Valószínű, hogy a naptár — ha nem is a mostani formájában — az egész emberi berendezkedés legrégibb intézménye a földön. Az idő fontossága nem volt mindig akkora, mint amekkorává lett. Tehát az időbeosztásé sem. Az ősembert nem sarkantyúzták súlyos konzekvenciák, hogy ne lustálkodja el az időt a barlangjában és igyekezzék percnyi pontossággal megjelenni a munkahelyén. De nem képzelhető el kor, amelyben a legprimitívebb ember is mudhatatlanul szükségesnek ne érezte volna a maga véges életének valamelyes szabályozását az idő végtelenségében. Feltétlenül tudni kívánta: hányadán áll azzal, ami neki szokványban rendeltetett. Nem olyan pontosan, mint ma. De a pontosság maga is a fejlődés produktuma. A perc értékét az a munka és főként az a teljesítmény szabja meg, ami belefér. És tudjuk, hogy a változás, amit a technika haladása ezen a téren hozott, szédítő. Egy mai óra produkciója sokszorosa annak, amit valamikor egy esztendő termelt. Egy étel munkája ma egy ezer esztendő előtti élet munkájához mérten piramis egy vakondtúráshoz képest. De az ezer esztendő előtti élet szintén szükségét érezte annak, hogy megméressék és megállapíttassék. Akkor is volt gyorsaság és lassúság, lendület és pangás, akkor se jelentett egyet fiatalnak vagy öregnek lenni. Az ember minden nélkül inkább meglehetett, mint anélkül, hogy ne tartsa magát számon, vagyis, hogy ne igyekezzék a maga viszonyát megállapítani ahhoz, amit ma is csak a mindenség szóval tudunk igen primitív módon elintézni. Adam apánknak is kellett, hogy legyen kalendáriuma, ha nem is hordta a zsebében vagy állította az íróasztalára. Mert a végtelenség nem a mi elemünk. Nekünk a megmérettre van szükségünk, arra, aminek eleje és vége van, hogy szilárd talajt érezzünk a lábunk alatt és bele ne vesszünk az űrbe. A mi utunk és útmutatónk a kalendárium, ezen állunk, erről tudjuk, mennyit tettünk már meg belőle és fölfelé vagy lefelé tart-e, ami még hátra van belőle.. SZŐLLŐSI ZSIGMOND Selymek, szövetek Vászonáruk, paplanok Női, férfi, gyermek kelengyék Asztalneműért, törülközők Pizsamák, keztyűk, harisnyák Nyakkendők, zsebkendők Női kabátok, modellruhák Pazar választékban olcsón Klein Antal divatházában, Királyi utca 49 NAPIREND SZOMBAT. 11140 január 6. Római Icát.: Vizkereszt. — Protestáns: Vizkereszt. — Görögkat.: F.pisánia. Izr.: Teveth 25. S. Vacra — Közzüpeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel. 7 óra 32 perckor, nyugszik 16 óra 08 perckor a hold kel 4 óra 20 perckor, nyugszik 13 óra 50 perckor. VASÁRNAP, 1940 január 7. Római kat.: Cs. Szent Család. — Protestáns: Gl. Attila. — Görögkat.: G. Iván. — Izraelita: Teveth 26. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel. 7 óra 32 perckor, nyugszik Ifi óra 00 perckor; a hold kel. 5 óra 17 perckor, nyugszik 14 óra 38 perckor. HÉTFŐ, 1940 január 7. Római kat: Szörény. — Protestáns: Szörény. Görögkat.: Bazilissza. — Izraelita: leveth 27. Sobebim böjt. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel. 7 óra 31 perckor, nyugszik 15 óra 10 perckor; a hold kel. 6 óra 09 perckor, nyugszik 15 óra 33 perckor. — Az ÚJSÁG legközelebbi száma, Vízkereszt ünnepe és a rákövetkező vasárnap után, kedden hajnalban jelenik meg. — A magyar társadalom részvéte Törökországnak. Az a borzalmas katasztrófa, amely néhány nappal ezelőtt Anatóliaiban történt és amelynek az emberek ezrei meg ezrei estek áldozatul, az egész civilizált világon őszinte részvétet és együttérzést keltett. A Keletről jövő szomorú hit Magyarországon is igaz együttérzésre és részvétre talált. Az egész magyar társadalom osztozik a velünk barátságban élő török