Ung, 1912. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-06 / 1. szám
50. évfolyam. — 1. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ingvár, 1012. január 6. Előfizetési feltételek : Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K ! Egyes szám . 10 f. Amerikába : Egész évre .... 10 fl K .„Ung vármegye Hivatalos lap“-jával együtt Egész évre 12 K — Félévre ....*» K Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja” részére továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttór soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám II. Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. AZ UKG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő iSegédszerkesztő: m r Szerkesztőség: Kazinczy utca 1-s. szám. BÁNÓCZY BÉLA, DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és ülés könyvkereskedése. * _ .. _______ _ _______ A naptáregyesités érdekében nevezetes lépés történt a munkácsi egyházmegye szentszékének egyik utóbbi ülésén. A budapesti gör. szert. kath. hitközség tagjai ugyanis pápai engedéllyel a Gergely-naptár szerinti napokon tartják ünnepeiket s ez arra indította a Máramaros megyében fekvő Rónaszéknek ma már majdnem teljesen magyar nyelvű g. katholikusait, hogy ezt a maguk számára is kérelmezzék. Kérvényükben, amit a munkácsi püspökség szentszékéhez intéztek, elsősorban arra hivatkoztak, hogy a budapesti g katholikusok a latin szertartásuakkal már együtt ünnepelnek ; ha tehát a budapestieknek meg van engedve az együtt ünneplés, nem állhat útjában semmi annak, hogy az ő kérelmük is teljesíttessék. Hivatkoznak továbbá azokra a gazdasági okokra, melyek föltétlenül szükségessé teszik ma már, hogy a vegyes vallású lakossággal bíró községekben egy és ugyanazon ünnep egy-ugyanazon napon tartassák meg. Végül hivatkoznak arra, hogy a munkácsi egyházmegye esperesi kerületei — kettő kivételével — mind a naptáregyesités mellett nyilatkoztak s igy kérelmük az általános óhajjal is támogatott. Igaz örömmel jegyezzük fel, hogy a munkácsi egyházmegye szentszéke nem is mondott ellent a kérelemnek s a rónaszékiek kérelmét felterjeszti a pápához — pártolólag, kimondván ezzel a naptáregyesitésnek jelezte szükségességét s indokoltságát. Ha a rónaszékiek kérelmét a pápa is teljesíthetőnek találja s ha a rónaszékiek el fogják nyerni azon engedélyt, melynek a budapesti hittestvérek márkét év óta birtokában vannak , úgy a naptáregyesités a munkácsi egyházmegye egész területén rövid időn belül meg fog történni, mert nem hisszük, hogy a rónaszékiek példáját ne követnék gyors egymásutánban a g. kath. hitközségek, és ezek között elsősorban a nagyobb városok hitközségei. Ismételjük, igaz örömmel adjuk közre a szentszéknek a rónaszékiek kérelme ügyében elfoglalt álláspontját s őszinte szívvel üdvözöljük mindazokat, akik a szentszék e fontos határozatának meghozatalában részt vettek. Nocturne. A parton állok. Holdfény . . . Csendes estek óra. Halovány árnyak kúsznak Az ezüstszínű tóra . . . A parton állok, sírva Egy nevet suttogok; A viselőjétől Válni nem tudok . . . Besírom a mélybe Százszor a nevét . . Valaki most hajtja Valahol álomra Gyönyörű fejét. —üs —cs. Lőrinczy Jenő. A lázas élet forgatagában álljunk meg egy pillanatra s ■ ünnepi szint öltve üdvözöljük vármegyénk alispánját, Lőrinczy Jenőt, alispánságának 10-ik évfordulóján. A mai korban, amikor az egyéni hiúságok zűrzavaros vásári zaja minden jelentéktelen momentumot felhasznál, kikutat a többékevésbé érdemes egyének dicsőítésére és ünneplésére, szinte