Üst, 1973 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1973-01-12 / 1. szám
« ★ Köszöntjük a párt katonáit! ★ Tűzzel, erővel... 1957 márciusában új színnel gazdagodott Budapest és az ország más városainak képe. Az acélszürke munkásruha kiáradt az utcára, elhagyva megszokott környezetét, a gyárat. A munkásruha új tartalmat kapott. Az egyszerű ruha harci egyenruhává vált. Rangját nem arany zsinórok és gombok, hanem viselőinek társadalmi megbecsülése adja. Az, hogy benne testesül meg a munkás-paraszt hatalom. Munkásőr. Ez a szó nem egyszerűen egy összetett szó, nett két, más-más értelmű szó összege. Ez valami egészen szokatlan és egészen nagyszerű valamit jelent. Jelenti azt, hogy viselőjében a társadalom javainak termelője, történelmünkben tartósan először, azonosul az államhatalommal, az elnyomó szervezettel, amely — most először — ■ nem őt nyomja el, hanem azokat mik vívmányaira törnek. Munkásőr. Ebben a szóban testesül meg 1956 nagy tanulsága; az, hogy verítékkel és lemondások árán létrehozott alkotásainkat, épülő-szépülő új világunkat azok védhetik meg legkövetkezetesebben, akik azért legtöbbet fáradoztak, akik azt az infláció viszonyai között felépítették és a koalíció évei alatt a gyárban és az utcán nap mint nap megvédték. Ez az osztály viselte legnehezebben az újjáépítés terhét, ez harcolta ki társadalmi fejlődésünket, hozta létre szocialista intézményeinket. Méltó kezekbe került a fegyver. Hogy mennyire méltó kezekbe, azt mutatta 1957 tavasza, amikor a munkásőrség puszta megjelenése elvette a kedvét az ellenünk fenekedő kül- és belföldi reakciónak minden további kalandtól. A fegyvert nem kellett még használni, de az a lelkes odaadás, amellyel azt megtanulják kezelni és a felelősség, amellyel a munkásőrök közös dolgainkban részt vesznek, mutatják, hogy nem haboznának használni. A munkásőrség fennállása óta eltelt idő megmutatta e fegyveres testület erényeit. fiatal Ott voltak, ha természeti csapás fenyegetett; veszélyt nem félve, fáradtságot nem ismerve küzdöttek a gáton, amikor jött az ár. Segítettek menteni közös vagyonunkat a partomlásnál, és napi munkájuk után pihenőidejük feláldozásával védik közrendünket. Akkor sem hiányoztak, amikor kezdeti nehézségek miatt a fiatal termelőszövetkezetek munkaerő hiányában betakarítási gondokkal küzdöttek. Különleges hadsereg ez. Soraikban elvtársi egybeforrottságban szolgál öreg és fiatal, férfi és nő. Nem ritka, hogy egy családból egész nemzedékek szolgálnak együtt, vagy éppen egy-egy egész család. A fiatal erejével segíti az öreget, az öreg tapasztalatával a fiatalt. Lelkesedésük és egészséges humoruk segít elviselni a szolgálat nehézségeit. Most ünnepelnek. Ünnepük nemcsak az ő ünnepük. Fennállásuk 16. évfordulója minden munkás, paraszt, értelmiségi ünnepe. Mindenkié, akinek fontos a szocialista haza, akinek drágák vívmányaink. Az ünnepen bizonyosan sok kitüntetést fognak kiosztani közöttük, mint társadalmunk megbecsülésének jelképét. Mások leszerelnek egy- vagy másfél évtizedes szolgálat után. Nekik kívánunk megérdemelt pihenést, bár meg vagyunk győződve: ha újra szólítaná őket a párt és az osztály érdeke, újra ott lennének és tennék amit kell. Fiatal fegyveres testület. A lány, aki