Utunk, 1964 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1964-06-26 / 26. szám
UTUNK. Tödzai Szaszlík Injigjjelejujjt A kolozsvári Állami Filharmó** mia az utóbbi években óriási munkát fejtett ki az új hazai zene népszerűsítésének érdekében; egyik legutóbbi hangversenyének egész műsorát szentelte e célnak. Ezúttal nem ősbemutatókat vagy helyi bemutatókat hallhatott a közönség (hiszen az eltelt évad ilyesmiben is bővelkedett), hanem három, már többször előadott, jelentős, kipróbált értéket képviselő alkotást foglalt magába a műsor. Sigismund Toduta I. szimfóniája már a külföldi hangversenykalauzok tanúsága szerint is a román szimfonizmus kiemelkedő értékei közé tartozik. A három tételes, ciklikus felépítésű mű egy négy hangból álló, a legelején felhangzó igen egyszerű dallamcsírán alapul. Az első tétel ünnepélyes, helyenként patetikus hangvételét a második tétel bensőséges, népi ihletettségű lírája váltja fel. E lassú tétel gyászmenetet idéző középső szakasza a szimfónia legmegrázóbb része, ahol a szerző fölényes zenealkotói technikája mély élményanyaggal párosul. A harmadik tétel derűsebb, mozgékonyabb képe új hangulatot teremt; legjelentősebb része a kitűnő érzékkel felépített kóda, melynek során az első tétel alapgondolata is visszatér, és napfényes ragyogással zárja le a művet. Emil Simon fiatal kolozsvári karmester és zeneszerző Al. Andritoiu A pártnak című versére írt kantátát bariton-szólóra, vegyeskarra és zenekarra. A nem túlságosan terjedelmes mű korszerű, funkcionális kötöttségek alól felszabadult zenei nyelvezetével, minden sablontól mentes megoldásaival tűnik ki. Kórusrészei jól énekelhetőek és drámai erejűek, hangszerelése változatos, és a zenekari hatások alapos ismerőséről tanúskodik. A szólót Ioan Budoiu, az Állami Operaház baritonistája adta elő. Oláh Tibor ötödik kantátáját, melyet Az álmok szárnyra kelnek című Maria Banus-versre komponált, nem túlzás legsikerültebb hazai alkotásaink közé sorolni. Teljesenegyéni zenei nyelvezete bámulatos sűrítettségű kifejezőerővel eleveníti meg a vers gazdag mondanivalóját. De ennél sokkal többre is képes: aki az alig negyedórás kantátát végighallgatja, hazánk történelmének sorsdöntő utolsó negyed évszázadát éli át újra, a művészi érzékelés szintjén. A zenekari bevezető rész a fasiszta elnyomás éveinek sötétjét idézi. Oláh Tibor nem szorul rá a mások által kialakított zenei kép már ismert intonáció-világára. Neki intonáció-teremtő képessége van, ami a legmagasabbrendű zenealkotói erények közt említhető. A sötét képet meglepetésszerűen a magas fafúvók teremtik meg, apró, szaggatott, villanásszerű, többnyire lefelé haladó dallamtöredékekkel. Az ütősökkel kevert fafúvók ilyen mozgékony, csapongó, szikrázó hangmenetei egyébként Oláh zenekari stílusának egyik jellegzetes mozzanatát alkotják, és a legkülönbözőbb jelentések hordozására képesek, az itt említett sötét képtől egészen a más műveiben megvalósított kozmikus vízióig. A kórus megszólalása éles kontrasztot alkot a bevezető rész jellegzetesen instrumentális zenéjével: könnyen megjegyezhető és mégis ízig-vérig modern, nagy kifejezőerejű, lágy dallamot hallunk, mely szövege szerint is az évek hullámain át a visszaemlékezés eszméjét és hangulatát nyújtja. A kép fokozatosan sötétedik, és máris eljutottunk a második világháború apokaliptikus felvetítéséhez. A vonósok és fafúvósok eszeveszetten les felszáguldó futamai és a rézfúvósok embertelenül durva bevágásai fölött szavalókórus szólal meg, izgatottan ritmizált deklamációban. A női kórus a háborúba sodort ország panaszát, a férfikórus pedig a frontra hajtottak szörnyű sorsát deklamálja. A hatás egyre fokozódik, a hangerő nő, a futamok sűrűsödnek. Mikor a fokozás