élesen kirívó ellentétként ötlik élénkbe az a nem mindennapi jelenség, hogy egy vármegye alispánja önzetlen és becsületes munkálkodásának jelentős évfordulóján a zajt, az ünnepeltetést kerülve, szerény csendben veszi kezébe a tollat, hogy zajtalan munkával, odaadó ügybuzgalommal ünnepelje meg a jelentős évfordulót és érdemelje ki polgártársai tiszteletét, szeretetét. Elmaradt a szokásos banket, pezsgődurrogás, elmaradt a sok nagyszólamu dikció, de megmaradt a szivekben az érzés, hogy az, aki a becsület és tisztesség nevében őrködik a vármegye közönségének erkölcsi és anyagi javai fölött, olyan egyén, aki a külső ünnepeltetés belső jelentőség nélküli virágai nélkül is kiérdemelte vármegyéje becsülését, embertársai tiszteletét. Mi azonban, akik a nyilvánosság őrei vagyunk, nem siklunk el e jelentős esemény fölött. Akármennyire is kerüli alispánunk az ünnepeltetés külső látszatát, mi nem mellőzhetjük el, hogy a köztéren, a köz érdekében munkálkodó egyén előtt a megérdemelt elismerés lobogóját meg ne hajtsuk és a vármegye közönségének figyelmét rá ne irányítsuk annak a férfiúnak személyére, aki tíz évi szakadatlan és lelkiismeretes munkálkodásával a reá bízottaknak hűséges sáfárja volt. Akit a végzet arra hívott meg, hogy embertársai életét vezesse, működését irányítsa, boldogulásuknak, megélhetésüknek alapjait megteremtse, a meglevőt megtartsa és tovább fejlessze, — annak az értelmi, szellemi és szivbeli képességek nagy fokával kell rendelkeznie. Egy vármegye alispánjának hivatása a legszebb életfeladatok megvalósítása elé állítja az erre hivatott egyént. Tág perspektíva nyílik a tevékenységre, az alkotásra, a teremtésre. Összhangba hozni a különböző érdekű társadalmi tényezőket, közös célra működtetni a gazdasági erőket s ezáltal a társadalmi és gazdasági erőket odaláncolni az emberi fejlődés haladó kerekéhez! Keresni, kutatni az ideákat, amelyek intézményekben valósulva az egyének boldogulását, anyagi és szellemi erőik teljes kifejtését eredményezik! Ismerni és belehatolni a nép lelkébe, gondolatvilágába, megérteni azok baját, panaszát és megértetni velük a bajok és panaszok orvosságát! Megérezni és előrelátni a haladó kor követelményeit, alkotni intézményeket, amelyek az emberi szükségleteket kielégítik! Szigort alkalmazni, igazságot szolgáltatni, méltányosságot gyakorolni a bírói széke elé vitt ügyekben, úgy, hogy a szigor igazságtalan, az igazság fölöslegesen szigorú és a méltányosság céltalan ne legyen! A tisztviselőket, mint munkatársakat a közös cél érdekében összeműködtetni, azoknak erőit megismerni, tehetség szerint felhasználni, összefoglalni, azoknak szigorú, de gondos barátjaivá válni! A nemzeti célokat a kis- és a nagydolgokban átlátni, felismerni s azokat szolgálni! Aki ezen magasztos feladatoknak csak kis részét is teljesiti, az megérdemli polgártársai háláját, elismerését és tiszteletét. Most, hogy Lőrincy Jenő alispáni mű Zinácska. írta Csehov Antal. A vadásztársaság egy parasztházban friss szénán halt meg. Miután az összes ismerős hölgyeket letárgyalták s elmondtak már vagy száz adomát, a vadászok legtestesebbike, aki a sötétben hasonlított egy kéve-szénához s mély, törzskari (iszti hangon beszélt, nagyot ásított és így szólt: — Nem nehéz dolog az, hogy az emberbe beleszeressen valaki, a hölgyek épen is csak arra valók, hogy minket szeressenek. Hanem hát azt megérte-e valaki az urak közül, hogy gyűlölték, halálosan gyűlölték volna? Nem figyelte-e meg valamelyikük a gyűlölet elragadtatását? Senki sem