Ujság, 1942. június (18. évfolyam, 123-145. szám)

1942-06-18 / 136. szám

CSÜTÖRTÖK, 1942 JÜNTÜS TS UJSÄS Elutaztak az olasz Itlosusi vésőtök Az­ olasz ifjúsági vezérek Bona­­mici Sandro vezetésével szerdán Aligára gépkocsiztak. Itt 300 levente mutatkozott be vidám tábori életé­vel. Kenesén Budapest polgármes­tere rendezett tiszteletükre ebédet. Délután Tihanyba, Szántódra és Balatonboglárra látogattak el. Bog­lári tartózkodásuk után Siófokra utaztak. Fürdés és uzsonna után este a gyorsvonattal Rómába utaz­tak. Búcsúztatásukra megjelent az Ifjúság Országos Vezetője is. . Mulatozás közben fogták el a falbontó betörőket. Az utóbbi hetekben igen sok falbontásos betörés történt a fővárosban. Vitéz Epressy Ernő textil­­kereskedő Tisza Kálmán­ tér 9. számú házban lévő üzletéből 5000 pengő ér­tékű árut vittek el a betörők, akik a szomszédos illatszertár falát kibontva hatoltak be az üzletbe. Hasonló körül­mények között fosztották ki a betörők Patonay Károly Izabella­ utca 5. számú házban lévő bőráru üzletét, ahonnan nagymennyiségű árut és készpénzt vit­tek el. Palotay Árpád Hársfa-utca 10. sz. házban lévő textil kereskedéséből 14 vég­szövetet, a Rózsa­ utca 119. számú házban levő cipőgyárból pedig többezer pengő értékű bőrt és cipőt zsákmányoltak a betörők. A főkapi­tányság detektívjei már napok óta figyeltek két fiatalembert, Both Tibor 28 éves büntetett előéletű fiatalembert és Viszeney György 29 éves péksegédet, akik a keleti pályaudvar környéki kocsmákban és kávéházakban nagy dáridókat csaptak. Megállapították ró­luk, hogy semmiféle foglalkozásuk nincs, de ennek ellenére tele vannak pénzzel. Az elmúlt éjszaka is éppen mulatoztak, amikor elcsípték őket a detektívek. A két fiatalembert bevitték a főkapitányságra, ahol rövidesen ki­derült, hogy az utóbbi időben elköve­tett falbontásos betöréseket ők követ­ték el. Vallomásuk során elmondták, hogy orrgazdájuk is volt, Biszwurm Jánosné 31 éves asszony. Detektívek mentek ki a nő szövetség utcai lakására, ahol rengeteg lopott árut találtak. A két betörőt és orgazdájukat letartóz­tatták. Betege többnyire székrekedésben le­szoktak szenvedni. Vigyázzunk ilyenkor a rendes emésztésre. Betegségben szükséges e PÉMTEK (Hústalan nap.) Ebéd: Eresztett leves, börtös töl-­pöt­paprika, vagy töltött tök gombás rizzsel. Vacsora: Rántott kalarábé tojásos zöldsalátával.­ BOJTOS TÖLTÖTTPAPRIKA A húsos, nem erős zöldpaprikákat hosszában kettévágjuk, magházától, ereitől megtisztítjuk. Tíz darab zöld­paprikához veszünk 5 drb. kemény­re főtt tojást, 5 deka sajtot. A tojást és a sajtot kis kockákra vágjuk és összekeverjük 21/1, deci tejföllel. Tűz­álló tálba helyezzük egymás mellé, megtöltjük vele a paprikákat, a tete­­jét egy kevés olvasztott zsírral be­­csepegtetjük és a sütőben megsütjük. Idénysalátával fogyasztjuk el, kalarabe kirántva — A rahói strandfürdő ünnepélyes megnyitása. Június 14-én délelőtt ün­nepélyes keretek között adták át ren­deltetésének a Tisza balpartján épült községi strandfürdőt Rahón. A strand­fürdőt a kárpátaljai terület kormány­zói biztosának és az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatalnak adományá­ból építette a Rahói Községfejlesztő