Útunk, 1951 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1951-01-13 / 1. szám
2 KULTÚRA A KOLLEKTÍVÁBAN — Ez itt már a mi búzánk. — A miénk. Szép. A gyönge téli napsütésben üdezölden csillogtak az apró búzaszálak. A cichegyi dombok oldaláról az útra lejtő hatalmas búzatáblában három, kényelmesen lépegető, vasárnapra öltözött kollektivista férfi gyönyörködött. Az út túlsó felére pillantottak, hogy az árpát is megcsodálják. — Hinnye! Az anyád .. . Nektek is éppen itt kell... —s elhullajtott könynyű kukoricaszár repült az árpában turkáló malacok felé. Nyikkanva futottak szét az állatok. Még egy pár apró göröngy hullott utánuk, amíg a vetésből kiiramodtak. A férfiak megnyugodva folytatták ittjukat. — Almánk is lesz vagy nyolc-tíz vagon az idén. Olyan a bog a fán... — Már most tudod, hogy mi lesz őszszel? — Hogyne tudnám. Szakkönyvből tanultam. Kisebbek a bogok, amikből majd levél lesz, nagyobbak, amikből a virág bújik ki. A sok virágban, gyümölcsben majd elvész a levél. Csak az időt kell ügyeljük, a fákat kell védjük. — Hát amit én a szőlészetről olvastam! ... Minden benne van. Mindenre van magyarázat. Úgy meg lehet belőle mindent tanulni, hogy na! Specialista lesz tőle az ember! összenevettek. — Valóságos specialisták leszünk mind. — Az. Jó ez a Micsurin-iskola. — Ugye, jó? Most látod. De eleget járt ellene a szád, amikor a Micsurin agrotechnikai kört megalakítottuk. — Nekem?! — Neked hát. — Hát nem éppen ellene ... De tudta a fene akkor, hogy az majd ilyen hasznos lesz. De most már láthatja mindenki, aztán Pali mégsem akar járni. A tökéletlen .. Nem jön, amíg majd fejbe nem verem. . .”*‘3 Na, na, 'féged se fejbeveréssel hoztunk Micsurin-körbe. — Igaz, de ... — Tudod, mi igaz? Az, hogy hamar elfelejtjük, milyenek voltunk mi. A kultúrotthon előtt sokan állnak. Ott vannak a kolozsvári diákok is, akik majd az előadást tartják. Egyszerre mindenki elindult a terem felé. Bent már jó sokan voltak. Az első sorokban a gyerekek, azután az asszonyok, lányok, majd a legények és férfiak. A színpadra egy idősebb, meg egy fiatalabb férfi lépett, s letelepedtek a lócára, az asztal mögé. Az idősebb bejelentette: — Az elvtárs, a kolozsvári mezőgazdasági iskola utolsóéves hallgatója, előadást tart... A jövendő agrármérnök beszélt. Amíg bevezető szavai tartottak, egyre érkeztek az emberek.. Hoztak be még lócákat, de így is sokan álltak körben a fal mellett. Előrenyújtott nyakkal figyeltek a gyermekek is. A Williams-féle nyolcéves forgó ... fű, meg lucernamag . . . könnyű borona ... feleannyi istállótrágya... a kolozsvári állami gazdaság kísérletének eredménye... Az előadás rövid volt, csak éppen vázolt egy gazdaságosabb termelésimódszert. Csak éppen megmutatta, hogy lehet másként is, jobban is, mint eddig. Hogy az érdeklődést felkeltse, s majd a Micsurin agrotechnikai körben vegyék elő a szakkönyvet, tanulmányozzák, vitassák, törjék rajta a fejüket, s alkalmazzák. Az előadás végén halk zúgás támadt, mint mikor szél fut végig a búzatáblán, s összehajoltak a fejek, mint a búzakalászok, hogy egymástól termékenyüljenek. — Akinek kérdése van, kérdezzen, az elvtárs megválaszolja — mondta az