Útunk, 1947 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-04 / 1. szám
IRODALOM • ?CIYE LÓ DÉJ • ÉLET Szerkeszti: GAÁL GÁBOR Szerkesztőbizottság: KISS JENŐ, KOVÁCS GYÖRGY NAGY ISTVÁN, SZEMLÉR FERENC Felelős szerkesztő: MÉLIUSZ JÓZSEF . A RomANIAI-MAGYAR- IROSZOVETSEC ■ LAPJAI II. ÉVFOLYAM, 1(16) SZÁM • Megjelenik kéthetenként, szombaton* KOLOZSVÁR, 1947. JANUÁR 4 Most, hogy beléptünk ezerkilencszáznegyvenhétbe s minden nap az 1848 felé való ■agy magyar gerjedés újabb meg újabb centenáriuma, kérdezzük meg még idejekorán, készülünk-e negyvennyolcszázéves emlékezetére úgy, ahogy illik negyvennyolc valódi szelleméhez? Készülünk-e negyvennyolc eseményeit és előzményeit végre úgy látni és érteni s főleg megértetni, legalább a magunk román, magyar övezetében, ahogy ez a népi hagyományban cimitizált, történettudományainkban viszont denaturalizált negyvennyolc a maga elemi realitásával elviharzott? Készülünk-e s ha igen, hóna alá nyúl-e valaki a készülődőknek, ha csak annyi serkentéssel is pl., hogy egy, a maga demokráciájában erősödni kívánó közvélemény várja a magyar és erdélyi negyvennyolc felszabadított és felszabadult szemléletét!? Mert várja. Mert soha semmiféle napok nem voltak közömbösek természetes hagyományaikkal szemben s van-e kézenfekvőbb, a mi mai demokratikus világnézetünkbe közvetlenül beleszólóbb hagyományunk negyvennyolcnál!? Negyvennyolc eszméi: a demokrácia, az ész, a haladás és a realista humanizmus eszméi a mi mai eszméink, hogyne várnák tehát mindezek akkori valóságba fakadásának, virágba boruló színpompázásának s jéggel, erőszakkal való levezetésének igaz históriáját? Várjuk, de a várakozás kevés — és a serkentés sem minden. Irodalom és tudomány a valóság funkciói s ez azt is jelenti, hogy ezeket a funkciókat mi magunknak kell életre segíteni, egyebek közt a létrejövésükhöz szükséges feltételek szünetlen szorgalmazásával, még akkor is, ha már vannak olyan intézményeink, ahol az irodalom- és tudomány funkciókat életreváltók gyülekeznek. Sőt, ebben az esetben még indokoltabb a szorgalmazás anyagiakká való átváltása. Belső nemzetiségi gondunk legyen ezeknek az anyagi feltételeknek a sürgős megteremtése. A negyvennyolcas évek felszabadult szemléletére irányuló törekvésekből csak így lehet demokratizálódásunkra valóban kiható útmutatás. (G. G.) pán élmény és tapasztalat az író számára, hanem cselekvési terület is, próbatételi lehetőség, önkénytelen sodródás a tegnapi világból az új élet dimenziói közé. Azok az írók, akik tegnap is a nép felé figyeltek, ott szorongtak azokban a csoportokban, amelyek elsőknek vergődtek át a szorosokon, hogy építő munkába kezdjenek az új tájakon, hová a tegnap csődbe jutott életformáiból vezetett az út. íróink is szerepet vállaltak abból a noszogatásból, aminek célja volt ..felpiszkálói'* a megcsontosodott formákhoz hozzáégett lelkeket és utat mutatni nekik a jobb és emberibb holnap felé... Az elmúlt esztendő legmesszibbre kiható eseménye a választás volt. Ez jelentette a nemzetiségi magyarság számára is a „népvándorlás“ özönlésszerű áradásának kiteljesedését, mert míg addig nagyobb tömegekben csak az ipari munkásság vágott neki azoknak a bizonyos „hegyszorosoknak“, ebben a történelmi pillanatban földműves rétegünk mondhatni teljes egészében felfigyelt a történelmi széljárásra s a demokratizálódás útján, ma már ha bajjal, ha sokszor ki-kirobbanó fegyelmezetlenséggel és fel-felszisszenő békétlenséggel is, egyre sűrűbb lépéseket tesz, hogy mentős inkább