Egyesület, amely céljául tűzte ki, hogy ezt a kárpátaljai festői területen lévő községet a magyar középosztály ma­gas színvonalú üdülőhelyévé fejlessze. A strandfürdő ünnepélyes felavatásán az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatalt Padányi Gulyás Béla képvi­selte, a kormányzói biztosság részéről vitéz Stadler István jelent meg. Pa­­dányi Gulyás Béla méltatta a strand­fürdő idegenforgalmi jelentőségét, amelyet a kormányzat a háborús idők ellenére céltudatos munkával meg tu­dott valósítani Rahó község nevében Gorzó Ernő dr. főszolgabíró vette át a strandfürdőt, amelynek az ott nya­ralók körében máris nagy sikere van. — Kik építkeznek? A polgármester a következőknek adott ezen a héten építési engedélyt: Vastag Ferenc, XIII­, Tahi­ utca, egyemeletes lakóház, Zaji­­csek Alfréd, XIV., Eörs vezér-utca 24, egyemeletes lakóház, Szentkuthy Pál dr., Soimlói-út 50, kétemeletes villa, „Az én váram az én váram“ Épitési Szövetkezet, XI., Kalotaszegi-utca 20, kétemeletes bérház, Vogel Ferenc, II., Battai-utca 22, egyemeletes lakóház, Mengt Ferenc, XII., Versec-sor 8, egy­emeletes ikerház, Domasák Márton, XI., Budaörsi-út 1250), két magasföld­szintes ikerház. Földszintes lakóhá­zak: Ludvig Béláné, III., Köles-utca 311, Kuh­ász Józsefné, XIV., Zalán-utca 17(b, Szalkay György, XIII., Toborzó­­köz 10, Bo­delay István, XI., Bikszádi­­utca 45. MEGHÍVÓ a .,Ház" Szlivelkezel I. a. 1942 június 30-án délután 6 órakor Budapesten, Pannonia­ utca 112-a számú helyiségében tar­tandó évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Felszámoló- és felfigyelőbizottság jelentése. 2. Mérleg- és eredmény­számla. 3. Felment­vény. 4. Felügyelőbiottsági tagválasztás. 5. In­dítványok. A felzámolóbizottság. — 1041. évi mérlegszámla. Vagyon: Ingatlanszja 15.811.50 P Pénztárszámla 40.05 P. Adósok 2319.— P. Alapítási költség 339.— P. h­ázbérelőleg 950.­­ P Eredményszámla 1940-ről 528.50 P. Vesz­teség 2115.95 P. Összesen 22.110.— P. Teher: Hitelezők 19.000.— P. üzletrészek 3110.— P. összesen 22.110.— P. Eredményszámla: Vesz­teség: Alapítási költség 37.— P. Telepbér 200.— P. Költség 1878.95 P. Eredményszámla 1910-ről 528 50 P. összesen 2644 45 P. Nyere­ség: Eredményszámla 1940-ról 528.50 P. Vesz­teség 2115.95 P. összesen 2644.45 P. A felszá­molóbizottság. Megvizsgálta és helyesnek ta­lálta a felügyelőbizottság. 355 A Jó gazdasszonynak TUDNIA KELL, hogy a szerdai piacon olcsóbb lett a zöldbab — aotója 320—380 fillérbe került. A zöldborsó ára kilónként 56—98 fillér között mozgott. A nagyvásártelep szerdai újdonsága a ribizke — 220 fillérjével vásárolták a viszonteladók. — Tizhrim­pl börtön hamis tanu­­zásért. Nagy feltűnést keltett az a hamistanuzási per, amelyet Flogmann Ödön nyugalmazott bankigazgató el­len indítottak­. Hoffmann ugyanis ab­ban a polgári perben, amelyet báró Staudach Alfoitzné Roeder Sarolta kamaraénekesnő 184.000 pengő ere­jéig indított, azt vallotta, hogy Do­­m­ony Móric, a MFTR volt elnökigaz­­gatója szerződtette a kamaraénekes­­nőt, hogy a vállalat vezetésében ta­nácsokkal és útbaigazításokkal ellássa. Hoff­mannt a törvényszék az első fő­tárgyaláson hamist a­mi­zásban bűnös­nek mondta ki és egyévi börtönre