Üst, 1963 (7. évfolyam, 1-11. szám)

1963-02-14 / 1. szám

Szocialista módon élni, dolgozni, tanulni. Я DUNAI VASMŰ DOLGOZÓINAK LAPJA VII. ÉVFOLYAM, X. SZÁM Megjelenik havonta 1963. FEBRUAR H. Feladataink Vállalatunk terve ez évben az elmúlt évhez viszonyítva 8,1%-kal magasabb, ez azt jelenti, hogy mintegy 285 millió forint értékű termékkel kell többet termelni, mint az elmúlt évben. Ez a több­lettermelés elsősorban a Meleg­­hengermű feladatának további növekedését jelenti. Természete­sen ezzel egyidejűleg nagyobb fel­adatokat kell megoldani az Acél­mű, a Nagyolvasztó és a többi gyárrészleg dolgozóinak is. A termelés növekedése mellett fontos feladatok a különböző mű­szaki, szervezési intézkedések végrehajtása, így például csök­kenteni kell a fajlagos anyagfel­használási költségszintet. Gyárrészlegenként vizsgálva a feladatokat, a következőket álla­píthatjuk meg: A Nagyolvasztó gyárrés­zlegünk­­nek a tervezett kohóátépítés vég­rehajtása mellett 545 000 tonna acélnyersvasat kell termelni. Ez a feladat azt jelenti, hogy na­ponta 24 tonnával több nyers­vasat kell adni, mint az elmúlt év­ben. Ha figyelembe vesszük, hogy az átépítés után nő a ko­hó hasznos térfogata, akkor ezt a feladatot a gyárrészleg meg tudja oldani. Fontos feladata a gyárrészlegeknek, hogy az átépí­tés ideje alatt is megfelelő és jó minőségű nyersvassal lássa el az Acélművet. Ennek érdekében meg kell oldani az erode átlagosítá­­sát és kísérletet kell végezni az olajbefúvással történő gyártásra. Az elmúlt évben alkalmazott ko­hón kívüli kéntelenítést üzemsze­rűen kell bevezetni. Acélművünk 5,3%-kal több acél gyártását vette tervbe, mint az elmúlt évben. A mennyiségi termelés mellett különös gondot kell fodítani a minőségi acélfaj­ták gyártására, ez évben ez a leg­­fontosab feladat az Acélműnél. Fontos feladatot jelent a hazai rozsdamentes és saválló lemez igények kielégítése céljából már elkezdett gyártási kísérletek a tovább folytatása. A Hengermű mélykemencék kapacitása növelé­se érdekében 50—100 C fokkal emelni kell az öntecs átadási hő­mérsékletet­ A Meleghengerműnek 24,1%-kal kell több terméket előállítani, mint az elmúlt évben, ezen fel­adat maradéktalan végrehajtása azért fontos, mert a 3,8 milliár­dos termelési értékből hengermű­vünknek 2,2 milliárdot, tehát az összes termelési értéknek mint­egy kétharmadát kell termelnie. A mennyiségi növekedés mellett fontos feladat, hogy a rendelő felek igényét minden szempont­ból kielégítsük. Másik fontos fel­adat a járulékos termelés csök­kentése, illetve a fajlagos betét csökkentése. A megnövekedett terv maradéktalan végrehajtásá­nak legfontosabb alapja, hogy havi tervét rendszeresen teljesít­se a Hengermű. A kokszvegyészeti gyárrészle­geink előtt is nagy feladatok áll­nak. A kokszoló gyárrészlegnél 173-ra emelik az elmúlt évi 166- tal szemben a napi kamraszámot. Ez a koksztermelés 4%-os növe­kedését jelenti. A nyersvasgyár­­tás szempontjából fontos feladat, az állandó jó minőségű kohó­koksz biztosítása. Az Energia­gyár részleg az egyetlen, melynél az évi felada­tok csökkennek. Az elmúlt évi villamos termelésnek csak 78,7 %-át vették tervbe. Ez azért van, mert egy turbinát leszerelnek, és helyette ellennyomásos rendsze­rűt szerelnek be, a megnöveke­dett gőzigény biztosítása érdeké­ben. A Gépészeti gyámészleg terme­lésében nagyobb változást jelent, hogy átvette a kohászati speciá­lis vasúti kocsik gyártását. To­vábbra is feladata a vállalt tar­talé­kalkatrész szükségletének ki­elégítése, és a társ kohászati vál­lalatok kohóipari berendezései­nek gyártása. A Tűzálló gyár­részlegnél fontos feladat a foko­zódó kohászati követelményeknek megfelelő minőségű tűzálló tég­lák gyártása Ezen belül a kohó­­téglák, acélmű aszfalazó téglák további minőségi javítása, és új tégla típusok bevezetése. Pályázati felhívás a Dunai Vasmű társadalmi ösztöndíjára A Dunai Vasmű az 1903—64-es tanévben is biztosít a műszaki egyetemeken tanulni vágyó fiata­lok számára — korlátozott szám­ban — társadalmi ösztöndíjat. Az ösztöndíjra pályázhatnak mindazon fiatalok, akik legalább egy éve a vállalatnál vannak,­­ gimnáziumi, illetve technikusi érettségivel rendelkeznek. Érett­ségi eredményük kitűnő, jeles, il­letve jó rendű. A pályázathoz szükséges: DV igazgatójához címzett ké­relem. Társadalmi szervek (párt alap­szervezet, KISZ,, szakszervezet) javaslata. Tanulmányi eredményt igazoló irat. Gazdasági vezető javaslata. Szülök keresetének igazolását