Üst, 1968 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1968-01-12 / 1. szám

XIV. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM A DUNAI VASMŰ DOLGOZÓINAK ÜZEMI LAPJA MEG.IEI.FUNK KÉTHETENKÉNT 1968. JANUÁR IS. Gyárrészlegvezetők az új év feladatairól Az eredményekhez méltóan el­búcsúztattuk az­­ esztendőt. Az ün­­neplések befejezése után megkezdődtek az 1968-as év munkáshétköznap­jai. Mint arról már beszámoltunk, a gyárrészlegek megkapták termelé­si feladataikat. Most a gyárrészlegvezetőket kérdezzük meg: a feladatok ismereteiben, hogyan készültek fel azok végrehajtására; az új felada­tok reálisak­­, végrehajtásukhoz milyen intézkedésekre van szükség. Célunk: a fogyasztók igényeinek kielégítése Gerencsér Pál a Kokszvegyészeti gyárrészleg műszaki vezetője. Kérdéseinkre így válaszolt: — Az elmúlt év beillett abba a sorba, mely 1964-ben indult el. Az­óta ível felfelé a gyárrészleg terme­lése. Tavaly mintegy húszezer ton­na koksszal termeltünk többet az előirányzottnál. Ennek többsége ko­hókoksz. Exportra kétezer tonnával küldtünk többet a tervezettnél. Kol­lektívánk és a külkereskedelmi vál­lalatok érdemeként vegyitermékünk exportja a tervezettnek mintegy négyszeresére emelkedett. — Az új évben gyárr­észl­egünknél nem a mennyiségi tervszem­lélet fog uralkodni. Célunk a vásárlók, fo­gyasztók igényeinek kielégítése. Mintegy hétszázhetvanezer torma kokszot gyártuunk, ehhez alakulnak a vegyitermékek is. Gerencsér elvtárs el­mondta, hogy a gázszolgáltatás mintegy száz mil­lió köbméter lesz. Maradéktalanul kielégítik a városi gázszükségleteket. Az acélművet is ellátják fűtőolajjal. Még az év első napjainál tartunk, de a gyárrészlegnél már elkészült a műszaki fejlesztési terv. Ez töb­bek között magába foglalja a zárt­víz gazdálkodás további fokozását, ami a mosási veszteség csökkenté­sét segíti elő.­­ Az elmúlt évben sok jót és rosszat hallottunk a kolloid kénről. Mi erről az­ ön véleménye? — Kétségkívül voltak gyártási problémák Problémát jelentett az is, hogy a felhasználók nem ismer­ték eléggé a terméket. De a negye­dik negyedévben gyártott mennyi­ség több, mint 90 százaléka megfe­lelt az előírásoknak. Ez évben új termékkel nem kívánunk jelentkez­ni. De szeretnénk, mindenben jobb minőséget adni, — s mint mondot­tam, mindenekelőtt a vevők igénye­it akarjuk kielégíteni. Tervfeladatán felül a két hengermű, mintegy egyhavi termeléssel adott többet a tervezettnél. Pedig sok problémát jelentett, hogy nem kaptuk ütemesen az acélt. Április­­ban és júniusban 8—10 ezer tonná­val többet tudtunk volna henge­­­­relni, ha ütemesen kaptuk volna az acélt. Az elmúlt évben az összes rendelkezésre álló acélt felhasz­­náltuk. — Ez évben a meleghengermű fel­adata mintegy 10 százalékal feszí­tettebb az előző évinél. Viszont ked­vezőbb a termék-összetétel. A hi­deghengerműnek is növekszik a te­kercsigénye, és az egyéb termékeket is na­gyrész­t tekercsből fogjuk elő­állítani. A feladatok ellátásához négy területen van szükség műszaki intézkedésre. A mélykemence da­ruknál, az előnyújtónál például nö­velni kell az üzemidő kihasználást, egyenletessé kell tenni az anyagát­adást a hideghengermű felé. Ez fő­leg a hőkezelő kapacitás miatt fon­tos. Hajdú elvtárs elmondta még, hogy főleg gazdaságossági szempontoktól vezérelve ez évben igen sok csövet kívánnak gyártani. Most vizsgálják ennek lehetőségeit. A csövekre olyan nagy igény van, hogy minden men­­­nyiségben eladható. Beszélgetésünket így fejezte be: : A feladatok és lehetőségek is­meretében én optimista vagyok. A gyárrészleg 1800 fizikai munkása al­kalmas a megnövekedett feladat el­látására. Ha megfelelő lesz az anyagellátás és tudjuk biztosítani a műszaki feltételeket, a fizikai dol­gozókon nem fog múlni az éves terv­­teljesítése. Ár rtroli fi­l­mxb­örlőmalom