Út és Cél, 1978 (30. évfolyam, 1-9. szám)
1978-01-01 / 1. szám
2 ÚT ÉS CÉL ozás iránti vágy oly értelemben, ahogy Krisztus jelentett forradalmat az első keresztények körében. Semmi sem áll távolabb a marxi szocializmustól, mint az első keresztények osztály- és tulajdonnélküli ősközössége. Az emelkedett, igazán emberi értékekre törekvő elit - amelynek keretébe mi, nemzetiszocialisták is beletartozónak hisszük magunkat elsősorban nem az intézmények megváltoztatását tartja szükségesnek, hanem sokkal inkább a visszatérést az évezredes spirituális alapokhoz, az idealista világnézethez. Ezért eszközében az erőszak valóban az ultima ratio. Ennyiben a nemzetiszocializmus nem szocializmus, hanem a szó teljes értelmében konzervatívizmus, s mint ilyen, a demokráciának szükségállapota. A magántulajdoni elvet épp úgy elismeri, mint az ember személyiségét - éles ellentétben mindenfajta szocializmussal. Az individualizmus az embert a személyes felelősség méltóságára emeli. A szocializmus apostolai nem a személyt, hanem a környezetet teszik felelőssé, minek megfelelően az embertől el kell vegyék individualitását, azaz proletárrá kell torzítsák, ahol a felelősség az egész társadalomra hárul. Csak akkor lehet felelős a társadalom az egyesért, ha az egyes elveszti különállóságát, sorsában osztja a társadalom sorsát. (Hangyaboly-társadalom. ) Mindamellett a történelem tanúsága szerint kétségtelenül van kollektív felelősség is. A történelmet azonban mindig az elit csinálta és nem a tömeg. (A tömeget istenítő marxizmus az émelygésig undorító mértékben domborítja ki Marx és Lenin „elit" voltát, nem szólva a kommunisták körében tomboló személyi kultuszról, az "eszménykép" plakátokról, stb.) Az egyéni és a kollektív felelősség egybefonódáta alig betekinthető problémája a történelemnek. Semmi esetre sem lehet azonban oly egyoldalú és ugyanakkor képmutatóan hazug szempont szerint közeledni a problémához, ahogy a zsidó-marxista koponyák teszik. A kollektív felelősség gondolatát irodalmi szinten Dosztojevszkij munkáiban csodálhatjuk meg a legjobban. Egyébként Adynál is találunk rá utalást. A minden lében kanál pszichológusok, emberbarát humanisták e tekintetben is a másik végletbe esnek, s magát a bűnözést is a társadalom nyakába akarják varrni. Épp ezzel kapcsolatban írja a mi Pauler Ákosunk, hogy "...a történelem tanúsága szerint ez az irányzat lágy és érzelgős filantrópizmusra vezet, méltatlan elemek dédelgetését eredményezi s nem kemény jellemeket, hanem felületes, puha egyéniségeket nevel." Általában tekintve korunkat, sokaknak olybá tűnik, hogy valami baj van magával a fehéremberrel. A primitívebb réteg körében ez abban fejeződik ki, hogy szektás világvég várásban isteni beavatkozásra és végítéletre látják megérve a dolgokat. (Piramis-jóslat, planéta együttállás 1981-ben, UFO és egyéb lények "turistáskodásai'', stb.) A széles tömegek mindettől nem zavartatva, mégis úgy futnak az élet örömei után, mintha éreznék, hogy "azután" már semmi sem lesz. A fehérember pszichéje alaposan meg van zavarva, föl van bolygatva - írja C. G. Jung. Az a rendkívül veszélyes helyzet állt elő, hogy a mai ember pszichéje (lelke) nincs összhangban tudatával, a psziché nem hagyja helyben a tudat élményeit és törekvéseit. Az ilyen konfliktus súlyos bajokat idéz elő az egyes ember életében is, de veszedelmes a lányokat ölthet, ha tömegjelenséggé válik. Végre is nem lehet mindenkit a bolondokházába zárni. A tudat domináló lett életünkben folytatja jung - elvesztettük a lelket s következésképp az Istent. A tudatból kiszorított vallás a tudatalatti bonyolult, sötét világába vonult vissza. De ott nem marad tétlen, sőt most már a tudatalatti "sötét" jellegét magára öltve kivetül a tudati világba s ; ott "érthetetlen'/ bizarr, destruktív formában jelenik meg. Így találkozunk az életben az angyalarcú politikai gyilkossal, a békeapostol kegyetlenkedésével, a "jóságos milliomosok" világösszeesküvő szocializmusával. Ezrével, tízezrével végeznek ki embereket a bolsevizmusban a híres kommunista alapeszme plakátja alatt: "A legfőbb érték az ember". Amit ma "felszabadulásnak" neveznek nyugaton-keleten az elsősorban jelenti azt, hogy a sötétbe szorított tudatalatti erők kívánnak felszabadulni a tudatnak még mérsékelő hatása alól. Más szóval a káosz tör fel elemi, kozmikus erővel. Ugyanígy szabadult fel, félelmetes hasonlósággal, a proletár a rendi társadalom sötét mélyéből és a zsidó a gettó pincéiből. Ez a párhuzam már több,, mint véletlen. Wagner nagy víziójában, a Ring XXX. évf. 1. szám