Az Üstökös, 1862 (5. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)

1862-08-02 / 5. szám

Ne húzd a csárdást, óh czigány! Nem szükség demonstrálni már. Úgy is egy kettő járja csak. Az is csak ímmel-ámmal cséveleg: Ásit a hölgy, hős Ingadi lovag! „Húzd rá czigány, húzd azt a walzert S aztán három, a táncz! Keringj! S csak úgy repül a délczeg krinolin, Bordáival felverve a szelet. Ki szegne meg hölgykedvet ily dologban? . . . . Szép asszony, lelkem parancsolj! 34 Óh szép lovag, vitézlő Ingadi! Ha eldobád zsinóros köntösöd. Mi volt az? egy kis gyapjú, semmi más. Sarkantyúdat? — csak egy darabka vas volt. Ös tánczodat? — bolondság, mint a többi. De hát adott szód? — zengő lég csupán. — Majd eldobod te még honczimered; Hiszen mi az? kis hímezett selyem. Majd eldobod még ős törvényed is; Hisz az se más, mint nyomtatott papír Ha hölgyeidnek igy fog tetszeni .... . . . Szép asszony, lelkem, óh parancsolj! K—s. M—n. TALLÉROSSY ZEBULON LEVELE MINDENVÁRÓ ÁDÁMHOZ. Tekintedezs barátom uram! Melyik fülem cseng? — A jobik. — Ör­vendetes hirek megvanak. De parolámat ad­­atam, hogy nem fogok kipletykazn­i. Pedig kifúrja oldalamat. Hiaba, nem lehet. Adót szó lemadzagol. Minden nagyon jól megy. Csitt! Pszt. Meg ne halljon valaki. Mozsd meg gyüt egy barátocskam Bícsbu­l, a ki első kízblil tu­­gja mindent. Recte pergit. Mi pergit? hogyan pergit? azt nem mondhatok meg, csak anyit mondhatok meg, hogy ámbátor a excellentiaja, a Swim . . . . ng (egiszen nem szabad kiírnom nevet, hogy más is ki ne találjon) alleman mi­niszter ur stb. stb. mindazonaltal etcetera, etc. anyira, hogy mar und so weiter, und so wei­ter, a miblil teljes reménységünk van, hogy­­­­tetzik mar tunyi a többit. A mi uraink odafen pompásán — --de nem mondok töbet; úgy hogy a legközeleb jövendőben mar — de míg ez titok. Azírt csak mongyon meg othon levők­nek, tudja mar hogy min Sapienti satis. Te­gyen úgy, mint ín; tegyen úgy, mintha töbet íuna, mint a menyit tud. Ez nagy auctoritast megszerez. Különben pedig, a mint elolvasta ezen levelemet, rögtön igesen el­ is ne mongya senkinek, hogy ezeket a dolgokat ín tü­lem tuta meg : mongyon azt, a mit ín, hogy leges­­legelső kízbül tugya, alázatos szolgája Tallerossy Zebulon. A CZIGÁNY LOVÁNAK ELMÉLKEDÉSEI. midőn gazdája meg akará tanítani a koplalásra. l­ö nap. Ez csodálatos! A gazdám ma nem adott ennem. Pedig enni kell, ez világos. Már a római bölcs megmondta, hogy „nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.“ S az én gazdám e világos tan ellenére ma egész nap nem adott ennem. Ez feledé­­kenységnek kissé sok. Az ilyesmi mindig ön­magát szokta megboszélni. Azonban nem zú­golódom. Megmutatom, hogy nemes vérű állat vagyok, nemesen tudok tűrni. Egy hasznom minden esetre van : az, hogy ma nem kopott a fogam. Ez egy napot ad­ ifjúságomhoz. Azonkí­vül is biztat a remény, hogy holnap dupla por­trét fogok kapni. A reményen kívül táplál az emlékezet, ha vissza­gondolok azon fényes múltra, midőn szabadon gázoltam a zabfölde­ken keresztül; ez egészen feleleveníti életerő­met. Az a zabbamenések éjszakáinak emléke oly horpasz-emelő szuszszanás! 2-ik nap. Ma sem kaptam enni. E tény gon­dolkozóba ejt. Mit vétettem én gazdám ellen, hogy ekint sajtol? Igaz, hogy egyszer kirúg­tam a hámból, de akkor azért jól is ki­kaptam az ostornyéllel; az is igaz, hogy egyszer elra­

Next