nemzet fájdalmában és szomorúsággal gondol arra, hogy az elemi csapás mily rettenetes tragédiát okozott egy szorgalmas, törekvő nép életében. A magyar társadalom ennek az együttérzésének már eddig is megnyilatkozását adta. A budapesti török követnek többen személyesen és írásban fejezték ki részvétüket, ezenkívül a budapesti török követségen kitett iveken sokan névaláírásukkal jelentkeztek részvétük kifejezése céljából. Az ivek a török követségen még most is ki vannak téve, hogy azok, akik osztozni akarnak a török nemzet bánatában, az iveket még néhány napon belül aláírhassák. — Kormányzói elismerés. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére megengedte, hogy a Vitézi Rend érdekében önzetlenül kifejtett hazafias működéséért vitéz Krasznahorkay János dr. tartalékos főhadnagy, m. kir. államvasúti főintézőnek, Budapest székesfőváros X. kerülete vitézi hadnagyának elismerését tudtul adják. — A hercegprímás püspökké szentelésének évfordulója. Január 8-án lesz 12. évfordulója annak hogy XI. Pius pápa a már előbb esztergomi érsekké kinevezett és bíborossá kreált Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímást Rómában személyesen szentelte püspökké és felruházta őt az érseki pallammal. Az évforduló alkalmából az esztergomi bazilikában szentmisét mutatnak be a főpásztorért, akiről a főegyházmegye minden papja ugyanaznap egy könyörgéssel emlékezik meg miséje keretében. A bíboros-hercegprímás az évfordulót esztergomi rezidenciájában tölti és főszékesegyházában szombaton, Vizkereszt ünnepén nagy segédlettel ünnepélyes főpapi szentmisét pontifikál. ■— A kormányzó arcképe a kassai városházán. Kassáról jelentik. A kassai városháza közgyűlési terme részére Polli Sándor dr. polgármester megfesttette vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó életnagyságú arcképét. A művészi kivitelű képet Malonyák festőművész tanár készítette. — A magyar művészeket megsegítő akció. Beszámoltunk róla annak idején, hogy kormányzónk nemeslelkű hitvese mozgalmat indított a nagy gondok alatt roskadozó magyar művészek megsegítésére. A mozgalom védnökségét maga a fűméltóságú asszony vállalta .És az ő irányításával folyt csendben az előkészítés munkája. Az akció, amely a társadalomra támaszkodik működésében, február elsején indul meg a nyilvánosság előtt. Aznap rendez az Operaház ünnepi estet, amelyen az előkelő társaság tagjai élőképekben bemutatják a festőművészet több remekét. Február nyolcadikán az Andrássyúti régi Műcsarnok helyiségében nagyszabású kiállítás nyílik meg minden magyar festő, szobrász és grafikus számára. A kiállításon nagy összegre rugó vásárlás történik a kiállított műtárgyak művészi értékének gondos mérlegelése alapján. A kiállításra január 26-ikéig küldhetők be műtárgyak. „Mindenek felett magyarok vagyunk!“ A tiszáninneni református gyülekezetek templomaiban vasárnap fogják felolvasni azt az újévi üzenetet, mellyel Farkas István, az egyházkerület püspöke fordul híveihez. A finn testvérek hősi küzdelmének magasztalásához kapcsolja az emlékeztetést, hogy „itt minálunk is ezer esztendőn át tűzzel-vaval próbálták elnyomni a szabad és független magyarság harcos katonáit“. Kálvinista magyarnak lenni — így szól végezetül — többek között azt is jelenti: felvenni a versenyt minden jó igyekezetű emberrel és igyekezni különbnek lenni másoknál. Mi nyíltan hirdetjük e világ előtt a legnehezebb időkben is, hogy mindenek felett magyarok vagyunk. Legyünk is azok mindhalálig, mert akkor Istenéi is leszünk, mert Istent és hazát szeretni számunkra egyet jelent. Sokezer ember munkát keres Szakmunkást, alkalmi