elnök. Csend támadt, mindenki a másikra nézett, szólna az. De senki. — Na, elvtársak, kit írjak fel? — Székely Lőrinc —állt fel egy idősebb férfi, a kollektív gazdaság alapszervezetének a titkára. — Én helyesnek találom, amit az elvtárs mondott. Világos, hogy ezzel a módszerrel többet tudnánk termelni. Mondta az elvtárs, hogy csak nagyobb gazdaság alkalmas arra, hogy ezt a Wiliams-féle forgót kipróbálja, bevezesse. Hát mi már nagyobb gazdaság vagyunk. De mégsem tudjuk megcsinálni. Mert nekünk nemcsak a mostani tagok gabonájáról kell gondoskodnunk. Hozzánk mindig új tagok lépnek be, s azoknak a családoknak is kell majd búza. Ha mi kísérletezünk, akkor hogyan marad gabonánk még a város számára is? Amin beszélt, mindenki őt nézte. Mikor befejezte, az előadóra szegződött minden pillantás: Na, ezt válaszolja meg! — Igazuk van az elvtársaknak. Nem lehet egyszerre a kollektíva egész földjén ezzel a módszerrel dolgozni. De nem is kell. Én sem így gondoltam. Egy-két hektáron először. Aztán majd . . . Akkor több jut a kollektívának is, a városnak is. — Így már más, így lehet. Megcsináljuk. — Kinek van még kérdezni valója? — Megint csend támadt, senki sem vállalkozott, hogy megtörje. Vártak. Az elnök is, az előadó is, meg a hallgatók is .Senki sem kérdezett. — Úgy látszik, itt mindenki kitűnő agronómus, mindenki mindent ért. Csak egyetlen tájékozatlan ember volt, Lőrinc bácsi. A nevetés megszüntette a bátortalanságot. Hogy Lőrinc bácsi a tájékozatlan ember... egyike a legjobb gazdáknak. S mindjárt akadt kérdező. — Miféle füvek azok, amikről az elvtárs beszélt? Ilyen idegen néven mi nem ismerjük. Mi terem itt meg abból nálunk? Hogy csináljuk? — Én nem tudom a más nevűket, de tavasszal meg nyáron is kijövök majd, mert én nem megyek el az iskolából, ha végeztem is. Jövök és segítek. Megmutatom, melyik fűmag alkalmas. Majd össze kell gyűjteni, mert sok kell, hogy a magok közé keverjük. A gyerekek vidáman mozgolódtak. Itt nekik is lesz feladatuk. Majd ők gyűjtik, a fűmagot. Együtt járják majd a mezőt a felnőttekkel, meg az agronómussal. — Milyen jó, hogy ez a tanult fiatalember, olyan, mint a mi fiunk, — mondta egy idősebb néni — parasztfiú ez is, gazdag sem lehet, ahogy a ruháját nézem, közülünk való, ahogy a beszédjét figyelem Már egy másik fiatalember állt a színpadon. Erről is elmondhatta volna a néni, hogy éppen olyan, mint a mi fiunk. A többiek is a mi fiaink voltak, inas izmos testükről lerítt, hogy üzemi munkás apjuktól örökölték testalkatukat. — Az emlékű tornaszámot mutatjuk be — mondta az első fiatalember, s mindjárt kezdett is vezényelni a többieknek — egy-kettő-három-négy ... A tornára különösen a fiatalok szeme csillant fel. Figyeltek minden mozdulatot, már ismételgették is magukban, hogyan fogják ők csinálni. Egymást követték a számok Újabb csoport jött a színpadra, tovább folyt a torna. Egyszerre csak elvétette az egyik arrozdulatok sorrerődjét, aztán a másik, MorCly fűtött végig a nézőkön. A vezető jobbraát-ot vezényelt, hogy mentse, ami menthető, legalább szépen vonuljanak ki. A fordulat szép is volt, csak az első fiatalember közel került az ajtóhoz. A színfal mögött, amikor