eltávolodjon tegnapi életétől, mely ágyútölteléknak terelte össze százezer számra az ő fiait is. Erdélyi viszonylatban nehéz megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek a parasztság tegnapi (és mai) életformájának bilincseit leoldozzák a dolgozó társadalom eme legnépesebb rétegének életéről, ám a földosztás már jelentős haladást eredményezett a mezőgazdasági élet demokratizálódása felé s a kisbirtokok felszaporítása végre meggyőzte földművességünket azoknak a híreszteléseknek hazugságáról és célzatosságáról, amelyek a kisbirtok-magántulajdon felszámolásának koholmányával igyekeztek szembefordítani földművességünket a demokratizálódásért folyó politikai és gazdasági munkával. S míg értelmiségünk fanyalogva és tájékozatlansága következtében húzódozva szemlélte a roppant erőfeszítést, amit Közép - Európa népei a demokrácia lábainak rögzítése érdekében tettek a rendkívül síkos talajon (főleg nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken, hősies, olykor népszerűtlen s nem egyszer a tiszta szándékot gyanúba keverő harcot víva a gyűlölködés ellen), — ugyanakkor visszaélve a demokrácia egyik fegyverével, a bírálattal, kajánul kritizálta a „viszonyokat“ és „módszereket“ (nem ismerve fel a régi formákból kibillent s új formák után tapogató állapotból fakadó szükségszerűségét ezeknek a jelenségeknek) — ma már soraiból egyre többen lopóznak át oda, ahol minap még csak azok az értelmiségiek állottak, kik nem áltatták magukat értelmiség és fizikai dolgozók érdekeinek különbözőségével és nem igyekeztek szellemi munkás-rétegünk sorsának szekerét hozzá akasztani a „négylovas fogatok“ társadalmi osztályának hintájához... Honfoglalásunk korántsem ért véget s nem üríthettünk poharat az ,,új hazára“ Szilveszter éjszakáján. Az esztendők között elporló pillanat legfennebb alkalom arra," hogy számot vessünk, de nem jelentheti a folytonosság megszakadását abban a munkában, mely az írót és népünk minden becsületesen gondolkozó fiát igénybe veszi, „ellopja“ a lehetőségeket, hogy nagy regények szülessenek s versek bőségesen fakadjanak a teremtő erő műhelyéből. Tovább kell folytatnunk a honfoglalással járó küzdelmeket, nem üthetjük még fel a sátrat az „új hazában“, benne asztallal és írószerszámmal, hogy kizárólag elsődleges elhivatottságunknak éljünk. Az első fizikai értelmezésű honfoglalás tulajdonképpen a magyar nép , ,megkeresztelkedők ével“, régi hitének elhagyásával, régi életkereteinek felszámolásával és az új felvételével ért véget. Ugyanezek az ismertetőjelek fogják figyelmeztetni most íróinkat, hogy befejeződéshez közeledik-e ez a második honfoglalás, melynek fontossága legalább olyan döntő, mint a Duna-tájon való letelepedés volt: most az egész világot kell meghódítanunk és birtokba vennünk a világ minden népének szeretetét, megbecsülését Az együttélő dunai népek testvériségét kell elfoglalnunk a béke és szeretet fegyvereivel. Ha az újév épúgy nem teremt alkalmat nagy művek születésére, mint ahogy megtagadta ezt a múlt esztendő, azért nem csökken íróink becsülete és nem szenved csorbát a tisztesség: részt veszünk abban a munkában, mely a művek keletkezésének lehetőségeit teremti meg. GY. SZABÓ BÉLA HALÁSZOK U&hfoglalás t&zUtodttt Békétlen zúgolódással, fortyogó méltatlankodással léptük át az újesztendő küszöbét. Egy bomló életformának és az azt kitöltő hazug tartalomnak foszladozó örvényében múlnak napjaink s a tegnapi élet partjait mind nagyobb darabokban tépi le és oldja agyaggá, gyűlt