munkást, bármilyen munkaerőt adául a Magyar izraeliták pártfogó irodája, Budapest, VII., Bethlen Gábor-tér 2. Telefon: 1466. Háztartási pénztárkönyv Pogácsa itt már régóta rosszatja, hogy felesége sokat költ. És még azt sem tudja, mire költi azt a rengeteg pénzt. Nemrég egy kis vonatozott könyvecskét hozott haza és igy szólt nejéhez: — Látod, fiam, ez egy pénztárkönyv. Bal oldalán az áll: Bevétel — jobb oldalán pedig: Kiadás. Most átadok neked tíz pengőt, ezt ird be a bevétel-oldalra és amit kiadsz, ird be a kiadás oldalra. Megértetted? Az asszony bólogatott, hogy megértette. Másnap, amikor önagysága megint pénzt kért, Pogácsa úr dühösen a pénztárkönyvet kérte. Belepillantott és két tételt talált benne. A bevétel oldalon ez állt: Kaptam tíz pengőt. A kiadás oldalon pedig: Kiadtam huszonötöt. — Bírói kinevezések. A kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére Kalotay Viktor és Gábort József kúriai bírákat tanácselnökökké, Balásfalvy Kiss Jenő és Gidhner Frigyes táblabírákat a budapesti táblához tanácselnökökké, Zehery Lajos, Tunyogi Szűcs Kálmán miniszteri osztálytanácsosokat és Gedeon Alajos táblabírót kúriai birákká, Téglás Géza dr., vitéz Kitömi Sándor, Molnár Ferenc törvényszéki bírákat törvényszéki tanácselnökökké kinevezte. Ezenkívül számos hasonló kinevezés történt a vidéki bíróságokon. Schadl Ernő budapesti törvényszéki tanácselnöknek a kormányzó a bírák részére megállapított III. fizetési osztály jellegét adományozta. Igen sok jegyzői kinevezés történt bíróságokhoz és a bírósági segédhivatalokban. x Több min. Jjygg pmegn,3 ali 6¥6 száztartási cikkek üvegezés H&fiDELSMANN-tól HÉoHeretezes rottenbiller utca 35 — A Pester Lloyd Vezérlőbizottsága egyéves működése. Egy évvel ezelőtt alakult meg Baranyay Lipótnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének vezetése alatt a közélet kimagasló személyiségeiből a Pester Lloyd Vezérlőbizottsága, melynek az a feladata, hogy a magyar kormány németnyelvű szócsövének független és nemzet jellegét a lapnak mint a magyar politika nemzeti intézményének szerepét alátámassza és kidomborítsa. A Vezérlőbizottság tagjai: Ravasz László dr. dunamelléki református püspök, Schütz Antal egyetemi ny. r. tanár, Voinovics Géza, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Nelky Jenő ny. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Ángyán Béla dr. nyug. államtitkár és a Pesti Lloyd Társulat elnöke, vagy akadályoztatása esetén, alelnöke. A Vezérlőbizottság megalakulásának első évfordulója alkalmából Baranyay Lipót, mint a bizottság elnöke, a Pester Lloyd újévi számában cikket írt, melyben beszámol a bizottság és a lap egyéves működéséről és összefoglalja annak irányelveit. A „Pester Lloyd“ feladata mindenekelőtt az — írja cikkében Baranyay Liptó —, „hogy a magyar nemzet külpolitikai érdekeit megfontolt nyugalommal, magas szempontból, érzelmi hullámok nélkül, mindenkor túlságosan és ha kell harcosan képviselje__ E politika keresztülvitelében a Pester Lloydnak, mint oly magyar sajtóorgánumnak, amely évtizedek óta az összes problémákat felelősséggel tekinti át és mutatja meg a helyes utat, továbbra is az a szerep jut, hogy a külfölddel szemben Magyarország érdekeit mindenkor az egész nemzeti gazdaság szempontjából képviselje és hogy befelé és kifelé egyaránt felvilágosítólag és kiegyenlítőleg hasson ... Csak magyarok vagyunk és magyar célokat követünk“ — írja Baranyay Lipót cikkének befejező részében. Híven barátainkhoz, nem szolgálunk mást, mint az egész magyarság, a kereszténység és az európai civilizáció érdekeit. — Házasság. Szekeres Magda és Tröster László vasárnap, január 7-én délután 142 órakor tartják esküvőjüket a dohány utcai izr. templomban. Fischer István és Székely Márta házasságot kötöttek. Sylivarc Magda (Kassa), Rogner Sándor (Tállya) jegyesek. Fleischmann Ilonka (Ács) és Strausz Pál (Sárbogárd) jegyesek. Szegő József leányát, Ibolykát eljegyezte Grosz György Budapesten. Rubin Piroska és Feiles Mihály jegyesek (Minden külön értesítés helyett.) Zoltán Magda, Spitzer Walter jegyesek. Iváncsy Hedviget, Iváncsy István dr ny. őrnagy-hadbiró, paksi kir. közjegyző és néhai felesége, Fischer Alexandra leányát eljegyezte Bognár Jenő m. kir. hadnagya, Bognár Gyula ny. főszolgabíró, országgyűlési képviselő és felesége, Cséfay Aranka fia. Böhm Irma és Németh István január 6-án Sümegen házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Bokshorn Ilona (Budapest) és Edmond Kaplan (Páris) 1939 december 31én Párisban házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Friedmann Sárát (Nyíregyháza) eljegyezte Nágler Zoltán (Nyirnvada), Mendelsohn Bertus (Győr), Pollák Samu (Mágocs) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Csicsery Józsa és Sukk Géza január 6-án 6 órakortartják esküvőjüket a pozsonyiad ref. templomban. / , ■ Palugyay Győző Viktor szűcs (IV., Bécsiutca 6) kölcsön ad hermelin-belépőt, bundát esekély díjért. 3 Táttalomnic Csorbató elsőrangú szlovákiai sport- és gyógyhelyek Felvilágosítással szolgál: SZLOVÁKIA hivatalos idegenforgalmi irodája: „CONTINENTAL“, Budapest, V., József nádor tér 8. Telefon: 182-062. Vizum soronkívüli beszerzése, valutaellátás, szobarendelés, pausálkurák. — A tokiói magyar-japán társaság elnökének levele Ghika magyar követ megérkezéséről. Nabeshima Naokazu őrgróf, a tokiói magyarjapán társaság elnöke, levelet irt Felvinczy- Takács Zoltán egyetemi tanárnak, a Hopp Ferenc-múzeum igazgatójának. A levélben többek között a következők olvashatók: „Ma, 1939 december 12-én, reggel ,féltíz órakor postahajónk, a Tatsuta Maru megérkezett Yokohama kikötőjébe, magyar lobogóval az árbocán. Ghika magyar követ ur őnagyméltósága érkezett meg rajta a leányával. Ezerszer köszönjük az Önök részéről megnyilatkozott barátságot. A magyar urakkal és hölgyekkel és dicsőséges zászlójukkal fogadtuk az érkezetteket." 30 év óta bírja a Darmol sok millió ember bizalmát. Ez a legjobb bizonyíték, hogy a Darmol milyen jól bevált hashajtószer. Székrekedés ellen a jó és kedvelt^533% — Szünet a jugoszláv követségen. A budapesti jugoszláv királyi követség közli: A görögkeleti óhitű karácsony alkalmából január 6-án a követség utlevélosztályán szünetel a felek fogadása. — Kinevezések a közigazgatási bíróságon. A kormányzó Boér Elek és KulimánLajos közigazgatási bírósági ítélőbírákat tanácselnökökké nevezte ki, Kacskovits Jenő Andor balassagyarmati törvényszéki tanácselnököt, Bornem-Tisza Károly debreceni ítélőtáblás bírót, Kéler Tibor táblabírót, Cservény István táblabírót, Zettl Ágoston táblabírót, Bernhardt Károly pénzügyminisztériumi osztálytanácsost és Körösi Sándor belügyminisztériumi osztálytanácsost a közigazgatási bírósághoz ítélő táblabírákká kinevezte. Hölgyeim! Le a kötőtűvel! Itt a XX. század is. TORA“ kézikötő szenzációja a szab. „KnS III készülék. Munkája kézimunka. Minden kötési minta kötheti. Néhány óra alatt köthet magának pullóvert, blúzt vagy ruhát. Kezdése egyszerű. Ára Sí P. Kérje , ismertetik. Áruforgalmi Kft., Bp., IV., Sikó u. 2. félem, a T.: W8-23 Biztos megélhetést kíván nyújt ALKA kivándorlóknak is a villamos IC , HARISNYASZEM FELSZEDŐGÉP * Megveheti! Bérelheti ! Budapest, V. Szent István körút 13. Telefon 119-518 VILÁGSZABADALOM1