ítélte. Fellebbezés folytán az ügy a táblához került, amely az ítéletet meg­semmisítette és utasította a törvény­széke, hogy a bizonyítás elrendelésé­vel újból tárgyalja az ügyet. Ez meg is történt, szerdán pedig a törvény­szék másodízben hozott ítéletet. Újból bűnösnek mondta ki Hoffmaimt és ez­úttal tizhavi börtönre ítélte el. Az ítélet ellen a vádlott, védője és az ügyész fellebbezést jelentettek be. — Halálns balesetek. Adony község­ben Jósai Irén 20 éves leány vizet akart meríteni a ház udvarán lévő kut­­ból. A telt veder berántotta a leányt a kutba s mire észrevették belefulladt. — A Nyirád községen lévő bauxit bá­nyában a leomló föld maga alá temette Németh József 46 éves csabarendeki munkást, akinek társai már csak holt­testét tudták kiásni. — Halálozás. Pechány Adolf dr. m. kir. kormányfőtanácsos, kormány­biztos, az Országos Sajtótanács tagja, életének 84. évében Budapesten el­hunyt. Lófő Felső-torjai Vásárhelyi Béla dr. nyugalmazott királyi törvényszéki tanácselnök június 17-én, 64 éves ko­­rában elhunyt. Temetése június­ 19-én, pénteken délután öt órakor lesz a farkasréti temető hatottasházából. Az engesztelő szentmiseáldozatot június 23-án, kedden reggel nyolc órakor mutatják be a felsőkrisztinavárosi plébániatemplomban. Özv. Török Arthurné Brachfeld Lola június 16-án váratlanul elhunyt. Te­metése pénteken­­ 1 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben a róm. kat. egyház szertartása szerint. A meghámozott gyenge katarábé­­kat ceruzavastag korongokra szele­telve sós vízben megfőzzük, de nem jut puhára. Ha megfőttek és meg­szikkadtak, cukor nélkül készült pa­lacsintatésztába mártjuk és forró zsírban kirántjuk­. Tojásos fejessa­látával fogyasztjuk el vacsorára. Korszerű tanács: Együnk naponta egy kis nyers salátát, de az ebéd vagy vacsora elején fogyasszuk el és nem a végén, mint általában szokás.­­ Leszállították az egyik nyilas­vezető büntetését. Szálas­ Ferenc le­tartóztatása után a nyilaskeresz­tes mozgalom vezetésében irányító szere­­pe­t vállalt Oltványi Opetz Ferenc dr. állami számvevőszéki tanácsos, aki később, mm­ikor a köztisztviselőknek megtiltották,­ hogy szélsőséges pártok tagjai legyenek, lemondott állásáról, hogy a mozgalomnak élhessen. Tevé­­kenykedése során izgató röpcédulák készítésére és terjesztésére adott ki utasításokat­, úgyhogy ellene és társai ellen az állam rendjének feforgatá­­sára irányuló vétség címén eljárást indítottak. A törvényszék Oltványit egyévi börtönre ítélte, társait pedig kisebb-nagyobb szabadságvesztő bün­tetéssel sújtotta. Most került az ügy a Kúria elé, mely Oltványi büntetését hathónapi börtönre szállította le. %O­S 3S Á­L­L­Á­s ■Szerdai dunai vízállás: Scharding 428, Aschach 340, Struden 590, Krems 450, Bécs 438, Pozsony 286, Komárom 409, Budapest 374 (csütörtökön 368), Paks 279, Baja 388, Mohács 416, Bezdán 449, Gombos 465, Palánka 420, Újvidék 428. A Rába Szentgotthárdnál 104. A Dráva Varasdnál 100, Barcsnál 36, Dráva­­szabolcsnál 169, Eszéknél 240. Szerdai tiszai vízállás: Máram­aros­­sziget 66, Visk 58, Tekeháza 60, Tisza­­újlak 12, Vásárosnamény 124, Tokaj 239, Tiszafüred 214, Szolnok 226, Csongrád 139, Szeged 270 (csütörtökön 266., 