a jobbra át elhangzott, egy diák hirtelen kinyitotta az ajtót, hogy szépen kivonulhassanak, s jól orrba teremtette a társát. Erre már kitört a kacagás. A nézők fiatalja hevesen tapsolt és hangos hahotával „hogy volt“-ot kiáltozott, de nem volt abban semmi rosszindulat, csak vidámság, pajtási derű. A vezető magyarázkodott: — Azért történt a hiba, mert nem gyakoroltunk együtt. Mi ugyanis két iskola növendékei vagyunk. Román és magyar. Mi kijövünk ide, ha ezek után még meghívnak bennünket, s ígérjük, hogy akkor jobban mutatjuk be a tornát. — Nem baj az lelkem, hogy tévedtek, a százforintos ló is megbotlik. Persze, hogy hívjuk, csak jöjjenek máskor is. Még énekszámoknak, meg szavalatoknak tapsoltak, s amikor elvonultak a vendégek, meg a nézők egy része, a helybeliek táncpróbához fogtak. Nagy Aranka vezette. Csak egy éve tanulta meg ő is. De olyan jól tudja, hogy másokat is tanít. Füttyre, meg nótaszóra folyik a próba. — Ni, milyen ügyesen táncol Trombitás János. — Még vagy két-három évig megy, mert már harminckét éves vagyok — válaszol Trombitás tánc közben — aztán majd nehéz lesz minden este szökdécselni. — Igazad van, ne hagyd a kollektíva tánccsoportját. Most bevonultak a legügyesebbek katonának. Micsoda fiú az a Márton Pityu! A katonák közt sem fog szégyent hozni a cichegyi „Dózsa György“ kollektíva. — Már ideje volna, hogy a kollektívának is legyen külön énekkara. — Azt nem lehet. Kicsi a falu. Ha a negyven énekest ketté osztjuk, se nekünk, se nekik. — Semmi bajunk attól, hogy együtt vagyunk. Most olyan román dalookat tanulunk, hogyha azzal az énekkar román faluba megy, majd eláll szemükszájuk a csodálkozástól. Hová megyünk vasárnap? Kuckóra? Vagy Váraljára? Miközben eldöntik, hogy hová mennek, s jövő vasárnap melyik kulturcsoport jön ide, egy legény, tán nem több mint 21 éves, kilép az ajtón. Többen is utána néznek. — Milyen ügyes ez a Papp Károly. Mibe is játszott? A legyetek éberek vagy a Tűz a szántóföldem színdarabban? Pedig csak tavaly tanult meg írni, olvasni. — Nem tavaly, hanem tavalyelőtt, akkor, mikor Trombitás Ilona. Ügyes asszony. Az is milyen jól játszik. Miért is nem játszunk mostanában? — Azért, mert már nemsokára kivesznek a faluból az írástudatlanok. — Menj már a buta vicc síddel. — Nem vicc ez, — mondja az éppen belépő tanító. — Az idén már csak tizen tanulnak írni-olvas.*.’ Hetvenkilenc Tazzival, meg ötvenkét román tanult már meg. — De nem erről beszéltünk, tanító elvtárs, hanem arról, hogy miért nem tanulunk most szerepet. — Én megmondom őszintén — válaszolja Székely Ildikó földműves lány, a kollektíva könyvelője. — Azért, mert most már mind olyan egy kaptafára írják nekünk a színdarabot. Mi csak tanuljuk, tanuljuk, s híre megy a faluban, hogy ez is olyan, mint a másik. Aztán alig van néző. Hát ezért. — Meg kell mondani az íróknak, írjuk meg nekik. — írjuk is. Sokat használtak a jó színdarabok. Mennyit tanultunk belőle. — Igen, mert te szívesebben tanulsz a színdarabból, mint a könyvből. Azért reklamálod. — Nem azért — vág vissza. — Ha akarod tudni, hát most olvastam az Új barázdát szánt az ek5-t. — Most. De mért nem olvastad akkor, amikor a többiek az