alapításakor született, még nem érett főkető alá, és a fiú még kamasz, de nekik már veteránjaik vannak. A természet rendje, hogy az öregek helyét a fiatalok vegyék át. Most ismét jónéhány fiatal munkásőr tesz fogadalmat arra, hogy az apák művét, becsületesen továbbfolytatják, öregbítik ennek a szürke, egyszerű munkásruhának becsületét, hűek lesznek hagyományaihoz. Kívánjuk, hogy becsületes, őszinte elhatározásuk hozza meg nekik, amit vártak: a dolgozó nép nagyrabecsülését és szeretetét, amelyet bizonyosan el is nyernek, ha elődeikhez hasonló odaadással és becsülettel szolgálják munkásosztályunk ügyét. Az MSZMP Dunai Vasmű Bizottsága nevében kívánok az idős és leszerelő elvtársaknak nyugalmas pihenést, a továbbra is szolgálóknak szolgálati sikereket! A fiatal, most felszerelő munkásőröknek pedig azt, hogy legyenek méltóak elődeikhez és zászlóaljuk névadója, Mező Imre elvtárs emlékéhez. SÓLYOM ISTVÁN a vállalati pártbizottság tagja Vállalva minden megpróbáltatást „Megvédjük a munkásosztály hatalmát" A Mező Imre munkásőregység január 13-án tizenhatodik alkalommal készít éveleji számvetést. Ilyenkor értékelik minden évben, hogy a meghatározott feladatokat hogyan hajtották végre az egyes csoportok, a munkásőrök az előző esztendőben. A múlt évről a legkiválóbb munkásőrök véleményét Liszka Sándor szakcsoportvezető tolmácsolta az OST-nek. Elmondotta, hogy az egység, amely egy évvel ezelőtt végleg elnyerte a kiváló címet, a múlt évi feladatait is jól hajtotta végre. Mivel a cím is kötelez, az egész évi kiképzés ennek szellemében történt. A múlt évben más módszerű kiképzésre került sor, mint korábban, mert azelőtt elsősorban a mennyiségi meghatározót ismertük inkább, és a munkánkat ez jellemezte. Mindig többet akart az egység megvalósítani, ami sikerült is, évről évre bizonyítottuk ezt, így nyertük el véglegesen a kiváló címet. Most a mennyiségi követelmények mellett előtérbe kerülnek a minőségi követelmények. A hosszú évek során elsajátított tudás és képesség további csiszolására van szükség. Kiképzési munkánk ennek szem előtt tartásával történt a múlt évben. Munkásőreink e feladatoknak nagyon jól megfeleltek. Fényesen bizonyítja ezt, hogy a lőgyakorlatokat az egész egység kiválóan hajtotta végre, és az év végi egységgyakorlaton a feladatokat ugyancsak hiba nélkül sikerült megoldaniuk. Liszka elvtárs véleményével más megkérdezett munkásőrök is teljesen egyetértettek. Elmondták, hogy a mindennapi termelőmunka mellett a kiképzési követelményeknek ilyen magas szinten eleget tenni nagyon nehéz, de örömmel végzik, mert tudják, hogy mindez osztályuk, a munkásosztály hatalmának védelmét szolgálja. Kétség nem férhet hozzá, hogy ezt őszintén így is érzik, nemcsak vallják, hisz nagyon sok munkás immár 15—16 éve teljesít szolgálatot a munkásőrségben. Fülöp Gyuláné, aki három műszakban dolgozó munkásasszony és ipari tanuló fiát egyedül neveli, így nyilatkozott: — Négy éve vagyok munkásőr, s egyetlen alkalommal sem hiányoztam a kiképzésről. Az első napok nehezen teltek. Nemcsak a környezet volt szokatlan, hanem elsősorban a fegyver. A legkönnyebb feladatok végrehajtása előtt is, fegyverrel a kezemben vagy a vállamon — izgultam. Nagyon izgultam. A lövészetektől