Ujság, 1941. június (18. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-21 / 139. szám
6 Jövő hét szerdájára halasztották a főváros közgyűlését Ekkor döntenek az elektromos áram árának és a víz díjának módosításáról A főváros pénteki közgyűlésén Karafiáth Jenő dr. főpolgármester bejelentette, hogy Magyarország kormányzója születésenapjának előestéjén hódoló táviratban fejezte ki a törvényhatósági bizottság legmelegebb szívből öt legmélyebb hálaérzetből fakadó őszinte szerecsekívánatait. Hitler Adolf vezér és kancellár születésenapja alkalmából pedig a budapesti német követhez intézett levélben fejezte ki a törvényhatósági bizottság szerencsekívánatait, amit a német követ meleghangú levélben köszönt meg. Az elnök közölte még, hogy Deményi Aladár dr., Kiss Roland, Kiár Zoltán dr. és Wittenberg István bizottsági tagsága jogerősen megszűnt. Helyükre Kendek Károly dr.-t, Horváth Józsefet, Pelley Lajost és Bihar Tibor dr.-t hívták be a közgyűlésbe Orbay Dénes dr. főjegyző ismertette a húsz mérnökgyakornoki állás szervezésére, valamint a műszaki állások átcsoportosítására vonatkozó előterjesztést, amihez a közgyűlés hozzájárult. Ugyanígy magáévá tette a közgyűlés azt a polgármesteri javaslatot, hogy Lázár Imre gróf főjegyző „ellátási igényét“ arra az időre, ha valamikor visszatérne a fővárosba, tartsák fenn. Lázár főjegyző a polgármesteri hivatal vezetője volt, értékes tagja a főváros tisztviselő társadalmának. Gazdasági irányú képzettsége, széles látóköre és sokoldalúsága terelte reá a magángazdaság figyelmét. Nemrégiben a Hitelbanktól meghívást kapott, hogy a fővárosnál élvezett javadalmazásánál jóval magasabb dotáció mellett a bank két ipari vállalatánál foglaljon el vezető állást. Lázár Imre gróf főjegyző a főváros vezetőségével történt barátságos megegyezés alapján távozott a városházáról és már elfoglalta helyét. Hozzájárultak több út- és csatornaépítési munkához, telket engedtek át a XIV. Bosnyák-tér mentén az evangélikus egyházközségnek, a VIII., Vasutcában pedig a Tűzharcos Szövetségnek. • A Gülbaba-sírját környező telkek megszerzése kapcsán Gidró László dr. azt fejtegette, hogy pár hónap előtt árverésen sokkal előnyösebben megvásárolhatták volna az ingatlanokat. Szőke Gyula dr. ugyancsak az ingatlanvásár ellen foglalt állást. Azzal érvelt, hogy a főváros keresztény irányzatot követ, nem létesíthet tehát mohamedán búcsújáróhelyet. Ha ez a hely a mohamedánok szemében anynyira szent, akkor vásárolják meg ők. Büchler József szerint kétséges, hogy a mohamedán világ ideözönlése csakugyan olyan jelentős lesz, mint ahogy a hivatalos előterjesztés állítja. Szendy polgármester válaszában közölte, hogy a főváros a hatalmas ingatlankomplexumot már csak azért sem vásárolhatta meg árverésen, mert ehhez a közgyűlés felhatalmazása szükséges. Dörre Endre tanácsnok ismertetése után a közgyűlés az ingatlanvásárláshoz hozzájárult. Solymár község határában 318 kat. hold erdőterületet akar megszerezni a főváros gróf Keglevich Gyulánétól, Szőke Gyula dr. ellenezte az erdőterület megvásárlását, mert az túldrága. Büchler József szerint az ingatlan nem felel meg annak a célnak, hogy Budapest levegőjét javítsa. Peyer Károly az erdőbirtokot értéktelennek mondotta. Szendy polgármester és Dörre tanácsnok azt hangoztatta, hogy a telek olcsó. Ezután a közgyűlés kimondta az erdőterület megvásárlását. A XL. Szent Imre hercegútján 1300 négyszögöles telket engednek át a Darányi Kálmán-diákház céljára. Huszty Károly dr. tanácsnok ismertette azt a polgármesteri előterjesztést, amely szerint a főváros kegyurasága