felelt. — Senki, uraim, senki? — kérdezte a törzstiszti hang. Nos, engemet gyűlölt egy szép leányka s magamon tanulmányozhattam az első gyűlölet jelenségeit. Az elsőét, uraim, azért, mert ez valami ellentéte volt az első szerelemnek. Egyébiránt az, amit most el fogok mondani, még akkor történt, mikor én még se szerelemről, se gyűlöletről mit sem tudtam. Akkor én nyolc éves lehettem, de ez mindegy, mert itt nem én voltam a fő, hanem ő. Nos tessék meghallgatni. Egy szép nyári este, naplemente előtt, én és a nevelőnőm, Zinácska, egy igen kedves, poétikus teremtés, aki azelőtt nem régen került ki a nevelőintézetből, bent ültünk a gyerekszobában és tanultunk. Zinácska szórakozottan nézett ki az ablakon és így szólt: — Eszerint tehát előnyt lélegzünk be. Most hát mondja meg Petiké, hogy mit lélegzünk ki. — Szénsavat, — feleltem én, szintén kikémlelve az ablakon. — Jól van, — hagyta helyben Zinácska; — a növényeknél pedig megfordítva van, azok szénsavat lélegzenek be és elenyt lélegzenek ki. Szénsav van a savanyuvizekben is és a faszénben is . . . Ez igen káros gáz. Nápoly mellett van az úgynevezett kutyabarlang, amely tele van szénsavval, ha abba beeresztenek egy kutyát, az mindjárt megdöglik.Az a Nápoly melletti kutyabarlang képezi a nevelőnők vegytani bölcsességét s azon túl menni egyikük sem merészkedik. Zinácska mindig melegen védelmezte a természettudományok hasznát, de aligha tudott egyebet, mint azt a barlangot. Nos, Zinácska ismételtette velem a mondottakat. Én ismételtem. Azután azt kérdezte, hogy mi az a látóhatár? Feleltem rá. Kint az udvaron pedig az alatt, míg mi a barlangon és a láthatáron rágódtunk, az én apám vadászatra készülődött. A kutyák vihogtak, a befogott lovak türelmetlenül nehezedtek egyik lábukról a másikra s a kocsisokkal enyelegtek, az inasok rakosgattak holmit a kocsira. A tárántusz mellett könnyű kocsi állt, amelyen anyám és nővérem Ivanickijékhez mentek névestére. Otthon csak én maradtam, meg Zinácska, meg a diák bátyám, akinek a foga fájt. Képzelhető, hogy mennyire irigykedtem az elmenőkre s mennyire untam magamat. — No, hát mit lélegzünk be ? kérdezte Zinácska, kinézve az ablakon. — Szénsavat.. . — Igen, látóhatárnak pedig azt a helyet nevezzük, ahol látszólag a föld az égboltozattal érintkezik. Ekkor elindult a tarantusz, után a kocsi. Láttam, hogy Zinácska valami iratot vett ki a zsebéből, összecsavarta s odaszorította a halántékához, azután felrezzent és az órára nézett. — Tehát el ne feledje, — szólt hozzám — Nápoly mellett van az úgynevezett kutyabarlang ... Itt újra felnézett az órára és igy folytatta: . . . ahol látszólag a föld az égboltozattal érintkezik. Szegényke roppant izgatottan ment végig a szobán s még egyszer megnézte az órát. A lecke végéig még több mint félóra volt hátra. — Most lássuk a számtant — monda nehezen pihegve s remegő kézzel lapozgatva a számtani példatárt: — itt van a 325-iki feladat, fejtse meg ezt. . Én mindjárt jövök. Elment. Sietése, arcának pirossága és izgatottsága kíváncsiságot keltett bennem. Hová mehet ? és minek ? Koromhoz képest nagyon is okos lévén, mihamar elképzeltem és megértettem mindent: azért szaladt a kertbe, hogy felhasználva szüleim távollétét, jóllakjék málnával vagy cseresznyével. Ha pedig így áll a dolog, akkor — ördög vigye a dolgát ! — megyek én is cseresznyét enni. Eldobtam a számtani példatárt és leszaladtam a kertbe. Utána lopództam és a következőket látom : a tó partján, két gén fűzfa közt áll az , ------------rj---------xfcf Lapunk mai száma 12 oldal,