készül a raemirben Horváth István az üzemfenntar­tási gyárrészleg műszaki vezetője. Készségesen válaszolt kérdéseink­re. — Az elmúlt év kitűzött feladatait sikerült teljesíteni. Eleget tettünk a karbantartási feladatainknak. A tar­talék alkatrész forgácsolás terüle­­­tén volt egy kis lemaradásunk, ami belső gyártások fokozódásából a­d­ódott. Ez évben ezen a munkán javítani akarunk. Mind több a tartalék al­katrész igény. A megnövekedett pro­filgyártás miatt emelkedik a szer­számigény is. A radiátor gyártáshoz is jelentős mennyiségű szerszámot kell készíteni. A gyárrészleg felada­ta a radiátorgyár bővítéséhez szük­séges vasszerkezetek elkészítése is. Különben a vasműben tervezett és készített radiátor üzemcsarnok nagy elismerést vívott ki az ország szak­emberei előtt. Horváth elvtárs beszélt arról is, hogy továbbra is feladatuk a hen­gerművek, kohászat, kokszvegyészet­­ és a Lőrinci Hengermű ciklusos­­ nagyjavítása. A Gyöngyösi Hőerő­­­­mű részére az elmúlt évben a gyár­­részleg négy szénőrlőmalmot készí­tettek. Az elkészült munkát meg­szemlélték annak a német vállalatnak képviselői, akiktől a licencet vásá­roltak és elismerően nyilatkoztak. Ez évben nyolc ilyen szénőrlőma­lom szerepel a tervben. Az országos jármű­fejlesztési program keretében az első negyed­évben jelentős menyiségű csarnok­­vasszerkezetet kell a Lenin Kohá­szati Művek részére elkészíteni. — Örömmel számolunk be arról, hogy az év folyamán igen so­k szo­ciális beruházás lesz a gyárrészleg területén. Folyik a villamosjavító üzem fürdőjének és az öntöde belső felújítása. Az év folyamán az öntö­dében elkészül a nedves öntvény­­tisztító, ami a szilikózis veszélyt szünteti meg. Hader László „ 4 fizikai dolgosokon nem fog múlni! Hajdú András a Hengerművek gyár részle­g vezető­je. — Mielőtt az ez évi feladatokról beszélnénk, elmondanék egy-két adatot az elmúlt év termeléséről. A meleghengerműben kettőszázhet­venhat és félezer tonna a hideghen­germű 185,5 tonna készterméket gyártott, ez a mennyiség év végére el is hagyta a gyárat. Becslésünk szerint a pénzügyi tervünket körül­belül 110 százalékra teljesítettük 436 ezer forint segélyre A Dunai Vasmű dolgozóinak Biz­tosítási és Önsegélyező Csoportja az alapszabálynak megfelelően az el­múlt évben is rendszeresen folyósí­tói­­­ esélyt tagjainak. A csoportnak 9747 tagja van. Ekö­­zü­l az elmúlt év során 266-an kötöt­tek házasságot. Házassági segély cí­mén részi’­e 53 200 forintot fizettek ki. Az önsegélyező csoport tagjainak 559 gyermekük született. Szülési se­gély címén 111 900 forint került kifi­zetésre. Hosszantartó betegség során 258 150 forintot fizettek ki a tagok­nak. Egy éven aluli gyermek elhalá­lozása után 1300 forint került kifize­tésre. Ezenkívül a Biztosítási és Önsegé­lyező Csoport — mint bizonyára ol­vasóink is emlékeznek rá — 220 fő részére belföldi társas utazást szer­vezett; erre a célra 97 825 forintot használtak fel Változik az üzemprofil a gépkocsijavítóban A szállító gyárrészleg egyik fontos karbantartó üzeme a gépkocsijavító. Az üzem elmúlt évi munkájáról kér­deztük meg Rákász István műve­zetőt. — Az üzem feladata évről évre nő és részben változik is — mondotta Rákász elvtárs. — Régebben kizáró­lag gépkocsik javításával foglalkoz­tunk. Most már előtérbe kerül а Mо­toros targoncák és egyéb munkagé­pеk javítása is. A gyárrészleghez tartozó 55 darab autó-, vontató, il­letve dömperrel szemben 83 targonca karbantartása is feladatunk. A művezető szerint a targoncákra viszonylag magas a váratlan meghi­básodások száma. Ez főleg abból adó­dik, hogy az üzemekben szakképzet­len emberek is kezelik őket. Ennek ellenére igen gyorsan el tudják lát­ni a javítási feladatokat, mert a gép­műhely sokat fejlődött az utóbbi években. El tudják végezni például 1 főtengely köszörülést