már-már elviselhetetlen intenzitásúvá válik, hirtelen átmenettel a kantáta következő szakasza, egy nagyfeszültségű fúga szólal meg, ami a mű (és a történelem) fordulópontját jelképezi. Szövege: felhívás a fegyverek megfordítására, a nép igazáért folytatandó harcra. A kórus a bevezető lágy cantabile-éneke és a háborús kép ritmizált szavalása után most új, harmadik hangon szólal meg; ismét énekel, de fegyelmezett, erélyes, éles, rövid hangértékekben, izgalomfokozó szünetekkel megszakítva. A fúga, tetőfokán, átcsap a kezdetről ismert s az évek múlását érzékeltető dallamba,, amely azonban ezúttal új értelmet nyer; nagy hangerővel, fényes hangszerelésével most a jövőbe és nem a múltba tekintést sugallja. Ismét feltűnnek a fafúvók gyors, szikrázó menetei, de most az ujjongó optimizmus hangján szólnak. Ez is fokozatosan lecsendesedik, a hangulat bensőségessé válik, és a kórus hangja a kezdeti dallam ritmus elemeiben himnikus régiók magasságaiba szárnyal; ez adja meg a mű végső kicsengését, a fenséges esztétikai élményét. Kár, hogy a kantáta „főszereplője“, a máskor oly színvonalas konzerviitóriumi kórus (karmestere Dorin Pop) ezúttal pontatlanul és bizonytalanul szólt, és képtelen volt bejárni a kantáta széles dinamikai és érzelmi skáláját. Az Emil Simon vezette filharmonikusok játékán is egy túlzsúfolt évadvég érthető fáradtságának jelei mutatkoztak. SIMON DEZSŐ LEVÉL 2. A MAGYAR TELEVÍZIÓ ZEnEKARÁNAK HANGVERSENYEI A Magyar Népköztársaság televlvíziójának szimfonikus zenekara Lehel György Liszt-díjas karmester vezényletével nemrég két hangversenyt adott Bukarestben. Gondosan összeállított műsorával, amely Haydntól, Ion Dumitrescu, Kodály Zoltán és Sosztakovics kortársi zenéjéig terjedt, a viszonylag fiatal magyar együttes képességeinek sokféleségét kívánta bemutatni. Zenekaruk kiváló tulajdonságokkal rendelkezik: tömören zeng, vonósai érzékenyen reagálnak a karmesteri pálcára. Első hangversenyük nyitányaként Ion Dumitrescu szimfonikus prelűdje szólalt meg. Ez a mű a román népdalkincset kifinomult polifonikus előadásában és optimista ragyogásában mutatja be. A magyar zenészek játékában élő friss esésyükben elevenedtek meg a mű tételei, a maguk jellegzetes, gyorsított, népi ritmusú dinamizmusukkal. Kitűnőelőadásban hallhattuk Haydn 94. szimfóniáját. Lehel György mesterien irányította a vonós- és fúvóshangszerek közötti dialógust, és kiválóan bontakoztatta ki a zenei szerkezet síkjait, gazdag, széles és sokrétű zengésükben. A teljesítmény egésze a zenekar érzékenységét, mértéktartását és pontosságát dicsérte. Ezeket a tulajdonságokat méltán emelte már ki ..A zenekritika az együttes számos külföldi körútja során. A jelenkori magyar zenét Kadosa Ral egyik érdekes zenekari műve képviselte. Kadosának 1930-ban írt Zongora koncertirója elbűvölő triptikon, amely az ötletességet, a gondolati gazdagságot és a poézist fegyelmezett szigorral, modern technikával ötvözi egybe. Zemplényi Kornél Liszt-díjas zongoraművész már játéka legelején meghódította a bukaresti közönséget. A nehéz zenei művet virtuozitással adta elő, játéka bővelkedett a bravúros részekben. Személyében igen kifinomult érzékű, koncepciózus előadóművészt ismertünk meg. A bemutatkozó hangverseny két záróművével a széles zenei skálán mozgó budapesti zenekar képességének újabb oldalát mutatta be. Ravel II. szvitje, a Daphnis és Cloé, valamint Kodály Háry János szvitjének Intermezzója előadásukban olyan volt, mint zengő színekből és ritmusokból megkomponált, két elragadó freskó. Második hangversenyükön a budapestiek Brahms II. Szimfóniájára nyitották műsorukat. Lehel György itt mutatta meg igazán, hogy mit tud. Karmesteri munkája rendkívül átgondolt, kifejező és pontos volt, mély