alá tartozó latin- és görögszertartású lelkészek, továbbá a róm. kat. közkórházi lelkészek javadalmazását felemelik. Szabó Imre dr. elismeréssel beszélt a főváros gondoskodásáról. Az igazoló választmány és az összeférhetetlenségi bizottság ügyrendjéről szóló szabályrendeletnél Peyer Károly tiltakozott az ellen, hogy az ellenzéket az adófelszólamlási bizottságból kihagyták. A kőbányai úti MÁV aluljáró építési költségeihez a főváros 20.000 pengővel járul hozzá. Halász Alfréd kifogásolta, hogy az aluljáró lassan épül. Babarczy báró tanácsnok közölte, hogy az aluljárót rövidesen átadják a használatnak. Budapest északi részén a Duna forgalmának fejlesztése céljából korszerű, hatalmas új kikötőt építenek. A területet a Közmunkatanács engedi át a fővárosnak. A kikötőépítkezéshez a közgyűlés egyhangúlag hozzájárult. Ezután telket engedtek át a BSzKRtnak a Horthy Miklós körtéren, hogy a Gellért-térről a HÉV végállomást ide helyezhessék. A BSzKRt nyugdíjszabályzatának módosításához szólva, Lévai Sándor tiltakozott az ellen, hogy harmincöt esztendőről negyvenre emeljék az újonnan felveendő alkalmazottak nyugdíj-korhatárát. Pásztor Imre is a szabályzat módosításai ellen érvelt. Petrovácz Gyula, Szabó József, Bechtler Péter, Perley Lajos és Rendek Károly szólt még a kérdéshez. Babarczy István báró tanácsnok válasza után a közgyűlés hozzájárult a nyugdíjszabályzat módosításához. Napirend után Peyer Károly a kenyérkérdést tette szóvá. Szendy Károly polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy elegendő élelmiszer áll rendelkezésre. A főváros vezetősége eddig is mindent megtett a lakosság élelmezésének zavartalan ellátása érdekében. Jogosan bízhatik tehát abban, hogy a jövőben sem szenved hiányt Budapest közönsége. Beszéd helyett cselekedetekre van szükség, amit a főváros vezetősége mindenkor meg is tesz. A közgyűlés folytatását az éjszakai órákban a jövő hét szerdájára halasztották. Ekkor döntenek az elektromos áram árának és a víz díjának emeléséről. módosították a zsidótörvény 18. §-ának végrehajtását Megváltoztatták az adatszolgáltatások határidejeit A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány 4480/1941. M. E. szám alatt rendeletet adott ki az 1939:IV. törvénycikk 18. §-ának végrehajtásával kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettség tárgyában kibocsátott 7330/ 1940. M. E. számú rendelet 2. és 3. §-ában megállapított határidők módosításáról. A most kiadott rendelet értelmében a 7330/1940. M. E. számú rendelet 2. §-ának első és második bekezdésében foglalt rendelkezések helyébe a következő rendelkezések lépnek-Minden vállalat, amely a 100.502— 1940. K. K. M. számú rendeletben meghatározott közfogyasztás céljára szolgáló árukat a rendelet 1. §-ának első bekezdése alá eső szervezet útján hoz forgalomba, köteles azokat, akik a szervezetben az 1940 június 30. napján részt vettek és ezeknek a szervezetben való részvételből folyóan az 1939 július 1. napja és az 1940 június 30. napja közt elért összes jövedelmét az 1941 július 31. napjáig a rendelethez mellékelt L számú minta szerint bejelenteni. Az olyan vállalat, amely a rendelet 1. §-ának első bekezdése alá eső szervezetet 1940 július 1. napjától 1941 június 30 napjaiig terjedő időben létesített, vagy létesít, a szervezetben 1941 június 30 napján résztvevőket és az ezekre vonatkozóan az első bekezdésben említett adatokat 1941 július 30. napjáig, az olyan vállalat pedig, amely a rendelet 1. §-ának első bekezdése alá eső szervezetet 1941 június 30. napja után létesít, a szervezetben a létesítését követő naptári félév utolsó napján (december 31-én, illetőleg június 30-án) résztvevőket és az ezekre vonatkozóan az első bekezdésben említett adatokat a naptári félév utolsó napját követő hónap utolsó napjáig (július 31-ig, illetőleg a következő év január 31-éig) köteles a rendelethez mellékelt 1. számú minta szerint bejelenteni. A rendelet 3. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezések helyébe a következő rendelkezések lépnek: A rendelet 1. §-a alá eső szervezetet fenntartó minden vállalat köteles a szervezetben résztvevők személyében és jövedelmében beállott változásokat a rendelethez mellékelt I. számú minta szerint első ízben az 1940 július 1. napjától az 1941 június 30. napjáig terjedő időre vonatkozóan 1941 július 31. napjáig, ezt követően az 1941 július 1. napjától 1941 szeptember 30. napjáig terjedő időre vonatkozóan 1941 október 31. napjáig, 1941 október 1. napjától 1941 december 31. napjáig terjedő időre vonatkozóan 1942 január 31. napjáig, azontúl pedig félévenként, január 1. napjától június 30. napjáig terjedő félévre július 31. napjáig, július 1. napjától december 31. napjáig terjedő félévre pedig a következő év január 31. napjáig bejelenteni, feltéve, hogy a szervezet a megfelelő bejelentési időközt megelőző időpontban már fennállott. rHová menjünk? A TARJÁNKÉRT Minden délután TÁNC CS G S t G 3028 ARTISTASZAMOK GUNDEl'^ ** A Ligetben: Kis Lajcsi monstre cigányzenekara. A Gellért-szálló éttermében Mursi Elek: parkteraszán Dniczky-jazz. D. u. és este tánc 3024 Hűvösvölgy—Jánoshegy Hitmasnalára egy «* 3 csodája a panoráma, a pompás hangulat és a remek konyha. Vendéglős: Latorcai A. Károly. Tel. 163-115. Autóbuszjárat a Kolosy-térről. KAVOIÁZ minden este VÖRÖS ANIKÓ éneke! és a régi zenekar játszik DÉLUTÁN HANGULATOS ZENE NMI 3055 [0 Q A j\[ ifi) találkoztnk ! u ^ 1 ^ (Telefon: 493-726. h. u. és este hangulatos zene. Gyönyörű dunaarti terasz. Szt. István-park 10 Pozsonyi-út 36 Csaeázs,kávéház kellemes uzsonnázóhely, gyönyörű terasszal, II., Fery Oszkár u. 52 (elöljárósággal szemben, 75-ös villamos, 2-es és 3-as autóbusz). MEGNYILT A _ ^ som DUNAPARK KÁVÉN AZ A —.. . (Pozsonyi út 38.) fA Zongoránál ADLER TIBOR. Asztalrendelés: 493-713, 291-813. ott a hegyi LOPIEllC egybehangzó véleménye alapján áltlános kitűnő osztályzatot nyert. Konyha, kiszolgálás, tisztaság kifogástalan Subalpin napsugár, teljes komfort. Diétás konyha. Tel. 165-035. luxus-penzió új vezetősége és a közönség várt krünligráfia ny.it a Hasonyi (mitohiai) halászkert Teljesen átalakítva. Remek halászlé, kitűnő italok. Hangulatos zene. Gyöngyösi-uti megálló. Nyugatitól 3 kisszakasz. Telefon 292-434. 3056 ÁROSA-ÉTTEREM panorámás terraszán remek ebéd és vacsora. Vasárnap délután zenés uzsonna. Fogaskerekű végállomástól 1 perc. 3023 REGE-ÉTTEREM KERTHELYISÉGE Széchenyi- (Sváb) hegy, Rege-út 8—10. A kirándulók találkozóhelye! Telefon: 365-200. Vendéglős: Lukács László. 3013 KORONA vigadó. RÁDIÓS BÉLA jeles cigányzenekara muzsikái. Reggel 2-ig nyitva. Naponta halászlé. Csodaszép terasza megnyílt! Különtermek. III., Korona-tér 2. T. 362-331 Tulajdonos: VÖRÖSS JÁNOS. 3027 .és minderek ilánc Longhny bat.Bagyagó műsor.Tánc reggel 2-ig ÚJSÁG SZOMBAT, 1941 JÚNIUS 21 n. Az arányszámok csökkentésének új Határideje 4 kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 84.930/1941. K. K. M. sz. alatt rendeletet adott ki az 1939.IV. t.