Utazási Magazin, 1983 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
unnssi maGflm - től. Hiszen a balesetemre nem emlékszem, mitől is félnék? Ma is meggyőződésem, hogy a repülőgép a legbiztonságosabb közlekedési eszköz. Vesna Vulovic 23 éves volt akkor. Két évig tartott a lábadozása, rengeteget kellett gya korlatoznia, edzenie. Újra szeretett volna dolgozni, mielőbb visszazökkenni a mindennapi kerékvágásba. A repülőtéren kívánt munkába lépni, de a mindennapi buszozást nem ajánlották az orvosai, így került mai munkahelyére, Branko Starcevic igazgató mellé: a JAT belgrádi központjában dolgozik, az utazási irodákkal együttműködő részlegben, napi négyórás munkaidővel. Szereti ott vették át a szolgálatot, indultak Prága felé. Ami ezután történt, abból semmire sem emlékszik. Csak rémlik neki, hogy átrepülték az NDK és Csehszlovákia határát... — Utólag meséltek el mindent. A 10 500 méter magasból lezuhant gép roncsai között egyedül én adtam életjelt, állítólag még segítségért is kiáltoztam. Srpská Kamenice a neve a helységnek, ahová lezuhantunk (én szerb vagyok, és e falu lakóinak ősei is szerb származásúak, ún. luzicei vagy lausitzi szerbek, más nevükön szorbok), itt bukkant rám a falu talán egyetlen német nemzetiségű lakója, az erdész. Bruno Henke a háború alatt szanitédtanfolyamot végzett, s valószínűleg ez volt a szerencsém, hiszen tudta, hogy ilyen súlyos koponya- és gerincsérüléssel milyen veszélyes szállítani. Vagy negyven percig tartott, mire szinte centiméterről centiméterre leeresztettek, majd a tűzoltók segítségével a szomszéd helységébe, Ceská Kamenicéba vittek. Az ottani kórházban dr. Randa egy álló hétig küzdött az életemért, ugyanis haematomavérömleny volt az agyamon. Éjjelnappal ügyeleteskedtek körülöttem a nővérek. S amikor látták, hogy a haematoma visszahúzódik és nincs szükség agyműtétre, helikopterrel Prágába vittek. A katonai idegsebészeti klinikán dr. Fusek és ezt a munkát Évente kétszer járhat külföldre ingyenesen, s mint a külföldi társirodák vendége. Európa sok helyét bejárta (csak Koppenhágában nem volt azóta sem!?). Egy- szer járt tengeren túl, mégpedig Mexikóban. És talán hamarosan sikerül eljutnia Rióba, Brazíliába. Sajnos, nincs annyi szabadsága, amennyit szeretne látni, tapasztalni. »Imádom a repülést... — 1981-ben voltam először Budapesten, szuper egy város! Álomszép volt, a Duna... a hidak... a látvány a budai Kunc professzor végzett órák hosszat tartó súlyos műtétet a gerincemen. Nekik köszönhetem — mindhármuknak — hogy ma járok és dolgozhatok. Nagyon hálás vagyok nekik és a prágaiaknak is, akik szeretettel vettek körül és amikor magamhoz tértem, ajándékokkal halmoztak el... — Prágai napjaimra csak villanásokban emlékszem. De tudom, hogy amint erőre kaptam, azt mondták: „Most hazaviszünk, otthon bizonyára gyorsabban fogsz lábadozni”. Injekciót akartak adni, hogy majd otthon felébredek. Nem engedtem, éberen szerettem volna átélni az utazást, ezzel is bizonyítva, hogy nem félek a géptől, nem félek a repüléshegyekről... Egy hétvégét töltöttünk a margitszigeti Thermál szállóban a férjemmel és egy barátunkkal, felejthetetlen volt. Életem nagy vágya, hogy egyszer ott szilveszterezzek, de.. . — Ja, igen, férjem is van, 75-ben mentem férjhez, és most már nem Vulovicnak hívnak, hanem Brekának. Egyébként villamossági mérnök, intelligens ember, szuper férj, csak ne kívánják, hogy a kamera elé álljon. — Mit kellene még elmondani az elmúlt 10—11 év eseményeiből? — Súlyos csapás volt, amikor öt éve ... vagy már csaknem hat, elvesztettem édes 1972 októbere, felépülése után a csehszlovák fiatalok vendégeként ellátogat a Ceska Kamenice-i kórházba. Dr. Randa, első kezelőorvosa vezeti ... Ez maradt a JAT gépéből 1972. január 26-án ! sp- ,■* ■SSffllBÄ v‘.f í • ' V ' ‘ % \ * *• - ' , '1' a