2,'cn) 321, Titel 407. A Szamos Désnél 12, Szatmárnémeti­nél 16. A Bodrog Bodrogszerdahelynél 253. A Sajó Bánrévénél 168. A­llernád Hidasnémetinél 55. A Berettyó Margittá­­nál 28. A Körösök Csúcsánál 43, Nagy­váradnál —100, Békésnél 60. Gyoménál 88. A Maros Marosvásárhelynél —38, Makónál 95. A Balaton Siófoknál 107. A Velencei­­tó Agárdnál 143. KÖSZÖNTŐ írta JÁNOSI MÁRTA Állj meg most, Idő, egy pillanatra! Az Első Magyarról zeng ez a dal! Nézz le sugorzón erre a napra Testünk és lelkünk teremtő Atyja, Kit kezdet és vég Urának vall! Édes hazánk hős, nagy Kormányzóját Ragyogjátok be, tündöklő egek! Ünnepeljétek születésnapját, Köszöntsétek így Dunán innen s­őt Magyar rónák és magyar hegyek. Ezüst hajára, arany szívére Isten szent keze permetezzen fényt! Minden szív, száj és lélek beszélje: Áldás hulljon rá, sok öröm érte, Mint harmatszem az üde repkényt, Aratást váró, drága, magyar por, Magotdajkáló, tündérszép vetés Ma lába előtt, mint csodacsokor! Az mondja el, ami keblünkben forr: Ő és hona legyen szerencsés! Híre és neve örökké éljen! Századok őrizzék nagy tetteit! Vezesse jóra nappal és éjben Erős hittel az Isten nevében Népét, mint atya gyermekeit! Kísérje hála, kövesse jóság és koronázza meg a szeretet! Adjon a legfőbb Élővalóság Neki még sok-sok boldog éven át Elsők közt is első szerepet! ­ A MFTR közli, hogy az átkelési motoroshajójárat Révkörtvélyes és Doborgaz-sziget között június hó 1- én megindul. BEKÜLDÖTT HÍREK A Magyar-Svéd Társaság a svéd nemzeti ünnepen, június 16-án tartotta közgyűlését Karafiáth Jenő dr. elnöklésével. A közgyűlés melegen ünnepelte Gusztáv svéd királyt 84. születésnapja alkalmából. Fényi Béla főtit­kár részletesen beszámolt a társaság elmúlt évi működéséről. A Vakok József Nádor Kir. Országos Intézete (Ajtósi Dürer-sor 39) június 22-én, hétfőn tartja évzáró ünnepét. A Magyar Szr. Nőegyletek Országos Szö­vetsége június 29-én, hétfőn délelőtt Vasi órakor (VII., Sip-utca 12 II. emeleti dísz­teremben) tartja XX. évi rendes közgyűlését. A Vakokat Gyámolító Országos Egyesület június 21-én, vasárnap délelőtt 11 órai kez­dettel tartja székházának (XIV., Herminá­in­s) dísztermében rendes évi közgyűlését és ezzel kapcsolatban évzáró ünnepélyét. Az Elit Nyelvgyakorló Társaság minden csütörtökön este 9—11 óráig a Café Bristol­ban olasz, francia és angol társalgást ren­dez. Vendégeket szívesen látnak. Felvilágosí­tás délután 4-6 óráig. Tel.: 223-779. Előadás június 18-án, csütörtökön A Pázmány Péter Tudományegyetem lélektani intézetében csütörtökön délben 1 órakor Stipsicz Hugó báró ,,Lélektani isme­retterjesztő és oktató rajzfilmek“ címmel tart előadást. Az Országos Magyar Alkoholellenes Egye­sület előadássorozata keretében csütörtökön délután 6 órakor Pályi Márton dr. főorvos a szabadidő-mozgalomról tart előadást (VIII., Vajdahunyad­ utca 30). Elnököl vitéz Csia Sándor dr. Megtartott előadás A Magyar Tudományos Akadémia III. osz­tálya Marék József elnökletével felolvasó­ülést rendezett. Az első székfoglaló előadást Herzog Ferenc professzor tartotta, ezután Mócsy János levelező tag tartott székfoglaló előadást, majd Zemplén Géza a természetben előforduló phlorrhyzin szintéziséről adott