olvasókörben? Mért nem jöttél el, hogy együtt megbeszéljük. — Akkor nem voltam itt. De eljöttem, amikor a Falvak Népe szerkesztősége küldte Asztalos István regényét, a Szél fuvarán nem indul-t. És még megtárgyalják a Tavasz Szákenben, meg a Mitrea Cocor útja című regényeket. Az utóbbi főleg a katonaviselt, háborút járt embereknek tetszett. A vitatkozók lassanként az asztal köré gyűlnek, ahol Máris tanító elvtárs a könyveket adja ki. Mindenki válogat, nézeget, kérdezgeti a másikat, mit olvasott, hogy tetszett, s ő maga is bele-beleolvas a könyvekbe, kiválasztja, mi tetszene legjobban. — Hol van Mátis elvtársnő — kérdezi Márton Pista bácsi, akit a múlt évben tanított meg írni-olvasni a tanítónő. Most szeretne elbüszkélkedni előtte, hogy az első könyvét veszi ki a könyvtárból. Eddig csak újságot olvasott. Most megpróbálja a könyvét. A gyerekre vigyáz — válaszol a tanító. — Még csak két hónapos. Hol én, hol meg az asszony van mellette. Délután én leszek otthon, mert akkor ő elmegy a nőgyűlésre. — Úgy, úgy. Hát akkor ezt a könyvet viszem— mondja hangosan Márton Pista bácsi, hadd hallják, lássák a többiek is. Vége a tudatlanságnak. Lassanként hazaszállingóznak az emberek. Székely Lőrinchez egy IMSz-ista csatlakozik. Egy felé laknak. Az úton még beszélgetnek. — Lőrinc bácsi, hol voltak még másfél éve az ifjak, s most már kétfelé is jut belőlük. A kollektíva kulturcsoportjába is, meg a falu kulturotthonába is. Ők vannak többen, de mi vagyunk az erősebbek. Mi végzünk szebb munkát a kollektívában — büszkélkedik. — Igen, hol voltunk másfél évvel ezelőtt. S hol leszünk egy év múlva. Mire ez az év letelik, már lesz villanyunk is. Pedig már lehetne régen. Itt van a sarkunkban. Désről nem lett volna nehéz bevezetni. Eleget kértük. De akkor még voltak olyan emberek, akik inkább a román faluba vezették be, ha meszszebbre esett is. Már ez is megszűnt. Nem lehet így megkülönböztetni. Kint járt a mérnök, elkészítette a rajzokat Mi minden oszlopot megcsinálunk. Akkor lesz mozink is. — Mozi. Az jó lesz. Már rég nem járt itt a mozikaraván. Pedig mennyien jönnek nézni. Majdhogy ki nem nyomják a kultúrotthon oldalát. Hej, Lőrinc bácsi, de megváltozott ez a falu! — Meg. Ez is, a többi is. S akkor tudnád igazán, ha ismerted volna régen. Látod, érdemes dolgozni. Lassanként minden bejön a maga barázdájába — Be. Szép az élet, Lőrinc bácsi — Szép, mert életünk harc, — mondta búcsúzóul Székely Lőrinc. Amíg bement a kapun, azon törte a fejét, hogy hol olvasta ezt. Mindegy. De igaz. OROSZ IRÉN * Bogdan Catul: Műtermi munkaértékelés ÜTÜNK Új folyóirat a tömegkultúra szolgálatában címmel írt vezércikket Roşianu Mihail, a Román Népköztársaság minisztertanácsa mellett működő Kulturális Intézmények Bizottságának elnöke a Népművelődés most megjelent első számában. Kiemeli, hogy: „Kulturforradalmunknak, tömegkultúránknak követelményei tették szükségessé e kulturális, művészi anyagot nyújtó folyóirat kiadását, amelyre minden kultúrnevelő intézményünknek szüksége van nevelőmunkája során.