Felsőkereskedelmi iskola, Újvidék, 1898
, s szívén szúrta imádót királynénkét, s milliókat sebzett legszentebb érzelmeiben. Följajdult az egész világ, mély gyászba borult a monarchia túlsó része is, de oly fájdalom, oly búbánat mint nálunk, nincsen, nem is lehet másutt. Sírjunk, zokogjunk, mert szerető gondos anyánkat vesztettük, imádott királynénk nincsen többé, a szeretett dicsfényével övezett védőangyalunk kiragadtatott körünkből. Az ötvenes évek elején még nem száradt meg a névtelen hősök vére a csatatéreken, hiszen alig volt család, ki ily hőst nem siratott volna. A különböző börtönök szűkeknek bizonyultak a fogságra elítélt hazafiak befogadására, s legjobbjaink külföldön bolyongtak jobb idők reményében. Néma csend volt hazánkban, a reménytelenség síri csendje. Ő Felsége, apostoli királyunk akkor vezette oltárhoz a bájos szépségű, fenkölt szellemű Erzsébet bajor herczegnőt, s megnyíltak a börtönök. A magyar hazafiak ismét visszaadattak övéiknek. A magyar eget burkoló sűrű fekete felhőkön áttört az első fénysugár, s remegve tekintett az egész nemzet az ifjú királynőre, ki gyengéd kezével kereste a foszlányokból azon fonalat, mely a nemzetet királyához a királyt ismét népéhez fűzze. Látván, hogy népei közt egy sincsen, mely uralkodójához hűvebb, lovagiasabb, önfeláldozóbb volna mint a magyar, csak meg kell őt érteni: ő, ki fejedelmi pompával környezve europa legfényesebb trónjai egyikén ült, hozzáfogott nyelvünket elsajátítani, azon nyelvet, mely valamennyiünknek oly édes, oly csengő, s ezen tanulmányok közt megismerte a magyar nép tiszta jellemét, hű ragaszkodását, bő irodalmát, s ekkor megszerette e népet, mely már anynyit szenvedett.