a folyó fenekére a népszabadság megvalósításáért dolgozó népek történelmi haladásának áramlása. S ha omlanak és máradoznak a közösségi lét elavult, szerencsétlenné vált eddigi formái, mi sem természetesebb, mint hogy a társadalomnak minden tagja a maga egyéni életén is érzi és tapasztalja a világtörténelmi földindulást, amit ma már nem ágyúk pergőtüze és puskahegyre tűzött szuronyok rohama magyaráz, hanem az a politikai küzdelem, amit legutóbb itthon, Romániában is sikerrel vívtak meg a haladó demokrácia erői, és az a gazdasági küzdelem, mely szemünk előtt bontakozik ki, felsorakoztatván a reakció minden rendelkezésére álló erejét s kihasználva a szárazság okozta nincstelenséget, — a legvadabb, mondhatni végső rohamot indította a demokrácia politikai győzelmének gazdasági eszközökkel való szétbomlasztására, illetve munkájának megbénítására. Nem akarjuk ez írás keretében részletesen fejtegetni az okokat, miért kell előbb-utóbb vereséget szenvednie a reakció gazdasági arcvonalának is a tömegek felszabadulása felé vezető úton elérendő fejlődés természetes következményeképpen, — ellenben rá kell mutatni irodalmi tűzhelyünk hasábjain arra, hogy az író, az alkotó szellemi munkás is miként érzi a maga életén az életformák (melyben ő is él s melyeknek pontos megismerése és kifejezése is méri az író minőségét), foszladozása és az új formák építése, az új formákba kívánkozó igaz tartalom keresése és kihámozása miként kényszeríti az írót az alkotás csendjéből és töprengések közepette Irta: KOVÁCS GYÖRGY múló világából a szellemi tevékenység konkrétebb területeire, ki a zajba, a „zsivajba“, ahol népével együtt kell határozottan megverekednie az új élet megvalósításáért. Magánbeszélgetésekben bizony mindnyájan zsörtölődünk azok miatt az elfoglaltságok miatt, amelyek szinte lehetetlenné teszik az írói alkotást s zúgolódva huzakodunk, ha ránk telefonálnak vagy hiányosan kitöltött meghívókkal megbeszélésekre, értekezletekre, gyűlésekre invitálnak azok, akik a végső nagy célért folytatott lázas tevékenység közepette hajlamosak a részletkérdések elmellőzésére s ma szívesebben látnak egy tömören megfogalmazott plakátot utcáink hirdetőoszlopain, mint holnap egy, a maradandóság igényével készített regényt. Túlságosan elemi erővel tombol a küzdelem az új világ meghódításáért, semhogy korszerű volna részletmegoldások sürgetése, követelése, viszont tudnunk kell, hogy a részletek a honfoglalást követő berendezkedésnek alapvető követelményévé válnak holnap. z új formák és igaz tartalmak tájai felé való néphömpölygés jegyében telt el a mult esztendő. S a nagy vándorlás, melyet a mélyből a népek évezredes szabadságvágya mozgat és hevíti a nép lávát, hogy köveket és hegyeket olvasszon átgázolható anyaggá, nem csu-A V OLVASÓINKHOZ! Értesítjük. olvasóinkat, hogy a lap előállítási költségeinek igen nagyarányú emelkedése következtében kénytelenek voltunk jelen számunktól kezdve az egyes lapszámok árát háromezer, a negyedévi előfizetés díját pedig 17.000 lejben állapítani meg. HULL A HÓ Hull a hó, az égbolt szürke. Fehér pehely. Fehér a hely. Rozsdátlanra köszörülte sár és köd csúf halottszínét faggyal a tél... Fütyül a szél. Hóból rak sok pelyhes csibét Hol a föld a tegnap rengett, vértől ázott, vész cikázott fogcsikorgáss jal terengett tiszta hó terült a kínra, véres foltra, véres boltra, hús, fekete bakacsinra és a csend áll őrt a váron. Lépte lenge. Lép merengve, s békét hint szét a határon. HORVÁTH ISTVÁN 1945 Ára: 3000 lej