Az Üstökös, 1862 (5. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1862-08-02 / 5. szám
Ne húzd a csárdást, óh czigány! Nem szükség demonstrálni már. Úgy is egy kettő járja csak. Az is csak ímmel-ámmal cséveleg: Ásit a hölgy, hős Ingadi lovag! „Húzd rá czigány, húzd azt a walzert S aztán három, a táncz! Keringj! S csak úgy repül a délczeg krinolin, Bordáival felverve a szelet. Ki szegne meg hölgykedvet ily dologban? . . . . Szép asszony, lelkem parancsolj! 34 Óh szép lovag, vitézlő Ingadi! Ha eldobád zsinóros köntösöd. Mi volt az? egy kis gyapjú, semmi más. Sarkantyúdat? — csak egy darabka vas volt. Ös tánczodat? — bolondság, mint a többi. De hát adott szód? — zengő lég csupán. — Majd eldobod te még honczimered; Hiszen mi az? kis hímezett selyem. Majd eldobod még ős törvényed is; Hisz az se más, mint nyomtatott papír Ha hölgyeidnek igy fog tetszeni .... . . . Szép asszony, lelkem, óh parancsolj! K—s. M—n. TALLÉROSSY ZEBULON LEVELE MINDENVÁRÓ ÁDÁMHOZ. Tekintedezs barátom uram! Melyik fülem cseng? — A jobik. — Örvendetes hirek megvanak. De parolámat adatam, hogy nem fogok kipletykazni. Pedig kifúrja oldalamat. Hiaba, nem lehet. Adót szó lemadzagol. Minden nagyon jól megy. Csitt! Pszt. Meg ne halljon valaki. Mozsd meg gyüt egy barátocskam Bícsbul, a ki első kízblil tugja mindent. Recte pergit. Mi pergit? hogyan pergit? azt nem mondhatok meg, csak anyit mondhatok meg, hogy ámbátor a excellentiaja, a Swim . . . . ng (egiszen nem szabad kiírnom nevet, hogy más is ki ne találjon) alleman miniszter ur stb. stb. mindazonaltal etcetera, etc. anyira, hogy mar und so weiter, und so weiter, a miblil teljes reménységünk van, hogytetzik mar tunyi a többit. A mi uraink odafen pompásán — --de nem mondok töbet; úgy hogy a legközeleb jövendőben mar — de míg ez titok. Azírt csak mongyon meg othon levőknek, tudja mar hogy min Sapienti satis. Tegyen úgy, mint ín; tegyen úgy, mintha töbet íuna, mint a menyit tud. Ez nagy auctoritast megszerez. Különben pedig, a mint elolvasta ezen levelemet, rögtön igesen el is ne mongya senkinek, hogy ezeket a dolgokat ín tülem tuta meg : mongyon azt, a mit ín, hogy legeslegelső kízbül tugya, alázatos szolgája Tallerossy Zebulon. A CZIGÁNY LOVÁNAK ELMÉLKEDÉSEI. midőn gazdája meg akará tanítani a koplalásra. lö nap. Ez csodálatos! A gazdám ma nem adott ennem. Pedig enni kell, ez világos. Már a római bölcs megmondta, hogy „nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.“ S az én gazdám e világos tan ellenére ma egész nap nem adott ennem. Ez feledékenységnek kissé sok. Az ilyesmi mindig önmagát szokta megboszélni. Azonban nem zúgolódom. Megmutatom, hogy nemes vérű állat vagyok, nemesen tudok tűrni. Egy hasznom minden esetre van : az, hogy ma nem kopott a fogam. Ez egy napot ad ifjúságomhoz. Azonkívül is biztat a remény, hogy holnap dupla portrét fogok kapni. A reményen kívül táplál az emlékezet, ha visszagondolok azon fényes múltra, midőn szabadon gázoltam a zabföldeken keresztül; ez egészen feleleveníti életerőmet. Az a zabbamenések éjszakáinak emléke oly horpasz-emelő szuszszanás! 2-ik nap. Ma sem kaptam enni. E tény gondolkozóba ejt. Mit vétettem én gazdám ellen, hogy ekint sajtol? Igaz, hogy egyszer kirúgtam a hámból, de akkor azért jól is kikaptam az ostornyéllel; az is igaz, hogy egyszer elra