elő, végül Szabó Zoltán mutatta be Oláh László és Győrffy Barna vendégek tanulmá­nyát. A Zeneszerzők Állandó Tanácsának ülése Berlinben Berlin, június 17. A zeneszerzők nemzetközi együttműködését előmoz­dító állandó tanács a berlini mű­vészeti hetek alkalmából a német fővárosban tartotta üléseit. Az ülé­seken részt vett majdnem valameny­­nyi európai állam kiküldöttje. Ma­gyar részről Farkas Ferenc zene­szerző, a kolozsvári Nemzeti Szín­ház karigazgatója vett részt az ülé­seken és a többi zeneszerzővel együtt az ülések folyamán kihallga­táson jelent meg Göbbels dr. bi­rodalmi propagandaügyi miniszter­nél. Premier a Ligetben Az Erzsébetvárosi Színház Erdélyi Mihály nagyoperettjét, az Aranysárga falevél cím­ű három­felvamisos játékot ezen a héten mutatja be Orosz Júliá­nak, az Operaház tagjának, Kiss Ma­nyinak, Somogyi Nusinak, Csortos Gyulának, Latabár Kálmánnak, Szi­lágyi-Szabó Eszternek, Delly Ferenc­nek és Tapolczay Gyulának fellépté­vel. A premier szombaton este 8 óra­kor lesz, főpróba pénteken este ugyancsak nyolc órakor. Pataky Kálmán a szigeten Bubik Árpád előreláthatólag július első napjaiban nyitja meg a Margit­szigeti Szabadtéri Színpadot nagy­szabású operettelőadással, amelynek muzsikáját Strauss műveiből állították össze. Az előadás női főszerepére Réthy Esztert szerződtették, a másik női fő­szerepet Barabás Sári játssza. Meg­állapodtak Pataky Kálmánnal is. Bánky Róbert Szegeden Vitéz Bánky Róbert, az Új Ma­gyar Színház igazgatója csütörtökön utazik Szegedre, ahol aláírja a vá­rossal a szegedi színházra vonatkozó megállapodást. * A Nemzeti Zenede zenekari hangversenye. A Nemzeti Zenede évzáró hangversenye a Zeneakadé­mián a több mint százéves tan­intézet nagyon eredményes peda­gógiai működését igen jó produk­ciókkal bizonyította. A tehetséges és képzett szereplők közül dicsé­rettel emeljük ki a zongoratanszak­ról: Waldbauer Iván (Faragó György növendéke) és Bücher Mi­hály (Szegedi Ernő növendéke) já­tékát, a csellótanszakról Szomorú Árpád Ernő (Friss Antal növen­déke) előadását, az énektanszakról Adamszky Edith (dr. Székelyhidy Ferencné növendéke) és Vojtkó Ida (vitéz Szende Ferenc növen­déke), továbbá Láng Erzsébet, Cs. Madarász Milly, Mathea Félix, Lantos Olivér énekét, a karnagy­­képző-osztályból Schultz Zoltán (Ferencsik János növendéke) ve­zénylését. A Székesfővárosi Zene­kar Ferencsik János tanár, az Operaház karnagya dirigálásával teljes odaadással állott a vizsgázók szolgálatára. HANGVERSENYEK Ma Kodály-est - Ferencsik Károlyi-kert, 7 órakor, Izíry-Mille, Galániai táncok, Psalmus, Rosier, Liszt Ferenc Kórus. SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI: A roninok kincse (148). V. 20. NEMZETI KAMARA: Hősök nélkül (3481 MŰVELŐDÉS HÁZA: Filmelőadás (4. 17.­. III .MAGYAR: Vén diófa (81. FÉNYES-CIRKUSZ: Kötéltáncos tigrisek, 8 Bonos és az új Júniusi műsor (4 és 8). Ma a Hungária Park­ban (volt Angol Park) Daykn. Margit Sárdy Jánosi Kiss Manyi Kürth­y György Mészáros Ági Delly Ferenc Zimonyi Mária Feleky Kanul Kismilly Judit Mihályi Ernő Ihász Klári Pataky Miklós MONSTRE JAZZ-ZENEKAR M jojzL mu&cAoM (Sz. , szombat, v. «■ vasárnap. 