Állami főreáliskola, Ungvár, 1912
. Tudta, hogy a természet ritkán alkot tökéleteset és emberi gond és veríték nélkül a nemes is vadba ferdül. A természet sokban volt tanítója, épen úgy szerette, mint az embert. Szőlejében naphosszat el-elbabrált, remélt és fáradott; a nevelésnek ugyanaz a gondja, a fejlődés ősi ösztöne vezette, mint az iskolában. Mint a természet, ő is egyszerű volt. Igénytelen külseje nem sejttette, hogy lelke valóban Isten képére formált, egyre szépül és megszépít mindent, ami közelébe ér. Most, hogy itt hagyta iskolánkat, mindannyian, akik vele érintkeztünk, igaz ember emlékét őrizzük, nemes emberét, aki nemes levelét Istentől kapta. György Oszkár.