“ A Népművelődés első száma azt bizonyítja, hogy szerkesztői gondos szeretettel válogattak egybe olyan anyagot, melyet kultúritthonaink, szójátszócsoportjaink, dalosaink sikerrel felhasználhatnak, így elsősorban Kirmescu A’*v xandni A testvériség ajándéka c'mű Vibrumfelvonásos színművét (ford. Kormosi Gyula). M. Leonard: Valahol a föld alatt c'mű egyfelvonásosát (Pe.+r.Hal Ernő fordításában). A Népművelőig gazdag versanyaga Kirszanov, Páskándi Géza, M. Iszakovszkij, Horváth Imre, F. Trutnyeva, G. Halmágyi Mária, M. Galodnij, Tjan-Czang, Csehi József, Balosin Baksa Mária, A. Szurkov versét, fordítását tartalmazza. A szerkesztőbizottság igen dicséretreméltó figyelemmel tekintetbe vette, hogy kultúrcsoportjaink milyen nehézségekkel küzdenek. A színjátszók megsegítésére, útmutatásként, közzétette I. S.Lighlan: Hogy alkalmazzuk színpadra a Testvériség ajándéka című színdarabot és Nassim Nicolae: Valahol a föld alatti rendezői utasítás című írását. A Népművelődés anyagát ezenkívül karcolatok, dalok, megemlékezések teszik változatossá. Az új folyóirat vezércikke közreműködésre hívta a színdarabszerzőket, költőket, elbeszélőket, írókat, zeneszerzőket, kik így „elégítik ki dolgozói népünk legszélesebb rétegeinek, tömegeinek igényeit“. Az Ütünk szerkesztői, munkatársai köszöntik a Népművelődést az első szám megjelenése alkalmából és ígéretet tesznek: hozzájárulnak ahhoz, hogy az új folyóirat méltóan tölthesse be hivatását. Sisabb mozgalom indult meg a Szovjetunióban a falusi könyvtárak továbbfejlesztéséért .A szovjet sajtó az utóbbi egi időben fokozott figyelemmel fordul a falusi könyvtárak időszerű kérdései és feladatai felé. A kialakult — rendkívül termelemy és eredményes — sajtóvita anyagát mintegy összefoglalja a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága propaganda- és agitációs osztályának lapja, a Kultúra i Zsizny (Kultúra és élet). A lap mindenekelőtt számbaveszi azokat az eredményeket, amelyeket a falusi könyvtárak fejlesztése terén a Szovjetunióban elértek. Jelenleg 94 ezerre rúg a falusi szovjetek, kolhozok, szovhozok és traktorállomások könyvtárainak a száma, 75 millió kötetet meghaladó együttes könyvállománnyal. Több ezer azoknak a falusi könyvtáraknak a száma, amelyek valóságos kisugárzó középpontjai lettek a szocialista kultúrának a falvakon. A sztavropoli tartományban lévő Otkuznyenszkij község könyvtára azzal a módszerrel ért el kiváló eredményeket, hogy rendszeresen beszámolókat készít az új és régebbi könyvekről s ezeket szétküldi a kolhozok és szovhozok brigádjainak, a traktorállomás dolgozóinak. Ez a könyvtár gyakran szervez könyvkiállításokat, és a helyi sajtót is felhasználja a könyvtármunka népszerűsítésére. A könyvtár az elmúlt nyáron mozgókönyvtárakat bocsájtott a mezőkön dolgozó kolhoztagok és szovhoz-munkások rendelkezésére és számos helyen szervezte meg a közös olvasást a déli pihenés idején. Kiemelkedő eredményt ért el a novgorodi tartományban lévő Poliscs község könyvtára is. — A mi könyvtárunk — mondotta I. Muzin, a községi szovjet elnöke — a kolhozdolgozók, a falusi értelmiség és a fiatalság körében nemcsak osztatlan szeretetet vívott ki a maga számára, hanem tekintélyt is. Könyvtárunk nélkülözhetetlen segítőtársunk lett, amelyhez teljes bizalommal fordul a községi