kifejezetten féltem, de végül is megszoktam, és most már a legnehezebb feladatokat is majdnem teljesen hiba nélkül hajtom végre. Három műszak. Volt eset, hogy Fülöpné a munkapad mellől ment a kiképzésre,a szolgálatba, s hogy a következő alkalommal is pihenten állhasson munkába, szabadságot jvett ki. Lehet-e kételkedni a szavapan?kára átadta nekem a belépési nyilatkozatot, a munkásőrségét..Iparitanuló nagyfia joggal büszke édesanyjára. Mennyi áldozat, lemondás, veríték? — évente egy alkalommal egyetlen ..köszönöm”. Mégis teszik — szívvel, lélekkel, öntudatból teszik —, amit kell. Osztályuk s a pártjuk joggal lehet rájuk büszke. Holnap, január 13-án ünnepel az egység. Szigorú mércével értékelik a múlt évi feladatok végrehajtását, és jelentést tesznek a pártnak: győzelmeikről, amelyekhez mi ez úton gratulálunk, és további munkájukhoz erőt, egészséget, sikereket kívánunk az egész egységnek. Egyenként is Rozsnyai Tibor elvtársnak, Szabó Zoltán elvtársnak, szakaszuknak, rajuknak: Horváth Sándor elvtársnak, Harvanek István, Gyebnár Károly, Tóth Imre, Szilágyi Imre, Páger László elvtársaknak és a többieknek is, az egység egész személyi állományának sikeres, kiképzési eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk . ..Most négy év után is meghatódva gondolok vissza arra, hogy mit éreztem, amikor a pártalapszervezet itt munkásőrdal nem vagyunk mi fényes, úri hadsereg, nincsenek itt grófok, sem hercegek, munka törte markunk gondra szült anyánk, meg se rezdül kezünk a fegyverünk agyán, kék színű a sapkánkrajta csillagunk, nem hiába áll őrt . munkáshadunk, míg a fegyvert bírjuk, csillagunk ragyog. “■ százszor inkább vesszünk, de nem leszünk rabok, hogy ha majd az óra ütni fog nekünk, szputnyik száll az égbe pajtás velünk, sej, de szörnyen aggaszt, hogy leszünk meg fönt, már ha fegyver nincs ott az angyalok között. sej, munkásőrnek egy baja, igy van-e? mért nincs három élete> élete, egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, a harmadikkal egy a fegyvere. ,A dolgozó népet szolgálom” 1957 március. Országszerte megindult a Munkásőrség szervezése. A párt hívó szava eljutott minden dolgozóhoz, fizikai munkáshoz, vezetőhöz egyaránt. Aki tudta, hogy a munkáshatalomért kell fegyvert fogni, gondolkozás nélkül jelentkezett. A vasműben is hamar híre ment a szervezésnek. Párttagok, párton kívüliek, barátok és ismerősök találkoztak a Pártház épületénél, hogy nevüket a munkásőrök közé felírják. A szervezés híre Páger Lászlóhoz is eljutott, aki akkor a mechanika üzemben esztergályosként dolgozott. Páger elvtárs régi párttag volt. Úgy érezte, hogy azok között az elvtársak között van a helye, akik bátran kiállnak a munkáshatalomért. A kezdeti időszakról így beszél: — Májusban jelentkeztem munkásőrségbe. Rapcsányi László, a akkori munkatársam, már munkasör volt. Vele beszélgettünk arról, hogy lenne-e kedvem munkásőrnek lenni... A jelentkezőket szívesen fogadták. Fegyver és ruha akkor még nem volt, ki-ki a saját ruhájában jelent meg az első foglalkozásokon. Június 12- én hivatalosan is tagja lettem a munkásőrségnek. A III. század első szakaszának első rajában géppisztolyos lövész lettem. Ez a raj, szakasz, század kísérte vári» egész munkásőri