megértéssel hangsúlyozta ki a partitúra legszebb gondolatait, biztos kézzel uralta a lírai részeket, a hangsúlyt inkább a mű egyszerűségében és felépítésében rejlő nagyságára helyezte. Ezt követően Mező László, a Casals-díjas gordonkaművész, Sosztakovics Gordonka-versenyét adta elő. E remekművet a fiatal magyar művész nagy technikai tudással és érett, jól átgondolt felfogásban játszotta el. Érzésünk szerint Mező Lászlót zenei képességei nagy művészi pályafutásra predesztinálják. A mű harmadik része, a kadencia, amelyet a művészi tökély magas fokán adott elő, kétségtelenül az utóbbi idők legjelentősebb zenei élményeként marad meg emlékezetünkben. A budapestiek vendégszereplése Kodály Zoltán Felszállott a páva című szimfonikus művével zárult. Kodály sokszínű zenei mozaikjának előadását a szigorú mértéktartás, a jó felépítés jellemezte, ami nem hogy elhalványította volna, de még jobban kihozta a mű színeit. A Magyar Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenyein a bukaresti közönség egy nagy tehetségű, sokoldalú, gazdag műsorral rendelkező zenei együttessel ismerkedett meg, s magasszintű művészi teljesítményüket megérdemelt, sok tapssal jutalmazta. MIRCEA SIMIONESCU Lucia Piso kiállítása .Lucia Piso olyan festő, aki nem fél a köznapi értelemben vett szépségtől. Ma, festészetről beszélve, ez elég nagy szó. Több mint egy félévszázada, a hagyományos szépség a bájos gyermeki vagy női arc a művészek jó részének szemében: lenézett téma. Ez a fajta szépségellenesség tartalmi és formai irányból is a problémakeresés jegyében alakult ki. Valóban, akkoriban az elismert divatos festészet ipari szériákban gyártotta az édeskés, cukrozott szépséget. Az élet mélyebb igazságainak, a forma új lehetőségeinek keresése aztán hosszú-hosszú évtizedekig a szépséget, mint esztétikai kategóriát leváltotta uralkodó helyzetéből, s helyébe lépett a különös, az érdekes. Igen ám, de a szépség is valóság. És a mai festészet szempontjából ugyancsak probléma az emberi arc vonásainak akár külső szépségét is ugyanazzal az érzelmi tartalommal visszaadni, amit ezek az arcok az életben kiváltanak bennünk. Lucia Piso nagy érdeme, hogy tudja: a szép arc, a bájos gyermeki mozdulat önmagában még nem vezet a giccshez, illetve, hogy a szépség megkerülésével még úgysem szabadultunk meg a giccstől. És ezért mer őszintén gyönyörködni leány- és gyerekszemekben, fürtökben, arcocskákban és képein be meri vallani meghatottságát e szépségektől. És a mégoly szigorú szemlélő is, aki hajlandó már élvetegségnek minősíteni a gyönyörködést, elismerheti, hogy bármily „édes“ szépség sem „édeskés“, ha a művész érzelmi őszinteségéhez kultúra és fegyelem járul. Lucia Piso szemléletében az uralkodó tónust a könnyed, szenzitív líra adja meg, a drámai súlyosság, a filozofáló töprengés idegen tőle; ennek ellenére, jó típusérzéke s jellemző erejének bizonyos fejlett szubtilitásai következtében — modelljeinek idő- és térbeli hovatartozandósága mindig szembeszökő, külső jelzések nélkül is — képei nemcsak a szemet gyönyörködtetik. Amikor kortársaink arcát s rajtuk érzelmeik nyomát felismerjük képein, magunkba is pillantunk. Festői képességei közül elsősorban színérzéke tűnik ki. Talán úgy határozhatnék meg színskáláját, hogy „kertivirág“ színek: a meleg barna talajra hullott dísznövény szirmokat idézik. S frisseségét fokozzák a színek felrakásának itt-ott feltűnő, néha játékosnak ható esetlegességei. Csendéleteinek is elsősorban a színekből áradó líra a főerősségük és nem a szilárd belső kompozíció. A kolozsvári Képzőművészeti Alap kis kiállítóhelyiségének sorozatos kiállításai közül a Lucia Pisoé a mai, szép és mégis átsütő szemek révén válik a nézőben emlékezetessé. San LUCIA PISO NŐI PORTRÉ Az ausztriai Salzburgban hozták meg az idén a Formentor-díj zsűrijének 1964- es döntését. Amint ez köztudomású, a hat világhírű kiadóvállalat (Einaudi, Gallimard, Seix-Barral, Grove Press stb.) által alapított díj bírálóbizottsága 1961- ig a spanyolországi Formentorban ülésezett. Amikor azonban a frankista hatóságok 1962- ben megtagadták a vízumot az olasz Einaudi könyvkiadótól, a bizottság „vándorolni“ kezdett és minden évben más városban tanácskozik. Az 1964-es díj nyertese, Nathalie Sarraute, akinek Aranygyümölcsök című regénye részesült ebben a nemzetközi elismerésben. Az idei jelöltek között szerepelt Günther Grass, Szolzsenyicin és Landolfi neve is. A zsűri ugyanakkor Gisela Elsner 27 éves német írónő Óriási törpék című regényének ítélte a legjobb kiadatlan kéziratnak járó díjat. (A regény időközben nyomtatásban is megjelent — néhány nappal a díjazása előtt. Egy moszkvai stúdióban három dokumentumfilm készül Leninről. Az egyik (Lenin kéziratai) azt mutatja be, hogyan alakult ki egy-egy Lenin-cikk végleges szövege; a második (A párt zászlaja alatt) arról szól, hogyan állította össze Lenin az Oroszországi Kommunista Párt első programtervezetét; a harmadik (Az utolsó oldalak) azokkal a hónapokkal foglalkozik, amelyekben Lenin már tudatában volt betegsége jellegének, és minden erejét a legfontosabb kérdésekre koncentrálta, hogy minél több tanáccsal lássa el elvtársait a szocialista építés következő évtizedeire. A budapesti Nagyvilág júniusi számában hat Lucian Blaga vers jelent meg; ötöt Áprily Lajos, egyet Lendvay Éva fordított magyarra. ♦ Lebontják a Cinecoitát, a híres olasz filmközpontot. 1937-ben építették, 1942-ben lebombázták, 1950-ben újjáépítették, most pedig, mint elavultakat hagyják el stúdióit. A négyszáz hektáron elterülő új olasz filmközpont Rómától 25 kilométerre, Castel Romanoban, a tengerparton épült fel. Az első film, amelyet már Castel Romanoban forgatnak, A titok, Sorayával a főszerepben. Salvador Dali Egy géniusz naplójából című legújabb művét dedikálta egy előkelő párizsi könyvkereskedésben. Dali szerint ő az első Géniusz, akinek nincs „szakmája“, hanem általában, minden területen és minden megnyilvánulásában zseniális ... Jó neki! ♦ Sophia Loren játssza az Olasz házasság főszerepét; egy leány jelenik meg a filmen, aki aztán korán elhagyja a szülői házat, Nápolyban prostituált lesz, majd kaszszírnő egy kávéházban, végül hűséges feleség és gondos édesanya... Partnere: Marcello Mastroianni. ♦ Giorgio Bassani író és könyvkiadó, Lampedusa A párduc című posztumusz regénye kéziratának „felfedezője“ és publikálója, a L’Europa letterariának adott nyilatkozatában elmondja véleményét A párduccal foglalkozó bírálatokról. Bassani szerint Lampedusa regénye kiteljesíti Verga egykori tiltakozását a szicíliai elmaradottság ellen. Verga ugyanis csak a szicíliaiaknak panaszkodott műveiben; Lampedusa viszont az egész olasz nemzethez beszél: ez adja regényének össznépi-nemzeti jellegét és jelentőségét. 4^ E. A. Poe A hollója inspirálta azt a Rahmanyinov zenéjére komponált balettet, amelyet Nyina Virubova, Jean Pierre Bonnefous és Martine Parmain mutatott be nemrégiben Párizsban. ♦ Világszerte egyre nagyobb az érdeklődés Arthur Miller A bukás után című új drámája iránt. A színművet hamarosan bemutatják a Német Szövetségi Köztársaságban, Svájcban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, Izraelben, Dániában, Norvégiában, Svédországban, Finnországban és Izlandon. Az olasz bemutató főszereplője — saját kívánságára — Marcello Mastroianni lesz. Berlinben, a Maiakowski Ring 34. szám alatt, a költő egykori lakóházában megnyílt a Johannes R. Becher múzeum. Becher szobrát Fritz Cremer készítette el a múzeum számára.