szovjet a pártszervezet és a Komszomol-szervezet minden gazdasági, vagy népnevelési kérdésben. Az eredmények mellett vannak hiányosságok is — folytatja a Kultúra Zsing cikke. — Jelenleg a falusi könyvtárak átlagos könyvállománya ezer kötet körül mozog. Ez mindenképpen elégtelen: egy-két éven belül ezt az átlagot 2—3 ezer kötetre kell felemelnünk. Ezért nagy súlyt kell helyezni a könyvtárak kiegésztésére, de nem csupán mennyiségileg, hanem a helyes összetétel tekintetében is. A marxizmus-leninizmus klasszikusainak alapvető művei mellett minden könyvtárban meg kell találnunk az általános érdeklődésre számot tartó politikai, természettudományi, mezőgazdasági, műszaki és irodalmi műveket. A tartományi könyvterjesztő szervek eddig nem mindig tartották szem előtt ezeket a követelményeket: egyes fontos kiadványok nem kerültek be a falusi könyvtárakba, ugyanakkor felesleges könyvekkel terhelték meg a könyvtárak polcait. Ennek a hiányosságnak a gyors felszámolására két eszközt kell igénybe venni. Mindenekelőtt ki kell dolgozni a falusi könyvtárak fejlesztésének egységes, országos tervét , amihez a maga területén az Orosz Szövetséges Köztársaság minisztertanácsa mellett működő közművelődési bizottság már hozzá is kezdett. Ez az országos terv egyben biztosítja a falusi könyvtárak hálózatának egyöntetű kiépítését is, ami főképpen azért vált szükségessé, mivel ezek a könyvtárak különböző intézményekhez és termelési egységekhez tartoznak: a falusi kluboknak, a kolhozoknak, a szakmai szervezeteknek stb. egyaránt vannak könyvtáraik. Továbbá soron kívül el kell készíteni a falusi könyvtárak tájékozódását megkönnyítő könyvkatalógust, annál is inkább, mivel ennek 1942. évi legutóbbi kiadása már elavult. A falusi könyvtárak azt a feladatot is vállalják, hogy olvasóik véleményeinek és kívánságainak hangot adnak az állami könyvkiadóvállalatok felé, így legutóbb számos könyvtár továbbította a kiadókhoz azt a javaslatot, hogy a falvaknak szánt könyveket a szokottnál nagyobb betűkkel nyomtassák. A Kultúra Zsizng bírálatot gyakorol a Falvak Irodalmi Kiadóvállalata és a többi hasonló célú kiadók felett, amiért ezt a javaslatot mindeddig nem teljesítették. A kolhozfalvak dolgozóinak nélkülözhetetlen, mindennapi szükségük van a falusi könyvtárakra A helyi pártszervezetek és a helyi szovjetek feladata elsősorban elősegíteni és biztosítani, hogy ezek a könyvtárak minden szempontból betölthessék pótolhatalan szervüket — állapítja meg befejezésül a Kultúra Zsizng cikke. Az első számára kultúraktivisták felállított iskola A KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK BIZOTTSÁGA december hónapban kulturális aktivisták számára Bukarestben különleges iskolát létesített. Ugyanakkor a könyvtáros osztály is megkezdte tevékenységét. Az iskolában az elméleti előkészítés szorosan öszszefonódik a gyakorlati tevékenységgel. Itt nevelődnek a néptanácsok, valamint más tömegszervezetek kulturális instruktorai, a körzeti könyvtárak könyvtárosai. Ennek az iskolának végzettjei nagyban hozzá fognak járulni hazánk kulturális forradalmának sikeres véghezviteléhez és a szovjet tapasztalatok e téren való felhasználásához.