Unitárius Élet, 2020 (74. évfolyam, 1-2. szám)
2020-01-01 / 1. szám
Imádság Atyánk! Arcunkat a nap felé fordítjuk, s érezzük a simogatást, melyet az új reménység tartogat számunkra. Igazán vágyakozunk egy megújulásra, egy újabb felfedezésre, egy kedves gondolatra, mely felrepítene a magasba, mint egy papírsárkányt. Akkor érezhetnénk a könnyedséget, a szabadságot és talán egy kis biztonságot is. Érdekes, hogy a fizikai korlátozások mennyire szükségessé teszik lelkünk szárnyalásának érzését, hogy legalább egy parányi részünk kóborolhasson. Mert szükségünk van arra a sok ingerre, mert szükségünk van a táplálékra, mert szükségünk van életünk bizonyos megszokott rítusaira. Mondd Atyánk, de hogy látod, tanultunk valamit az elmúlt hetekben? Kezdjük már kapiskálni, hogy a vészterhes idők tanulsága az önmegtartóztatásban, és az egymásra figyelésben van? Látjuk már, hogy idei böjtünk témája nem a táplálék, vagy modern életünk készülékeitől való megvonása, hanem a lelki kiteljesedés volt? Sokszor elképzelem, hogy nevetsz rajtunk, mert belemagyarázunk minden egyes szituációba valamit. Elképzelem, ahogyan elcsodálkozol a következtetéseinken és értelmezéseinken, s azon, hogy mennyire süketek vagyunk a hallásra és vakok a látásra. Számtalan történet bizonyítja, hogy nehezen tanulunk, s ha mégis megértünk valamit, egy csapat másik ember visszahúz. Istenünk! Szeretnénk jól érteni! Szeretnénk jobbá válni, s képesnek lenni néhanapján megújulni. Szeretnénk a ránk aggatott bilincseket lefejteni és végre olyat alkotni, melyhez nincs szükség rombolásra, mely önmagában jó termést hoz, és létezésével nem rombol le ezer másikat. Tisztul a világ, s vele tisztulunk mi magunk is. Napról napra tisztábban látjuk elkövetett hibáinkat és értjük meg életünk igazi célját. Talán elölről is kezdjük, s visszatérünk a természetességhez, az egyszerű dolgokhoz, melyek talán több munkával, de kevesebb szennyezéssel járnak. Melyek több izzadságcseppet gyöngyöztetnek homlokunkon, de lelkünket annál elégedettebbé teszik. Talán most elkezdjük építeni azt a világot, amikor az ember megfogja, nem eltapossa a mellette álló ember kezét, s együtt emelik a teremtés lehetőségét a magasba. Segíts Atyánk, hogy ünnepünk ünnep legyen, hogy megteremtsük otthonainkba, azáltal, hogy Téged családunk és lelkünk állandó lakójává teszünk. Ámen Szabó Csengele