a A pályázatot, illetve kérelmet DV személyzeti főosztályára kell eljuttatni 1963. március 31-ig. A tartalomból: Amit az áthelyezésről tudni kell. Akik először választanak Hárommal többen. A Kohász Kupa verseny­kiírása. Műszaki Könyvtár hírei. Az NB II. sorsolása Óéi a­ kikelé­­sen­ (Háder László felvétele) Miért nem teljesíti tervét a meleghengermű Rekordok, kiemelkedő termelé­si csúcsok az elmúlt évben sűrűn váltogatták egymást a meleghen­germűben. Igaz, jelentkeztek ki­sebb hiányosságok is, de ezt rend­szerint azzal hárították el, hogy a meleghengermű még felfutó üzem. Az év végén, amikor már komolyabb termelési feladatokat kellett megoldani a gyárrészleg­nek, kezdtek tornyosulni a hibák. Ez évben magasabb termelési tervet kapott a gyárrészleg, minő­ségileg is lényegesen meg kellett­­ volna változni a munkájának. Az eddig eltelt időszak azt mutatja, hogy ezt a feladatot a meleghen­germű nem tudta megoldani. A gyárrészleg nem teljesítette ja­nuári tervét, s februári tervével is már lemaradt. Miért nem teljesíti tervét a meleghengermű? Jogos és szükségszerű is a kér­dés, hisz a Vasmű munkája leg­jobban a hengermű munkáján keresztül mérhető le. A henger­mű a készterméket gyártó gyár­­részleg, tehát a Vasmű tervteljesí­tésénél a­ legnagyobb feladat reá hárul. Az elmúlt időszakban több oldalról vizsgálták a hengermű munkáját. Megállapítást nyert, hogy az anyagellátásban vannak kisebb fennakadások, de ez még nem indokolja a nagyarányú le­maradást. A lemaradás egyik oka hogy a termelési programot, nem a megadott ügyvitel szerint hajt­ják végre, hosszú idő óta nem ké­pesek a garnitúra-programot megoldani. Hiányoznak a megfelelő tech­nológia előírások is. Az elmúlt két évben egyik feladat épp az lett volna, hogy kidolgozzák a kü­­lönböző lemezféleségekre a meg­felelő technológiát. Ezt a felada­tot sem oldotta meg kielégítően a gyárrészleg ezért például ha azt a kérdést tesszük fel, hogy az ön­tecs elejéből vagy végéből kell a nagyobb darabot levágni, senki nem tud megfelelő választ adni. Aránylag sok az üzemzavar is. Az üzemfenntartás nem rendel­kezik a szükséges rajzokkal, ezért ötletszerű a tartalékalkatrész igénylés. Nem tudják a különböző alkatrészek kopási idejét. Ezért egy-egy üzemzavarhoz, csak meghibásodott alkatrész szétsze­n­telése után tudják a szükséges pótalkatrészt elkészíteni. Termé­szetesen ilyenkor a szükségesnél nagyobb a kapkodás. Az elmúlt évben üzemzavaros javításoknál sok esetben csak a­­ véletlenen mú­lott, hogy nem történt súlyosabb baleset. Az üzemzavarok elhárítá­sát megnehezíti még az is, hogy kevés a szerszám. Az utolsó, de talán egyik leg­fontosabb, hogy a gyár­ részlegnél nem megfelelő a jelenleg alkal­mazott bérezési rendszer sem. Nem hat ösztönzően a dolgozók­ra. Sok esetben — pl. selejtes anyag gyártásakor — nemcsak a selejtes munkát végző dolgozók bére csökken, hanem más brigá­dok bércsökkenését is magával vonja. Természetesen nem minden hi­báért egyedül a gyárrészleg fele­lős. Vannak rajta kívülálló okok is, amelyek erősen megnehezítik munkáját. Ezek ellenére is azt kell megállapítanunk, hogy a hengermű terve reális, és jól szer­vezett munkával teljesíthető. Vál­lalatvezetésünk megadta a kellő segítséget a gyárrészlegnél a hi­bák felszámolásához. A különbö­ző osztályokról a legjobb szakem­bereket irányították a meleghen­germűbe. Most az a feladat, hogy a hengermű kollektívája is fogjon össze, együttesen próbálják a meglevő hiányosságokat kiküszö­bölni. Fontos feladat vár a társa­dalmi szervekre, a szocialista bri­gádokra. Közös összefogásukra az átlagnál jobb munkára van szük­ség, hogy az év hátralevő idejé­ben a meleghengermű teljesítse rendszeresen termelési feladatait, és behozza a lemaradást. Az elmúlt években a henger­műnél a terv teljesítése nem min­den esetben jelentette a program­szerű termelést. Az elkövetkezen­dő időben legfontosabb feladat, hogy a tervek mennyiségi és mi­nőségi teljesítése minden esetben a programszerű termeléssel pá­rosuljon. Ez azért fontos, mert a hengermű nem programszerűen termel erősen veszélyezteti más vállalatok terveteljesítését is, és olyan lemezeket is előállít, melyre pillanatnyilag­­ népgazdaságunk­­nak nincs szüksége. A feladat tehát nem kicsi. Még­is bízunk benne és tudjuk, hogy a meleghengermű kollektívája le­vonja a kellő tanulságokat a je­lenleg fennálló hibákból, és min­dent elkövet annak érdekében, hogy a Vasmű ne maradjon adósa a népgazdaságnak.

Next