-c. 18. §-ának végrehajtására vonatkozó 100.502/1940. K. K. M. számú rendeletben megállapított egyes határidők módosítása, valamint a 6162/1941. K. K. M. számú rendelet X. pontjának módosítása tárgyában. A most kiadott rendelet értelmében a 100.502/1940. K. K. M. számú rendelet 2. §-ának 1. bekezdésében megállapított határidők a következők szerint módosulnak: Az 1939:IV. t.-c. 18. §-ának első bekezdésében, illetőleg a 7330/1940. M. E. számú rendelet 10. §-ának első, második és harmadik bekezdéseiben megállapított arányt, illetőleg számát, amelyben zsidók bizományosi vagy más néven létesített szervezetben részt vehetnek (7330/1940. M. E. számú rendelet 1. §-ának első bekezdése), 1943 január 1. napjáig, cukrot, faszenet, kokszot és melléktermékeit forgalomba hozó szervezet tekintetében, valamint az olyan vállalat szervezete tekintetében, amelynél az 1936—1938. években a közszállítások az évi forgalom 20%-át meghaladták, 1941 szeptember 30-ig kell elérni. Az előző bekezdésben említett aránynak, illetőleg számnak 1943 január 1-éig elérése érdekében a szükséges csökkentést mind a résztvevők számát, mind jövedelmüknek összegét illetően a következőképpen kell végrehajtani: az említett arányt, illetőleg számot ez időszerint meghaladó többletet első ízben, azaz 1941 szeptember 30. napjáig 30 százalékkal; 1941 december 31-éig további 30 százalékkal; 1942 június 30-áig és 1943 január 1-éig pedig 20—20 százalékkal kell csökkenteni. A 6162/1941. K. K. M. számú rendelet X. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Valamely árunak a 100.502/1940. K. K. M. számú rendelet 1. §-ában felsorolt áruk közé tartozandóságával kapcsolatos vitás kérdésekben az Értelmiségi Munkanélküliség Ügyes Kormánybiztosa határoz. Ez ellen a határozat ellen tizenöt nap alatt felszólamlásnak van helye az illetékes miniszterhez, aki további jogorvoslat kizárásával határoz. * Ingatlaneladások a fővárosban 1941 április 25-től május 31-ig Gebauer Ferencről Drasche Lázár Alfrédnére, 11458. helyrajzi sz., 77.000 pengőért. — Gergely Jenő és nejéről Petyán Endrénére, 174600. hrsz., 105.000 pengőért. — Iglauer László és birtoktársáról Balázsi Podlussányi Kálmán és birtoktársára, 5026. hrsz., 75.000 pengőért. — Gaizler Béla dr. és birtoktársairól Fehér Miklós Jenő dr. és birtoktársaira, 6510. hrsz., 50 000 pengőért. — Bartók Zoltán és nejéről Bedő Rezső Ferenc és nejére, 11893. hrsz., 62.000 pengőért. — Hokky István és nejéről Kertész Manó és nejére, 17955/1. hrsz., 54.500 pengőért. — Kleiber Jánosné és birtoktársairól Benzsai Kálmánra, 13702. hrsz., 50.000 pengőért. — Lányi József dr.-ról Gerber Imre és nejére, 10643. hrsz., 72.500 pengőért. — Kuttna Gyulánéról Havas Géza és birtoktársaira, 11510/45. hrsz., 160 000 pengőért. — A Fővárosi Közmunkák Tanácsának kezelése alatt álló Fővárosi Pénzalapról Moskovits Miklósnéra, 4116/6/7. hrsz., 86.100 aranypengőért. — Kónyi Hugónéra! Bársony Oszkár és nejére, 15118. hrsz., 152.000 pengőért. — Lóránt Márton dr.-ról lovag Wahl Henrikre, 6571. hrsz., 65.000 pengőért. — Nagy Lajosné és birtoktársáról Fischer Andor és birtoktársaira, 2362^7. hrsz., 90.000 pengőért. — Magyar Királyi Postamesterek és Postamesteri Alkalmazottak Országos Nyugdijegyesületéről Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Alkalmazottainak Nyugdíjintézetére, 6715. hrsz., 670.000 pengőért. — Diósdi Bodó János és nejéről vitéz Kiss Lajos és nejére, 5212/2. hrsz., 80.000 pengőre. — Tóth Jenő és nejéről Klein Gyulára, 13718. hrsz., 80.000 pengőért. — Dr. Fornet Leó Gusztáv Bélánéról Jankovich László dr.-ra, 13970. hrsz., 160.000 pengőért. Kereslet-Kínálat Lepedő 5.95 ss is"» ágynemű vászon, angin, kanavász, köpper, damaszt, konyharuha, törülközők, stb. selymek, ruhára való maradékok rendkívül olcsón. Weisz, Paulay Ede utca 58. Udvarban. (Liszt Ferenc térnél.) 