és van egy honoló gépük. Gyakorlatilag házilag el tudják készíteni a legtöbb fontos akatrészt. Az elmúlt évben javult az anyag­­i lát­ás is. Nagyobb mennyiségű anyag aktáron való tárolása nélkül tud­ók a munkát elvégezni főleg azért, mert a megrendelt anyagot rövid idő alatt, sokszor egy-két nap elegendő hozzá, a raktározás rendelkezésükre bocsátja. Az üzem kiforrott szakmunkáskol­­lektívája úgy érzi: ez évben is meg tud felelni a rájuk háruló megnöve­kedett feladatoknak. A vasmű 110,1 százalékra teljesítette 1967. évi tervét 1967-ben is szép eredménnyel zár­tuk gazdasági munkánkat. Teljes termelési tervünk 105 milliárd 122 millió forint volt, melyet 516 millió forinttal teljesítettünk túl, 10,1 szá­zalékkal. Ez évben az önköltség­csökkentésnél is komoly eredménye­ket értünk el, tájékoztató adatok alapján, mintegy 7,6 százalékkal csökkent a tervezett költségszintünk. Export tervünket 103,1 %-ra, belke­reskedelmi tervünket pedig 124,7 %-ra teljesítettük. A gyárrészlegek éves tervüket (az acélmű „SM” > acélgyártása kivéte­lével) maradéktalanul száz sz­ázalék felett teljesítették. A legszebb ered­ményeket a hidegen hajlított profil gyártásnál, a könnyűvasszerkezet, spirálcső és a rostalemez készítésé­nél érték el.­ Említésre méltó a hi­deghengermű, az erőmű, és elektro­­acélgyártás eredménye is. A fenti eredmények nagy részét a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50-ik évfordulójának tiszteleté­re hirdetett munkaverseny alábbi számadatai is mutatják. Éves vállalás — pótvállalással együtt — 334 millió forint többlet termék termelésére történt, vala­mint 204 millió 800 ezer forint ön­költségcsökkentés. Ezt összességében 448 millió 233 ezer forint értékű többlet termelésre és 260 millió fo­rint önköltség csökkentésre teljesí­tettük. A hideghengermű dolgozói 18 000 tonna hidegen hengerelt lemez 180 millió forint értékű többlet terme­lésére vállalkoztak. December 31-re 26 017 tonnával több lemezt gyár­­tottak, 243 millió 498 ezer forint ér­tékben. A meleghengermű dolgozói pedig 2600 tonna hegesztett cső, 2850 ton­na hajlított profil és 3850 tonna könnyű vasszerkezet többlet ter­mékként történő előállítására vál­lalkoztak. Vállalásukat 3119 tonna hegesztett cső 5914 tonna hajlított profil, 3828 tonna könnyűvasszerke­zet elkészítésével teljesítették túl, így forint értékben a 104 millió fo­rinttal szemben 127,5 millió forint értéket állítottak elő. Az ívfényes kemence ifjúsági vigadjai 1000 tonnás vállalásukat 1320 tonnára teljesítették. A tűzálló gyáregység dolgozói HO0 tonnás többlettermelési vállalásukat 1403 tonnára téliesítették. A pótvál­lalásban szereplő 50 millió forint ér­­tékű kokszvegyészeti és egyéb ter­mék (villamosenergia, rostalemez) előállítását 77 millió 339 ezer forint értékben végezték el. Az önköltségcsökkentésként sze­replő igen magas szám vállalatunk dolgozóinak figyelmes, ésszerűsíté­seken, újításokon alapuló nagyfokú energia és anyagtakarékosságának öszönhető. Felsorolt ered­mén­yek alapján kel­lemes érzés töltheti el vállalatunk minden dolgozóját: az 1967 évet is a lehető legjobb eredménnyel zár­tuk, begyen ez felkészülés az 1968. évre mely talán még ennél nagyobb erőfeszítéseket is kíván tőlünk. Az első munkadarab 1968-ban A vasműben az elsők kö­zött alakult meg az acélmű Vörös Csillag brigádja. Azóta is nevükhöz méltóan dolgoznak. A építésnél sokszor kemenceát­emberfe­letti munkát végeznek. Nos, a nyolcszoros szo­cialista karbantartó brigád tagjai nemcsak az elmúlt évet zárták jól, hanem az új évet is jól kezdték: az első napokban fejezték be a kemenceboltozat hűtő ventillátor felújítását. A brigád a szocialista cím feltételeit a múlt évben ki­lenced ízben teljesítette. A megtisztelő cím odaítélésé­ről rövidesen dönt a terme­lési tanácskozás.

Next