0. — ünnep­i ADMIRAL. Határvadászok. (34­4, 10*, 34«, ’At0, v. és v.: 11 és 142-kor is.) ALKOTÁS. Mindenkit érhet a Ferencse. (VII. 346, 148, 1410 v. és v.: 11 és 142-kor is.) ANDRASSY, Arizonai rndmacsk.. (344, 34«, 348, 3410, v. és 0.: ti, 2. 4. «, 8. 10.) AT­R­I­U M. Szabotázst 04« 34«, 1410, sz. v. és 0.: 14-kor 14.) BELVÁROSI. Átalakítás miatt zárva! ISMÉT LÁTHATÓ a legnagyobb sikerű magyar film­ . IND­RAS PÁGER, BORDY, HIDVÉGHY Pátria BELVÁROSI HÍR­ADÓ («1-H»). A Htoktól« röntgensugár, A «harkovi csata. Rajta« híradó a hajókaravánokró!. Magyar, Ula-, Luce- és Argentin-híradó. Folytatólagos egyórás előadások 10-24 óráig. Hölott nézőtér! BODOGRAF. Határvad­ászok. (344. 34«. V. ,410, v. és ft.: 11 és 342-kor b.) BROADWAY Aa (-5a némi irhát. (344. H*. 148.­­410, V. és ft.: »2-kw h­.) CAPITOL. Leányálmok. 044. 34*. Hr. »10, v. és v.: »2-kor is.) CASINO. Ferdinánd, a bika. 04«, 348. 341«. sz., v. és v.: %4-kor is.) CITY. Ezt kis tévedés. Ott 348. 3410. sz.. v. és ft.: 344-kor Is.) CON­SO. Gonyraesota. 04«. 34«. 3410. sz.. v. és 0.: 344-kor is.) A szezon legizgalmasabb magyar kémfilmje: Mit elkap már SIMOR ERZSI, FÖGDENYI, HIDVÉGHY VALÉRIA Elit, Hollywood Csaba-Savoy, Simplon »8. I)­t C­S I. Leányok egymás IIBzl (148. u .41v. sz., v és v.: 144-kor is.)­­ELDORADO. Kár volt hazudni. (4. 6. 8, 10, v. és 0.: 2-kor is.) Vas. d. c. 11-kor: Csá- Szárvadász. ELIT. Akit elkap az ár. (6, 8, 10, v. és v.: 4-repr is.) GOBI!­M. Szabotázst 048, 148, (410, k­., 1 v. és 0.: 1 44-kor is.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ (222-1991. Babona. A charkovi csata. Rajzos híradó a ható karavánokról. Magyar. Uta-, I­uce- és A­­­gentin-hiradó. Folytatólagos egyórás elő­adások 9—24 óráig. Hallik­ nézőtér! HOLLYWOOD. Akit elkap az ár. 044. 044, 1410, V. és V.: 044-kor is.) IPOLY. Régi keringő, 044, 3,46, 048,­­410, V. és fl.: 142-kor is.) FRANCIA FILMREMEK: 8E*rTT£©Bä“­IALTO JÓZSEFVÁROSI. Pardon, tévedtem. (3. 348, HÍO, v. és v.: £ 3-kor is.) Vas. d. e. 11 kor: Pusztai szél. SAMARA, Dr. Kovács István (11, 2. 4, 6. 8. 10.) LLOYD. Asszony a neved. (J/&6, 3,48, Vz 10, v. és v.: ^4-kor is.) — Nyitott tető! NYUGAT. Nevada! hajtóvadászat. (H4, Ji6, %8, MlO, v. és v.: H2-kor is.) ODEON. Végre. CM, %6, MuS, JA'10, v. és v.: %2-kor is.) Vas. d. e*. 11-kor: Te csak pipálj, Ladányi, OTTHON. Operett. (% 4, VI6, 148, V*­0, v. és v.: J/42-kor is.) Vas. *d. e. 11-kor: Hatos­fogat. PALACE, Kádár, kontra Kerekes. (11 2, 4, 6, 8, 10.) STUDIO FILMSZÍNHÁZ magyar filmrepriz hete: Csütörtöktől vasárnapig Q&­isz.ovtJloJkj&B kiadd! TURAY, RAJNAY, SIMOR pompás vígjátéka. Hétfőtől szerdáig, 3 napig: mwutefe*. (latiátja Láger, Komár Júlia, Mihályffy (JA DI US. Tisztilófű­z. (146. 348. 3410, sz. v. és ü.: 3,44-kor is.) KIÁLTÓ. Rettegés. (X¡4, 'M, %8. %10.) H 0 * A L APOLLO. Viharkapitány. «6 ' 348. 3410, n­. v és ü.: 4­8. 8. 10.) C CALA. Szabotázs! (346, ›48, %10. sz. V. és fl.: 3-kor is.) — Nyitott tető. STÚDIÓ. Garszonlakás kiadó. (11, Un 04 ¡4«, 348,­­410.) ’ 5 ’ TIVOLI. Gyurkovics fiuk. (344 , 346, 348. 3*10 v. és v.: 11 és 942-kor is.) TURAN. Határvak­aszok. (k­. 342, 4­6, 8 10 v. és fl.: 11, 2, 4, 6, 8, 10.) VESTA. Csintalan férjek. 044, %S, %8 Ulfl T. és fl.: 2, 4, 6, 8, 10.)

Next