tevékenységemet. Hoggyan fogadta a család az elhatározását? — .Feleségem nem dolgozott, kétéves fiúgyermekünk volt. Félt, amikor megmondtam neki, hogy mi a szándékom. Már maga a szó: fegyver, mondhatni, megnémította. Főleg akkor, amikor haza is vittem. Aztán belenyugodott. Azóta soha egy szóval nem ellenezte. Az ő magatartása engem nagymértékben megnyugtatott. Úgy éreztem, jól cselekedtem. Soha nem váltott ki közöttünk konfliktust az, hogy elfoglaltságaim miatt kevesebbet foglalkoztam a családdal. Segítséget adott abban, hogy a munkámat elvégezhessem. Büszke vagyok rá. A feleség hozzáállása döntő szerepet játszik a társadalmi tevékenységben, így igaz. Páger László 15 éves szolgálata bizonyíték erre. Hiszen a feleségének is köszönheti, hogy jó munkájáért kitüntették. Többször is. Két kiváló parancsnoki kitüntetése van, most pedig a harmadiknak várományosa. — Másfél évi munkásőri tevékenység után rajparancsnok lettem. Ilyenkor minden emberben izgalom lesz úrrá, így bennem is. Amikor először vezényeltem, varrni ki»Htem a saját hangomtól. Igyekeztem jó parancsnok lenni. Aztán a folyamat természetessége folytán lett szakasz-, majd századparancsnok, a saját szakaszánál, századánál. — Az első kiváló parancsnoki kitüntetést a szakasznak köszönhetem, a másodikat már a századnak. Az ő segítségükre szükség volt, hogy kiváló szakaszisként, zárjuk az évet. 1972. április 4-én kaptam meg a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát is megkaptam, a karhatalmi feladatok ellátásáért. A munkásőrségben az emberek összekovácsolódnak. Nincs munkahelyi beosztás szerinti megkülönböztetés, fiatal vagy idős. Mindenki a párt katonája, a munkásosztály harcosa. — A kollektív erő formálja a kollektívát. Jó találkozni az emberekkel. Az utcán, a magánéletben való találkozás nem olyan, mint a munkásőrségben. Itt együtt hajtunk végre feladatokat, segítjük egymást mindenben. Egy-egy feladat sikeres végrehajtása mindig nagy sikerélmény. Néha az ember idegszála pattanásig feszül, s a végén a dicsérő szó kellemesen hat parancsnokra, beosztottra semránt. Mi volt a legkellemesebb élménye a 15 év alatt? — Nagyon sok van. Egyet közülük kiragadnék: egy alkalommal a pálhalmi rabgazdaságból megszökött egy rab. Riadóztattak bennünket, megkezdődött az üldözés. Hetvenkét órán keresztül mentünk erdőn-mezőn, vizen-sáron keresztül. Sikerült. Amikor a pálhalmi ebédlőben ebédeltünk, a parancsnokaink megdicsérték az egységet. Nagyon fáradtak és éhesek voltunk, de csaknem egyhangúlag mondtuk: „a dolgozó népet szolgálom!” — És a legkellemetlenebb? — Olyanra nem emlékszem. Egy közösségben eltöltött időből csak a kellemes dolgokra emlékszik az ember. Most arra gondolok, hogy a fiam leérettségizzen, és a főiskolára való felvételi vizsgája sikerüljön. Az ő jövője a legfontosabb. A kétéves kisfiúból érettségiző nagyfiú, a fiatal munkásőrből pedig őszülő hajú parancsnok lett. Tizenöt év hosszú idő. De megérte a fáradtságot, mert sok elvtárssal együtt a párt katonájaként védte a hazát, a munkáshatalmat, teremtett szebb jövőt a fiataloknak. Január 13-án a zászlóalj gyűlésen leszerel. De nem búcsúzik, nem utoljára fogja mondani: — A dolgozó népet szolgálom !... Szentkúti Tibor KrK'FrTtSF's