6051 Kerti bútorok vasból, fából, vesszőból, összecsapható tskertiszékek. HEXNF.II. Király utca 25. 3034 fai könyv autóbuszon elvégett Becsületes megtaláló 50 P jutalom ellenében juttassa vissza. Cím a kiadóban. 574 Miei Beritten sörkimérők, asztalok, székek, evőeszközök, tálak, kuglizó felszerelések, biliiárdasztalok és kellékek kertiszékek és asztalok. HEXNER, Király utca 25. 8035 Harkány Gyógyfürdő JieLa Lak közvetlenül a fürdőépület mellett. Pzr'C** néző egy- és kétágyas szobák még kaphatók. Folyó viz. vEfizmnv. Felvilágosítások: Juhalak, Harkányfürdő, Baranya megye, vagy Budapest, telefon 384-171. 6505 Meghalt Adolfo Venturi, a híres olasz művészettörténetíró A pátriárkák korát érte meg, azzal a ritka ajándékkal megtetézve, hogy szellemi képességei megcsökkenetlenül követték és szolgálták úgyszólva halála órájáig. Élete nagy művének, az olasz művészet monumentális történetének csak tavaly jelent meg egy kötete s a fáradhatatlan toll már a következőn dolgozott. Nyolcvanöt éves lett Venturi és elmondható róla, hogy a szellemi Olaszországnak ő volt a leghatalmasabb munkása. Húsz vastag kötetnél több a nagy művészettörténete, de annak előtte és közben is hány monográfiában dolgozott fel részletkérdéseket és rajzolta meg egy-egy régi művésznek alakját! A művészettörténészeknek ahhoz a kisebb csoportjához tartozott, amely a kutató munkára építette tanulmányait. Venturi, kivált ifjabb korában, szenvedélyes kutatója volt az olasz levéltáraknak és a művészettörténelem számos becses adatot köszön neki, még több téves adatnak pedig a meghelyesbítését. Attól fogva, hogy összesfoglaló nagy munkájába kezdett, nagy szerephez jutott életében az utazás. Bejárta az egész civilizált világot, elment mindenhová, ahol olasz művészeti kincset őriztek, mert ítéletet alkotni csak személyes észlelés utján akart. Óriási volt ezért az emlékismerete s ennek volt köszönhető, hogy számtalan ismeretlen szerzőjű műnek tudta meghatározni a festőjét, vagy szobrászát s nem egy hibás attribuciót tudott helyesbíteni. 1912-ben attól kellett tartania, hogy a végzet elmetszi munkásságát. Hályog ereszkedett a szemére és a megvakulástól csak súlyos műtét árán menekült. Alig, hogy helyreállott látása, fokozott buzgalommal fogott a nagy munkájába s mikor a világháború véget ért, immár mint öregember, újra nyakába vette a világot. Másodszor is végigtanulmányozta az Egyesült Államok nagyszerű gyűjteményét, sőt elment a Szovjet Oroszországba is. Erről az útjáról visszajövet, megállt Budapesten is, amelyet előző látogatásaiból jól ismert, hogy újra szemügyre vegye Szépművészeti Múzeumunkat és magángyűjteményeinket. 1900-ban járt nálunk Venturi először és akkori útjának eredménye egy nagy tanulmánya lett, amelyben múzeumunk olasz festményeit dolgozta fel. Utolsó látogatása után Petrovics Elek felkérésére dolgozatot irt a múzeum évkönyvébe. Hazájában már rég letette minden tisztét Nyugalomba vonult mint a római egyetem művészettörténeti tanszékének tanára is. A nyugalom azonban szakadatlan munkát jelentett fáradságot nem ismerő életében. Megírta érdekes emlékezéseit s közben töretlen erővel dolgozott olasz művészeti történetén. Adolfo Venturi nem volt száraz tudós, hanem az ellenkezője: érdekesen beszélő és vonzó előadásairó. Színes és képekkel nem takarékoskodó nyelven irt, gyakran a patetikusba fokozódó hangon. Az ember maga volt benne a finomság és gyengédség. Akiknek megadatott, hogy szót váltsanak vele, nem fogják elfeledni nemes úri jelenségét. (e. n.)